Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 146-196. szám)

1942-07-14 / 157. szám

4 oichi Nyirvidék 5ZÄBOJLCS1 HÍRLAP (Trianon 23.) 1942 július 14. Feliörte az ékszerész kirakatát és betört egy éléskamrába Bezzegi László hajdúnánási la­kos elment Polgár községbe és ott éjjel betört Huszár István laká­sába, ahol az éléskamrát kiürí­tette, és nagyobb mennyiségű élelmiszert elvitt. A lopott holmi­kat barátainak kínálta eladásra. Ugyanaznap éjjel még egy betö­rést követett el Bezzegi László. Huszár István órás és ékszerész kirakatát feltörte és onnan értékes órákat és ezüst tárgyakat elvitt. A nyomozás során letartóztatták Bezzegi Lászlót, aki beismerte a két betörést. (A nyíregyházi törvényszékein ár. Aradványi Endre büntető egyesbínó ítélkezett bűnügyében. A vádlott a tárgyaláson is beis­merte tettét. Jogerősen hat hónapi börtönre ítélték. á Sip - utcai kocsmában egy székkel fejbeverték Gunyec Ferenc szikvizest, nyír­egyházi Sólyom-utca 15. szám alatti lakost. Súlyos fejsérülésével tegnapelőtt az Erzsébet kórházba szállították. A sérült kórházi kihallgatása so­rán elmondotta, hegy a Síp-utca és a Rákóczi-út sarkán lévő Ko­vács-féle korcsmában borozgatott és ott összeszólalkozott egy társa­sággal’, melynek egyik ismeretlen nevű tagja egy székkel fejbeverte Gunyecz Ferencet, aki véresen zuhant a földre. A korcsmái verekedés ügyében a rendőri nyomozás megindult. Ä kenyérgabonapótjegy kedvezményének kiterjesztése Ismeretes, ihogv a közelmúltban megjelent termésrendelet a sze- gődményes gazdasági cselédek és az időszaki munkások részére ke- nyérgabonapót jegyet rendszeresí­tett. Ez a kenyérgabonapótjegy évi 60 kg. kenyérgabona megszerzésé­re jogosítja fel a gazdasági cselé­deket. A közellátási miniszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőiig körlevélben értesí­tette a közellátási kormánybizto­sokat, hogy a konvenciós cselédek részére engedélyezett kedvez­ményt kiterjeszti azokra az 50 kát. holdnál nem nagyobb összterüle­ten gazdálkodó birtokosokra és bérlőkre is, akik saját gazdasá­gukban állandóan nehéz testi munkát végezned s akik az e cí­men részükre visszahagyható évi 60 kg. kenyérgabonatöbbletet sa­ját gazdaságukban meg is termel­ték. A szóbanforgó 60 kg. kenyér­gabonát, mint gazdasági szükség­letet kell a gabonalapon elszámol­ni és pedig oly módon, hogy a községi elöljáróság (polgármester) ezt a jogosultságot a gabonalap 2/c. rovatában írja elő, a cséplési ellen őr pedig azt a gabonalap 4. | tábláján a .,visszahagyva;‘ főrovat * 3. sorába (gabonaszelvény elszá­molásra) vezeti be. Azoknak a gazdáknak a pótjeigy iránti kérel­mét, akiknél a szóbanforgó 60 kg. kenyérgabona elemi kár folytán nem termett meg, a cséplési ered­mények ismerete után fogják le­tárgyalná. Mához egy hónapra nyílik meg a Budapesti Nemzetközi Vásár Pontosan mához egy hónapra, augusztus 14-én nyílik meg az ezúttal kivételesen Szent István- hetében rendezett Budapesti Nemzetközi Vásár. Szombaton és vasárnapon indít­ják el a Vásárirodaháziból a nagy csomagtömeget: megindult a vásárigazolvá­nyok szétküldése. A Vásár vidéki képviseletei már az első hírek vétele után megindí­tották országszerte a vásárigazol­ványok elővételben való árusítá­sát, amire azért volt szükség, mert ez évben a MÁV. vásári személy­forgalmának tehermentesítésére csak korlátozott számban bo­csátottak ki 50 százalékos menetdíjkedvezményre és a Vásár díjtalan meglátogatásá­ra jogosító vásár igazolványt. A vásárigazolványok árusítása te­hát megindult, de csak azok tud­ják beszerezni, akik legkésőbb jú­lius 31-ig megvásárolják az iga­zolványt a Vásár valamely vidéki képviseleténél. Nyíregyháza a vármegyének ajándékozta a volt zsidókórház telkét Szabolcs vármegye törvényyha- tóságának kisgyűlése vitéz dr. Jékey Ferenc főispán elnökletével ülést tartott. A tárgysorozat vala­mennyi pontját hozzászólás nélkül fogadták el. A községek közül többen új munkaerőket állítottak be a közellátási problémák elinté­zése érdekében. A kisgyűlés jó­váhagyta Nyíregyháza képviselő- testületének a Bethlen-utca és a vármegyeháza előtti útvonal kö­vezésére vonatkozó határozatát, úgyszintén jóváhagyta azt a ha­tározatot is, amely kimondja, hogy dr. Bállá István h. kul.túrtanács­noknak a kultúr tanácsnoki teen­dők végzése idejére a VIII. fiz. o. 3. fokozatának megfelelő fize­tést ad a város. A kisgyűlés jóvá­hagyólag tudomásul vette az alis­pánnak azt a bejelentését, hogy Nyiregyháza városa a törvényha­tóságnak ajándékozza a zsidókór­ház telkét. A kisgyűlés felhívja a vros polgármesterét, hogy az ajándékozásra vonatkozó javasla­tát tegye meg a város képviselő- testületében, hogy a képviselőtes­tületi határozat alapján a várme­gye megköthesse az ajándékozási szerződést Nyiregyháza városával. Héttőre virradóra két betörés történt Nyíregyházán á betörők az egyik helyen a sötét szobában a háziasszony fejét is megfogták Hétfőre virradóra két betörés történt Nyíregyházán. Az egyik a Sósótói-út 2. szám alat volt, ahol ismeretlen telesek a nyitott abla­kon át bemásztak Fábry Rudolf villanyszerelő lakásába és onnan elloptak egy pénztárcát 60 pengő készpénzzel, a szekrényekből na­gyobb értékű fehérneműt, ruhafé­lét és egy pár értékes csizmát vit­tek el. A betörés az éjféli órákban történhetett, mert utána a vak­merő tolvajok a Kossuth-utca 52. szám alatt lakó Bihon Mihály íü- szerkereskedő házához látogattak el, ahol egy és 2 óra közötti idő­ben jártak. Itt is a nyitott ablakon iát hatoltak be s a iBilhonék (háló­szobájában kutattak pénz után. Az asztalon találtak is. egy pénz­tárcát, pénz azonban nem volt benne. A sötét szobában tapoga­tódzva az egyik tolvaj az ágyban alvó háziasszony fejét is megfogta, mire Bi- honné ijedtében sikoltozni kezdett. Erre Bihon Mihály is felébredt, villanyt gyújtottak, azonban a tolvaj macskaügyességgel pillana­tok alatt kiugrott az ablakon át és a sötétben elmenekült. A két betörés ügyében a rend­őrség széleskörű nyomozást indí­tott, remény van rá, hogy rövid idő alatt kézre kerülnek a tolva­jok. A rendőrség már is olyan adatokra talált, melynek segítsé­gével órák alatt lakat alá kerül­nek az éjszakai tolvajok. A Nyíregyházi Levente Egye sülét uszóversenyének kitűnő eredményei Vasárnap 'délután 5 órakor a Sós­tóm' tartotta meg a nyíregyházi be­mente Egyesület nagyszabású úszó- versenyét, mű Nmeik egyes sízáimaiibűin bitníő eredményeket (értek eft a fia­tal! úszók. A versenyt nagyszámú ár­I dekl'ődö közönség nézte végiig és nagy itopssal jutalmaztak egy-egy ér­té ke sen szép ú szó -s zám o t. A verseny részletes eredményei a következőik: í. KORCSOPORT. 50 m-es gyorsúszás: Papp József 40.8. M'ihaiik József 52.—. 50 m-es mellúszás: Miiló János 42.5 Kovács Sándor 53.—. 50 m-es hátúszás: Papp József 55 Kovács Sándor 56.5. 3X50 m-es vegyes váltó: 2.44.8. (Papp. Kováe-s, Miié.) II. KORCSOPORT. 100 m-es gyorsúszás: Hegedűs Ist­ván 1.15.8- Izsák István 1.25. 100 m-es mellúszás: Izsák Imre 1.42.8. Szilágyi ZoÜJtáín. 1.55. 100 m-es hátúszás: Kallav Gyjulla 1.37. 3X100 vegyes váltó: 4.41.6. (Izsák, Imire, Koóspál, Hegedűs.) III. KORCSOPORT. 100 m-es gyorsúszás: Kozma Lász­ló 1.24. 100 m-es mellúszás: Koóspál Ala­jos 1.43.4. 400 m-es gyorsúszás: Kallay Gyu­la 7.07, Kozmái László 7.25. 200 m-es mellúszás: Hotov.esák József 3.24.5, Kóóspáll1 Alajos 3.27. 3X100 m-es vegyes váltó: 4.44.4. (Kallay. Holovesák. Kozma.) i mi mm ti w Hír ír r i nrr—iif w i in m—i—n—i i—i fi—»— — ÍRÓGH&P-szalag Minden rend­szerű géphez állandóan friss mind* eégbne kapható JÓBA papír-írószer- üzletben, Bethlen-«. 1. Telefon 2®-77< é * * * * * HniDUSZOBDSZLD vmM ma már európai hirü. Fedett gyógymedencék, ivócsarnok, inhalatórium, strandfürdő, hullám- LUr<,k-íraianulI eredményes fürdő, ivó és belélegző kúrák. A „Szo- boszlói Gyógyvíz“ és a szénsavval telített „Hajdudz“ mindenütt kap- ható Afurdót Hajdúszoboszló 73 és 78 fokos sós- i idős- brómos- hidrok-irbonátos hwvvzíei tápláják. 3003 liter forróviz percenként. Ma­gyar és németnyelvű fsmertetővel készséggel szolgál a fürdő igazg dósága Itt a nyár — igyunk sÖFt í Keressük íel Vesszős László Hnngária Éttermét és sörözőjét (Bessenyei tér) ahol friss csapolásban világhírű Bak-Szent János vilá­gos szalon és sötét bajor sörök állandóan kaphatók. Telefonszámok: 29—53 és 27—53.

Next

/
Oldalképek
Tartalom