Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 146-196. szám)

1942-07-10 / 154. szám

2. oldal. Nyirvídék _ oZAbolcsi hirLAP (Trianon 23.) 1942 június 10. Á Kálvinéira tanítónő- képző évzárója és képesítő vizsgálata Június hó 15-én tartották meg a Kálvineum Leánylíceum és Ta­ni tónak épző intézet ünnepélyes évzárását. Az ünnepély isten- tisztele/btel kezdődött, hol az Igét Porzsolt István igazgató hirdette a Jelenések könyvéből vett tex- tsu alapján (I. rész 9—16. vers). Az ezt követő évzáró ünnepélyen a mostani háborús nehézségeket ecsetelte Porzsolt István igazgató. Rámutatott évzáró beszédében az iskolának fokozottan fontos vol­tára, a nevelés töretlen vonalú- ságára, melyekre most sokkal na- gyob szükség van, mint bármikor máskor. A háború hullámai köze­pette a szellem messze világító tornyának kell lenni most az is­koláknak. Istennek legyen érte hála, úgy érezzük, hogy jó mun­kát végezhettünk. Betegség vagy szén-vakáció nem volt s a rend­kívüli idők dacára, a maximális óraszámmal taníthattunk. A juta­lomkönyvek kiosztásávl ért véget a felemelő ünnepély. Június 16— 22-ig tartattak meg a képesítő- vizsgálatok. Az egyházkerülettől -mint vizsgái elnök dr. Ferenczy Károly beimissziói előadó-lelkész, az iskolának volt igazgatója kül­detett ki, a kultuszkormányt dr. Vekerdy Béla, a debreceni Dóci tanítónőképző intézet igzgatója képviselte. A képesítő vizsgálat kitűnő eredménnyel végződött, amennyiben 12 jeles, 21 jó és 9 elégséges oklevelet állíthatott ki az intézet igazgatósága. Elégtelen osztályzat nem volt. Június 23-án kántorképesítő vizsgálatot tartott a bizottság, hol 9 növendék nyert kántori oklevelet. A jó eredményei* végződött vizsgák és képesítő vizsgálat mél­tán bizonyítja az intézet kiváló pedagógiai és nevelői készségét, a hozzáértő vezetést és lelkes tanári munkát. Egy vadásztöltény a kezében felrobbant Nyerges Lajos mezőőr nagyha­lászi lakossal súlyos baleset tör­tént. Este 19 órakor, almikor a szokásos ellenőrző körtúját vé­gezte, a mezőn talált egy vadász­töltényt, (melyet kezében tartva vizsgálgatni kezdett. A töltény felrobbant és a mezőőr kezeit szétzúzta. Súlyos sérülésével kór­háziba szállították. ■* ■■ V ■■ | Gyümölcsöt a legmagasabb napi áron vásárolok Selyem ntca 23 szám. Telefon 23 42. Nyaicezer páncélos harca tombol a Donnái Német katonai helyről közük : A Don szakaszán most a háború eddigi legnagyobb páncélos csatája tombol. Egy keskeny földszoroson a Don északi részén kétezer pán­célos küzd, egy másik helyen pe­dig hatezer páncélos méri össze gigászi erejét. A nagy csata a né­metek és a szövetségesek javára dől el rövidesen. Az uj német fegyverek ereie fel­mérhetetlen előnyt jelent és a né­met zsenialitás taktikai sikerei utolérhetetlenek. Svájcból jelentik. Az ideérkezett jelentések szerint a szovjet hely­zete az utolsó huszonnégy órában még jobban súlyosbodott. — Az angol és amerikai távirati irodák I lehangoltan adják hírül a német előretörésről érkezett újabb jelen' léseket. Érezhető, hogy a szovjet nem tart ki soká és a szovjet vé­delembe vetett utolsó remény is szerte foszlik Angliában és Ame­rikában. (MTI) Az egész erszág hadiüzem ma — mondotta Losonczy István közellátási miniszter Nagy napja ivóit egnap a Magyar Élet Ráirit'járnak. Az esti értekzlkten, melyein mejgj elentek a honin á«ny tag­jai is, .nagy íérddkllődlés előzte meg vi­téz Lossomczy István közélelmezési miniszter bemutatkozó beszédét. A miniszter mlély hatást vált olt t ki őszíirn- te, bátor és erélyes magái laipításiaivial és nagyvonalú terveinek határozott fel váz-olásával. A miniszter megálla­pította, hogy mindenkinek lllátnüia kell, -mi történik, tudnia keilli, hogy I .az egész ország egy hadiüzem és miindenkiimek ehhez képest kell hőié­vé de Imi áldozatot hoznia. Körül vagyunk véve a blokáddal, nem hozhatnak .be semmit, a mejg- leivő anyaggal kell beérnünk és ezt elsősorban a hquivédségnek kell biz­tosít anuink, amely teljes erejével fel­vonul a küzdelemre. Ebben a harcban mindenki katoná­ja az Üj Európa új rendjének és éle­tének. Belátást és komoly helyzetis- meretet követel a miniszter minden­kitől. aki itt él és magyar célokért küzdő lelke van. Nie gondolja senki, hegy az új gazdasági lévben töibb jut egy,re-egyre. A készlettel a legszigo­rúbban kell gazdálkodnunk továbbra is és mindent a honvédségnek kell j utt-a tnuaik elsősorbán. Beszélt a miniszter az egyes tájegy­ségek viszonyaihoz alkalmazkodó új rendről, a közeilátsi körzietek meg­szervezéséről, a közelilátás ellenőrzés szigorításáról, a termés elosztásának új ,módozatairól. Szólott a .belső front erejének biztosításáról és erélyes megvédéséről Átélte a világháborút és az azt követő összeomlás borzai- mailt, jól ismeri, kik a ragadozók és ezek etilem kemény szigorrl lép fel. ;A miniszter nagyhatású beszédét lelkes tapssal fogadták, majd az új kultuszminisztert üdvözölték Szimyey Merse Jenő is, Idomain Bálint ás, aki­ket szintén nagyon melegem ünnepel­tek- beszédet mondottak. (MTI.) Gyors ütemben balad a Budapesti Nemzetközi Vásár utazási igazol­ványainak elővételben való árusítása tásával és termeléséinek fenntairtásá- lva|, .sőt fokozásával kapcsolatos álta­lános érdeket jelent. (Mint ért esnünk, a most .elővételi­ben vásárolt igazolványokat ia kép* viselő testületeké hó közepétől kezd­ve .fogják az ér ekeiteknek átadni. — \ lővétllben -egyébként csak legkésőbb e hó végéig lehet vásár,igazolványt beszerezni. FERENCJÓZSEF KESE5ÜVIZ Charkovtól pár 250 kilométerre törtek elő a szövetséges seregek Berlin. A nagy támadás, amely Charkovnál törte meg a szovjet vonalakat ezen a téren is előha- ladást tett. A charkovi kiindulási vonaltól már 250 kilométerre ju­tott a német és szövetséges erők lendületes támadása. Ez a táma­dás a németek kezére jutatta Rosztos városát, amely Moszkva- Rosztovs vonal egyik fontos állo­mása. (MTI) Párisban busz kommunistát letartóztattak A párisi rendőrség kommunista propagandafészket leplezett le,. Kommunista munkást letartóztat­tak és a propaganda anyagot is megtalálták. (MTI) A szecskavágógép Balkezetek; három ujját levágta Paráda Illés 11 éves ajaiki gyer­mekkel súlyos baleset tört-énit. A szerencsétlen kisfiú a szecska- vágógépen dolgozott s közben a Amikor két nappta ezelőtt megír­tuk, hogy az latuigiu&ztus 14-iétn meg- ínyitaodó Budapesti Nemzetközi Vá­sár ez éviben csak korlátozott meny- aiyiségbetni tud félárú utazásra és e. Vásár díjtalan megtekintésére jogosí­tó Vásárigazolványokat forgalomba hozni, városszerte megindult ©nmek, ß'Z ezévhen ritka értékké lett igazol­ványnak elővételben való vásárlása. Az elárusító helyek a hét eleje óta külön, nyilvántartást (vezetnek iátok­ról, akik a .vásári gazol vány vásárlá­sára jelentkeztek és -annak árát a képviseleteknél már előre le is fizet­ték. ■ A nehéz közlekedési körülményiek ellenére a kormány által mégis lehe­tővé tett utazási kedvezmény célja főképpen az, hogy a gazdasági lelet­ben .érdekelt körök számára kőny- nyítsék meg a Vásár látogatását, a képviseletek elsősorban azoknak az elővételi befzetését fogadják el, akik — mint kereskedők, iparosok, vállal - közjók, mezőgazdák, vagy mindezek-családtagjai — komoly gazdasági er­dők szolgálatában kívánnak az aug- 14—24-ig -nyit a álló budaipesti Vásá­ron megjelenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy miás talán nem utazhatna. A kedvezmény i.génytbevételét mégis (el­sősorban azok részére (kívánják biz­tosítani, akik számára a Vásár tüze­tes megtekintést és ott esetleges Vé­telek lebonyolítási az ország áruelilá­gép elkapta a bal kezefejét és 3 ujját tőből levágta. A gyermekeit sérülésével a nyíregyházi Erzsé­bet kórházba szállították. Állapo­ta súlyos. A baleset ügyében meg­indult a vizsgálat. — ÍRÓGÉP-szalag minden rend­szerű géphez állandóan friss miné- ségbne kapható JÓBA papír-írószer- üzletben. Bethlen-u. 1. Telefon 20-77. „DIVIO“ rnha, kabát és szörmevédő molyzsák Ruhazsák 62x110 cm. P 2 40 Bundazsák 70x135 cm. P 3 10 Kisdarabok részére zacskó 50x60 cm. P 1 *20 Impregnált kivitelben teljesen elzárható. — Kapható : Jóba papír üzletben Nyíregyháza, Bethlen utca 1. szám. — Tetefon : 2 77 SÓSTÓI FEDETT USZODA NYITVA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom