Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 146-196. szám)
1942-07-23 / 165. szám
4. oldal. (Trianon 23.) 1942 július 23. Nyikvtdék _ abolcsi HÍRLAP Munkások és honvédek kézfogása egy harctérre indult alakulat búcsúztatásán Szivbemarholó ünnepség a Kőbányai Polgári Serfőző \ sporttelepén Hiossiziú idő óta -kereste lázasan a-magyar munkás és -a maigya/r bon- véd iegymás jobbját, míg -most, 1942 egyik júliusi napján lláttuk, -hogy e két kéz szorosain és s-ziétsziaikátihaitat- lauuí legylbdfonrt. Az egyik (frontra (induló I üzér-osztályt, — amelynek honvédéi a Kőbányafi Polgári Serifőző — Szánt István Tápszer-müvek gyáirábani -voltak eüiszádliáisolva — búcsúztatták a budapesti válll-ala-t munkásai. A gyár vezérigazgatójábók a legkisebb m un kasig mind-emikit iz zó tolikesedés fűtött, mert vaiainienintyiien magyar szivük egész melegét -adták honvfédefunknelk. A gyári Sportteil open sorakozott fél á tüzér-osztály. szemben velük a katonai és polgári előkelőségek, köriöskörül pedig a hozzátartozók é:s -a gyár alkalmazoda>i fogHálfak helyet. Felhangzott a Himnusz, ima j d Vi-nnay Géza h. vezér- igazgató a gyár neveiben búcsúzott a 'hctnyédekítöf s Ikérte az Istent, hogy A hazai gyümölcs te rniélés továbbié jl-esztiésé re hatalmas összegeket kíván fordít and a föld mi veié síig yd kormányzat. Ennek a programnak a jegyében készülitek és késziükiek még az idén ihűt-őíházak. g yürnöl esés o ina - gotok és aszalók. Különösön a hazatért erdélyi, valamint déiviidié.ki terület eddig elhanyagolt gyümölcskultúráját törekszik -em-edni a kormány s ezért az idevágó beruházási tervek tekintélyes része ezekre a területekre ás szól. Az ilyen természetű létesítményekre mintegy 1—1.2 millió P-t fordítanak az év végéig. Soltvad- k-erten a tavasszal készült ol egy 6—7 vágón befogadóké pességű hűtőház, mág másik, hasonló kapacitású hűtőház építése most var folyamatban Ó- és Ujkécskén. Ezek a ihűtőlházak azt a célt szolgálják, hogy a leszedett friss gyümölcsöt a szállítás idejéig megfelelő hőfokra hűtve « romlástól győztesein vezesse vissza a hősöket. -Nyjitnay Is ti vám, a munkások szóln-o- ka. többek között ezeket mondta: — Legyetek nyugodtak kint a háreme zöm, hogy idehaza egyetlen árulónak sem sikerül a magyar munkások között egyenetlenséget szítani. Valamennyi .magyar munkás nevében: fogadjuk, hogy míg ti kiint harcoltok, mi idehaza becsülettel: -dolgozunk a munka fromtijáin és őrködünk a szebb- jolblb és boldogabb magyar jövő felépítésén-. A viszontlátásra! Ezután az elvonuló alakulat parancsnoka válaszolt az elhangzott beszédekre, köszönvén a gyár vezetőinek -és munkásainak szer-etetét. A beszédek után átadták a gyár általi ajándékozott négy imcímzetiszínű lobogót, majd kiosztották a munkások ajándékcsomagjait. Ezután műsor következett, majd a gyár étellel és itáliai bőven megvendégelte a honvédeket. | .megóvják és így segítsék elő a jó értékesítést. Ugyancsak friss gyümölcsök szállításárnak szolgálatában állanak a csomagolóihelviségek is, amelyekből a mezőgazdasági kamarák útjén most újabb 15—16 épületet -’létesítenek az ország legkülönbözőbb vidékein-, köztük az említett hazatért teriiile tekem. Az új csőm a golök- kai együtt, már 74—76 hasonló intézmény áll m-aj-d a hazai gyümölcstermelés szolgálatában. Még nagyobb számmal létesültek és létesülnek ezidétn -gyümö’.cs-a«z<aiók, aimelyeknék az a rendeltetésük, liogy a -1 eg-cgysz-ar űlbb és- ma logcél- irányosablb konzenvái.ásii eljárást -az aszalást lehetővé tegyék. Ma ugyanis az a körülmény, hogy az aszalóssal való tartósításhoz nem keilil cukor, sem egyéb anyag, hogy az így konzervált gyümölcs könnyű súlya írniatt ojönyösen szállítható, hogy nem igényel drága, súlyos csomagolóburko- ato.t, -mindez 'kívánatossá teszi az -aszalás továbbfejlesztését. Ezért az idén 20 újabb -gyümölcs asz adót 'létesít a kormányzat. Ezekkel együtt összesen 100 aszaló .fog működni az országban. A termeior ismereteinek bő ütésére egyébként s a gyümölcsfogyasztás növelése érdekében is nagyszabású .munkálatokat folytat a föl-dmiívcésügyi kormány. .A napokban került piacra 2.000.000 darab művészi kivitelű, többszínnyomásé képeslevekzöí-ap ami a gyümölcspro- pagaoda céljait szolgálja és melyet pár filléres áron .hoznak fonga'liomba. Ezek a íeveiiezöiap-ok egyben a vitia-- m in-propaganda -célját 'szolgálják annak a 8 éves kutatómunkának alapján, amit az Orsz. M. iKi-r. Che- mii intézet és a 'Kertészeti Akadémia professzorai végeztek a vitaminok s az észszerű táplálkozástau terén. A .gyümölcstermelők számára „Piacos gyümölcsfajtáink“ címmel készült ügyes, kiái'ítású. tanulságos ismertető pro pagan dafüzet, amely néhány napon belül jelenik meg. Az időjárás ja vuása kövekezt-é- -bea úgyszólván napról!-,napi a kedvezőbbéin alakulnak a zöldségfélék ter- I mé.kilátásai. A hazai piac ifelivtetvtő- | kép ességét növeui az a körülmény, I h-cgy a konzervgyárak és fő Peg a zö d. -égszáritöüzemek, amely akiből i több új iétes-iiift, az utóbbi 1—2 év 'alatt, óriási mennyiségeiket vesznek -fel. A küöniböző szárított zöldségek és főzelékek fogyasztása ugyancsak nagymértékben) -tért hódított s a háztartások is mind nagyobb rni-eny- nyfeég-ekeit vásárolnak házi szárítós céijáTa. .Emellett azonban, természetesen gondoskodott a koronányzat a- külföldi -szállításokról is. Németország, Svájc, Svédország és újabban Belgium -(amellyel ezi-d-én kompenzációs rne.gjái'apodás létesült) szerepel' most zölds-égr és -főze lékexportunk nagyobb piacaként. Sziaibolcsban kitűnő gyümölcs és zöldsé-gtermés van és a kormányzat gondoskodásának hatása itt is érezhető az értékesítés terén. A kereskedők már hetek óta a gyiimöllcster- .meü'őkJkel tárgyainak és sok helyen a ■fán adták el a gyümölcsöt igen jó áron. BÁLI MEGHÍVÓK, alkalmi értasf tések, körlevelek, gyászlapok, réti vétkártyák aoronkivül és a legeié nyösebb áron készülnek OROS2Í KAROLY nyomdaüzemében Nyír egyháza, Bercsényi-utca 3. taán Fáctábűl zománcot, kefe- I v 01V IV. v I árut, piperecikkeket bizalommal vehet: IFI. BORUZS ÉS ERDŐS Luther utca 6. Telefon 26-75 A községbe vezető főúton akasztotta fel magit Gombos Imre 19 éves dombrádi lábos délután 17 és 18 óra között kiment -a község határába és a főúton -egy fűzfára felakasztotta magát. Amikor rátaláltak már (halott volt. A fiatal. Legény valószínűleg szerelmi bánatában követte el végzetes tettét. Az öngyilkosság ügyéiben a nyomozás megindult. A ínyiregyhá'zi ügyészség, a temetési engedélyt megadta. Halálos baleset Simon József nyírbogdányi .lakost tejgnap halálos baleset érte. A szerencsét-en ember a padláson dolgozott s közben a p-adlásajtÓn át. a földre zuhant és -halálos sérüléseket szenvedett, Simon Józsefet azonnal kocsira tették és Dsez-áPlították a nyíregyházi kórháziba, ahol azonban segíteni már nem tudtak rajta. Többszörös bordatörést szenvedett és belső a'ivérzés okozta halálát. Szerencsétlenség a cséplőgép mellett Kiéin Mi-któs kisvá-rdai lakos a nyári hónapok alatt Kemecsén -váll- •a t -munkát. .Legutóbb özv. Ke-szlier Jak.abnié es-áp1 ogéiptulajdonos szolga- .Lábon ái.é t. Tegnapelőtt reggeli a •e••építőgép mellett dolgozott Klein Mi v és-, amikor a Szerencsé ttonség me£ rörtüni. A gép elkapta a kezét és összezúzta. Súlyos sérülésével kórházba szállították. A baleset ügyében megindult vizsgálat elsősorban a-zt tisztázza., hogy’ Ktein Miklós balesetéért terhiéi-e valakit felelősség-. Gyógyíthatatlan betegsége miatt felakasztotta magát Talpas László nagyecsodi lábas lakásának padlásán .fel-akasztotta -magát -és meghalt. A vizsgádat megállapította, hogy Talpas László -súlyos és gyógyíthatatlan gyomorbetegségben szem vedé tt, m-á-r kétszer megope- rálták és az -orvosi vélemény sze-rint napjai megvok-ak számla díva. Kerékpárok rádiók és alkatrészei, csillárok villanyszerelési cikkek, legújabb gramofonlemezek Garay Zoltán Imttszakt Üzletében Luther utca 8. Telefon 27—10. — Kerékpár és rádió javítás — Hullott almát, barackot és mindenféle gyümölcsöt a legmagasabb napi árban vásárol Grünberger. Jókai utca Tel. 24-85 A Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszermüvek Rt. leventéi átadják zászlóikat az elvonuló tüzéreknek. Kedvezőek a kilátások a szabolcsi gyümölcs és zöldség értékesítésére