Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 122-145. szám)
1942-06-15 / 133. szám
6. oldal. SZABOLCSI HÍRLAP Mmh (Tianon 23.) 1942 június 1 7 Wm SÓSTÓI STRAND NYITVA! Pillanatképek Nyíregyházáról, problémákról, tárgyakról és emberekről Néhány nap még s Nyíregyházám s az ország minden más helyén kaput zárnak az -iskoláik. Vége a tanévnek, megszűnik mindenütt a tanítás s az iskolák sokezernyi gyermek-és diáikserege szétszéled a vármegye minden iré&zóbe. Az idén nagyobb öröimimel és több bizakodással nézhettük a ballagó diákokat, mint évekkel ezelőtt. Akkor még egyik legfájóbb nemzeti sorskérdésünk volt a helyzet: ihiány van értelmiségi mun,kaerőkben, kevés a tisztviselő, a tanár, a -tanító, a jegyző s hiány .van a munka egyéb területein is. Háromnégy ével ezelőtt pl. ,még négy-ötezer tanító volt éltes nélkül, ,ma pedig •válogathat mindenki a pályázatokban s a .faluin sok iskolában szünetelt ebben a tanévben is a tanítás, mert eredménytelen volt a pálvzati hórdetimény: nem volt jelentkező. — Elmúlt az az idő, amikor éretségi bizony ívánn vad, ivagy tanítói, tanári diplomával .havi 40 pengős fizetésért kellett szellemi szükségmunkásnak elmenni. IA jelek azt mutatják, hogy akik most indulnak az életbe a fiatalság erejével és lelkesedésével, azokra jobb sors vár, mint elődeikre várt három .évtizeden keresztül. Ügy tekint a Korona épülete a városházára, mintha szégyellné a létezését s mintha menekülni akarna annak bátor tekintete elől. A városát szerető nyíregyházi polgár szeretné, ha modern, Nyíregyháza emelkedő hírnevéhez méltó szálló épülne itt, —• ha nem is olyan, mint pl. a debreceni Arany Bika, — de legalább olyan, amely az ideérkező vendégek igényeinek megfelel. Egy modern, higiénikus, a kor követelményeinjek megfelelően épült szálloda a város fejlődését IÍS nagyban elősegítené a nagyot -lendítene az ipari és kereskedelmi életen is. Felszínen levő -ügy ez, -de a háború s a nyersanyaghiány ennek a megoldását is elodázza néhány esztendővel. Nem lehet kétséges, hogy a hálború befejezése után új erővel és új -lendülette! fog itt is és az ország más .része-in is megindulni az alkotó munka s a nyíregyházi ipólgáirnak — íreméljük — nemcsak egy új -Koronában -lesz -gyönyörűsége, hanem sok egyéb — iparnak, kereskedelemnek lendületet adó —alkotásban is. Várjunk türelemmel, míg ez az idő elérkezik. Sör vau előttem egy vendéglő aszAailám. A helyiségben tiszt-viselők, iparosok, kereskedők s más dolgozó emberek vammak. (Névtelenek, -akik munkás órák -után egy ki-s pihenésre és szórakozásra ivágynak. A jómódnak, vagy a nyomorúságnak a filléreit hozzák ide s bizonyos, hogy az utóbbiak a családtól: a feleségtől és a gyermektől vonják el azt, amit itt fizetnek a-z elfogyasztott italért. — Ezeknek talán nem ás az ital, hanem az ezzel járó enyhe mámor és szédületkeli! Feleljteni egy keveset a gondok és ba.jok sohasem szűnő és csökkenő sokaságából s felejteni, hogy az élet fényeinek és árnyainak Váltakozáséban legtöbbször az árnyak győznek. Istenem, -mennyi sok erőfeszítést, menny: harcot és köz,delimet takar a -kisemberek világa! — Zaklatott életű, s-ok gonddal és vívódással terhelt világunkban az -övék az árnyákos oldal". Az örök küzdelem emberei ők, sohasem szűnő -életharc osztályosai, akiknél az életút minden lépéséhez, minden, megszerzett pengőjéhez verejték tapad... * tSck dolguk Van mostanában a címfestő kinek: új cégtáblákat kell készíteni a- régiek helyébe. Sok új üzlet van. Megváltozott ,a felfogás a szabad életpálya iránit s a középosztály tagjai sem idegenkednek már a pulttól, a -boldogulás lehetőségét nyújtó kereskedelmi tevékenységtől. Azcrlban sok nagyreményű új -kereskedők csalódástól féltek, mert a kereskedelem nem „konjunktúra-ügy", nem ötletszerű foglalkozás, hanem hivatás. Nem lehet a gyalupadtól, irodai íróasztaltól, hivatali aktáktól felállni és eltávozni azzal a gondolattal és elhatározással: holnaptól fogva kereskedő leszek! Ez az életpálya is-— mint minden életpálya, — hivatástudatot kíVán s az őrségváltást mem tamoncszerződésckkel kell kezdeni. A „kereskedő" címéért fizetni kell: a fiatalság: éveivel, szorgalmas tanulással és lelkesedéssel. — Ezek nélkül minden jószándék és törekvés kánba vész. Egy bizonyos: a kereskedelmi- etika, a kom-oly és szolid üzleti elv, a rátermettség, a megalapozott -tudás — koráram latoktól'és konjunktúráktól függetlenül—: m ;ndig felülmarad s mindannak,ami ezeken kívül esik, el kell buknia. És legvégül pedig: igazuk van- azoknak, •akik a kereskedelem képesítésihez k ötéséért harcolnak ... * Ami -itt következik, a-z ellentéte az előbbi fejezetinek: az anyag, a pénz emberei helyett a lélek, a természetfelettiség 'embereiről lesz sző, a Ferences-szerzetesekről, akik -csak néhány éve tartlóíkodmak Nyíregyházám, de imáris szívük szeretetébe -fogadták mindazok, akik akár társadalmi. akár vallási tekintetben kapcsolatiba kerültek velük. Miséjük hangja, szelleme: ősi és örök. A prédikációjuk: tűz, amely éget, élmény, amely felráz s félelmetes intés, mely íesujt- és alázatba hajt. Arcuk kifejezése: bö'cs és jóságos mosoly,*mely mögött a felüliről ívialó szemlélet Ihúzódlik ímeg: iá ,.kőszikla",, a kétezeréves igazság, s az a mélységes hit. hogy sohasem a sátán szelleméé, sohasem a bűné, hanem csak,is 'Krisztusé lesz a győzelem! Közelebb Ihozzák egymáshoz a-z Istent és az embert, a Teremtőf és a teremtményt, a nagyság -csúcsát és a parányiságot. Hétközmaipjaink kom-or és egyhangú sziineibe be'evillantanak egy kis fénysugarat s akik odajárnak ebbe az -intim szépségű, áhítatot hintő kis kápolnába, -azt nemcsak azért teszik, mert a szentmrsiehállgiatás egyházuk írott parancsa. Ezenkívül más is vonzza őket: -a Ferences szellem, az ,.Istenibe merült üeMség" világa, áme Ty niern más. mint a léié ktisztaságának, a természet szeretetének, az egyszerűségnek, a lemondásnak és az Isten iránti mélységes hódolatnak a kifejezője. Az aszkézis emberei -ők, a békességnek, a szelíd alázatnak, a -„szent szegénység"-mek a hírnökei. Szolgák ők a szó -mély értelméban és igaz -valóságában. Az evangélium szolgái, Krisztus szellemi hagyatékának örökösei és élő hordozói. — A fény, am-it -árasztanak magukból: dús fény, a lélek lénye, isteninek fénye, amely szakadat!antul hull a -m-i vergődő. sek bűmmel és kevés ,jmea cu!pá"-val élő világunkra. Minél több legyen az ilyen fénylőszemű emberekből, Isten tüzessszavú küldötteiből, hogy -ne a vak gőg, me a lázadás és re a bűni , egyen úrrá a föd felett, hanem z lázt, z áldott jóság, a szeretet, az Isten neve és dicsősége! Éri Ibíáint-ás is löket, de a bántásra is mosoly a válaszuk. A jóság megbocsátó mosolya, mart tudják, hogy az örök tagadás, a lélek- -és istentelenség ellenében végső ponton úgyis az övék a győzelem s az oltár glóriájában kimagasodó alakjukra .nem érhet fel a hitetlenség és a szegény le!kűség giúnyszalva. Nyíregyháza társadalma lelki téren sokat nyert a Ferences-rend idejövetelével s bizonyos, -h-ogy példaadása :k. -tanításaik nem hullanak meddő talajra. * Érdekes és izgató élmény jármi az utcát és figyelni az emberieket. A kép, a m-i a figyelő agy és a figyelő szem elé tárul: színes és változatos. .Az utca képének vannak szinei, melyeknek turnusa- sötét és vigasztalan. A porban játszadozó, szöszke-íhajú, csacska-beszédű igyermek, az ifjúság üdeséget, báját és varázsát felvillantó •fiatal 'leányok, a szépen gondozott parkok, ablakok, kertek virágai: üde és tiszta színek. A szivárvány finom pasztellszínei. De vannak sötét szitfoek is: a, nyomorékok, a vakok, a tár-sa-dalom elesettjei: a koldusok, a részeg ember, aki káromkodik s az Istennel van leszámolni vaüój-a, a fuvaros, aki ostorával véresre „biztatja" lovának hátát, a -szemét, a -piszok, ami a iházak előtt eltakarítatlaniul 'hever! Aki figyel, azt mindig és mindenütt élmények várják, élmények, (amelyek néha felemelnek, néha lesújtanak, de sohasem múlnak el hatás nélkül. Akár akarjuk, akár mem, gondolatot indít él bennünk, amelyek néha moszxa csábítanak, néha jótettek vágyait hintik el, de mindig mutatnak valamit abból, amit embernek és •világnak nevezünk. Bálint Mihály. — Találkozó. Értesítem az Evangélikus Leány gimnáziumiban az 1931— 32. évben érettségizett osztálytársaimat, ihogy 10 éves talél kozónk a-t az intézet jubileumi ünnepségével egyidőben, június hó 20-án tartjuk meg délután 4 órakor. Viargán-é Oláh Sára középisk. tanár. 2x Hoffher—Sachrantx—Clayton—Shutleworth Rt. mezőgazdasági gépeinek körzeti képviselete. Mindenféle gépék eredeti gyári árakén. Sípos Testvéreit vaskereskedése Nyíregyháza, Vay Ádám ntca 2. szám. Telefonszám: 3162 1 j Falopás a kisvárdai pályaudvaron (Kantár József és Szabó János kisvárdai lakosok többíziben hasébfátloptak a kisi várdia! pályaudvaron-, míg egyszer azután tetten- érték őket. — Ügyük a nyíregyházi kir. törvényszék elé került, ahol beismerték a bűncselekmény elkövetését. A törvényszék a vádlottakat fejenként 4 -hónapi fogházbüntetésre ítélte. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ HÉTFŐ, június 15. Budapest I. 15.20: Balázs Kálmán cigányzenekara muzsikái. 16.15: Felolvasás. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 17.15: Közellátási Szolgálat közleménye. 17.30: Szórakoztató zen-e. 18.10: Hangfelvétel. 18.30: Tánczene. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: Naevkovácsi Ilona- énekel 19.40: N-é.gv lírikus. 20.15: Az Ope ra-há zenekara. 21.40: Hírek. 22.10: Üzen az otthon. 23-00: Hírek német,, olasz, angol, francia és finn nyelven. 23.25: Farkas Béla cigányzenekara muzsikál. 24.00: Hírek. Budapest II. 19.00: Felolvasás. — 19.35: Német nyelvoktatás. 20.00: Hírek. 20.10: Kedvelt lemezek. 22.10: Tánczene. KEDD, június 16. Budapest I. (DéMőtfc.) é.46: Éfe e#»tő, torna, hírek, hantj!em«iick §.60: Hírek. 16.20: Felolv«sás. 11.16 /lzjekéa. 12.68: Himnusz. 12.16: Ze>pkari bitmgverae-ny. 12.46: lilrck, 13.26: Időjelzé®. 1330: Zeneikari lamgverseny. 14.31: Hírek, 4r«-k. Budapest I. 15.20: Szimfoniietta szalonhatos műsora. 1615: Gyermekdélután. 16.45: Időjelzés, -hírek 17.00 Hírek szloivák és ruszin nyelven. — 17.15: Hamgképek a Fényes Cirkusz műsorából. 17.40: Előadás. 18.05: Clementis Klára zongorázik. 18.30: Felolvasás. 19.00: Hírek magyar, német és roiméni nyellven. 19.20: Külügyi negyedóra. 19.35: Magyar nóták. 20.10: Felolvasás. 20.30: Felolvasás. 21.40: Hírek. 22.10: Üzen az otthon. 23.00: Hírek német, olasz, angol francia és finn nyelven. 23.25: Tánczene. 24.00: Hírek. Budapest II. 17.15: Ruszin hallgatóinknak. 17.40: Szól a katonaibanda. 18.05: A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 18.30: Olasz nyelvoktatás. 19.00: Melles Béla-zenekar játszik a városligeti Tejcsamokból. 19.40: A Nemzeti Zenede évzáró vizsgája a- Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 20.25: Hírek, ügetőversenyeredményifjk. 123.00: Szórakoztató zene. Kassa. 6.40—9.00: /Bpest I. 9.00: 'Kedvenc operáinkból. Tánczene. — 10.00—11.40: Bpest I. 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven-, műsorismertetés. 12.00: Déli harangszó a kassai Dómból. 12.10—15.20: Bpest 1. 15.20: Szirrifonietta szalonihatos műsora. 16.15—17.15: Bpest I. 17.15— 18.30: Bpest II. 18.30: Szórakoztató zene, 19.00—végig: Bpest I.