Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 122-145. szám)
1942-06-06 / 126. szám
4. oldal. (Trianon 23.) 1942 június 6. SZOMBATON ESTE Míke András vezetése alatt megnyílík a Korona külön tánchelyisége A főváros legkitűnőbb jazz zenekara játszik. Vince Rózsi, Szőke Ili fővárosi énekesnők szerepelnek Az á'.Iami pincészet márkás boraival kedveskedünk vendégeinknek. Színház Viharos szerelem Maráo Diavellis iháromfelvoniános, zenés bohózatéiban a helyzetkomikum adott aftkalmat a színészeknek mulattató játéikra. a közönségnek pedig a könnyű faljsúKüú imiuzsia áltail teremtett jókedv kiélésére. A bohózatban Tűrtesd Gitta kapott nagy szerepet, amelyet lendületes játékkal, vidámsággal, elevenséggdi alakított. Mellette Kozák és Burányi kaptak hálás szerepet s ej^jnással teljes összhangban játszották meg a két jóbaráit szerepét. Egészen különleges alakítást nyújtott Dainiss Győző akit imost 'láttunk először bohózata szerepkörben. Játéka még jolbbam meggyőzött, arról hogy szélesskálájú ' művészember. aki minden szerepből tökéletes és eleven alakot tud formálni. A kisebb szerepékben Chapo Ildikó, Benkő Béla, Isaszeghy Kornéláa és Gárdonyi a 'legjobbat nyújtották iés részesei voltak a sikernek. A színházi iroda hireí A tegnap nagy sikert aratott „Viharos szerelem" című énekes 'bohózat van ma is műsoron,. Vasárnap délután rendes helyárakkal és este bérle tsz ün etben megy. 1A „Viharos szerelem"-ban Turcsi Gitta ,.Váriak" című énekét ma már az egész város énekli. Hétfőn „Cirkuszhercegnő". Népművelési előadásü Kedden Bankó Bélával a címszerepben az örökbecsű és gyönyörű ze,néjű ,,János vitéz" kerül színire, bérletben. Szerdán az összes operettek között a legnagyobb sikert aratott „Csak egy asszony van a világon" énekes és nagy táncos, nagyon mulatságos operett van műsoron, premier szereposztásban. Csütörtökön újra egy nagyon mulatságos zenés bohózatot mutat ibe a színház, a „Főnyeremény"-! A SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Szombaton este 8 órakor: ,.Viharos szerelem". Bérlétben'. Vasánniap d. u. 4 órakor: „Viharos szerelem". Rendes helyáriak. Vasárnap este 8 órakor: „Viharos szerelem"- .Bórletszünet. Hétfőn este 8 óraikor: „Cirkuszhercegnő". Népművelési, előadás. Kedden este 8 óraikor: „János vitéz" Bérletben,. Szerdán este 8 órakor: „Csak egy asszony van a világon". Bérletiben. Csütörtökön este 8 óraikor: „Főnyeremény". Bérletben. Pénteken este 8 órakor: „Nippon rózsája". Bérletben. Szombaton este 8 órakor: „Nippon rózsája". Bérletben. Vasárnap délután 4 ómkor: „Nippon rózsája". Raudes helyárraiL Vasárnap este 8 óraikor: „Nippon rózsája". Bérletszünetben. Rz őszre befejeződik a megkezdett útépítési munkálatok /A 'Magyar Élet Pártértesítője jelenti: A kormány közlekedési politikájában jelentős szerervet játszik az ú'j utók és 'bekötő utak építése mellett a már meglévő utak modernizálása és államdló burkolattal való ellátása. Az elimulit év tavaszán a kormány kereken 130 kilométer hosszú különböző Ifő közlekedési útszakasz korszerű- főképpen 'betoniburkciliattal való átépítésére datt megbízást. Normális 'viszonyok között az említett s 1941 tavaszán megindult útépítéseik túlnyomó rés:zie ugyanabban az évben 'befejezést is nyert ,volna, tavaly azonlban a munkák előre nme látható okok miatt ^bekövetkezett elhúzódása miatt csak 50 kilométer hosszú út készülhetett el, míg a többi 80 kilométer hosszú útéptiések befejezése erre az évrie maradt. (Ennek következtéibein az átépítés alatt álló útszakaszokat továbbra iis elzárva kéil tartai .nl s a forgalmait több-kevesebb kerülőt jelentő tenaíőutakon kell lébenvoliítani. Illetékes halván megelégedéssel állapították meg. hogy a köt nyékek lakossága a háborús nehézségek tudatában megértéssel s példás türelemmel 'fogadta a munkálatok elhúzódását. A kormány minden erővel ipiairkodik leküzdeni az igein nagy inehézségeket, hogy az útépítési munkálatokat miiiníél előbb befejezzék. A megfeszített munka' alapján kilátás van airra, hogy a megkezdett útátépátési munkáikat az őszire ilegnagydbbirésizt befejezik s az elzárt útszakaszokat átadhatják a iforgal'ómnak. mjf M A É K Zöldborsót nagy és kis tételekben vásárol a Mezőgazdasági Áruforgalmi és Kiviteli kft. Konzervipari és Zöldségszárltó Üzeme Nyíregyháza, Bethlen utca. — Telefonszám: 22—60. Tudja-e Öo... .. .hogy t) zene az ókorban elsőrangú gyógyítóeszköz hírében állótlt? Teophraistos, a nalgy görög filozófus lés életművész, aki maga is 12 évet élit meg, isiász ellen a !fuviolát ajánlotta fríg hangnemben. — Caelius Auiréliairaus arról tudósít, hogy a korabeli orvosok az elmebetegek kezeléséiben nagy előszeretettel 'alkalmazták a dór és fríg hanginemben írt zenét lés hozzátette hogy a vérbajosok gyógyítására, legtöbbször már négy hang megfújása. ás elegendőnek 'bizonyult. ... hogy hosszú évezredeken át inem a kárty, hanem a kockajáték volt a legkedveltebb szerencsejáték? A kockajáték már a legrégibb romvárosok omladékai között is ott található. Niémetoirszágihain a középkoriban külön iparág volt a kocklagyártás. * ... hogy már a íégi egyiptomiak is ismerték a ikéltetőgépéket? ..jhoigiy a rajzszög körülbelül «záz éve tűrat Ifel? Feltalálója lés megjelenéséinek .pontos időpontja már feledésbe merült. ... hogy tnidiábian az asszonyok csak az oskietési szertartások alkalmával hordanak jeggyűirőt? Az >eskiüvő uitán jeggyűrűjüket ékszerré* dolgoztatják fel 'és ilyen alakiban viselik. * ... hogy az ókorban az előkelő egyiptomiak olyan magas ágyakat használtak, hogy csak lapcsőkön tüdltak ieljutni rájuk? A műremeknek tekintett fejdíszek .káemelésére az ágyakat olyan íajta fejtámaszokkai szerelték ifel. amiilyetiiek például Japánban imég rnia is divatban vannak. * ... hogy Amerika felfedezése egy holland történész kutatásai szerint összesein 8000 holland forintba, azaz körülbelül * 11.000 pengőbe került? Kolumbusz maga 768 forint értékű évi fizetésit húzott, egy kapitány FAlhilTÁfi I A HÁRSFA VIRÁGZÁS kezdetét vette, 1 vlllliflia • akiknek van hársfájok szedessék le annak • nyiló virágját, mert az egy igen értékes gyógynövény, amelyet magas árban átveszem ugy nyersen, mint szárazon. A szedés módozatainak megbeszélése végett irodámban sürgősen felkeresni szíveskedjenek. Korba József gyógynövénykereskedő Nyíregyháza, I. Kótaji utca 3. Telefonszám: 31 — 64. jövedelme 490, egy matrózé 70 forint •vioilt. ...hogy a „Popular Science Montbly" című amerikai folyóirat megállapítása szerint az Egyesült Államok hiszékeny népe egy év alatt több imiint 125 dollárt költ jósnők és kártyavetők honorálására? Ebből Cístikágóira egymagában *is 12, sőt" New-'Yorkra 25 millió doOlár esik. A jól jövedelmező iparáginak körülibe!) ül 100.000 művelője vaiu Egy inewyioriki 'Csillagjós egy horoszkópért 25—100 dialláirt is elkér; havi jövedeíme imiegjbaOa'dja a 10.000 dollárt. FERENCJ07SEF KESERŰVÍZ Budapesti Ganzgyári Torna Egylet—Köve Szabolcs TSE Vasárnap ismét budapesti ellenfelet kap a MOVE a Ganz-igyáriák csapatában, de amely bármilyen erős is, neim ér ifel a Törekvés klasszisához. Igen inehéz kiüzdelemibtn az őszi fordulióíban ia- NvTVE 1:1 lairániyű döntetlent vívott ki •vele szamiben Budapesten. A tavaszi fordulóban a Ganz-gyáriak odahaza sok ímeglepetést csináltak, ami azt jelenti, hogy igen jó játékot kell 'produkálni a Move együttesének a Syőzeflemárt ;A hazaiak lelkiismeretes edzéssel készültek — a vasárnapi súlyzós vereség után is— erre a mérkőzésre s,reméljük, hogv a csatársor távollervő tagjai is haza tudnak jönni erre a fontos küzdelemre. Nahéz küzdelem után, de a Move győzelmiét várjuk ezen a mérkőzésem s ez nem iis 'fog elmaradni, ha a teljes csapat lép a pályára, s amely szívét-lelkét bele adja a íjátékba. A mérkőzés fél 6 órakor kezdődik. Előtte fél 4 órai kezdettel a Beregszászi FTC játszik (NB III. bajnoki mérkőzést a 'Nyáregyházi Vasutas Sport Glubbaií. A beregszászi csapat jó játékerőt képvisel s a Vasutasnak mindent bele kéli aidtaá, hogy győztesen bagytja el a pályát. Mi a har zaiak 1-2 gólarányú győzelmét várjuk. A harmadik mérkőzésen' a Debreceni Torna Egylet csapata játszák aiz aimatőr-bajnokságért a MOVE-Szaboilcs II. seapaitával. A vailamikor 'híres DTE csapata most vain ismét feleme lk-edőben, 'de azéirt az itthon játszó M'ÜVE-Szabolcs II. csapatát nem igen fogja tudni megverni. Ez™ a mérkőzésen is a hazaiak győzelmét várijuJk. A mérkőzés délután 2 órakor kezdődik. .Mind a három mérkőzés színhelye a 'bujtosi sporttelep lesz s egy jegygyei tékinthető meg.