Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-13 / 82. szám
1 oMal (Trianon 22.) 1942 április 13. BS MUH UH 'Ml Lovasnemzetből repülőnemzet Rögtől a fellegekig Félibáimiadás ünnepe előtt hangzott el a iKormányzóhelyettes úr öf őméltóságának a malglyiair ifjúsághoz intéaett 'felhívása, de úgy érezzük, hogy eaekre a hívó szavaikra most az üti* nepek után, a munka szürke hétköznapjain is vissza kell térnünk. — A pjlóltiap'álya férfias szépségét -és ennek a pállyának nagy nemzeti fontosságát tárta a Kormányzólhelyettes úr a magyar iffjüsiág elé és felhívása komoly idők, lelikesbangú toborzója volt abba a imiagyar csapattest be vailÓ jelentkezésre., amely a technika haladása következtában már elszakadt a rögtől és a 'magasságos kék azúr ban a-Célszárn yakon repülve védi a hazát. Azt mondja a felhívás, hogy fovasnemzetbői írepülőnemzetté kéli fejlődnünk. Valóban ezt kívánja itő« tünk a haladó idők parancsoló szava. És ezt a szót mindig megértette, annak mindig engedelmeskedni is tudott a magyar, mert haladni akart és tudott is a korral. A magyar katonai erények érvényesülési területe már régen nem csupán a rög. amelyen járunk. A rögtől a fellegiekig kell tdljiestíenünk a honvédelem szent kötelességét. Ügy, ahogyair a iKorimányzáhélyettes úr mondotta, lovasnemaetből irepüllőnemzet« té keli lennünk. És vitéz Iortihy István már bebizonyította, hogy ehhez csak egy férfiasan bátor lépés iszükséges. Ö már akkor eljegyezte magáit a magyar repülés ügyének, mikor tilos 'vloilit légiflottálf tartanunk és repülőgépeit építenünk, emlékezetes Óizsiai repülőút jálviali ipedág túlszárnyalta a gazdag országok nem egy óceánrepülőjének teljesítményét i.s. De Iha már iaz oceánappülők teljesítményéről tbeszéliüink, ne (felejtsük el sOha az Enidresz Györgyöket, az úttörő maglyar repülőhősöket, akik tőkénél* kúí, igen szerény eszközökkel rendelkezve iindültaik el ia tengerentúlról repülőgépjükkel és itthon kötöttek ki a 'magyar földön. Egyébként is aiz, hogy rögtől -fele legekig emelkedjünk, hogy llovasneimzatiből nepüllőnom'zdt együnk, tulaíjdanképipen alig más, mint természetes balladás aiz ősi Ikatonaii érés nyak útján és vailóraváltása azoknak a ímerész álmoknak, amelyeket már pogány őseink lálmod'tak, akik Szél Isiién pariipáját vallották sajját harci paripáik • ősének és égtek a váigytlőú, hogy ezek a pa ripák egyszer szárnyrakelive elszakadjanak a föld 'porától ' és fölemelkedjenek a fellegekig. — Ezért nevezték pari|páilka/t Olyan nevekkel. amelyek összefüggésben vannak a 'magassággal, a repüléssel, a fellegiek közt valló szállással, ezért hívták ,1'Oiviailkait Szelllőnök, Rárónak, Fecskének, stb. Ez az atavisztikus vágy csillan ki 'Csalba királyfi ismert legendájából, akiinek szárnyas lovasai a Hadak Otján száguldanak, ezért szólnak az ősá magyar regék csodás táltosokról, akik megnyergel tiék a saáilló fellegeket. Nom új magyar katonai erényekelt kíván fiainktól a Kormán yzóhelyettes ür- fellhivása. Csak új területekre mrutat, ahol ezek az ősi katonai erények é rvén y estiih etne k. Érvényesülhetnék pedig a fellegek hazájában, ott, ahol nincs akadály, nincs hegy, nincs völgy, ninos folyó, csak a végtelen; mindenség és ninos szükség másra, mint a férifi bátorságára ós tudására. Száll játok .föl hált magyar ifjak erős déliekkel, bizakodó hittel, tökéletes technikai felkészültséggé a levegő modern gépeire s vegyétek birtoko* tokba és védjétek meg a maigyar haza régi területét. Üj idők, új eszményiek, új modern gépi vívmányok hívnak benneteket magyar ifjak s a haza nem kivált? 'többet tőltjíek a levegőben, mint amit >az ősök tettlak katonai vitézség terén a,z ezeréves magyar föld ivédlemében. iVitézség, bátorság, hősiesség, — ez ' egyen a jelszavaitok ! II ralógyilkossig ügyében tovább folyik a nyomozás A baltás cigány őrizetben marad A borzalmas kegyetlenséggel elkövetett kettős irablógyilkasság ügyébon tovább folyik a rendőri és a csendőri nyomozás. Bogár József és félesége gyilkosát ® mai napig nem sikerült kézrekartíeini 1. Vannak a gyilkosságnak gyanúsítottjai, azonIban a gyilkosságot eddig egylksre sem lehetett rábizonyítani. Lapunk legutóbbi számában megírtuk, hogy elfoglak egy gyanúsan vis seíkedő cigányt, aki a gyilkosság színhelyéhez köze! bujkált és kabátja alatt egy baltát rejtegetett. A cigány nem Itudita im'ég igazolni, hogy a kritikus időben hol tartó.zködótt. A gyilkosságot raagellőzően Bogárők•hoz közel egy betörés is történt-. Lehetséges, hogy a gyilkosságot ugyanazok íkövelbték el, 'akik 'az etőzőnapi betörésben résztvettek. A fbaltás oi'giány egyelőre őrizetbe marad, a nyomozás most fogja tisztázni a múltját és azt, hogy Ihol Itlüú tötte azít az időt, amikor a szerencsétlen Bogár-házaspárt oly kagyetlenü 1 meggyii kolltá'k. A nyomozás több irányban is 'folyik. Ujabb gyanúsítottak kerültek előtérbe, a legkisebb nyomot ns lenyomozzák a csendőrök és detektívek. Éjt nappallá <tqve dolgoznak a nyomozó hatóságok, a hajsza itovábíb 'folyik, a gyilkos nem .menekülhet mag az 'igazságszolgáltatás elől. Márciusban 346 lélekkel szaporodott a vármegye lakosainak száma Szahoéavtáinmegye .tiszti főorvosa a vármegye március hava egészségügyi állapotáról a következőket jelentette a közigazgatási bizottság április 'havi ülésének: Népmozgalom. A vármegye teréletén márciusiban 904 gyermek született, az előző hónapiban 7ó2, itaivaJy mároiusibar, 795 volt a születések száma. Meghalt 558 ember, februárban 482tavally márciusban 557. A természetes szaporodás Tehát márciusban 346 lélek v.oölt, miig februáriban csak 280. ttlavaly márciusban pedig icsak 268 lélekkel gyarapodott a vármegye lakossága. Az egy évien alól elhaltaik száma imárciusban 99, februárban 93, tavaly- márciusban- 143 voíit. Fertőző betegségek. A bejelentett fertőző megbetegedések között legtöbb volt a nyilt :gümőkór 86. a kanyaró 57, a vörheny 18 és ia malária 15 esete. A fertőző betegségben! itörtént elhallozás staA Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság igazgatósága és tisztviselőkara mélységes fáidalommal jelentik, hogy Salamon Andor tisztviselő 1942. április 12-én váratlanul elhunyt. A megboldogult 1927. év óta állott az intézet szolgálatában és ez idő alatt a reá bízott feladatokat mindenkor a legnagyobb odaadással és szorgalommal látta el. Értékes munkásságára mindenkor nagy hálával fogunk gondolni és emlékét soha el nem muló kegyelettel fogjuk megőrizni. Nyíregyháza, 1942. április 13 tiszitiikájálban változatlanul a nyilt igümőkór vezet 45 esettél. Gesjfteréd községben az iskolás gyermekek (között kanyaró járvány lépett fel, azért .márciusban az elemi iskoláit 10 napra be is zárták. Egészségvédelem. Vármegyénkben 33 székhelyen működik egészségvédelmi .zöld kereszt intézet. A hozzájuk csatolt községek száma 39. Tanácsadáson megjelent 1113 terhes, 6219 csecsemő, 6846 kisgyermek. — A védőnők által meglá fogatott családok száma 9147, a szafclátogattások száma 13,250 volt. Rendőri hulla-szemlét 13. törtvény széki boncolást egy esetben végeztek, öngyilkosság 7 esetben fordult elő. ' Hét évnél fialtaílahb korú gyermek gyógyítását 6 esetben mulasztották •el a szülők. Az eljárást mind a hat eseltlben folyamatba tették. Veszettségre gyanús állat áitail 3 esetben történt marási sérülés. Trachomában megbetegeddttek szóma 7. A .vármegye területéin 11.834 egyén részesülit hastífusz elleni védőoltásban és 3 egyén veszettség elleni gyógykezelésben. A vármegye területén levő cigánytelepek tetvetlanítése, ezenkívül márciusban 3136 egyén tetve t emítése történt meg. A tetvesnek Italálit iskolás gyermekek között- a hatóságok kreozitos tisztítószappaint osztanak ki megfelelő mennyiségben. Ágoston Sándor előadása az ev. férfiak részére Az evangélikus férfiak holnap, kedden délután fél 7 órakor összejőve* telit tartanak. — Az 'összejövetelen Ágoston Sándor budapesti mérnök tart előadást alblban a sorozatibam, amelyet a ifénfi-bib'liaó rákon megkezdett a lelkészi kar. Ágostom Sándor előadásának témája: Az Ür imádsága,. Az előadásra aiz egyházközség elnöksége külön is felhívja a ifi gyeimet és minél nagydbb számiban való megjelenésre kéri az egyházközség férfitagjait. Óriási sikert aratott a lakásművészeti bemutató a Korona szálló termeiben • Vasárnap déliben ünnepéüyes kere tek között nyilt meg ai- lakásművészeti 'kiállítás Nyíregyházám, a Korona szálló tarmeiban. Vályú-Nagy De« zső, aiz országos inievű festőművész remdezéséfben kerülitek bemutatásra a,z iparművészet ós a festőművészeit csodálatos szépségei. A kiállítás óriási sikert aratott. A bemutató szépségeivel és művészi értékével lapunk holnapi számában részletesen foglalkozunk. AP0LL0 Filmszínház Telefon 25-24 Április 14-15-16. Kedd-szerda és csütörtök- Rákosi Viktor nagy sorsregénye nyomán. Elnémult harangok Főszereplők : Kiss Ferenc, Lukács Margit, Gregus Zoltán, Nagy István Előadások kezdete 5-7-9 órakor la utoljára: LEÁNYÁLMOK