Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-11 / 81. szám

1 I 9. oldat. 25 milliót hozotí a Kállay kormány az ár­vízsujtotta magyarságnak, az elemi csapásoktól sújtott kisembereknek. Határozott, gyors és mélyreható tettek soroztába illeszkedik Kállay Miklós kormányának ez a tette, méltán illeszkedik az előzőkbe, a zsidóbirtok záralávételére, a bányá­szok nyugbérének szabályozására vonatkozó cselekvésekbe. Megszok­tuk, mert ismerjük a cselekvő erő­nek ezt a tétovázás nélküli hatá­rozottságát, amely a szabolcsi mély magyarság talajából fakadt minisz­terelnököt mindenben jellemezte. Ezzel az energikus magyar akarat­tal varázsolt mintaszerű gazdasáa got a sivó homokra, ezzel állt ak­kor nagy eszméinek magyar mó­don való szolgálatára. Jól tudja a miniszterelnök, hogy a mai sors­forduló idején a tetteknek még egész sora áll előtte, tudja, hogy a nemzet szinte lélekzet visszafojtva várja ezeket a tetteket, amelyek végkép bizosítják a magyar élet becs.ületes, őszinte uralmának le­hetőségét ezen a magyar földön, de azt is jól tudja, érzi, hogy a vára­kozó tekintetek hallgató embereké, várakozó, türelmes magyaroké, kik jól tudják, hogy ms feltétlen biza­lom van a szívekben a magyar kormányzat iránt és ennek a bi­zalomnak nem is lehet t'öbbé csa= lódás a vége. Jól tudják, hogy a magyarság kötelessége a munka, a fegyelem, a katonás engedelmes­ség. Hívnak a kertek, vessük be .gazdasági növényekkel, hívnak a nép fiai, segítsünk rajtuk felvilágo­sítással. hívnak a hadbavonultak hozzátartozói, támogassuk őket honvédelmi munkával, hív a Vö­röskereszt, siessünk lobogója alá és hívnak a hősi harcok mezei, ké szüljünk a végső harcra. Munka és harc, áldozat és szíves lemondás, győzelmi hit és elszánt küzdeni akarás lobogtatja ma a magyar szívek lángját és ezek a szívek hangosan dobbannak össze, amikor egy-egy nagyszabású kormánycse­lekedet új lendületet ad.életünknek. — Pénzügyigazgató-helyettesi meg­bízatás. A m. kir. péiTzügyiminisziter dr. Fazekas iFerenic m. kir. pénzügyi tanácsost, ki a nyíregyiházi kir. pénz­ügyigazgatóságnál közel két évtizedig teljesített szolgálatot és akit családi kötelékei ma is vármegyénk hezi fűz­nek, jelenlegi állomáshelyén, IMára* mairosszigetan a pénzügy igazgató-he­lyett esi teendők ellátásával megbízta. Rádió Csili r BETHLEN UTCA 2. j SÁPIBEHB Hóm. kai. Fehérvasárnap Gór. kat Vazul Prot. Gyula. A nap kél 5 óra 19 perckor, nyugszik 18 óra 44 perckor. A told kél 4 óra 2 pcrcao i« regszik 15 óra 27 perckor. Április 13. Hétfő. Róm. kat. Her­menegild. Gör. kat. Márton. Prot. Ida A nap kél 5 óra 17 perckor, nyug­szik 18 óra 45 perckor. A hold kél 4 óra 31 perckor nyug­szik 16 óra 31 perckor. Magva.- nap irtsa ti. Ha valami tetszik a németekben, az a fegyelem Nem a vas fegyelme ez, amelyet má ok raknak a német ember vállaira, hanem az a fegyelem, ame­lyet önként vállalnak magukra. Nálunk ezzel szemben a szabadosságot, a nemtörődömséget, sőt bűnös rosszin­dulatot szemlélhetjük nem egyszer. Nem általánosítunk, de ilyesmit, ami ról most szólni akafunk, aligha talá­lunk meg a németeknél. Egy nevelőnő a gondjaira bizott gyermekkel az egyik közkertben játszott. A kertészek aznap délelőtt gereblyéltek fel egy körágyat. A nevelőnő egész természetesnek tar­totta, hogy a gyermeket a felgereb­lyélt ágyra engedte, sőt még biztatta is, hogy jáiszadozzék ott. A gyermek őfelségének sok mirden szabad, de igy nevelni a gyermeket még sem sza­bad. Sajnáljuk, hogy nem volt ott va­lami hivatalos személy, aki illően ki­oktathatta volna a nevelőt arra, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni. Itt is van tennivalónk a nevelés terén. GYOűVSZEStTASAK , Szombat C3tig a M»eíkextf gy-SíJ"*' urak tartanak ügyeleti Molgálsioit t Goada (Nyirvli-psloí*, S*étm önrg«ly{fj (KáMi-atoa,­Szombat aitétől «géu héten » köv»t kezfi gyógyszertárak tartanak d(y«l«t«< szolgálatot: JANCSÓ-REICHMANN (Lotfcer-ti. 1) és "TJJÉR (Rákóczi-utca) Április hónapban a közgyógyszer­;ltátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyei ­mekraenhely, Stefánia vényeire * gyógy­szereket az Osgyáni József (Bessenyei tér) gyógvs?eriára szolgáltatja ki A gyógyszertárak tnaggel 8 órától este 7 óráig, az élj jeli szolgálatot tel­jesítő gyógyszertárak este 9 óráig várnáik nyitva. A 200.500—1934 BM. sz. rendelet értelmében -este 9 órától reggel 7 óráig vénykészítésnéi 25 szá­ziailék, kézielaidásnál 50 f. pótdíj jár. A városi gőz- és kádfürdő: nvitv>». Olcsón és jól z> ásárol Férfi, női és gyermek divatcikkekbea nagy választék. Vay Ádám utca 1. szám, — A szállodák és penziók elneve­zésének szabályozása. Az idegenfor­galom állami irányítására vonatkozó még a múlt évben közrebocsátott kormányrendeletnek kiegészítő végre­hajtási utasítása imgost készült el és egyebek közlött a szállodák, penziók, éttermek sab. vendéglátó iparok el­nevezésére vonatkozólag igen érdekes és egyúttal! fontos és szükséges in­tézkedéseket tartalmaz. A v r üzemei a rendelet értelímé­ban & jövőben kizárólag szinvanalu­kat megillető műveket használhatnak. Az idegenforgalmi hatóság azokat a 'vendágiipairi intézményeket, amelyiek üzemük elnevezésére fővárosi vagy küföldi viszonylatiban közismert ne­veket vesznek fed, azok kényelmi be­ír endezése nélkül, elnevezésüknek megváltoztatására kötelezheti. Csokonai ásványvíz Szénsavas, üdítő és gyógyhatású ásványvíz. Vasárnap vallásos ünnepély lesz az ev. elemi iskola dísztermében Előadó Ágoston Sándor budapesti mérnök A KIE Nemzeti Szövetség Nyír­egyházi iLutlher Márton Kőiének ser­dülő 'csoportja 'vasárnap délután 7 órai kezdettel a központi evangélikus elemi iskola dísztermében vallásos estet rendez. Az est műsora a követ­kező: Közének. Imádkozik Solymár János lelkész. A Zakeus c. bibliai tárgyú 3 fel­vonásos színdarabot előadják a seír« dűlő csoport tagijai. Karének. Előadja a serdülő csoport énekkara. A Veres fenevad lovasa címen .előad Ágoston Sándor budapesti mérnök. Imádkozik Soltész István tanító, a serdülő esoport elnöke. Közének. A vallásos est affertóriumát a cso­port harmónium beszerzésére for­dítja. — Eljegyzés. Mezey Sárika tanár­jelölt és (Komáromy László oki tianár (Túra) jegyesek. — Értesítés. A Református Nő­egylet elnöksége május- 3=ra, vasár­napra tűzte ki májusi vására időpotné­já't. Erre a vásáirra, amelyiknek is­mertetésére későbben részletesen is kitérünk, már most felihíyijuk az ér­deklődők szíves figyelmét. Katona- levente- diák- sport mindennemű és minőségű sapkák legol­csóbb^ és legszebb kivitelben Nureg\há'a Luther ufea 6. KÖDBEN Papp Dénesoél — Meghívó. A MOViE—Szabolcs T. S. E. folyó évi április hó 12-én, határozat képtelenség esetén 19-én v vasárnap dé előtt fél 12 órakor Nyír® egyházán a Városiháza közgyűlési termiében tartja rendkívüli közgyűlé­sét. Erre az egyesület tagjait tiszte­lettel meghívja az Elnökség. wézati A Darmol hashajtöt utánoz­zák. Ügyeljen, mert minden tablettán a „DARMOL"" szónak és T alakú bevágás­nak kell lenni. Kimondottan eredeti csom agban k érje — A Baross Női Tábor elsősegély­nyújtó tanfolyama. Hétfőn a tűzo'tó­ság épületében délután 6 órakor kez* dődiik az elsősegó'>yinyujtjó-tanfolyaim. (Felkérjük mindazon hölgyeket, akik húsvét előtt ilyen tanfolyamon reszt­vettek és akik most óhajtják végig­hallgatni ezt a párnapos kurzust, hogy hiétfőin okvetlen megjelenni szíveskedjenek. Úgyszintén a leány­klubok azon tagjainak szíves megje­lenését is kérjük, akik három hét előtt végezték e a tanfolyamot, mert "hétfőn fontos egészségvédelmi megbeszélésünk ás lesz. — A Nyugállományú Katonatisz­tek Országos Szövetsége nyíregyházi főcsoportjának közgyűlése. — A Nyukiosz .nyíregyházi főcsoportja fo­lyó hó 18-án délelőtt '11 óraikor ter­vezi megtartani évi rendes közgyű­lését, melyre ezúton is 'tisztelettel ímeglhíyja a Bajtársakat az elnökség. Amennyiben a Tagok határozatkép­telen létszámmal jeleninének meg, úgy a közgyűlést április Ihó 35-én, ugyancsak 11 órai kezdettel fogjuk megtartani. — A közgyűlés helye Nyíregyházán a Vitézi Szék hitvata* los helyisége (Városháza, földszint 49. sz. szoba)' 2x Fehér az utca, mint a tejbödön. Nem bír a fény áttörni a ködön, — Beléje nézni mért erőlködöm? Jövőnk takarva litkok leplivel. Nem lát az embe — bármit is mivel — Tovább a mánál pár lépésnyivel. lövőbe, ködbe, ó, ne nézz soha! Felszáll a köd, fut az idő tova — És eljön érted Szent Mihály lova. A holnap Istené, tiéd a ma. Kinek a holnaphoz van hajlama, Jelenje könnyen porba hullana. Dolgozz a mában s várd a holnapot! Fénnyel derül rád akkor új napod. . De azt Isten kegyelméből kapod I VIETÓRISZ ISTVÁN twwiismmmKm^mmmmmmmm, — Bertalan Kálmán panasznapja. iBertafein. Kálmán országgyűlési kép­viselő április 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Kisteleki szőlőben pa­nasznapot tart. — ÖN IS NÉZZE MEG a Lakás művészeti bemutatót a Korona nagy | termeiben. Nyitva reggel 9-től este 8 óráig. Ünnepélyes zenés megnyitó vasárnap déli 12 órakor. Eladó hágai és földek 3 szobás adómentes ház a Károlyi tér kö­reiében 19.0C0 P-ért, azonnal elfoglalható. 4 szobás adómentes főutcán nagy telekkel 17.000 P-ért. 5 szobás motorai' szerelt fürdőszobával, garage, stb. elfoglalható 32.COO peDgőért, Masszív építkezésű bér­ház központban nagy telekkel 100.000 P­ért évi jövedelem 10 000 P. — Bérházak 55, 160, 230, 600, 900 ezer pengőért. Tanyásbirtokok 30 magvar hold búza­termő 35 0< 0 P ért, 50-100 holdas hol ­danként 1000 pengőért, búzatermő fekete föld 250 hold tanyás búzatermő jó épü­lettel, 11 szobás lakás, nagy istálló, magtár stb holdja 750 pengő, kf ut mentén állo­más mellett, továbbá 4C0, 300 holdas, 220 holdas, melyből 120 hold termő gyümöl­csös ára 280.000 pengő.J faaberger iroda Bencs László tér 1. Telefon 29-35 Retíkűlök, pénztárcák cigarettatárcák Etey börondösnél nagy választékban — Takarékpalota

Next

/
Oldalképek
Tartalom