Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-10 / 56. szám
(Trianon 22.) 1&42 március 10. 3. oldal. Iz isztfiiik és szokások Revelése Yalent József tanár előadása az ovangélikas peiagogusok értekezletéi Az evangélikus pedagógusok szokásos havi összejövetelei során szamba ton délután fél 4 órakor az ev. Kossuth-gimnáziumban Valent József Kossuth-gimnáziumi tanár tartót telőadást az ösztönök és szokások neveléséről. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy mivel az erkölcsi nevelés a legfontosabb pedagógiai feladat, az erkölcsi jellemképzés, a személyiség kifejlesztése, az erkölcsös egyéniség kinevelése a legfőbb cél. Áll ez különösen a mai sorsdöntő időkben, amikor igazán akaraterős és tetterős egyéniségekre van szükségünk. Rámutatott arra a gyakorlati tévedésre, hogv mindent az élet anyagi céljai szerint ítélünk meg elhamarkodva, s nem gondolunk arra, hogv milyen űr tátong az iskola és az élet között. Az egyik az ígéret földje, a másik a bűn és a bűnhődés világa. Szeretné, ha az ideális szemléletű iskola tanítását ki lehetne vinni az életbe s így lehetne lassan ideális életéletszemléletűvé tenni az egész világot. Ezután rátért tételének részletes megvilágítására. Utalt arra, hogy az ösztönök és a szokások nevelésében a középiskolai tanár számára nvolc éven át miiven sok példa merül fel. Nagvon fontosnak tartja, hogv minden pedagógus megismerkedjék az ösztönélettel. Különösen elhatározó jelentőségű ez az első osztályba lépő tanulónál. Nagvon üdvösnek tartja a nevelés szempontjából, ha a középiskolák első osztályaiban tanító tanár látogatásokat tesz az elemi iskolában s a két iskola módszerei között mutakozó különbségen keresztül is igyekszik megismerni a gyermeklelket. Részletes vizsgálat alá vette azt a gyermeket, aki a szülői házból már sok értéket hoz magával, ahol szinte ösztönösen segítőtársakat kap a nevelő a szülőkben. Ezekkel nem lesz komolyabb baj. Nagvob a baj azonban ott, ahol a gyermek nem szeret és nem is akar tanulni s otthon sem törődnek a gyermekkel s csak az évvégi bizonyítványra figyelnek fel, természetszerűen megkövetelve a jó bizonyítványt. Ezekkel szemben sokkal nehezebb a tanár helyzete. Rámutatott a továbbiakban a gyermek lelkében kifejlődő rossz szokásokra, amelyek beszédben, magatartásban mutatkoznak meg s gyakorlati példát is szolgáltatotott saját nevelői munkásságából arra, hopv miként lehet megelőzéssel, a legtöbbször szelíd szóval ezeket a hibákat nyesegetni. Gyakorlati útmutatást is adott tantárgyának, a latin nyelvi oktatásnak a kérdéshez tartozó részeire vonatkozóan. A nevelés munkájának sikerét a következő három tényezőben látja: tanításunk és nevelésünk erőteljesen s a lehető legtökéletesebben történi ék, 2. a cselekvést minél gyakrabban ismételjük s mindig azonos módon, 3. mindjárt az első alkalommal biztosítsuk a cselekvés sikerét. Előadásának végén a fegyelem nevelésére tért át. Itt is megvilágította a fecrvelmezés módszereit. Előadásának végén élénk és magas színvonalú vita indult meg, amelyben Zsolnai Vilmos igazgató, Prékopa István elemi iskolai igazgató és Lábossá Lajos leánygimnáziumi tanár vett részt, maid a vita végén Turóczy Zoltán püspök foglalta össze az előadás és a vita eredményeit. á szabad ég alatt meztelenre vetkeződön, elégette rnbáit és utána megfagyott Tragikus haláleset történt Balkány község közelében lévő tanyán. Papp Lajos 62 éves sertéspásztor megzavarodott pillanataiban levetkezet a mezőn, ruháit elégette, a hidegben később megfagyott. Papp Lajos nvírmártonfalvai lakos, Balkány község melletti tanyán sertéseket őrzött. A különben is gyengeelméj ű emberen hirtelen kitört az elmezavar és a szabad ég alatt a mezőn meztelenre vetkőzött és tüzet raicott, majd a ruháit a tűzön elégette. Nagyon fázhatott, közel ment a tűzrakáshoz, a testén kisebb égési sebeket szenvedett. Reggelre azonban a szerencsétlen ember megfagyott. Társai holtan találtak rá. A hullát dr. Balogh István balkányi köröorvos megvizsgálta és megállapította, hogy Paop Lajes fagyhalál áldozata. A nyíregyházi kir. ügyészség megadta a temetésre az engedélyt. I Times a Szovjet Unióról is az USl-ról Berlin. (TP.) A Wilhelmstrassen nagy jelentőségűnek nevezték a Times egyik cikkét, amely „Nagybritannia, Oroszország és Amerika" cím alatt jelent meg a lap mai számában. A lap. amely a vezetőségében történt változás után most már Cripps szócsövének tekinthető, foglalkozik Sztálinnak a vörös hadsereghez intézett napiparancsával és úgv véli, hogv a szovietorosz vezérek szemmel láthatólag hailandók elégtelennek tartani a szövetségesektől Oroszországnak beígért segítséget. Ez azonban alaptalan, hiszen a szövetségesek iól tudják, hogv miiven fontos számukra is az, hogv az orosz követeléseket teljesítsék. Az oroszok elsősorban azt követelik, hogv a jelenleg hiányos és főként Nagvbritanniából érkező szállításokat pontosan és telíes mértékben haitsák végre. Nagvbritannia köteles ezt a kérést vonakodás nélkül teliesíteni, bármily nagv megterhelést is jelentene az a brit termelés éa hajózás számára. A Times ama megállapítását, hogv az eddigi szállítmányok cseTelefon: 11 szám Uránia Filmszínház Telefon 11 szám Március 10-11. Budapesttel egyidőben! Kedden- szerdán Krügep apó Főszerepben : EMIL JANNIGS. Flfindásob kezdete V«6 1UH és 7<!0 órabor. kély méretűek voltak, a Wilhelmstrasse illetékes szóvivője több vezető brit államférfi kijelentésével hasonlítja össze, akik bizonyítgatni igyekeztek, hogv Anglia miiven nagy teljesítményeket vit véghez az oroszok érdekében és hogv olyan hadianyagot küldött Oroszországnak, amelyre a brit csapatok epekedve vártak má shadszintereken. így pl. Beaverbrook kijelentette, hogy az oroszok megkapták az angol páncélkocsi és repülőgéptermelés 50 százalékát. Az a megállapítás, hogv csupán kismeimyiségű szállításokról volt szó, nagvon tanulságos, éppen úgv érdekes az a megállapítás is, hogv az amerikaiak, akik oly nagyon hangoskodnak, eddig még úgyszólván semmit sem szállítottak. A Times cikk második felében Moszkva politikai követeléseiről beszél a cikk írója. Moszkva gondja jövendő biztonságát illetően éppúgy természetes, mint az angolszász államok gondja. Sztálin állítólag csak azokra a területekre tart igényt, amelyeket már 1941 júniusában birtokolt. Ennek bizonyítására a Times felhozza, hogy Sztálin napiparancsában elővigyázatosan körvonalazta a Szovjet Unió céljait, dy módon akarván elhárítani azt az aggodalmat, hogy Moszkva győzelme esetleg egv újabb faita .szovjetimperializmust jelentene Európában. Hogv tulaidonképpen a lap mit akar elérni ezekkel a megnyugtató megállapításokkal, amelyek abszolút ellentétben állanak Cripps nyilatkozataival, amelyek szerint Sztálin Berlinben szándékszik felütni székhelyét, kitűnik abból is, hogy a lap véleménye szerint az USA-nak csatlakoznia kellene a közös britorosz politikához. „/Döntő jelentőségű Nagybritanniára nézve, hogy Oríoszország és az USA a kölcsönös megértés és a közös politika szoros kötelékével fogion össze és a jelen pillanatban a brit oolitika legfőbb célja, hogv ezt a megértést elősegítse és az USA kormányát rávegye az angol-orosz szövetséghez való csatlakozásra", — írja a lap. Mindebből, mondotta a Wilhelmstrasse illetékes szóvivőié, világosan kitűnik, hogy London nagyon megbánta, hogv Cripps olyan nyíltan beszélt a Szovjet Unió iővendő jellegű európai szerepéről, s éppen ezért helyénvalónak tartja, hogv ugyanolyan elővigyázatossággal járjon el, mint amilyenről Sztálin tett tanúbizonyságot napiparancsában. Szemmellátható azonban az is, hogy nem valami erős lábon áll az egység a három szövetséges hatalom között, ugyanis segély-* kiáltásként csengenek a Times szavai. Iparengedély nélkül összevásárolta a tojást darabonként 18 fillérért és tovább akarta drágítani Bélteki Antalné csengeri lakos összevásárolt 200 darab tojást darabonkint 18 fillérért. Már a tojás vásárlásánál árdrágítst követett el. Bélteki Antalné azonban nem a sa ját részére vásárolta a tojást, hanem azt Szatmárra akarta szállítani és még drágábban eladni. Bélteki Antalné árdrágítási ügyét tegnap tárgyalta a nyíregyházi törvényszék. Az ügyészség árdrágítás és ipari kihágás miatt emelt ellene vádat. Aradványi Endre dr. törvénvszéki büntető egves bíró Bélteki Antalnét 50 pengő pénzbüntetésre ítélte és a 200 darab tojás elkobzását rendelte el. Hungária Filmszínház Telefon 503, szám Március 10-11. Budapesttel egyidőben! Kedden- szerdán Krügep apó A főszerepben : EMIL JANNINGS. Előadások kezdete *A5, V*7 és '/*9 órabor.