Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-12 / 8. szám

(Trianon 22.) 1942 január 12. Jh/nKvmÉK SZABOLCSI KIS KiRuy & oltó Ribbentrop hatása ttt volt, megszemlélte fővárosun­kat, fogadáson vett részit, némán, tisztelgőn állt a hősök temetőjében. Tudást, határozottságot sugárzó ar­ea mélyen bevésődött a magyar szivekbe. Meghatottan fogadták, a felviharzó éljen könnyes, igaz val­lomás volt e magyar háláról. Rib­bentrop német külügyminiszter megjelenése fokozta a magyarság öntudatát, az új eszmék győzelmé­be vetett hitét. Szavai, amelyek­ben őszinte elismeréssel szólt a magyarság sorsvállalásának érté­kéről, a dunamedencei hivatás tu=> datáról, ezekben a téli napokban is a május áramával frissítették a szí­vünket. Sok háborús erőkifejtés, kemény, férfias helytállás kell, nagy áldozatokat kell hoznia min­den öntudatos magyarnak is, de kétségtelen, hogy eljön a várva­várt győzelem, a tengely erőinek diadala. Japán hadbalépése meg­lepte ellenségeinket, Anglia újra kénytelen elviselni azt a fejmosást, amit tulajdon kar jai mérnek az el­bizakodott, gőgös kormányzatra, amely ezaikalommal is lebecsülte az ellenség erejét. Japán pedig perc­ről-percre vasöklökkel sujt azokra a koponyákra, amelyekben a bors gőzös mámorok nyoma érzik, mert nem tudnak újat, ötleieset, fiatalo­sat termelni, egy megváltó gondo­latuk sincs. A népek tavasza nem ért el még a brit birodalomba, sem pedig a senkik országába, ahol nnég mindig a pénz beszél, kutya agat ósdi életbölcsesség az irány­adó. Annak idején Bécs is azt hit­te, hogy Kossuth-ot meg lehet majd fizetni, ő is gyarló, pénzéhes ember és nagyot csalódtak, amikor az eszme embere nem volt hajlan­dó hitét sutba dobni. Kossuth tud; ta, hogy elemi erővel tör fel a né­pek öntudata és megérzését 1848. tavasza igazolta. — Németország, Olaszország, Japán, Magyarország is tisztán látják a fiatal népek győ­eelmét, és most ennek hitét gyúj­totta fel a szívekben a német kül­ügyminiszter. akinek magyarorszá­gi útjáról a magyar történelem fog megemlékezni kellő méltatással. Mert ennek az útnak eredményei történelmet segítenek csinálni, és igazolják mindannak a helyességét, amit a magyar külpolitika útját il« letően Gömbös Gyula óta maga előtt lát a nemzet. — Külön táborokat állítottak fel a "tehetségek kiválogatásaira Német­országban. Az első tájbort 1941-ben állították fek Azóta már 36 tábor működik a birodalomban, 26 férfi és 10 női. Friss narancshajat minden mennyiségben kg-ként 80 fillérért átveszek. Izsáki fűszeres Hirthv Miklós tér 3. 87ám. SOKOMI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, iiditö és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! Vaiattergalmi akadályok a Mav. vonalain hóakadályok miatt A iMáv. igazgatósága az utazókö­zönség tájékoztatása céljából a kö­vetkezőket közíi: Miskolcról jelenti: Félsőzsoíba és Tiszaltúc állomások iközö.t .mindkét vágányon bekövetkezett .hóakadály miatt az összes forgalmait további iin« tézkedésiig beszüntetjük — Miskolc s zemályip ál yaudvar és Henraádnémé.i valamint Tiszai úc—Szerencs között csak szükség-forgalmat tartunk fenn. Miskolcról jeliem/tik: Miskolc—Kas­sa felé a forgalom szünetel. iHóakadályról érkeznek jelentések Veszprémi—Zirc, Szerencs—Hidas­németi, Ungvári—Deregnyő és .Hia­jesd)—Siainki vonalaikról is. <Ezeken a vonalakon i.ovábbi intézkedésig szü­netel a forgalom. — Megverték. Gavailla Miklós 45 éves, /maigvi lakost Pál Péter úgy megverte, hogy o> ezerensétlen em­bert kórházba vilitek. .A verekedés ügyében megindult a vizsgálat. — A svájci népszámlálás eredmé­nye szeriinir Svájcnak ezidőszerimrt 4.250.000 lakosa iviain. A népesség te­hát mintegy 200.000 lélekkel gyara^ podoltit. Katona- levente- diák- spoit mindennemű és minőségű sapkák legol csóbban és legszebb kiviteiben Papp Dénesnél Nvíregyháza, Luther utca 6. szám. — A BIOSZ elnökválasztó köz­gyűlése. A napokban tartotta a Biz­tosító Intézetek Országos Szövetsé­ge eíinök- és végrehajtóbizottsáig-vás lasztó közgyűléséit. Gebhardt Do­monkos elnök az úijesziendő alkal­mából a biztosító magánvállailaitiok nevében köszöntötte a Kormányzót, a hős honvédeket, a pénzügyminisz­tert, dr. Csizik -Béla államtí kárt, va­lamint a biztosítók felügyeleti hatóo ságának vezetőit. Ez.után a válásziá­sokra került a sor s egyharogiú lelke­sedéssel Gdhihardt Domonkost ujabb három esztendőre a BIOSZ elnökéivé választoti.ák. Változatlan maradt a Szövetség végrehajtó bi­zottságának ösiszietételie is. — LEVÉLPAPÍR MENDENFÉLE KIVITELBEN, NAGY VÁLASZ­TÉKBAN Jóba-papírüzlet. — A Keményfa-árszabályozások. Az árkarmánylbiZí osság most foglal­kozik a keiményfák árrendezéséivel és .pedig egyszerre szabályozzák a kemény gömhfa és a belőle készült fűrészáruk árát. Ez az ánrendezés már azért is nagyjelentőségű, mert edd :g kiimaradt az árszabályozásból és a feldolgozó ipar — köztük a 'bú­torgyárak — nem voltak ttlisztáham a kalkulációs alapeiivekkel. — Hullámfürdőt vásárolt Pécs vá­rosa. Pécsről ijieltentilk A Baranyai Ipari és Keneskedleílmd Rt. ajánlatot' te-ti!" Pécs vámosának, hogy a tulajdo­nában levő és Pécs köanoi-itjábain, fekvő modern hullámfürdőt ,a város vásárolja meg. A vételára 180.000 P. A város az ajánlatot kedvezőnek tar^ totta és megkötötte az adásvételi szerződést. Ezzel a városi strandfür­dő és versenyuszoda mellett Pécs vá­rosa még egy nyári fürdő tulajdono­sa leitt és lehetősége r yílott. amra, hogy az egyik fürdőt filléres (belépő­díjak melllett a amuilóifjúsáiöi, a leven­ték és a katonaság rendelkezésiéire bocsáthassa a ínyári hónapok alatt. A hullámfürdő megvételét a közgyű­il és m egszav az ta. — Milyen árengedményt kötelesek adni a szállodák? A közelmúltban történt a szállodai szolbaárak rende< zése. Ennek kapcsán az áirkormány­biztos Leírlt' a törvényhatóságok ve­zetőihez és közölte ve.ük, hogy a szállodák, fogadók, valamint azok a penziók, amelyek ellátás nélkül szo­bát adnak ki, a hatóságilag megávte­ipított rögzítet.t szobaárakból az ál­landó vendégeknek legalább 30 szá­zalék, a visszatérő vendégeknek leg^ alább 10 százalék engedményt kö« telesek adni. Államidé vendégnek a4 tekintendő, aki megszakítás inélküí legalább 6 hónapig lakik 'egy szálló­ban, ffieüve penzióban, visszatérő vendégnek pediig az, aki évente leg­alább hatszor, vagy megszakítás nél­kül négy hétig ott lakik. Kitűnő szenet és fát vásárolhat GUNYECZ RUDOLFNÉ tűzifa és szénkereskedőnél. Sirkantvu utca 20. — Az „Ungarn" januári száma. A Magyar—.Német Társaság P.ukánisz­ky Béla szerkesztéséiben megjelenő „Ungarn" c. folyóiratfiáiniaik januári száma gazdaia tartalommal megjelent Haraszti Emil a magyarországi Wag­ner-kultuszról, Ivánka Endre az er­délyi ifaitemiplomok festészetéről, Er­dei Ferenc az alföldi magyar váro­sokról, Oberding J. György és Csu­ka Zolán a bukovinai magyarság sors sáról és hazaiteilepítéséiről írnak érté­kes tanulmányokat. Ad'y- és Apri'y­verseket, magyaír-német-japáíí kul­i.túrszemlót és bő képanyagot is kö« zöl az „Ungann" új száma, mely 1 .pengőért mindenütt kapható. áPIBEND Rém. kat. Veronika. Qflr. kat. Stratonik. Prot. VI­eor. A nap kél 7 óra 45 perckor, nyugszik 16 óra 32 perckor. A hold kél 3 óra 44 perckor, le» lyugszik 13 óra 35 perckor. Magyar napirend. Vasárnap délelőtt három leány igye­kezett az egyik tempómba. Kísére­tükben volt egy nyegle fiatalember. Mikor a templom ajt jához értek, a fiatalember, bizonyára, hogy felsőbb­rendűségét fitogtassa hölgyei előtt, gú­nyosan igy szólt a leányokhoz elég hangosan: „Mit lehet itt látni ?" — Igen Tisztelt Nyegle Fiatalember! Ve­g.e tudomásul, hogy a templomokban semmit sem lehet látni. De ha na­gyon szeretne valamit látni a temp­lomokban, akkor menjen ki a szovjet birodalmába. Ott majd esetleg mozgó­képeket esetleg vegyészeti gyá rat, vagy n ás munkahelyet, szórakozó helyet táihat. És ha önnek nem tetszik a templomok áhítatos csendje és békes­sége, legalább hagyja békében azokat, akik a lélek vágyakozása miatt men­nek a templomba. Január 13-án, 1800-ban született Jed­lik Ányos magyar fizikus, a pesti egyetemen a fizika tanára. Az elek­tromágneses forgás és a dinamógép elvének feltalálása fűződik nevéhez. GYÓGYSZERTÁRAK • Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Goada (NyirTli-palota, Saícheayt-át). Gargalytty (Kállói-utca). Január hónapban a közgyőgvszer­eltátás, Tüdőbeteg Szanatórium, Gyer­mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógy­szereket a Szopkó Dezső (Vay Ádám u.j gyógyszertára szolgáltatja ki. A flyógyszertárak reggel 8 órától íete 7 óráig, az éjjeli szolgálatot tel­jesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva. A 200.500—1934. Btm. ja. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykésiztftésnél 25 szá­rai ék. kézieiídásnái 50 f. pótdíj jár. A városi gőz => és kádfürdő: oiyáforo. — 450 finn hadisebesült érkezett januárban Svédországba, hogy svéd kórházakban ápolják őket. Nagyiban folyik Stockholmban az adomány­gyűjtés a .finn gyermekek támogatá* sára is. — IRATRENDEZŐK, LEVÉL® RENDEZŐK Jóba-papírüzletben. Keresünk megvételre uj, vigy használt, de jó karban lévő 50-100 literes fahordókat. Ajánlatokat kérjük az Ungvári Szeszgyár, Szeszíinomitr és Szeszszabadraktár Rt. Ungvár cinére he'« ldeni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom