Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 251-274. szám)

1941-11-12 / 259. szám

é. oldal (Trianon 22.) 1941 november 12. A hábori békéje Nyársirató gyászruhába öltöz; tette az Üristen az eget. Üj ruha. Nem rongyolódik játékos szeszély­lyel ezer darabra. Nagy sötét, fenyegető fekete felhő lebeg a fejünk felett. Alacso­nyan, olyan alacsonyan jár, hogy minden pillanatban várja az em­ber, hogy leszakad. Pedig — bár még maradna! — sóhajt a barázda szélén a szántó, veretékes homlokát' megtörölve. — Maradhatna még — mondja a harcoló honvéd és mind a ket­ten arra gondolnak, mind a ketten azért kívánják, hogy a másiknak kevesebb, hogy a másiknak köny­nyebb legyen a dolga. Tudja azt János gazda, — mert hiszen én is voltam a világhábo­rúban! —, hogy nem gyerekjáték óm az, amikor robban a gránát, repeszt a bomba és amit sokat me­hogy zenél az ágyúgolyó rémséges mesét a fejek felett. Jól tudja, azért kívánja, ne esne még. Ismeri ő is a harcterek harcos s a hazai munkát. Látta ő is, mikor ember, állat inaszakadtáig dolgo­zik, hogy földbe kerüljön a mag, mert Tá kell már az eső, nem előtte, örült ő is, mikor hazulról írták a napokban, hogy kibujt a vetés. Büszke öröm töltötte el János gazda szívét is, mikor Jancsi, a harcos katonafia írta: maholnap már csak a konkolyt szedjük! Egymásért vannak ők igazán ! FORRÓ JÓZSEF. NAP1BEND Novemb. 13 csütörtök Róm. kat. Szaniszló. GOr. kat. János, Prot. Sza­niszló. A nap kél 6 óra 45 perckor, nyugszik 16 óra 11 perckor. A hold kél 0 ;^ra 0 perckor, le­nyugszik 13 óra 21 perckor, Magyar napirend. Katona Józsefet a Bánk Bin örök­életű szerzőjét ünnepli szülővárosa és vele együtt d magyar iroddmi élet. A Bánk-bánt a legklasszikusabb magyar drámának tekintjük. Benne nemcsak a formai tökéletesség, nemcsak a tiszta drámai elemek nyernek kifejezést, ha­nem — ami a mi szempontunkból mi dennél fontosabb — a magvar élet tragédiája bontakozik ki. Mennyi Bánk tragédiáját temette el már a magyar 1öid és mennvi Peturnak a sirása trtrt már fel az Ég fe é erről a földről. Mennyi Peturja van enm k a magyar életnek ma is. De bizzunk benne, hogy eljön az az idő, amikor nem lesz­nek magyar P túrok, vagy ha lesznek is, annak már nem a magyar föld lesz az oka, hanem önmaguk lesznek saját nyomorúságuk okozói. GYÓGYSZERTÁRAK i Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: SZOPKÓ, TÖRÖK és HAISSINGER November hónapban a közgyógy­szer illátós, Tüdőbeteg-Szanatórium, Gyer nekmenhelv, Stefánia vényeire a gyógyszereket Gergelyffy G/örgy Szent István u. gyógyszertára szolgáltatja ki. A gyógyszertáraik reggel 8 órától este 7 óráig, az éjjeli szolgálatot Td­jesltő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva. A 200.500—1934. Bm. sz. rendelet értelmében este 9 órától fegflel 7 óráig vényikészdtésnél 25 szá­e aiék, kézdeladásnál 50 f. pótdíj jár. A várod gőz- éc kádfürdő nyitva. SOKOWÍU ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üdítő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! — Értesítés. A városi gőz- és kád­ifüridő szomlbaton, azaz e hó 15-én 14 óráiig, 'tekintettel a .honvédek fo­gadba! :ási ünnepségé rie, záinva leszj — Kifosztottak egy éléstárt. Mó­ricz Antal buinyogi lakos pad'ását betörők tátogatták meg és elvittek onnan 30 kg. füstölt szalonnát, mégy darab sonkát, egy dlar ab füstölt sertéshúst, 50 kg. liiiszitteit, 30 kg, ba­bot, összesen 200 pengő értékben. A lopás ügyében megindult a nyomo­zás. Katonai felszerelési cikkek Papp Dénes legolcsóbb és legelőnyösebb beszerzési forrása : egyenruházati fel ozerc lések szaküzlete — Több és szebb gyümölcsöt — ez a jieílszaiva a modenn gyümölcs­'gazdántalk. Ennek a termelésnek tit­ka a trágyázás és a fák 'védelme a kártevők elten. Erről közöl sorozatos gyaikiöríatii útimui.'aitálst, va.'iamiinit a szőlő téli véldieCiménőí, a .gyiümöHcsfák télli gondozásáról, .a .méh-, baromfik tenyésztés ak.tuái'ds kéndléseiirőV a .konyhakerti teendőkről, slfo.-nőfl ik a Magyar Gyümöl'.cs legújabb száma, melyből mutatványszámot s/zívieisem küld a 'kiadóhivatal. Budapest, |V., Vilmos császár-út 76. — Rövidesen javul a szapt>anellá= tás. A Magyar Vidéki Sajítótudósító budapesti értesülése szenint az utób­bi időben a űegmiesszebbmenő taka­rékoskodás figyelmebevétel éve! min­den intézkedés magtörtémit a szap­panielátás zai varfalai n biztosítására. November második felére várható a sziajppaneljátiáis fokozatos javulása, amikor a hazai szappangyáraknak már írendélkezésére ál az ujonann beérelit inaprafongöból ikiisajitőlt ele­gendő ,mennyiségű olaij, amivel ed­diíi szaipipainigy áir tálsli keretükét is falieimellhetik. — Hová tünt el 250 pengő? — Andnálsisy (László Ifehérgyarmaitli la­kos a negigelii órákban belső zsebébe •tett 250 pengőt és ígv indult el mun­kahelyére, a báiró Keradie György féllé tanyára, l.t a zakóját letette a szarszámk.almirlálbat és munkához lár toi.it. A munkaidő után -vette észre, hogy pénze eltűnt a kabátiz,sebből. Feiljetenitléséne .meiginduilt nyomozás eddlig miég nem 'vezetett eredmény* '.re. Áz a valószínű, hogy Andrássy zsebéből kerékpározás közben eslhc­itett) ki a pénz. A sziers.zá'mka,miriábani Meim velhiettétk ka a pénzt;, mert az a rakitár állandóan. sziam előtt van. A lopás ügyélben .mélg folyik a nyoimo­záls. — Halálozás. Garabuesi József íny. csendőrtiilszi-helyettes ma rleglgai hirtelen meiglhallt. Temetése novcim* bar hó 14-én, pénteken délután 3 órakor tesz a réf. egyház szertartása szerint .a VéfcseyHköz 13 számú gyász­háziból. — Nemzetvédelmi Kereszt ado­mányozása. A Kormányzó úr öfő­mélltógá(ga Soós Jenő Jánios itisizaiber­ceti igazgatóítamiítót a 'Nemzet védlel­mii Keresatitdl 1 tlümttette ki. — Ipartestületi közlemény. Felkér­jük 'tagjainkat, hogy a folyó évi iok= tójbe.r hónapra síziófió eármautallványált az iipairtlesfcülei: hivatalában imiiniden jogosult folyó (hó 14-ének déli 12 órájáig vegye át és Cziigiler Jáinios (kijelölt kereskédőniéJi váltsa be, gun­náll ás inkább, mivel 1 e 'határidő után a megmaradt meninyiséiget pótkiuitlta­ilás formáijábaP. a jelentkezők között milnden további felhívás nélkül szét fogijük oszrbani. Blinlöksóg. — Talált tárgy. Tallált 1 párnafelső* rlészt szolgáltattak be a ,rendőrséigen. Igazolt tulajdonosa a hivatalos óráik allaiJt a retnidörsiégen átvetheti. — A Pazonyisúton ellopták a csa­tornákat. A nanidŐrkapitáinysáiglhoz tlöblb feljieüeinitiéis érkezett, ismeretlen 'tettesek ellen, akik a Pa.zianyi-útoin a házak vízillevezető csatornáit ellloip­,'ák. A lopálsoik ügyében megiinidiil't a .rendőri ínyolmiozás. Siriusnak megtiltották a jóslást iSirtiius mestert, az isimért jóst-, aki polgári élé .'ben Varga László ny. mii­miimisizitiéiriumi altiszt, — beidézték .a fökaiplámysiálgra és felszólították, hogy azonnal' hagyja abba a jóslást^ kai." Sinus mostar időnfcwrt iMibogira­íáJllt iközllbményeket adott ki i.dőjáirá­sdkirót és az utóbibi a •csillalgok állá­sából és az 'időjárása .viszonydkiból pol'itók.ad jóslásokba is bocsátkozott'. Siriusnak nem szabad 1 többé időjá­rásjeientést sem kiadni. Sárgarépát petrezselymet, zellert, kalar&bét, kelkáposztát és mindennemű zöldség és főzelék­féléket vásárol a Mezőgazdasági Áru­forgalmi és Elviteli Kft. zöldségszáritó üzeme. Nyíregyháza, Vay Ádám utca 41, Telefonszám: 4 64. Hoffher—Sachrantz—Clayton—Shutleworfh Rt j I m ezőgazdasági gépeinek körzeti képviselete . ] I Mindenféle gépek eredeti gyári árakon. | | Sioos Testvérek vaskereskedése | j Nyíregyháza, Vay Ádám ntca 2. szám. Teleionszám: 352. í — Árdrágítás. Máté Jstván hodá<= szi, lakots egy seiritélsií' vásárol és azt „feketém" kílmértie. A szalonna kifló­ját 3.80 pengőért, a húst pedig 2.80 pengőért ánusítoltta. — Lőrincz Lász­ló sziaimosszegli laklos egy diaraíb 48 kg.os sertést- Iqwálgott .és ihúsát k-i­llőnJk'int 3.80 pengőént kimérte. — ö.gv. iBihairii Jálmosné iés Balogh Enid :­mélnlé ihodászi- lakosok a tejet literen* (kint 40 fillérért árusították. — Vala­mannyiök ellen árdrágítás miatt in­dult meg az éljánás. — Kilencszázhúsz kiló kávét rej­tegetett. Szieigő Andráis, a budapesti BMKE-kávéház, -volt .vezárigaizlgal őjla lakásán » débektivek 920 (kiló pörkiö­'ileítllen (kálvét itaÍJállbák. Az árurejitege* ttő volt kávést egy évi börtönre .íbéil­íték, ezenlkávü! 20.000 P büntetést és 60.000 P vagyoni; eíéigltételt fszet. Rádió SZERDA, november 12. Budapest I. 7.00: Hanglemezeik. 10.20: Előadáis. 10.45: Fetolvaisáa 12.10: Hangleimezek. 13.30: Ilnieziky László szallánizienekara. 15.20: A Jó­zsef nádor 2. honvéd gyalogezred ze­nekara. 16.15: .Diiákjfé'ióra. A pápai raformáus főiiskoffia. (Feloiliv.) 17.15: Dr. P-alksy Jenő és dr. Gáli Imire két­zongorás mia'gyaim óta=műsoT a. 17.30: Előadás. 17.50: Magyar Revü Tánc­zenekar. .18.20: Honvédműsor. 19.20: Az erdőpásztor. (Elbeszélés.) 19.40: Aiz Operaház .november 2-iki eSőadá­sának közvetítése. (Hangfe-livétiel.) — „Aida". Dailímű négy felvoniásiban. 10.10: Az „Aida" negyedik felvomái­sáma/k közvetíl.'ése. (Hangfelvétel.) — 10.35: Gáspár Lajos cigányzenekar* muzsikái 23.25: Tánclemezek. CSÜTÖRTÖK, november 13. Budapest I. 7.00: Hanglemezek. 10.20: Felolvasás. '10.45: Bulgária régi és mai irodalmai. (Felolvasás.) 12.10: A Máriai Terézia 1. honvéd gyalog­ezred zenekara. 13.30: Tcllnay Géza m'aigyiar nótákat énekel, kíséri Laka­tos Tóni és Lakatos Misi eiiróinyze­neltoairta. 24.45: Műsorismertetés. 15.20 Szóralkjo-ztató .ziene. (Hangkilivéte 1.) — 16.15: Ruszin hailílgá-óiinknalk. (Előa­dás és népdalok.) 17.15: A fö'dimíve­lésügyíi mimiszitériium rádióelőiadásso* rozait'a. 17.40: Haimgllemezek. 17.55: Hain|glkié|pie|k a felrobbantott- újvidéki Dunia-ibiidlak roncsainak kiemeléséről. (Haingklépek.) 18.20: Sziegedy Sándor hegedűi, zongorakísérettel. 18.40: iKa­'tonla József emlékezete. (E'őa.dás.) — 19.20: Buti olá Ede 'tánczenekara. — 18.10: RétIhiy Eszter, a bées'i Opera­ház tagija énelkel zonigoiralkísérettel. 20.55: Külügyi negyedóra. 21.10: Te­mesváini Ráicz József cigányzenéklaira muzsikál'. 21.40: Hírek, lóverseln.y­leredmlén.yek. 22.15: Soviniszky László szálló,nzenekaira játszik, Giiuseppe Morefcti énekel. 23.30: Sz;imfióm.ilkius zenekar. Kassa. 6.40—11.00: Bpest I. 11.05: iSzuovák bailllgal.óinknak. (Előadás.) 11.20: Tánelemezek. 11.40: Híriek maigyiar és szlovák nyelvein., műsoiriis» mertetés. 12.00—15.20: Budapest I. 15.20: Szórakoztató hanglemezek. — 16.15—.17.40: Budapest I. 17.40: Kato­námé 'Kiss Margit és Varaeskiay Jó­zsielf ma'gyar nótákat énekel, Orgován .Rud'i cigányzenekara muzsikál. 17.55: A miaigyiar ifelkaalbadulás. (iKöll.omé­nyielk.) ' 18.40—0.15: Budapest I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom