Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 251-274. szám)
1941-11-05 / 253. szám
(Trianon 22.) 1941 november 5. 5. Bizonyítékokat hoznak haza a szovjetföldről ide a Tisza mentére a katonák. Bizonyítékokat, amelyeket nem lehet megcáfolni. És szétmennek a vármegye minden területére, eljutnak a kis falvakba, az alig megközelíthes tő tanyákba, eljutnak és bizonyítanak. Elmondják, hogy Isten nélkül nincs élet, nincs boldogság. Elbeszélik, hogy a szovjet városokban nem találkoznak jóruhás ems bérrel, hogy állati színvonalon vergődő élet, rongyos kunyhók ezreit, bűzös tanyák sorait látták, dühös politikai biztosok torz figuráival találkoztak és látták, hogy egy elkárhozott világ szörnyeit nevelték fel. Minden emberi munkát gés pékbe, automata puskákba, tankok ezreibe, ágyúk óriásaiba öltek bele és a milliók maradtak tudatlanságban, erkölcsi fertőben, nyomors ban. Látták a katonák a kiábrándulás ezernyi példáját azok lelkében, akik még mindig kételkedtek a vörös csillag tekintetében. Nincs olyan hatásos propagandairat 1, könyv, prédikáció, amely úgy megs győzte volna az embereket a rút és gonosz világ sátáni förtelmeiről, mint az a kirándulás a Dnyeper partjára. Isten ujja volt, hogy kirobbanjon a. szovjetháború. Isten akarta, hogy egyszer aztán lássa a világ, mi a tanácsköztársaság. Nyomor és bűn tanvája, férgek te= nyésztője, szidalmak és ádáz gyűlölet indulatainak forrongó kazánja a mai Oroszország. Kinek szols gál az, aki elpusztítja? Az igazság s jóság Istenének, Krisztusnak, aki szeretetet hirdetett és jóságot illatozott minden szava. Bizonyítékos kat hoztak a fiúk, döntő bizonyítékokat és nincs aki mentegetni tudná azt a gonoszságot, amellyel letaszították a trónról az Istent, bezárták a templomokat. Közeledik a döntés órája, Moszkva reszket, menekülnek a vörös uralom átkos szellemei és felvirrad az evangélium napfénye a felhők mögül,, kinyílik a rózsa s a szívekben újra él és alkot a szeretet a Volga mentén is. — Helyesbítés. A Vörös Kereszt részére lapunk ki adóihivatallábain érkezett adományok nyűg!'.ázásásnál a névsorban sajnálatos - tévedés folytán. tegnap azt írluk, hogy öziv. Kováics Pálíné 5 pengőt küldött a Vörös Keresztnek. Nem özv. Kovács Pálliné, hanem özv. Kocsis Páűné kocsmáros adt;a az 5 pengőt. — Orvosi hír. Dr. Havas Sándor fül-, OTrí, torok—gége szakorvos hazaérkezett és rendelését megkezdte. 3x — Holttest a kazánházban. lA báns völgyi szérlhánya kazánházában holtan itiaiáttták Csordás Lajos 23 éves géplakatost. Halálát gázmérgezés okozta;, de 'bűncsellekménv sincs kizárva. A vizsgálat megindult. A legkitűnőbb legolcsóbban Etey börőndiisnél TakaréVpalota. SOKOHAI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üdítő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható míndonfiü! \ — Halálozás. .Eiichenhorsitti lovag Mairinó Tivadar, m. kir. honvéd alezredes, a magyair érdemrend lovag* keresztjének és számos katonai kitüntétésiraek viselője éleének 62., boldog házasságának 34. évében Balassagyarmaton elhunyt. Az elhunytban eiehenhorsti lovag Mamó 'Gyula esperes, szentszéki tanácsos testvérét 1 .gyászolja. — A Fehérház Bajtársi Egyesület felkéri Sziaboillesvánmegye polgárait, !hogy az egyesület által kibocsátott emlékipll'aike titeket megbízott,aiimktóil mitaél nagyobb száimban szíveskedj e* melk átvenni, annál is iinikább. mert a plakettekért adandó összeg a koimmun,izmus elleni, propaganda céljait szolgálja. — Hazalfias tisztelettel: Fiehúrlház Bajtársi Egyesület. Katsna- levente- diák- sport mindennemű és minőségű sapkák legolcsóbban és legszebb kiviteiben Papp Dénesnél Nyíregyháza, Luther utca 6. szám. — Balogh Károly ítéletét 3 évi próbaidőre felfüggesztette a törvénye szék. Lapuink .tegnapi sziámábain .száimáiban megírtuk, hogy Balogh Károlyt, mert az OTIítáppémizt akkor is felvette, amikor imáir munkában áloitlt, — két hónapi fogházra ítélte a nyíregyházi törvényszék. Az ítéleit. közléséből tévedésből kimaradt, hogy a novella alkaHmaziásáival a törvényszék az ítélet .végrehajtásáthárom, évii próbaidőre felfüggesztette. NAPTFEND Novemb. 6 csütörtök Rém. kat. Lénárd, üör. kat. [Pál. Proi. Lénárd. A nap kél 6 óra 35 perckor, nyugsstk 16 óra 20 perckor. A hold kél 1» óra 11 perckor, lenyugszik 8 óra 20 perckou Magyar jxrpIreRd Valamennyi magyar újság foglalkozott a Diaz-féle fegyverszüneti tárgyalások évfordulójával. Az embernek szinte összeszorul az ökle tehetetlen ségében, amikor emlékezetébe idézik, hogy milyen másként is lehetett volna, ha nem olyan szemét népség keriti kezébe a hatalmat akkor, amikor csak egy teendőnk lett volna: a magyar katona kezében meghagyni a fegyvert. Mennyi keserűséget, mennyi nyomorúságot elkerülhettük volna, De hiába a siránkozás, helyesebb, ha ebből is tanulunk. Keserves árat fizettünk az elmúlt negyedszázadért, de talán megérte a nemzet jövendőjéért. GYÓGYSZERTÁRAK > Szombat estig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti s/olpálatot: OSGYÁ.NY JÓSZEF (Bessenyei-tér) és ILLÉS ZSÓFIA (Deák Ferenc utca) November hónapban a közgyógyszer ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium, Gyermekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Gergelyffy György Szent István u gyógyszertára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 órától este 7 óráig, az éjjeli szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráiig vanmiak nyitva. A 200.500—1934. Bm. sz. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig ványkészdtésmél 25 százalék, kézáela,elásnál 50 f. pótdíj jár. A városi tfőz- és kádfürdő nyitva. — Stibi József 50 pengőt adományozott a Vörös Keresztnek. A Vö= irös Kereszltl részére adományozott összegek között lapunk tegnapi számában 'tévesen közöltük, hogy Stibi József 50 fülért adotot, — e<zt helyesbítjük azzal, hogy ,Stibi József 50 pengőt adományozott a Vörös Keresztnek. — Debrecenben elfogtak egy fia; tslkorú nyíregyházi tólvajleányt. A •debreceni rendőrtség elifogoitt 'egy 16 éves tol vajleányt, aki Nyíregyház áru 16 üziletiblart, főképpen rubaikereskedésben követett el tcAvaij láelt 1 s a lopott holmikat Debrecenben alkarltia értékesítem. A leány kühalilgaltiása során beismerő .vallomást ítietöt. Átadták a :m. kár. ügyészségnek. — Gyári tűz Újpesten. Kedden este egynegyed 8 óraikor kigyulladt! az újpesti Budapest—Warnsdőrlfi. PaimutíSzövetgyár telepének együk raikltára. A tűz csakhamar átterjedt a szomszédos telken levő Buda vidéki lés Újpesti Gyapjúffonó- és Szövőgyár telepére is. A tűzoltók nagy készültséggé! vonuiltek ki a tűz elfojtására Temetkezési költségeinek megtérítéséről biztosítás utján gondoskodhat — A kisvárdai vasútállomáson ellopták a kabátját, öztv. Kovács Já= nosné nyíregyházi lakos feljelentést! tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tteltlties eilopta a klsváirdai vasiút'áűloimáscn a vadonatúj sötétkék kabátját. A nyomozás során a kaibátioit! megjtaláJtáik Lakatos Balázisiné lakásán. — Árdrágítás. Izsivár Mátyásné polgári liakos vöröshagymát árult ia piacon. A hagymai kilogrammjáért 50 fillért kért, aimikor megtudta, hogy a hatóság által 1 megállapított ára a hagymáinak 30 fillér, összecsomagolta az árut lés hazavitte. Árdrás gítláisi elljiáráís .indult' ellene. — Zárolt juhbőrt árusított. Cser Imre, Vay Ádám-utca 41 szám alaltiti lakos, az Anyaggazdálkodás körzeti megbízottja feljelentést tett Horkai János Pacsirta-utca 5 szám ailalüt-i lakos elllien, aki 80 darab jiihbőrt eíadoítt, holott a bőr zárolva van. — Horkai ellen folyik az eljárás. rrnfox es 11 hanglemezek, csillárok, zseblámpák olcsón kaphatók Garay Zoltán műszaki üzletében, Luther uíca 3 Javiló műhely. — Tizenöt dkg. tepertő 74 fillér. •Ferenezi BaHázis polgári lakos feljie= lenitést teltt árdrágítás miiatit: Iilics Gábor,né polgári 'hentes és mészáros dr len, aki 15 dkg. tepertőért 74 fiiért szálmítotit!. Az árdrágító hentes ellen megindult az eljárás. Mindazoknak a barátoknak jóismerösöknek, kik kisleányunk elhalalozása alkalmával fájdalmunkban őszinte szivvel osztoztak, ezúton mondunk köszönatet. Dr. Simoi Jenő Virágdíszbe borult a Hősök temetéje Nyíregyházán Nyíregyházáin a Hősök Temetője a halottlak ünnepén, (virágdíszbe bos •riult. A nyíregyháza iskolák növendékei, kis- 'és nagydiákok váivetve fáradoztak a sírok díszítése érdekében. A Hősök napján, tábori miise volt a itiemetőibeini, amelyet Szabó Sándor tart. tábori lelkész mondott. Topeczer Dezső honvédhadnagy 'nagyhatású, megható bensőságű szavakban idézve fel a hősök halhaitlatlan szeL leniét. / Ha tartós és jó bélyegzőt, pecsétnyomót zománctáblát akar, csakis FELSENFELD RUDOLF élét'kérjen a papir és szaküzletekben Helyi vonatok menetrendje INDUL: Bessenyei-térről — Sóstógyógyfürdőre 6.45. 10.35, 14.15, 17.10, 19.40-kor. INDUL: Sóstógyógyfürdőről — Bessenyei-térre 7.15, 11.10, 14.45, 17.35, 20.06nkor. INDUL: Bessenyei-térről —• Erdei kitérőig 6.45, 8.06, 8.26, 8.55, 9.28, 9.49, 10.10, 1035, 11.50, 12.15, 12.45, 13.15, 13.40, 14.15, 15.15, 15.53, 16.15, 16.49, 17.10, 18.06, 1828, 18.50, 19.15, 19.40, 20.45, 21.15skor. INDUL: Erdei kitérőről — Bessenyei-térre 7.31. 8.16, 8.42, 9.05, 9.40, 9.59, 10.21, 11.20, 12.03, 12.26, 1256, 1326, 13.50, 1455, 15.26, 16.03, ,16.26, 17.00, 17.45, 18.17, 18.38, 19.00, 19.26, 20,16, 21.05, 21.26ikor. Mindennemű vasáruk Wirtschafter Ármin vaskereskedésében Nyíregyháza, Vay Ádám utca 3. — Telefonszám : 90. — Kerékpárok nagy választékban,