Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-06 / 228. szám

fTrianon 22.) 1941 október 7. J^famrútK „ $ Z ABoí.C SI MIRLAF 5 Z AB OLCSS HÍRT ; S. old«i Szinte döbbenetes erővel hatott az egész világon ans oak a munkának gigászi mérete, amelyről a német vezér adott szá­mot nagy beszédében. Tizenötezer kilométeres vonalon átépítették már a síneket a szovjet vasutak elfoglalt vonalain. Szinte hetek alatt készít el a német erő olyan munkálatokat, amelyeknek végzése a megszokott ütemek szerint a mi szemünkben évek hosszú sora alatt fejeződhetne csak be. Nem ártana, ha ebből a példából okul* nának azok, akik magyar életfor­mának tartják a lassúságot, a hej, ráérünk mi arra még P ató Pálos életelvet. Ha arról olvasunk, hogy egyiksmásik község még azt sem tudja megoldani, hogy a felaján­lott orvosi lakáshoz napok alatt telket biztosítson, akkor megáll az ember esze és nem tudja, miként kellene életet önteni a keleti tus ynaságba és közömbösségbe. A munka ütemét kellene élénkíteni és egy kicsit komolyabban venni a közösségi szellemet, amelyről csak szónokolunk, de aminek nyomát nem látjuk a dáridózó, irígv és önző jelenben, amelynek láttára Széchenyi is keserű gúnnyel jaj­dult fe! az ő korában. NA PIHEND Róm. kai. Rózsafüzér. Oör kat. Szetgiusz Pro\ Amália, A nap kél 5 ór? 51 perckor, nyugszik 17 óra I3.oerckor. A hold kél 18 óra 27 perckor, le­nyugszik 7 óra 41 perckor. Magyar aapkescS Arad golgotája most kétszeres ma­gyar golgota. Ma fájóbb a reá emlé­kezés, mint volt valaha. Az idő nem halványította el, csak megszépítette az aradi vértanukra való emlékezést, a mostani emlékezésünk azonban az eleven húsba vágó fájdalom érzésével idézi Aradot és vele a többi magyar részeket emlékezetünkbe. És ahogyan nem mult el az aradi vértanukkal való kapcsolatunk, ugy nem szűnik meg az Aradért való küzdésünk most sem. El kell jönni a napnak, amelyik igazsá­got szolgáltat nekünk. GYÓGYSZERTÁRAK : f Szombat estig a következő gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: OSGYANY JÓSZEF (Bessenyei-tér) és ILLÉS ZSÓFIA (Deák Ferenc utca) Október hónapban a közgyógyszei­ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Qye<­mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógy­szereket Osgyáni József (Bessenyei-tér) gyógyszertára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 órától este 7 óráig, az éjjeli szolgálatot (tel­jesítő gyógyszertárak este 9 óráig varrnak nyitva. A 200.500—1934. Bm. sz. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészftésnél 25 szá­zalék, kéziek, dásná.1 50 f. pótdíj jár. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. — A nyúlhús népszerűsítésére a húsellátás fokozás'a érdekében orszá­gos akció indult. A vizsgálatok szes •rinit ugyanis a nyúlhús igen magas tápérltékű, ízletes 'és fehárjetarta­lommal a legdúsabb húst szolgál­tatja. * SOKOMál ASVAIYVI1 Szénsavas, üditő es gyomorbetegségeinél gyógyhatási ásváaym Kapható mméeaitn — Nemzetvédelmi Kereszt adomás nyozása. Magyarország Főméútósálglú Kormányzója, legfelsőbb elhatározá­sával a következőknek adományozta a Nemzetvédelmi Keresztet: BÍairlllhia György textiilnaigykereskedő, néhai dr. Berend Miikilós, Bíró Ferenc Jós zseif községi tanító (Nyíradony), dr. Borsv Béla rendőrfelügyelő, 'Dietz István pénzügyi [titkár. Fekete Gálbor detektív, Milotay László, Magyar Nemzeti Bank .felügyelője, Opris Oszkár magáimtii'sztiviiselő, Ördelit Jó­zsef OTI számtanácsos, Pairaszkay Gyulai kir. törvényszéki elnök, P.as 'zár Béla ny. áll. gimnáziumi tanár, dr. Schönbeng Ernő, Szitha István szlfiőv. ménniök, Tornyay László, a Nemzeti Élet munkatársa, dr. Arad­ványi Endre kir. törvényszéki bíró, dr. Bairczikiav Jenő pénzintézeti igazs gtaltó, iBarczka'y Tibor gyógyszerész, Barkóczy Aladár várlmiegyei árva­széki, elnök. Bá.nszkv István alóhi'va­talli kezdő, iBenlkő Imre ev. Itlanító, dr. Bodnár István pénzügyőri szems lész, dr. Kovách Dénes ildir. közjegy­ző, vitéz László Árpád tűzoltópa­iramcsnok, Mángosius ödön dofoány­beváltó főnök. dr. Máríföldy József kir. üglylésiz, Mikecz Taimás orsizág­gvűlési képiviiseilő. Papp Gyula szé­keslfővá'rosi imérnök. volt, vagy je­lenleg is nyíregyházi lakosoknak. Ha rossz viselheíeüen a kalapja Papp Dénes kalapos (Luther utca 6.) megjavítja. Kalapfesíést, vasasalást, tisztítást formálást, a legelő­nyösebb árban vállalok. — Megelégedést keltett a tengeri­rendelet. A legutóbbi napokban megjelelni rendelkezések érteimébén miint ismeretes, a tengerit zár alá he­lyizfcéik és éppen úgy, mint a búzá­nál, kiímcndotlták a termelők (fel­ajánlási kötelezettségét. A készlete­ket a termelők legkésőbb november 10-ig kötelesek bejeienltemi., de addig is forigialoimlb'aihozmi, feldolgozni, vagy azzal egyéb ifoirmáibami rendel­kezni csak a hatóság engedélyével szabad. A tengeri értékesítésével iés ánmqgálllapításávail az érdekelteik ál­talában megjvainnak elégedve. — Megjelent az „Ungarn" októberi száma. A német-magyar kultúrkaps csolatoik szolgálatában álló „Ungarn" című hiaivi folyóirat Októberi száma megjelent. A Pukánszky Béla szers kesztésében megjelenő németnyelvű fofliyódirialti legújabb számában Jivánka Endre A Szent Korona és ,a közép­kor politikái világké'pe címen közöl tanulmányt. A folyóirat közli Fets tich Nándornak a frankfurti ecete­men tartott archeológiai előadását, Suhay Imrének a .magyar huszárok külföldi szolgálatairól szóló cikkét, Glatz Oszkárnak Művészet és élet című tanulmányát, Baross Gálbor száz esztenidő magyar kereskedelmi életéről ír, Hegyaljai Kiss Gézia, Szé­chenyi István bécsi kapcsolatairól ciklkezik. Ezenkívül eigv Vörösmarty­költemény ós Kemény Jánosnak egv kis története jelent meg a folvóiirats ban nlémiet fordításiban. A tartalmas folyóiratot szemüe zárja be. A fo­lyóiratot több értékes műmelléklet teszi nemessé. A íolVóiralt miegirens delhető Budiap esten. V.. Arany Já­nossu. 5. szám alatt. — Tojássár drágítás. Szöllősi Mik- f lósné mátészalkai lakos éllien árdirá- ^ igítás miatt 'eljárás indults. mert a hetipiacon a tojás párját 40 filülérért árusította. Büntető eljárás indúlt a „vevő" 'ellen is. Kulin Sáindonné vás sáro'lt -a 40 íillléres Itojásbók az ár­drágítás! elijáirás eilliene ,is megindult. Vairga Erzsébet myírmeggyesi lakos a (mátészalkai piacon a tojást ugyans csak 40 fillérért árusította. Azzal vé­dekezik .kihallgatása során, hogy miindan drága, azért adta drágán a tojást ,is. — Táncoljunk Soimlyainál! — A vasúti alkalmazottak arcké­pes igazolványainak érvényesítése. A iMAV. 01 számú hivatalos Lapjá­ban levő rendélet szerint a tényleges alkalmazottak, valamint a nyugdíja­sok. nyugbiéreseik stb. és mindezek igényjogosult családtagjai arcképes igazoltvány'ainiak 1942. évre való ér­vényesítése folyó év 'Okitóber hó 1-én megkezdődik és folyó évi december hó 31óni végződik. A jelenleg hasz­nálatban levő barna, szürke, sárga és kék arcképes igazolványok 1942 évben érvényben naradnak. — Tökéletes a Mont Blank tűhegyű töltőtoll. Jóba papfrüzlet, telefon 77. x x . vagy aki éietében sze­li D n C K repet játszik, mindenki­űESBBaoaBH rö i mindent megmor d lelki, anyagi vagy gazdasági sorsáról Harx grafológus lakásán Víz u. 37. Egész nap fogad — Megállapították a textilkereske­delem kalkulációs irányelveit. Az árs ellenőrzés országos konmáinybiztosa a Budaipesti Közlöny október 4-iikii számában megjelent rendeletében megállapítja a Ittextilláruk mlajgys és kiskereskedői fongalmábam fdszá­miítfliató legmagasabb bruttó haszon* szálziafókot. Ezzel a:z 'egiész ország te­rületén* a visszacsaitalltt és vis&zaifogs ilalt területeken is, a textiilkereskede­ilem kalkulációs .iráinyieilivei, 'valamint a felszáimíthlaltló bruttó haszonszázas lékok egységesein nyernek szabályo­zást. A .rendelet hatálya kiterjed minden kereskedőire, aki viszonlteks dótnlak, feldolgozónak vagy fogyasz­tónak árusít és vonatkozik mindéin* nemű Itextifiáirum, amely kereskedél­m-i forgalomba kerül. — A Föld esebtérképe, új iüudi» 30 fillérért kapható Jóbénáí. Reth len-utca 1. — Országos vásár Bűdszentmiháa lyon. Bűds'zentmihálly község elöljá­rósága közli, hogy a legközelebbi ars szágos vásárt október 13-ián tartják mieg miindenlféle álllátjfelhajfiással Rádió '' ,-. . i. f HÉTFŐ, október 6. Budapest I. 8.00: Fohász. Szózat. Hanigllemezék. 8.45: Hírek. 9.00: 'Egy* háizd ének és zseinittbeszéd a Szent Domonkosirendi templomiból. 10.00: Református .istentisztelet a, Kálvin* téri református templomból. 11.15: Evangélikus istentiszlfielet a Deák­téri templombók 12.30: Rádiózame* kar. 13.45: Hírek. 14.00: Hangleme­zek. 15.00: Felolvasás. 15.25: Rendőrs zeniekar. 16.00: Előadás. 16.40: Diák­félóra: 1849. — 17.20: A Közellátási Szolgálat közleménye. 17.35: Liszt: Requiemi 18.35: Előadás. 19.20: Ste* fániai Imre zongorázik. 19.45: Elő­adás. 20.10: Lángelmék, hősök, em« berek. Bánk-bán. 22.10: Történelmi hangverseny. 23.30: Perr,is Jenő có gányzenekaria. , ? KEDD, október 7. Budapest I. (Déldőft.) 6.40: fitos reseültő, torna, hirek, •0.00: Hirek. 10.20: Fetofaurib. 11.10: Viajeltó*. 12.00: HlműjuM. 12.10: Eft­Mk«ei hamigTieraerias. 12.40: HirelL 18.20: fdőjetós. 13.30: Zett*a>m tlv^enenv. 14.30: Hlrdk. Irtk. Budapest I. 7.00: Hanglemezek. 10.20: Előadás. 10.45: Felolvasás. 12.10: Temesvári Ráicz József cigány­zenekara. 13.30: Országos Postásze­nekair. 15.20: Keúlerinié Bajkó Éva zongorázik. 15.40: .Miit főzzünk? (Há­ziasszonyok beszélgetnek.) 15.55: Ba­lázs Lóránt énekel, zongorakísérettel 16.15: Gyieirmekdélultán. 17.15: Hang. lemezek Géozy Barnabás zeneik ará­nak műsorából. 17.50: Előadás. 18.15: Peskó Zóltáira orgonál. 18.40: Felol­vasás. 19.20: Mallcsiner Bélla jazz­zoingoraszáimaí 1. 19.35: Thury Zoltán elbeszélése. 20.00: Hanglemezek. Né­met indúlók. 20.30: Előadás. 20.45: Rádiózentekar. 22.10: Mindemből egy keveset. (Közvetítés az Ostende­kávéhlázlbók 23.25: Hanglemezek. Kassa. 6.40—11.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.25: Hanglemezek. 11.40: Hírek magytair iés szlovák nyelvem, műsorismertetés. 12.00—12.10: iBudai­pest I. 12.10: Hanglemezek. 12.40— 17.15: Budapest I. 17.15: Hanlgliemie­zék. 17.25: Előadás. 17.40: A 214k hornvéd gyalogezr'ed zenekarának műsora. 18.30: Előadás. (Költemé­nyek, versek.) 19.00—0.15: Bpest I. Mindennemű vasáruk Wirtschafler irmta faskereskedésében Nyíregyháza, Vay Ádárn utca 3. _ Telefonszám : 90 —= Kerékpárok nagy választékban, =-

Next

/
Oldalképek
Tartalom