Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)
1941-10-31 / 250. szám
Ara 16 fillér Nyíregyháza. 1941. október 31. (TmiKm 22.) ix. évfolyam 250 (2648.) szám Péntek YÍRVTDÉK OLCSIn ma N L »POLITIKAI NAPILAP* Az Ilmen tó és a Ladoga tó montéi is megindalt az erélyes német támadás Hivatalosan jelentik, 'hagy a Ladoga- és az Ilimeitetónál most megújuló német támadások azt jeleintik, Ihogy itt is 'ujra> megindultak a leghevesebb #áimadáSok a szovjet erők; ellen. Eziein a szakaszon a'kkoir, amikor délen és középen nagy áttörési ÍLaircok voltak, íviszoymilagos csend ivolt, amit most if elváltott az arrevos nal erélyies mozgása. (MTI.) Szsbasztopolt a szovjet két ségbeesotton védeii fogja A krimi nagy előretörésnek következtében veszéilybe került a szovjet legerősebb feketetengeri kikötője. Szebasz,topol is. A német hadvezetőség, megállapította, hogy ezt a hadikikötőt a szovjet erők védeni akar* ják. A kikötőben egy nagy csatahajó, öt cirkáló, két romboló és ötven kisebb motoros egység .van. MTI. Kiváló eredméiayel harcollak a spanyol bombavetők A spanyol bombavetők a sziovjet csaptaitok elleni azzal a fölénnyel hars colnak, amely már a spanyolországi harcokban is kiitünt. A bevés ilégvédelimii gieppuska-tűzben is sikerült a spanyol bomíbavetőknék mél yrepüs Jéssel elpusztítani, aiz ellenséges ősapátokat. (MTI.) Hideg az idő Olaszorsiágban Olaszországban hirtelen .lehűli a levegő s metsző szélei hideg hullám vonult végig az országon. Velencében havas eső esett. Bolognában, Bergamoíban és Piacenzában havazott. (MTI.) Ujabb adományok érkeztek a Vörös Kereszt javára Szerkesztőségünk címére a mai mapor a következő -adományok érkéz* •tek a Vörös Kiereszt javára: Liszkay Béla 5 P, Papp István 5 P, Kállai. Etelka 5 P, Kertész Sándor 1.50 P, dir. Hartös János 10 P, dr. Mikecz Dezső ny. alispán 20 P, Maurer Károly 10 P, Községi Elöljáróság Toirinyospiálca 54.84 P, Községi Elöljáróság Viss 83.39 P, Községi 'Elöljáróság, Beink 2.70 P, Községi Elöljáróság Mezőladány 9.90 P, Janka Tivadar 1 P, Menta Ellenőrző Iroda tisztviselői kara 25 P, Szász András 2 P, özv. Farkas Antaliné 2 P, Ldkáics Irén 2 P. Mai gyűjtésiünk összesen: 241.33 pengő. Eddiigii gyűjtésiünk összege: 388Í.49 pengő, összesen: 4123.82 pengő., 1 szovjetcsapatik már ntm képesek ellenállni az előnyomuló szövetséges erőknek A Német Távirati, Iroda 'jeleníti a harctéri helyzetről, hogy a, szovjet csapatiok aligha képesek most már ellenállni az előnyomuló szövetségles erőknek. Erre vall iaz is, hogy a Donec medencében állandóan hátrálnak és iniem képesiek a legértékesebb orosz ipari; területeket tartani. Azzal, hogy a szövetségesek szélles arcvos nalbain elérték ia Donec folyót, a szovjet Ruhirviidéikelt elzárták a vasúti összeiköttetéisektől. Most a legfontosabb ilpart erülelt mozdulatlanságira va.n ítélve. (MTI.) Sikeresen nyomullak előre a németek a keleti arcvonal középső szakaszán is A német csapatok a rossz időj ás rás, havas, mocsaras utak akadályai ellenéire nagy sikerrel törnek előre a keleti front középső szakaszán is. Itt 4000 foglyot ejtettek, október 28-án hat 25 itomnás páncélost zsákmányoltak. Egy, utászflsizafcasz maigiai 3500 aknát szedett fel és ezzel biztosította a német csapatok lendületes élőtörését. (MTI.) Az amerikai kongresszust meglepte a Kearni esetének tisztázása A Newyork Sun jelenti Washingtoniból. A kongresszus körében nagy izgailmiait váltott kii az a jélentés, amelyet! a Kearni amerikai romboló megtorpedózásával kapcsok tosan most adtak ki. A jelentés szerint a Keamni egy olyan hajókairavánniak a támogatására sietett, amelyet német tengeralattjárók támadtak meg. A Kearni az egyik tengeralattjárót űzőbe vette és tüzelt rája. Nem fes lel meg tehát a valóságnak az az eddigi állítás, hogy a mérne t) tengeralattjáró volt a támadó. Az első £öviést a Kearni aidlta le. A Kearni esete teljesen hasonló a G'reer esetéhez. A lap ezután közli, hogy kongresszusi körökben szükségét látják anak, hogy ,az eseményeket színezés és kiibúvó nélkül állíts sák a közvélemény elé. (MTI.) A légitámadások angol és német veszteségei iMonison angol belüg'yiminiszteT az alsóházban jelentést tett az 1941. évi április Intői szeptember 30-ig tierjedő időr.e vonatkozóan ia német légiitóH maidások következtében élszien,vedelt angol 'veszteségekről. A jelentés szerint 13,381 ember vesztette életét, míg a súlyosam sebesülitek száma, akik tehát hosszabb időn álltak kórházi kezelés alatt, 13,000snél több volt. j i I ' Néniét illetékes (helyen ezzel kapcsolatosam kijelentették, hogy ezt a veszteséget is Churchill rovására kel! írni, aki felelős az egész háborúért. Ezek a számok is azt bizonyítják, hogy a német légitámadások súlyos csapást jelentettek az angol hírverésnek, hogv a inémet légierő támadása meggyengült. Megjegyzi a, német jelentés azt is, hogy ugyanez alatt az idő alatt iaz anigioll légitámadások következtében 2400 német személy hasit meg és a súlyos és könnyű sebesültek száma, mindössze csak 5311 volt. (MTI.) Üíött az óra, hogy szembenézzünk a tényekkel - irják az angol lapok Itt az ideije annak, hogy megmondjuk, a helyzet nagyon komoly — írja a Daily Telegraph stockholmi tudósítója!. Tudomásul kell vennünk, hogy ütött az óra a világos látásra, a Donec medence elveszett és ezzel a szovjet ipaT megbénult. A szovjet csapatok most már csak visszavonulni tudnak. Az, hogy Moszkva körül egész sor verduni erőd van, mese, a németiek mindenütt kezükSzerkesztőséigünk címéra a mai mászó v jetinek nincs más manővere, mint a vissz a vonulások szakadatlan láncolata. (MTI.) Inoiü államellik a török erők megfeszített munkájának szükségességét hangoztatta A török köztársaság tfenáillláséniak 18. évfordulóját fényes ünnepségekkel ültlék meg egész Tö rök országban. Ankaráiban nagy katonaii díszszemle volt .és Imonü elnök beszédet mondott. Tötrök országnak, készen kell lennie minden eshetőségre. A török erőknek a nemzetgazdiasáig minden területén, erejűk teljes megfeszítésével kell dolgoziniiok ,a több és jobb termelés sikere érdekében. (MTI.) i lémet légierő tevékenysége A 'némtet légiierő a keleti arcvonalon ismét súlyos támadásokat intézett ,a szovjet hátsó összekötő vomiae (lai, 'vailaimiiint a kiépített állások, csapatösszevonások és páncélos kocsik ellen. A Ladoga-itavoin 'és a Murmainszkiöbölben kikötőket bombáztak a német gépek. A iKriirorifélisziget egyik kikötője* ben német zuhanóbombázók megsemmisítettek két kisebb hajót 1600 tonna tartalommal, egy 8,000 tonnás hajót pedig telitalálattal súlyosan megrongáltak. (MTI.) Lezihant egy amerik'i utasszállító gép Newyoirkii jelentés szerint az amerikai légilfongailmi egyik 21 személyes utasszállító gépe a kanadai San Thomas közelében lezuhant s porrá égett. A gépen 20 utas tartózkodott; akinek elvesztésével számolnak. (MTI.) 13 görögöi kivégeztek Zürichből jelentik. A Neue Züiricher Zeitung jelentése szerint Szias loinikiban két német katona megigyiiilkölása miatt 13 görögöt halálra ítéltek 'és kivégezitek. (MTI.) Nagy sztrájkok Amerikában Ne'wyorki jelentés szerint az egyik nagy amerikai hajógyárban sztrájk tört? ki. A sztrájk másíélimilliárdos hadiirendelésit érint. PlymOuth •ban a fegyvergyári munkások léptek sztrájkba. Newyersey állaim egyik legnagyobb repülőgépgyárában tört ki: a sztrájk. A gyár védelmére a nemzeti hadsereg tagjait vezényelték ki s imindaddlig megszállás alatt .tartják <a gyárat, míg a sztrájk meg iniem szüs nik. (MTI.) Az erdélyi vasnt építése Varga József kereskedelem ügyi éa iparügyi miniszlter lÁiigiyay és Horthy államtitkárok kíséretéiben megtekintette a Szászlekienoénlél ifolyó vasútépítés miunkálatait. Az építkezésnél 8000 munkás dolgozik. A vasút 1 a jövő éviben kész liesz. (MTI.)