Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)
1941-10-27 / 246. szám
(Trianon 22.) 1941 október 26. 5. oldal mzm&mmmmMxxm^imtmMmMM^*-, Nincs elég közönsége a miskolci színház; háznak és most olyan hírlapi polémiát kezdett a helyi sajtó, amin igazán csodálkozunk. Nyíregyházán megmutatta a közönség, hogy minden visszavonulás sem árthat a magyar önérzettel és az új korszellemmel áthatott közönségnek. A színház itt igenis zsúfolt volt és az is lesz. Nagyon sajnáljuk a virágzó, ősi színházi múlttal dicsekedhető várost, amiért ott egyesek faji felhördülése számít még vala* mit. Csodáljuk, hogy abban a vármegyében, amelyben öntudatos, magyar vezetés van, ilyen szánalmas csatába verődtek a magyar újságok és olyan eszmemenettel dolgoznak, mintha most is báró Eötvös József szentimentális társadalomszemlélete volna a kor szelleme. Régi harangszó kong a Szinva partján a betűkből, elmúlt vis lágszemlélet siráma csendül késő zokogással. Nem, ma minden magyar újságnak ebben az egy kérdésben, a magyar közönség talpraállításának kérdésében egynek kell •ennie. Meg kell teremteni a magyar közösség kulturális frontját az ú j idők szellemében és lesz színházi közönsége a magyar igéknek. Október 28 kedd NAPIREND Rém. kat. Simon és Jud, Oőr. kat. Ferene, Prot. Simon. A nap kél 6 óra 21 perckor, nyugszik 16 óra 34 perckor. A hold kél 13 óra 42 perckor, lenyugszik 0 óra 0 perckor. Magyar napirend Magyarságunkat beszédünkben is írásunkDan is juttassuk kifejezésre. Különösen szól ez az intelmünk a hivatalok, testületek számára. Nálunk valóságos hivatali stílus fejlődött ki. amely azonban minden lehet, csak éppen nem magyar, Nem akarjuk senkinek az érzékenységét megbántani, éppen ezért nem idézünk példákat, dt ha elfogadjuk Kölcseynek azt a megállapítását, hogy nyelvében él a nemzet, akkor igyekezzünk ezt az életet nyelvünkben is kifejezésre juttatni. GYÓGYSZERTÁRAK . Szombat estig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u. 1) és FEJÉR (Rákóczi-utca) Október hónapban a közgyógyszerellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyermekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Osgyáni József (Bessenyei-tér) gyógyszeitára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 órától qste 7 óráig, az éjjeli szolgálatot rtteSJiesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva. A 200.500—1934. fim. sz. rendelet érteiméiben este 9 órától reggel 7 óráig vén ykésziítésnél 25 százalék, kéziek:elásnál 50 f. pótdíj jár. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. — Talált tárgyak. Egy sertést, egy pénztárcáit és egy pár .nőd kielsztyűt szolgáltattak ibe a rendőrségre. Iga* zolt tulajdonlásuk ,a .hivatalos órák alatt ávethetik. S0K0MI áSVAIYVIZ Szénsavas, üditő és gyomorbetegségeknél gyigyhatásn ásványvíz. Kapható mindenütt! — A MÁV. nyugdijasok, nyugbéresek és ezek végellátást vagy kegydijat élvező özvegyei és szülőtlen árvái figyelmébe. Értesítem a címben megnevezettekét, ihogy a Délvidék örvendetes visszatérésével pakcsolatibatn; birtokunkba kieirlült újvidiéki épülletban a M'álv. Igazgatósás ga iintarmátust. illetve árvaházat létesít. Az intézetet a tatairozási és (berendezési munkák elvégzése utáin azonnal benépesíti:. A felvételi folyamodványok már most beadhatók. — Továbbiakra inézve Nyíregyháza: állomás segédhiíviatallábain fcillvilágosítáSst ad Nagy Sábdor segédellenőr. Egyen- diák- sport sapkák legnagyobb raktára Papp Dénes Luther utca 6. saám. — Érdekes talajvédelmi rendelet Németországban. Mint Amerikában, éppúgy Európában és többek között Németországiban is aggodalmaikat keltő failajiromlbolMsokat okozott a liberális nemtő rlődömséggeil folytatott iparosítás. Ennék a folyás malinak meggátlásiárai mosit a német iföldimíveilélslüjglyii minisztérium rendieleitet adott ki, mely előírja 1, hogy építkezések stb. alkalmával a humusziréiteget talaj javítáisi célokra keli felhasználni. — Anyakönyvi hírek. Okt. 21— 24. Születésiek: Tuza Margit rk., Tóth József relf., Drobni Juliánná gk.. Or* báin Mláiria rk., 'Vaskó Zoltán lik., Győrífi Mária gkel., Augusztimyi János ev., Vékony Iloina gk., Haluska Erzsébet gk.. Munkácsi Vailéria rk., Mu/nikáfcsi MÜhálly relf'., Juhász József gk. •—• Halálozások: Gerlhát János ev. 85 éves, Racskó András rk. 41 éves, Révész László rk. 9 hónapos. Blaga Ferenc gk. 44 éves, Beink a János ev. 66 élves, Balogh Tibor rk. 8 hónapos, Kupferstein Laiszló izr. 12 é;ves, öziv. Kártyáin Lajosné elvi 63 éves, Lakatos Erzsébet ref. 8 hónapos, özv. Pipcsák Istvánlné ev. 80 éves. Szopik ó Dezslőné tik. 30 éves, özv. Homomyik Jánosné rk. 86 éves, fiekeMargit rk. 21 éves, Benczúr János ev. 33 éves. — Házasságkötéseik: Hárs* falvi Anitái raf.—Lácz Ilona ev-. — Mindenféle szabványfüret éa írtím k**«tó íób^ál. (x) — Megállapították a kenyér bérsütési díját. Az ÁmelUanőnzéS Or.sziáigos Kormánylbizitosa rendeletet in* tézetti a kenyér íbérsütési megállapítása 1 tárgyában valamennyi törvényhatóság első tiiszltlvilsiellőjélbez. A rendellet szerint az I. és II. kerületi csoportba tartozó ihsliyiségekíbein a ke* nyer legmagasabb kilogrammonkénti béirsütési dija 8 fillér. A III. kerületi csoportban 7 fillér és a IV. kerületi csoportlban 6 iíililér lelhet. Az engsidéilyeziett ffelső határon azonban csupán ioitt lállapítihiaitó .meg a kenyér bérsüfésii diiija, alhol a sütés kismerayiisége 1, a tüziilfaibeszíerzés mdhézségei vagy egyéb tényezőik szükse's gessé teszik. — Halottak napját november 3sán tartja az egyház. A hercegprímás rendeletéire ez. élvben a- Halottak Napját nem Milndienszantek utáni napoin, novietmlber 2-án tartják mag, 'hanam 3-án, hétfőn. Bririe az intézkedésre aizért volt szükség, mert ünnepnapon, illetve .vasárnapon líekéte miseruhás glyásZmiisét mondaini nam lehet. Ilyenformáin a Halottak Napjának liturgikus részét, tahát a (ha* lottakért elmondandó három misét a vasárnap utláni napon tartja az egyház. 'A Halottak Napját megelőző ájtatosság (litánia) ivaSárnap eisite lesz a templomiolkbam,. A temetőlátoigatásűkra vowakiozóan és a sírok virágokkal és mécsesekkel történő feldíszítéséről az egylhaz inam intézkedik, erre semiilyen iDcnddlkeziés nincs. ez teljesen a hívektől függ, hiszen ez csak régi! szokás és nem kívánja a híveket 'irányítani, ki-ki akikor megy iclihunyt (hozzátartozójának és (barátainak sírjához kegyeletét ferióné, .amikor azt a múltban is .tette. IA temetői forgalom szabályozását a 'rendőrhatóság november 1. és 2. napijára rendeflíte el. — Ujabb japán lépés KeletsAzsia autarkiája felé. A vezető japán pénzügyi éis ipari körök „tanulmányi bizottságot" alakítottak Kelét 1'Ázsia kereskedelmének iés liparábak és a tbvábbfejlle^sztiés lehetőségéinek ta* nuHmányozásáira. A nagyszabású tervezeti, mélynek keretében a Távol® kelet- különböző gazdasági gócpotítIjain imáiris 18 tfiókitatézet alakult, a keletázsiai gazdaisági, élettér autiarkiiájáinak mieglvialósitását akarja a szükséges élőtanulmániyok elvégzésiésévell megkönnyíteni. Védje pótelhatatlam kerékpár és aitégumiját Protegommal Kaph^Jó a körzeti k ípviselőnél: Soltné Dicső Erzsébet műszaki fizletébsn Szent István utca 4. sz. — Az indiánok meggyilkoltak egy brazliai milliomost. Mint a (braziljai Goyaz államból j elein tik, Heb.er iMagiei'Jhaes Aifert, az ismert spanyol imiill'itomost a R.io Araguaya mentén vélgizett kutatóét ja al'.ka'mával a ohavaraes-indíótaoik meggyilkolták. — Eziek az indiánok a 'braziiliiaii dtzsungel ilegkegyetleinieibib indián törzsei közé tartoznak. A milliomost sátraiban alvás köziben gyilkolták meg:, mialatt kísérői a folyóban, halásztak. — Falragaszon hozzák nyilvánosságra a drágító hentes büntetését. A kecskeméti; törvéb.yszélk, mint uzsoralbíriósiág, zsírszáléKina dráigítáfea miatt hat hónapi börtönre ítiéOtie Föls di iBéternlé hentest. Az ítíélleltet a. Tálblla, imolsit pedig a Kúria jóvá(haigyjöa. A .Kúriiai elrendelte, hogy Földi 1 Péternié 'büntetését Kecskemiéit 1 város terülieltén 'hirdetmény útján hozziák a lakosság tudomására'. — Mennyibe kerül a temetés? AB Árellli enőrzés Országos iKormlánybiz^ tosa a városokban és a községekben működő temetkezési vállalatok dijait megállapította. Az új ármegállapítás szerint ifélnőttek temetése 370 pengő, a gyermekek temetése 25 pengőtől 290 pengőig terjed. Megállapította a kormáinybiztois az egyes temetkezési osztályok díjait, illetve szol* gáltaáisaiiit. Minden más szolgláltatlás árát szabad egyezkedés útján állapította meg az árkormanybiztos. 30 százaléknál} nagyobb hasznot aZoln,fean senki nem kérhet. Díszteimetéseknél legfei'jebib 50 százalék bruttó haszon számítható. — Levélpapírok, légiposta levélpapír nagy választékban Jóbánál, Nyíregyháza, telefon 77. z Ftádió HÉTFŐ, október 27. Budapest I. 7.00: Hanglemezek. 10.20: Eőőaidlás. 10.45: Felolvasás. 12.10: Horváth Jancsi cigányzenekara). 13.30: Országos jPosítfásjzenekar. 15.20: Hanglemezek. 16.15: FélOlvaisás. 17.15: A Közellátási, Szolgálat közleményei. 17.30: Hanglemezak. 17.50: Felolvasás. 18.15: Marion Anderson hanglemezei. 18.30 Előadáis. 18.45: Sziaibó Káilmán magyar nótái kat zcngoná,zik. 19.20: Elbeszélés. — 19.45: Séta a hírős város szüreStjé)ni iés italali közötti. (IHiainsáfielvétiell) . 20.15: Sziákeslfőviárosi Zenekar. 22.10: iMoziart-ünnap Bécsiben,. (Haingfellvétel.) 22.45: Oláih Kálimán oiigáinyzenlekaira muzsikál KEDD, október 28. Budapest I. (Délelőtt.) 6.4* nese&é, torna, hírek, hans »Jf: Hírek. 10.20: F«loiy«cÍ5. ILAk Víageteés. 12.00: Himnuse. 12.1»: Mkairi hainigverfieny. 12.49: Hinfe. 18.2Í: Időjelzés. 13.39: ZmftMá ba**íiverseny. 14.30: Htrek. Itrak. Budapest I. 7.00: Hang.emezek. 10.20: Előadás. 10.45: Felolvasás. 12.10: A Józsielf niádor 2. honvéd gyailogezired zeinekiaraL 13.30: Rádiózenek ar. 15.20: S oly mos Péter zongorázik. 15.40: (Mát főzzünk? (Háziasszonyok beszélgetnlek.) 15.55: Galánfify Hoór=Tempiisi Erzsébet énekei zongorakísérettel!. ,16.15: Gyermeikdé[iütlán. 17.15: Magyar ReVű tánczönekar. 18.00: A Magyar Proitestáns Irodalmi 1 Társasáig irodalimi délutánja. 19.20: Hanglemez. 19.40: ,;Nóra". Színmű hálrOm fidlvoinláslban. 22.10: Magyar nótaest. 23.25: Hanglemezek. Kassa. 6.40—11.00: Bpest I. 1Í.05: Előadás. 11.25: Hanglemezek. 11.40: Hírek maglyar és szlovák nyelven, •műsorisimertétíés. 12.00—15.20: Budapest I. 15.20: Szíltoiviálk hallgatóinks maik. (Előadás.) 15.35: Szórakoztató hanglemezek. 16.15—17.35: Budapest I. 17.35: Dr. Szabó Ernő hegedül 1, zongorakísérettel,. 18.00—0.15: Budapest I.