Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 175-198. szám)

1941-08-12 / 184. szám

{Trianon 22.) 1941 áugusatus 12. 5 Z SI hbrlaP 3. oldal •MHNMaaaMHMMaiuv' Nyíregyházán sem lesz egyhamar társasebéd A belügyiminiszter leiratot inté­zett aJaimenmyd törvényhatósági első rtisziviiselőjéhez. A leá'riaitiban a minisz­tertanács állálsifoglaíása alapján fel­lívta a törvényhatóságok és ;közin­tézményeik vezetőit, hogy az élelmiszerekkel való takaré­kos gazdálkodás céljából egye­lőre minden közebédet, ban­kettet vagy egyéb étkezéssel egybekötött társas-összejöve­telt, társasutazást és a résztve­vők lakóhelyén kívül rendezendő tanfolyam tartását mellőzzék. A rendelkezés nem vonatkozik a hivatalosan rendezett továbbképző tanfolyamokra, cserikész- és levemte­táborozásokra, tanonoiidültetési ak­ciókra. A takarékosság elvének fokozot­tabb érvényesítése melllett indokolja a minisztertanács állásfoglalását az is hogy a nehezebb viszonyok kö­zött levők részéről a bankettekkel Kapcsolatosan tehető észrevételek elkerülhetők legyenek. Két sokgyermekes családnál válalt keresztapaságot a kormányzó Megiható ünnepség keretében' ke­resztelték meg egy szegény gömör­megyei bányász hatodik fiúgyerme­két. Bendula Istvánnak Lice falu­ban most született meg hatodik fiú­gyermeke. A gömörmegyei bányász Magyarország kormányzó ját, nagy­bányai Horthy Miklóst kérte fel a keresztapai tisztségre. Rövidesen meg is érkezett az értesítés, kor­mányzó urunk élfogitadta a kereszt­aipai 'tisztséget. Az értesítés különö­sem azt a tényt emelte ki, hogy a de­rék Benduya házaspár élemódjáival bátran szembeszállt a falujukban és a falu környékén uralkodó namzet­rontó áramlattal, a:z egykével. Ezt méltányolta a legfelsőbb elhataro­aás, amikor az egykés vidék hat­gyermekes családjának egyik ke­resztapaságá't elvállalta. Az ünnepé­lyes keresztelőni Gömör és Kishont vármegye főispámija képviselte a kormányzó urat és adta ót megbízá­sából az újstzü'löt részére juttatott adományt. Szabó László mainkon járó szabad­kai hadirokkant súlyos anyagi vi­szonyai között is örömmel fogadta « gyermekáldást, most született iik­»«ai a 11. és 12. élő gyermeket jelen­tük 1 ebben a derék magyar család­ban. A hadirokkant Magyarország legfőbb urálhoz, a kormányzóihoz fordult És kérte, hogy az ikrek ke­resztapa ságát vállalja el A kor­mányzó értesítette Szabó Lászlót, fclogy a keresztapaságot vállalj a, mert különös megbecsülést érdemel am a magyar ember, aki magyarságát az idegen uralom alatt is megőrizte és nemcsak hirdette bátran, hanem életmódjával és cselekedeteivel be is bizonyítottam A kormányzó úr őfőméltóságához rendkívül nagyszámban érkeznek olyan kérvényeik, amelyekben újon­nan született gyermekek keresztap­jának kérik fel. Ezek a kérelmek csakis kivételes esetekben teljesít­hetők — mint például a fenti két esetiben' —, amikor a szülők életkö­rülményei és érdemessége ezt a ki­tüntetést indokolttá 1 eszi. A kor­mányzó úr igen sók, becsületes ma­gyar családot részesített ebbem a nagy kitüntetésben, de mindig csak olyan esetben, amikor úgy láttái, hogy a hozzá folyamodó szülők pél­daadó módon teljesítik kötelesséigü­ket, sokszor a legnehezebb körülmé­nyek k'özött is. Gyilkost fogott el az ungvári gör. kat. püspök iNiagymuzsaly község határában a szőlőben dolgoztak a munkások és Jakab íMikLós valahogy 'összeveszett nagybatyjával, Jakab Imrével. Dü­hében kapájával agyonütötte nagy­ibátyját, maijd elmenekült. Az or­szágúton üldözőbe vették a munká­sok a gyilkost, de az eltműt a sze­mük 'dől. Az úton jött szembe autó­ján Sziojka Sándor ungvári görög­katolikus püspök, aki Sztanisziauba indult, hogy a hóin védek által f elsza­badított híveket meglátogassa. Autó­ját a- munkások megállították és kérték, .legyen segítségükre a gyil­kos elfogásában. A püspök azonnal megfordult autójával és néhány munkást a kocsijára véve, hamaro­san utóiérték a gyilkost, akit meg­kötözve adtak át a csendőröknek. A püspök ezután folytatta útiját Sztaniszlau felé. Mindennap változatos menük! Hústalan napokon hal és egyéb különlegességek. Délelőttökön kitűnő zónák. Frissen csapoM DRÉHER SÖRÖK, kitűnő FAJBOROK. Vesszős Iw&sasló Hungária Étierem sörcsarnokban. Bessenyei tér BTSBRflfl KESERŰVÍZ Panasz a piac! kofák hangja ellen Az alábbi panaszos levelet kap­tuk, 'amelynek tartalmáról több al­kalommal meggyőződtünk. iMint az egyetlen hely, ahol inéha­néhia orvoslást talál a közönség pa­nasza — fordulok a a i. t. Szerkesz­tőséghez, szíveskedjen soraimat b. lapjában' közzé tenni és remélem, hogy panaszunk meghallgatásra ta­lál. Ismét csak a piacról van szó. Sok .városban voltam máir, sokált utaz­tam, s így merem állítani, hogy Ma­gyarországon kevés ilyen hely vatni, ahol a piacot ennyire mostohán ke­zelik. A kofák ás más árusok szem­telen megjegyzései, mely a, /vásárló úriasszonyokat 'illeti, határtalan. Nem merem már a gyümölcs árait megkérdezni tőlük, nem a magas ár miatt, hanem a válasz hanghordozá­sa miatt. Boldognak kell éreznem magaim, hogy ha egyáltalán méltóz­tatnak választ adui és nem tesznek úgy, mintha ne mis vennék észre az embert. Hiszen a hatóság megnevelni ezen Hungária Filmszínház Teleion 503. szám Aagttsztus 12-13-14. BBL* A. MI Kedden-szerdán és csütörtökön — A SZÉP FIÜ ­1 szép fiu karrierje a bársonyszék­ig, szépasszonyok segítségével. embereket nem tudja, de az ellen igenis kell tenniök, hogy itt Nyír­gyházán ás, mint a többi városokban, délelőtt 10 óra után tudjon csak a kofa vásárolni a termelőktől. Az ember orrai elől viszi el a kofa a gyü­mölcsöt <és más zöldséget, jóval ma­gasabb áraikon, összekacsint a ter­melővel. Miért lehetséges az, hogy itt mindent a kofától keli megven­nünk dupla árakon? •Majdnem minden városiban heti­piac alkalmátval tisztiorvos jár végig a piacon, különösen & tejpiacon éis az oda nem való hamisított) tejfelt, vizelt tejet a csatornába önteti. (Lásd Újpest, Szolnok sb.) Nem is beszélek a gombáról, amit csak úgy tudnak árusítani Ujipesten, ha a tsiz ti orvos kiállította részükre a cédulát: „Hatóságliga megvizsgálva" Tudnám sorolna még, de így is boldogok (leminénk több háziasszóny társam-mail, ha egy kicsit enyhítenék nehéz piaci helyzetünket s ne kel­lene néha keserűséggel eltelt életün­ket azzal súlyosbítaná, hogy isimét feiebaráainkban csalódtunk. Hálás köszönettel: Egy háziasszony olvasó­Évkönyvek szemléje Gróf Széchenyi István keres­kedelmi középiskola A kereskedelmi középiskola igaz­gatásában változás következett be. Margócsy Emil nyugalomba vonult, helyét Tarniay Kálmán .foglalta el. Az Évkönyv első 'lapja, Margócsy Emiltől vesz búcsút. A következő lapokon az iskola fejlődésére legj'e­fentősebib az a rész, amelyben közli, hogy az iskola fejlesztésiére a kul­tuszminiszter 10.000 pengő állaim­segélyt, a város pedig 17.000 pengőt szavazott meg. A tanárok iskolai munkaköréről, iskóilánkívülii munkásságéról kapunk képet a következő cím alatt, majd az iskolai önképző munkáról szá­molnak be a köri vezeaő tanárok. A tanulók névsorénak, érdemje­gyelnek közlése után a.z érettségi •vizsgálatról számol ibe az Évkönyv. A tanulók statisztikai adataiból a következő képet kapjuk az iskolá­ról. Az év végén osztályozásit kapott 187 tanuló. Közülük nyíregyházi laikos volt 84, szabolcsvármegyei 62, más megyebeli 41. A bejáró tanulók közül vonaton járt be 45, gyalog 1 tanuló. Szüleinél lakott 131 tanuló, k osziadon ál 56. A tanulók előmenetele a követ­kező képet nyújtja: Kitűnő előme­netelű volt 1, jeles 9, jó 46, elégsé­ges 89, egy tárgyból elégtelen. 15, két tárgyból elégtelen 17, több tárgyból elégtelen 10. Az isik ólával kapcsolatosan mű­ködő rnői kereskedelmi tanfolyam­nak összesen 43 leosztályozott nyil­vános tanulója rolt). Ezek közül 26 nyíregyházi, 11 szabolcsvármegyei, 6 pedig imás megyebeli volt. A ta­nulók közül szüleinél lakott 29, ikosztadónél 12, linternétusiban 2. Előmenetelük a következő volt: jeles 11, jó 17, elégséges 15. •Az Évkönyv utolsó lapjai a< jövő évre vonatkozó tudnivalókat és a tankönyvjegyzéket közlik. Nyíregyházán is korlátozzák a cipőkészítő iparigazolványok kiadását A Budapesti Közlöny 'vasárnapi számában jelent meg az ipiarügyi mi­niszter rendelete, amely korlátozza a cipész, csizmadia, papucskészítéa és a timáriparban az iparigazolvá­nyok kadásáa. A jövőben ezekre az iparokra iparigazoilványok kiadását •meg lehelt tagadni', h'a kiadásuk a ki­vételes viszonyok miatt közérdekből nem kívánatos. A korlátozást a ren­deleti értelmében' Nyáregyházán is végre fogják hajtani. Uránia Filmszínház W Áugasztus 12-13-14 JtsISL AMI Kedden-szerdán és csütörtökön - á SZÉP no ­1 szép fiu karrierje a bársonyszék­ig, — szép asszonyok segítségével Előadások mindkét napén 7*6, 7*8 és 7*10 órai kezdettel. — Előadások mindennap '/*5-V*7 és »/*9 órai kezdettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom