Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 148-174. szám)
1941-07-15 / 160. szám
(Trianon 22.) 1941 július hö 16. jSfYlKVlUÉR 5ZAbojlcsi mirlAP s. •ld«l c S0K0IAI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üditő és gyomorbetegségeknél gyógyhatási ásványvíz. Kapkató mindenütt! Költő mondotta, hogy a csillagok 'is közelebb vannak egylmásihoz, minit az emberek lelke. A csillagok, amelyek lényjeleket váltainak, tudnak egymásról, sok ember nem iis akar tudni embertársáról. (Minden időben fájdalmas volt a lelkek távolsága', de talán sohasem vetődtek olyan! messze egymástól a telkek, milnlt ma, amikor három világ mérkőzik) és az eszmei ellentétek, 'akárcsak a harminc éves háborúban a vallási ellentétek, fegyverrel csapnak össze. Az egyik világ azt hangoztatja, maradjon minden, amiként volt, liberális, demokrata alapom épüljön a világ, maradjon meg az arany uralma, a gazdaság, a jólét) embereinek diktáló ereje. A másik világ szociális újjászületést, kollektivitást, a javak igazságos elosztód'ásáit és a közösségi parancs szerint való életet hirdet faji, nemzeti, valláiserkötesií alapon. A harmadik a vörös 'Csillag fényének .viliága, paradicsomot hirdetett a proletariátusnak, kiiirtott 32 imiillió embert és szemei alapon rendezte be a' sOklmiiHiós országot, gépteahnikáit alkotott, de telket, embert, embermélitóságot elfelejtett teremteni.. Istentelenek szövetségéibe vonta be az if júságot és elfordult a kegyelmek forráisátíál, Istenitől. Nem néhéz megmondani, hogy kié lesz a győzelem. Az igazsáigé, az erkölésé, a jóságé, » szépségé. Azért hisszük mi hatalmas barátaink győzelmét. A költő mondotta, hogy meszSziabb van az ember egymástól, minit két csillag. Pedig szeretettel, mint a csillag, a sugárzó fénnyel közeledni lelhetne az ellentétek-* írnek is. De a Sátán homlokára iran írva, (hogy nem Itud szeretni és azért boldogtalan .a világ; mert 'elfelejtette az őszinte, igaz, a nem affektált, hanam a könnyig s vériig átérzett szeretetet. A azeratet uralmáért folyik a vér, minit egykor a kereszten, de feltámadt akkor is az igazság, most is diadaimaisíkodnái fog a szreetet isteni parancsa. — A burgonya maximális éra 22 fillér. Az áiikormányhiztosság .az ország egész trülatén 'rögzítette 'á burgonya éladási árát. A viszonteladók kicsinvben legfel jebblb 22 filterért adhatják -el a burgonvát, az őstermelők ipádig közvetlenül legfeljebb 16 filléres árom árusíthatják. • i Légoltalmi összes felszerelések hatóság által előirt minőségben megrendelhetők Horváth cégiéi Nyíregyháza, Bethlen utca 2. sz. — Megjelent a Szabolcsi Tanító új száma. A Szabolcsi Tanító íegújithb száma bőséges és igen érdekes íamtaloimmal jelent meg. A vezető cikk dr. Gallay Rezső tanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelőnek .az Altalános Tanítőegyesülelti közgyűlésén elmondott beszédét ismerteti. Nagy cikk számol be a környezettanulmány fontosságáról a népiskolai nevelésben. .'Akáib István az új tanterv átmeneti nehézségeit ismerteti. A kiváilóan összeállított .és szerlkeszteltt ujsáigot könyvismertetés és a hivatalos rész egészíti ki. — Nyolc fejszecsapással megölte feleségét. /Kovácsihida községben Nialkk Lajos 31 éVes gazdálkodó 18 elves feleségét nyolc fejszecsapással megölte s utána almenkült. Eatonai felszerelési cikkek legolcsóbb és n •« , srr 6 rapp Denes HHnHBB egyenruházati felszerelések szaküzlete — Német katolikusok ajándéka Litvániának. A inémet katolikusok, úgymint annakidején Spanyolországénak, most Litvániának gyűjtést rendeznek, 'amely álltai lehetővé teszik, hogy Litvániában újra katolikus istentiszteleteket tarthassanak. Erre a célra a német kalfoHbus egyház a igyüjtés összegén' kívül számos egyházi kegyszereket bocsát a litvániai egyház rendelkezésére. — Halálra gázolt a villamos egy 22 éves debreceni leányt. Major Ka>talin, aki asz egyik debreceni cukrálszda kiSizolgá.lióniője, keilékipáron igyekezett alkalmazási helyére. A Piac-utcán a villamos elkapta .a kerékpárt és al nyeregből kieső lleáiny a vágányra zuhant koponyájával és a menitődeszka valósággal szétnyomta, 'balkarját pedig tőiből levágta a villamos kereke. A kiihívott mentőknek már ueta akadt dolguk, mert Major Katalin a helyszínen percek lallaitt kiszenvedett. — Nagy-Budapestnek csaknem 2 millió lakosa van. A belügyminiszter most újból megállapította Nagy-Budapest határait. Az utóbbi évtizedben ugrásszerű volt a fejlődés és most imár csaknem kétmillió lakosa van 'Nagy-Budapestnek. Ezután a fővároshoz tartozik Budakeszi és még nléhány nagy község is, beleértve Kistarcsá't és Nagytarcsáit is. — Gutenberg-gyűrű nyertesei. A könyvnyomtatás feltallásának 500-ik évfordulója alkalmából Lipcse városa útienberg-gyűrűt alapított, amielylyeJ azokat tüntetik kl, 'akik a könyvnyomtatás terén különleges érdiemeket szereztek. Az ezévi Gutenberg-gyűrűt dr. Kari Klingsipor, az új német irodalom alapítójának, dr. E.tmst Poeschél, a némát) ItipogK rátfia mesterének és Ottó Dörfner neves imémefc könyvköt-nak ítélték oda. A három Gutenberg-gyűrű tulaj donosánk műveiből Lipcse városa kiállítást rendez. APIBEND Rém. kat. Kárm. B. A. OOT. kat. Atenogén. Prot. Valter. A nap kél 4 óra 3 perckor, nyugízik 19 óra 36 perckor. A hold kél 22 óra 25 perckor, lenyugszik 12 óra 16 perckor. Magyar napirend Áldozatos tettek nélkül — ezt nem hangoztatjuk eléggé — nem valósithatjuk meg az uj, szabad, önmagában megnemesedett Magyarországot, nem lehetünk oly erőssé, hogy erőnk kihasson az európai nemzetek önként vallalt közősségi életének boldogabbá formálására. GYÓGYSZERTÁRAK : Szombat estig a következő gyógyszertirak tartanak ügyeleti szolgálatot: OSOYÁ.NY JÓSZEF (Be«saoytf-tér) és ILLÉS ZSÖFIA (Deák Ferenc atca) Julius hónapban a közgyógyszerellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyermekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Illés Zsófia gyógyszertára (Deák Ferenc u.) szolgáltatja ki. A sóstói kádfürdő és trandfürdő nyitva. A gyógywartárak reggal • érától lati r éráig, az éjjeli icolgálfttot tel|a«ltfi íyógywartárak a»ta 9 éráig vasnak «yit» fa. A 2SO.SOO—1934. Bm. ix. randelat ártalmában aata 9 órától raggal 7 óráig rénykéizltéanél 35 (zásalék, késialadáa«ál 50 fillér pótdíj jár. A várasi géz- és kiífürdé zárva. A bujtosi stranfürdő nyitva. — Leesett az eperfáról. Zajácz András '15 éves felsőbaduri fiú eprészés közben olyan szerencsétlenül esett le a fáiról, hogy a mentők szállították be az Erzsébet-kórházba. — Agyonlőttek egy kereskedőt az álarcos rablók. Hirsoh Lipót vagyonos veszprémi kereskedő lakására vasárnap éjszaka két ismeretlen álaroos férlfi bátort. .Revolverrel kezükben követelték, hogy adja árt mindan, pénzét. A kereskedő vonakodott a (felhívásnak étegiet tenni, mire a betörők egyike szíven, lőtte a kereskedőt, aki holtan terült el. A betörők elmnekültek anélkül, hogy magukkal tudtak -volna vinni valamit). BALI MEGHÍVÓK, alkalmi értesítések, körlevelek, gyászlapok, rétevétkártyák soronkívül és a legelőnyösebb áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzemében, Nyiregyháza, Bercsényi-u. 3. Tel: 577. RádiógS KEDD, július 15. Budapest I. 3.20: Kocsis László mélyhegedűn játszik. 3.40: Miit főzzünk? 3.55: Suhayda Mária zongorázik. 4.15: Harsányi Gizi mesél. 4.45: Tdőjelzés, hírek. 5.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Hanglemezek. 6.00: Édes anyanyelvünk. Halász Gyula előadása. 6.20: Siimkó János harmónikaszámai. 625: Damjanich. Julier Ferenc előadása. 7.00: Hírek magyar, német s román nyelven. 8j10: Bokréta. Agfay Erzsi verseket mond. 8.35: Hanglemez. 9.00: A hozomány. Hangjáték egy felvonásban. írta Balbay József. 9.25: Partis Pali cigányzenekara keriingőket játszik. 9.40: Hírek. 10.10: A Ghappy 'tánczenekar játszik. 10.40: A Raijkózenaar játszik. 11.00: Hírek inérnét, olasz, angol ás francia nyelven. 11.25 Művészlemezek. 12.00: Hírek. Kerékpárok és alkatrészei minden kivitelben, szolid árak mellett beszerezhetők Kuharek Ferenc rádió és villany szaküzletében Zrínyi Ilona utca 8. Telefon 4-76. Hock Kálmán rádiólaboratóriuma — SZERDA, július 16. Budapest I. (Délelőtt.) 6.40: ébresztő, torna, hírek, hanglemezek 10.00: Hírek. 10.20: Felolvasás. 11.10: Vízjelzés. 12.00: Himnusz. 12.10: Zenekari hangverseny. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés. 1330: Zenekari hangverseny. 14.30: Hírek, árak. Budapest 'I. 3.20: A József nádor 2. honivéd gyalogezred zenekara. 4.15: A gomibaménkeziések. 4.45: Időjelzés, hírek. 5.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Tárogató-négyas. 5.35: Vadállatok közt az ősivadonban.. 6.00: Hanglemezek. 6.45: KülRigiyil negyedóra. 7.00: Hírek magyar, némelti és román nyelven. 7.20: Részletek aa Operaiház műsorából. Hangfelvétel. 8.10: A m. kir. honvédség haditudósító századának rádióközivetítése. Hangfelvétel. 8.35: A Rádió Zenekara. 9.40: Hírek. 10.10: Farkas Béla cigányzenekara. 11.00: Hírlek német, olasz, angol 'és francia nyeljven. 11.25: Iliniczky László tánczenekara. 12.00: Hírek. — Palumby Lajosné női roha varrodáját újból megnyitotta. Tompautca 36. szám. Mindennemű vasáruk Wirtschafter Ármin vaskereskedésében Nyíregyháza, Vay Ádám utca 3. — Telefonszám : 90 — Kerékpárok nagy választékban. N Julius 16 9zerda