Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-11 / 132. szám
2. oldal _ NYWXDÉK _ OZABOLCSI HIRLAP (Trianon 22.) 1941. június hó 11. If^llíiÁfflíiátlFPtPl I Juniush ó * asárnapáí¥eszemMíj(eSándorHu n^ ri a^ eremé sSörözöjét. VMtlVjí 1"M»1»1F V liVl I Kurz Bíla Vasúti Éttermében 13 évi működésem garancia arra, hogy vendéglőmet közmegelégedésre vezessem éi fejlesszem. — Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a •Í^HHHB^HBHHIMMBHÍI^HHHHBÍM vendéglőm közönségének elismerését kiérdemeljem. — Szives támogatást kér. Vesszős László vendéglős a Bessenyei téri Hungária Étterem és Söröző uj tulajdonosa. Csonka női holttestet vetett partra a Tisza !A tiszadadai határiban az úgynevezett Nyárfás erdőiben egy 70 év körüli nő oszlásnak indult csonkatörzsét vetette partra a víz. A törzsről hiányzott az egyik iáb és a úcoponya felső részén nagy nyilt seib tátongott, úgy hogy először azt hitték, hogy bűntény áldozata került napfényre. A halottorvosi vizsgálat során, azonban kitűnt, hogy a hol tilt esten külső erőszak nyomai nem látszanak és a valószínűség szerint a több hét óta víziben lévő holttest hiány.zó részei a parthoz vagy más kemény tárgyhoz* való ütődés közben szakadt le és ez okozta a koponya hiányosságait is. A nyíregyházi ügyészség rendelkezésére « holttestet beszállították a községi temetőbe és az agnoszkálási eljárás befejezése után az idős nőt, mint ismeretilenit, eltemétik. A villám elhamvasztott egy hatalmas épületet A nyírlugoshoz tartozó Szennyespuszta felett hatalmas wiihar ivonult el, miközben villám csapott be az egyik hatalmas épületbe. A 40 méter hosszú és nyolc méter széles épület, amelyeidben családlakások valtak, teljesen elhamvadt. A Itöbbezer pengős kár biztosítás révén megtérül. Biztosítson tűzkár ellen, kára megtérül Nyukosz főcsoport felhívása! A Nyukosz Országos elnöksége a katonatiszti házassági óvadékok felértékelése érdekében lépéseket akar tenni. A kérdés anyagi kihatásának megítélés© céljából felkéretnek az összes nyugállományú tisztek, tisztviselők, tiszti özvegyek és árvák, kik ily értékcsökkenést szenvedett Értesítem ugy a helyi mint a vidéki fűszergyarmatáru, valamint fűszer és vegyeskereskedőket, hogy füszergyarmat és festék áru nagykereskedésem cukor, petró'eum, rizs, szappan elosztással is renaelkezik Szives támogatást kér: BATTA TESTVÉREK fűszer és csemege kereskedők. házassági óvadék-értékpapirok birtokában vannak hogy június hó végéig az alábbi adatokat jelentsék be az illetékes Nyukosz főcsoportnak : Név, rendfokozat, lakáscím, az értékpapír megnevezése és névértéke, a letétbe helyezés időpontja. Leadandó: Szabolcs vármegye Vitézi Szék irodájában, Nyíregyháza, Városiháza 49/ ajtó. Egyházmegyei presbiteri konferencia Nyíregyházán A tiszavidéki ág. h. ev. egyházmegye holnap, csütörtökön! Nyíregyházán egyházmegyei presbiteri konferenciát rendez. Reggel 9 órakor istentisztelet vezet' be a konferenciát. A szolgálatot iMatos Pál szatmárnémeti lelkész ivégzi. Délelőtt 10 órakor a központi elein. iskola dísztermében Szohor Pál polgármester, egyházmegyei főjegyző megnyitja a konferenciát. Utána két előadás hangzik el. Az előadásokat vita követi. Az első előadó Bartsch Séndor nagyváradi ker. iskolai igazgató. Előadásának címe: „Hogyan nevel minket 'Krisztus egyház- és hazaszeretetre?" Kijelölt hozzászólók Matheidess István újklenóci lelkész és Rozsé István alesperes, nyíregyházi lelkész. A második előadás címe „Hogyan neveljük az evangélikus ifjúságot a mai idők feladataira?" Ezt a kérdést dr. Mádi Zoltán egyetemi m. tanár világítja meg. Hozzászólók Reidl Sebestyén debreceni igazgató-tanító és Dönsz Tivadar kárpátaljai missziói s. lelkész. ". 1 ;, j A záróáhiitatot Túrmezei Sándor esperes végzi. Nyíregyháza, Takarékpalota Telefonszám 78. HiczáH műszaki kereskedése a Városháza épületében. Telefonszám 3-30. Kerékpárok, rádiók, villamossági cikkek Dr. Mády Zoltán egyetemi tanár pénteken fart előadást Nyíregyházán A Bessenyei Társaság Táj- és Népkutató Szakosztálya június 13án, pénteken délután fél 7 órakor a városháza kistanácstermében felolvasó ülést tart. Az ülésen Vácz Elemér szakosztályi elnök mond megnyitót, majd dr. Mády Zoltán egyetemi tanár, az Országos Táj- és Népkutató Intézet ügyvezető elnöke Magyar népkutatás címen előadást tart. Utána dr. Nyárády Mihály szakosztályi tag ismerteti vitéz Mikesy Sándor: Szabolcs vármegye középkori víznevei c. iművét. A Nép- és Tájkutató Szakosztály munkája Nyiregyháza tudományos és népi érdeklődési közönségének már megalakulásakor megnyerte legmélyebb rokonszenvét. Különösen örvendetes most, hogy az országelső szaktekintélye érkezik városunkba. Mády Zoltán egyetemi tar nár volt az elsők között, akik komoly, tudományos módszerrel végezték a népünk és tájaink igaz meg ismerésére irányuló kutató munkájukat. Ma, amikor annyi hívatlan szól hozzá a népi kérdésekhez, szükség van arra, hogy a szakember látását is megismerje a nagyközönség. A tudós előadó egyébként mint a Kossutih-gimnázium érettségi vizsgálatainak kormányelnöke működik jelenleg Nyíregyházán. Pénteki előadására nemcsak a szak osztály tagjait, hanem általában a kulturális kérdések iránt érdeklődő közönséget is szívesen iátja az elnökség. Papp György dr. püspöki titkár cikke a Keleti Egyház-ban A Kelétii egyház a gör. kat. magyarság tudományos színvonalon dolgozó szemléje. A szemlle májusi számáiban jelent meg Papp György dr püspöki titkár értékes cikke Adalékok De Caimillis József munkácsi püspök működéséhez címmel. De Camillis püspök személye, írja dr. Papp György, a munkácsi egyházmegye történetélben szereplő egyéniségeknek egyik legérdekesebb alakja. Idegen föld szülötte, de mégis megértő atyja lett a munkácsi egyházmegye híveinek és szinte képzeletet felülmúló igyekezettel és szorgalommal követett el minden lehetőt népének felemelése érdekében. Papp György eddig kiadatlan, sőt teljesen ismeretlen oklevelet tesa közzé. Ezeket a leveleket 1936 tapaszán másolta ki Papp dr. a vatikáni titkos levéltárban. Papp György dr. latin eredetiben közli a bevezető cikkhez csatoltan a nagyértékű adatokat tartalmazó leveleket, amelyeknek közzétételével nagyon értékes szolgálatot tett a munkácsi püspök1 ség .múltjának felderítésére irányuló egyháztörténelmi kutatásoknak. Leszúrtak egy kéményseprősegédet Fekete Pál 22 éves nagykállói kémén yseprősegédet tegnap a község egyik mellékutcájában eddig még ki nem derített tettes leszúrta. Feketét súlyos állapotban saállíották ibe a nyíregyházi kórháziba. Az eljárás megindult. Fáfary Zol tán villamossági vállalata Villanyszerelés, javítás motortekercselés. Nyíregyháza, Iskola u. 6. Tel. 857. — Ma mér mkvdeaki TJNSAKULI-val ír. Kapható * Jóba-papíriizletben. (x) Cséplőgéphez dobsin, gépolaj, gépzsir olcsón beszerezhető Zombori András vaskereskedésében NYIREGYHAZA, BESSENYEI TÉR 6. szám. Telefon 752. Gyümölcsfák permetezéséhez: Hercynía B. arzénes permetezőszer, kénpor permetezőgép, gumicsó. venyigeolló, kerités fonatok, mindenféle vasáruk, háztartási cikkek, zománc és alaminium edények.