Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-30 / 147. szám
NYTRVTDÉR ABOJLCSI HIE 4. oldd ~ SZ ABOJLCSI HI&UVP (Trianon 21.) 1941. június hó 30. FERENCJŐZSEF KESERŰVÍZ Nyíregyházán lesz a tiszavidéki ág. b. ev. egyházmegye közgyűlése A tisziavidéki ág. h. etv. egyházmegye idei közgyűlését július 3—4 napjaira Szatmárnémetibe tűzte ki az 'egyházmegyei elnökség. Több közbejött ok miatt a közgyűlést' nem tudják Szatmárnémetiben megárt ami, ezért az egyházmegyei elnökség úgy döntött, hogy a jelzett időpontban Nyíregyházán lesz a közgyűlés, ahova a vidékről könnyebben el tudnak jönni. A közgyűlés az egyházmegye életében történelmi jelentőségű lesz. Most vesznek ré.szt rajta a keleti és erdélyi részek, képviselői is. Éppen erre való tekintettel szerették volna' az idén Szatmáron .megtartani a gyűlést. A közgyűlésen az egyházmegye egész eddigi tisztikara lemond s új tisztikart választanak. A közgyűlés első napján a bizottságok üléseznek. Csütörtökön este 6 órakor gyámiintézeti istentisztelet lesz a templomiban, amelyen az Igét Turöczy Zöltán püspök hirdeti. A tisztújítás és a- közgyűlés tárgysorozatának megtárgyalása pénteken délelőtt kezdődik. Szigornan ellenőrzik az ócskavas-készletbejelentéseket Előfordult, hogy vállal ltok, üzemek a bejelentési kötelezettség alá tartozó, birtokukban lévő ócskavasat és fémhulladékot több esetben késedelmesen jelentették be, holott erre őket rendelet kötelezi. Az is előfordult, hogy készleteket eltitkoltak. Fontos gazdasági érdekek követelik meg a pontos adatszolgáltatást és ezért minden esetben szigorú büntetéssel torolják meg az ezzel kapcsolatos visszaéléseket. Szabadságvesztés és pénzbüntetés sújtja azokat, akik nem tesznek eleget készletbejelentési kötelezettségüknek. A bejelentések adatait a jövőben sürün fogják a helyszineu ellenőrizni és gondoskodás történik arról, hogy a be nen jelentett készletek is felderittessenek. Félszáz gyönyörű magyar nóta hangzott fel a királytelki szőlőbeli ifjúság dalos üunepén A magyar népdal óriási virágos kertijéből összeválogatott színpompás bokrétában gyönyörködtünk most a iKirály telek szőlőiben. Énekkari tanfolyamának záróünnepségét tartotta a szőlősi ifjúság. A mostani tavasz folyamán, ez már a harmadik népművelési hangversenyük. Nagy büszkeséggel áll előttünk ez a nagyszerű gárda, amelyik télvíz idején éppen olyan kedvvel járt nótázni esténként az iskoláiba, mint a sötétségibe nyúló taiv.aszi munkanapok után. Büszkék, mert a félszáz remek magyar dalt ők palántálhatják át az ünnepnapok—hétköznapok egyformán dalos itteni életébe. Műsoruk minden dallama népi eredetű. A gyűjtők: Kodály Zoltán, Kodály Zoltá.niné, Bartók Béla., Ádám Jenő, Vikár Béla, Lányi Viktor, Domokos Pál Péter, Volly István, Péczely Attila, Bálint Sándor és Rajeezky Benjámin. A Himnusz ünnepi hangjai után a királytelkiek keménykötésű papja : Csaba Ákos róm. Icait. lelkész mond megnyitót. Minden igaz megmozdulás Mikes vezetője, tevékeny szereplője ő. Hívei szeretetének felé Irányuló .szemvillanásaiban szól most is. örömmel méltatja az énekkari tanfolyam záráhangiversenyén a jóért, szépért lelkesedni tudó énekes ifjúság érdemeit. Itt az ideje, hogy az idegen-imádatban elmerült magyar lelkek felrázásáira szabadító hadjáratot vezessünk. Az illetlen, tolakodó, szemérmetlen nótaifaragivá— Beiratkozások az Ev. Leánygimnáziumba. Az ev. Geduly Henrik leánygimnáziumba a beiratkozásokat július 1. és 2. napján tar'tiják. Az I. osztályba jövők és az idegen intézetek vdlt növendékei legutolsó iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat és újraoMsi bizonyítványukat, intézetünk volt növendékei Indexüket hozzák magúikkal. Félvételi díj 40 pengő, évi tandíj 100 pengő, mely (havi részletekben is fizethető. Jó előmenetelő és szegémysorsú növendékek tandíjkedvezményért folyamodhatnak. — Segítő könyvtári könyveket is adunk. Igazgatóság. 2x nyok tespedt mezejére ültessük e újból az onnan erőszakkal kigvolm Iáit, durván letaposott szebhnélszötxb virágok szárait, a magyar .nótákat. Több remek előadás hangzott e' és ezek között félszáz gyönyörű eredeti magyar dalt hallottunk. Subi Marika, Kozma: A magyarok szinfóniálja c. versét adta elő; Petőfi: A kisbéres c. életképét Mizsányi'András; Gárdonyi Géza: Éjjel a Tiszán c. versét Dankó Erzsébet mutatta be nagy hatással. A nóták szövegét nem egyszer a szőlő'beli fiatalság csiszolgatta, egy szakaszt Krutil'k János szerzett. A dalos délután modern magyarságának szelleme valóban csodákat termő erőivel hatott. Az ünnepségen a Sziaboltosiviármegye Iskolánikívtüli Népművelési Bizottsága képviseletében megjelent Jáikváry Kálimén népművelési titkár mondott zárószót. Lelkes szavaikban vetítette a hallgatóság elé ama fáradfetlatlan 'harcos magyarok alakját, kik a .mulandóság mindent őrlő malmában, a magyarlakta helyek mindegyikét felkutatva, kiválogatják a kristálytiszta dalszemekiet. Köszönetet mond mindenkinek, aki a hangi verseny megrendezésében fáradozott: Csaba Akos helyi lelkésznek, Tóth András tanító, tan/folyamvezetőnek és az énekes ifjúságnak. Az ünnepségre érkezetteket Tóth Andrástné látta vendégül kedves ma-, gyáros szívességgel. Mi újság a budapesti élelmiszernafyvásártelepen ? A Magyar Vidéki. Sajtótud ásító budapesti jelentése szeriint június 20-tól 26-ig az előző Ihlettel szemben csökkent a.z élő- és vágott ba.romlfi valamint a tojásfelhozatal. Az élőés vágiottbarom'fi piacon a mérsékelt vételkedv hatására az árak általában 20—40, a vágott ruca ára pedii r t 60 fillérrel csökkent. Csupán a rán.tamivailó élőcsirke és az élőruca áira emelkedett 10 fillérrel kilónként. A tojáspiacon csupán selejtes eredetű árunál volt 5 filléres árcsökkenés. A zöldség-.és /füzelléklfé léknél a fokhagyma zöldijévé! ára 20, a> spárga ára 40 és a vzröishagyma zöldjével ára 50 fillérrel emelkedett, .viszont a fejeskáposzifca ára 12, a kelkáposzta Mindennemű vasáruk Wirtschafter Ármin vaskereskedésében Nyíregyháza, Vay Ádám utca 3. — Telefonszám : 90. —= Kerékpárok nagy választékban, =— ára 15, a főzőtök ára 60 és a vajbab ára 165 fillérrel csökkent. A gyümölcsféléknél a meggy ára 30, a zö'ldegres ára 35 fillérrel emelkedett, viszont a kerti nemesített szamóca ára 10, a .cseresznye ára 20, a rilbizke ára 60, az erdei szamóca ára pedig 100 fillérrel csökkent. E héten megjelentek újdonságként a kajszibarack 130—180, az őszibarack 200— 300, a málna 170—250, a namesfaijtájú alma 80—85 és nemeslfaljtájjú körte 80—180 filléres kezdőáron. A vidéki pénzintézetek vezetői közül számosan már napok óta tárgyalásokat folytatnak a fővárosiban arról, miként lehetne a vidéki intézetek jövedelmezőségét fokozni, különös tekintettel az utóbbi éivek szociális te-rlheinek emelkedésére. Szakkörökben élénk érdeklődést keltettek ezek a tárgyalások, amelyeknek kimenetelét kíváncsian várják. iMVS. - MONT-BLANC töHőtoll, állandó értik, nagy TálauUkban Jóba papirfld* Ftádió HÉTFŐ, június 30. Budapest I. 15.20: Szórakoztató zene. Hangfelvétel. 16.15: Diákifélóra. 16.45: Időjelzés, .hírek. 17.00: Hírek szlovák, ruszin: nyelven. 17.15: Puky Margit zongorázik. 17.40: Felolvasás. 18.10: Szalonötös. 19.00: Hírek miagyar, német és román nyelven. 19.20: Tánjűlemezek. 19.55: Felolvasás. 20.10: Az Operaház zenekara. 21.40: Hírek. 22.10: Bura Sándor cigányzenekara. 23.00: Hírek német, olasz, angol, Ifrancila és eszperantó nyelven. 23.30: Hanglemezek. KEDD, júluis 1. Budapest I. (Délelőtt.) 6.40: Ébresztő, itorna, hírek, hanglemezek 10.00: Hírek. 10.20: Felolvasás. 11.10: Vízjelzés. 12.00: Himnusz. 12.10: Zenekari hangverseny. 12.40: Hírek. 13-20: Időjelzés. 13.30: Zenekari hangverseny. 14.30: Hírek, árak. Budapest I. 14.45: Műsorismertetés. 15.00: Árfolyamhírek, piaci árak és élelimiiszerárak. 15.20: Borsay Pál zongorázik. 15.40: Háziaaszony ok (beszélgetnek. 15.55: Szántó Jenő hegedüli, zongoráin, kíséri Földes László. 16.10: Gyermekdélután. Hangjáték. 16.45: Időjelzés, hírek. 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.15: A Közellátási Szolgálat közleménye. — 17.35: Cigányzene. 18.10: Előadás, 18.40: Hanglemez. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: A Rádió Szalonzenekara. 20.10: Móricz Zsigmond előadása. 20.30: Hangképek. 2.1.40: Hírek. 22.10: Hanglemezek. 23.00: Hírek német, olasz, angol és franci! nyelven. 23.25: Farkas Béla cigányzenekara muzsikál. 24.00: Hírek. ELJEGYZÉSI, esküvői meghívók és értesítések a legszebb kivitelben és legelőnyösebb árban készülnek OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. Telefonszám: 577. és ERIKA Írógépek körzetképviselete : Jóba papiriizlete Nyíregyháza, Bethlen utca 1. szám.