Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 74-98. szám)

1941-04-01 / 74. szám

(Trianon 21.) 1941 április hó 1. ITIAm •• • NI ,,m JILMIITU JHiaawnMsK aZ/te o^cai HimJUr S _ 3. oldal A rádióban klasszikus zene hangjai ringatnak álomba, mintha semmi sem volna, mintha nem szólnának a szirénák, nem dörögnének az ágyúk, nem rohannának ölni vagy halni a har­cikocsik. A rádió egy andalgó, csendes kor muzsikusát szólaltatja meg és szinte égk zenének tűnik fel a lélek gyönyörű, békés dalla­ma. Éppen a rádió teszi lehetővé, hogy a háborúban se veszítsük el a hitünket egy olyan korszakban, amelyben minden erő a közösség érdekében való munkában fárad. Erkölcsi idealizmussal telítve hisz­szük, hogy előbb-utóbb a jó győ­zelme következik. Nem pártok és világnézetek kerülnek ki győztesen a nagy háborúból, hanem az igoz­^ ságok. Első nagy igazság pedig a 1 világ javainak jobb, becsületesebb elrendezése és egy olyan világrend megszilárdítása, amelyben testvér­nemzetek dolgozriak a kultúra és szociális jólét nagy művén. De ez a békességre vágyakozás nem lehet harcrakészülés nélkül. Minden nemzetnek a szuronnyal kell ma feküdnie és elvész az a nép, mely­nek fiait pacifizmussal akarnák megfertőzni. Harcos fiak szület­nek, a béke harcát ép olyan elánnal vívók, mint a háború tűrésének erőpróbáját Aki hisz az igazság győzelmében, tudja, hogy azért tettrekészen, küzdeni is kell tudni, sőt meg is kell tudni halni. A rá­dió szép, békés muzsikája azon­ban biztat azzal a korszakkal, amely nemsokára újra beköszönt, a béke és boldogság, igazság és jó­ság korszakának eljövetelével. Rém. kat. Paulai P. OOr. kat. Titusz. Prot. Áron. A nap kél 5 óra 22 perckor, nyugszik 18 óra 15 perckor. A hold kél 8 óra 28 perckor, lenyug­szik 23 óra 36 perckor. Magyar napirend Soha olyan nyugalommal nem fo­f [adtuk az eseményeket, mint most. nkább a csodálkozás fogja el a ma­gyar közvéleményt a jugoszláv ese­mények hallatára. Azt hisszük mégis, hogy bár igen megromlott a helyzet, a horvátok, akik kétségkívül erősen németbarátok, meg tudják fordítani a jugoszláviai események irányát, mert kütönben Jugoszláviára igen súlyos napok következnének el. GTÓGYSZEJRTJKKAKI Szombat estig a kövotkez<S gyifysaer­.'árak tartanak tgyeleti szolgálatét* SZOPKÓ, TÖRÖK és HAISSINGER Április hónapban a közgyógyszer­ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyer­mekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket Török Gyula (Hatzel léri) gyógyszertára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 órától este 7 óráig, az éjjeli azolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig Tannak nyit" Rossz a rádiója? Megjavítja HORVÁTH Bsihlan utca 2. Telefon 562 SOKOMI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üditő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! A 280.500—1934. Bru. sz. rendelet ér­teimében este 9 órától reggel 7 óráig 'énykéazitésnél 25 százalék, ktmUUdá* «ál 50 fillér pótdíj jár. A városi góc- ée kádftrdA arttvu.. — Az Ev. Nőegylet szerdán dél­után 5 órakor Luther-uzsonnáit' tart. Cukrot mindenki hozzon magáival. Szeretettel várunk (mindenkit. — Elnökség. és Vfértí kalap újdonságaimat ne mulassza el megtekinteni. Nyúl­szőr és gyapjú kalap különlegessé­gek nagy választékban kaphatók PAPP DÉNESNÉL Luther utca 6. — Telefon 7-99. sz. Kivégzés Gyulán A gyulai kir. törvényszék statáriá­ilis bírósága tegnap tárgyalta Brna Antal bűnporét. Brna március 6-án meggyilkolta Sarkadon Ungor János ha romi iker eskedőt', a feleségét és 10 éves fiát. A vádlott 'beismerte tet­tét, megbánást nem mutatott. A hí­róság Brnát kötél általi halálra ítélte s az ítéletet tegnap este 7 órakor Végre is hajtották. — Betörtek a tiszabecsi községhá­zára. A tiszabecsi csendőr Örs teile fó­tion jelentette a nyíregyházi kir. ügyészségnek, ihoöv a mára virradó éjjelen áilkulosos 'betörő felfeszítetne a községiháza egyik íróasztalának fiókját és a benne levő 150 pengőt elvitte. A 'betörő kézrekerítésére megindult a nyomozás. — Gyümölcstermelők figyelmébe! Mindazon gyümölcstermesztő gaz­dák, akik gyümölcsfáikat eddig is a rendes gazda gondosságával gondoz­ták és a mult évben az igénylésüket gyümölcsösük nagysága szerint be­jelentették, azok gyiimölcsfáiklhoz szükséges rézgélic beszerzéséhez szükséges utalványért jelentkezze­nek legkésőbb f. évi április hó 15-ig a Gyümölcstermelők Szabolcsvár­megyei Tagegyesületének hivatallos helyiségéiben, Nyíregyháza, .várme­gyeháza 33. sz. a rézgálic .utalvány átvétele végett. A nyíregyházi és sóstóihegyi gazdák hivatali helyisé­günkben, a vármegye többi közsé­geihez tartozó gazdák pedig az ille­tékes községi elöljáróságnál jelent­kezzenek az utalványok áavétele vé­gett a fenti időpontig. Elnökség. Segítsünk bajbajutott testvéreinken Az idő gyors és hathatós segítsé­get sürget. Száz és száz hajiékot kell újjáépíteni, éppen ezért felkérünk mindenkit, akinek módjában áll se­gíteni bajibajutott testvéreinken, — adományát haladéktailanul küldje be hozzánk, ahonnan azt illetékes hely­re juttatjuk. A mai napon befolyt adományok: Weinstock Farkas és fia 50.— P Kádár József 5.— P Janka Tivadar 150 P Kosinszky Károly nyug. -ta­nácselnök 10.— P 66.50 P E héten befolyt: 30.16 P Eddig átutaltu nk: 4609.08 P összesen: 4705.74 P Operaegyüttes keresi fel a városokat Fáy István államtitkár aláírásával Nyíregyháza város polgármesteri hiva­tala rendeletet kapott, amelyben közli a vallás és közoktatásügyi miniszter, hogy az 1941. évi sziniévadra Endre Béla karmesternek vidéki operaegyüt­tes az egyes városokban beosztott színtársulatok igazgatóival történt elő­zetes megállapodás alapján működ­hetnek. A leirat felkéri a polgármes­tert, hogy az operaegyütfc s működé­sét saját hatáskörében mozdítsa elő. — A Református KIE az erdélyi menekülteik segélyezésére indított akció céljaira 10 pengőt adományo­zott', amelyet közvetlenül, csekk­lapon befizettek. — A BIOSz. elnökének teája. Gebhardt Domonkos, a BlOSz. el­nöke, ,a Szent Gellért-szálló már­ványtermében rndzte a sajtó és a biztosítási élet vezetői tiszteletére a háborús viszonyoknak megfelelő sze­rény keretek között szokásos évi teáját, amelyen a pénzügyminiszté­riiumi felügyelő hatóság részéről dr. Ledhner József miniszteri tanácsos, a biztosítási tudomány művelői kö­ziül dr. Altenburger Gyula és dr. Huszár Géza egyetemi tanárok, to­vábbá a politikai napilapok közgaz­dasági vezetői, a közgazdasági szak­sajtó főszerkesztői és a biztosító magánvállalatok vezető igazgatói tel­jes számban vettek részt. Arany- ezüst beváltás a legmagasabb napi áron Sándor ékszerésznél Telefonszám : 229. — Mátészalkán elfogták egy du­nántúli betörés tettesét. A közel­múltban nagyarányú betörés történt a dunántúli Nagyberki községben. A betörés tettesei elmenekültek, de elfogatásukra országos körözést ren­deltek el. A mátészaákai csendőrslég vasárnap letartóztatott egy gyanú­san viselkedő férfit, akiről nemsoká­ra kidenült, hogy Szabó Jánossal a dunántúli betörés egyik tettesévej azonos. Szabó János már négyszer volt fegyházban és csak nemrégiben szabadult kii onnan. Kiszabadulása óta több bűncselekményt követett el. A társáról Szalbó nem itudott semmiféle felvilágosítást adni. DIVATCIKKEK selyemujdonságok, gyapjúszö­vetek, kötött áruk, fehérneműk nagy választékban Mayer Ágoston divatüzletében, Zrínyi Ilona utca — — A Föld zsebtérképe, új kiadás, 30 fillérért kapható Jóbánál. Beth­len-utca 1. ' (x) Vegye n QP^|Q|| rádiót. mert hangminőségben szelektivitásban utolérhetetlen. — ORION rádiókereskedő: Kuharek Ferenc Zrinyi Ilona u. 8. Telefon: 4 76. Orion szervisz. Hádiójavitás. Hock Kálmán rádiólaboratóriuma RADIO KEDD, április 1. Budapest I. 15.20: Hanglemezek. 15.40: Háziasszonyok beszélgetnek. 16.10: Tairka gyermekdélután dalok­kal és zenével. 16.45: Időjelzés, hírek magyar, szlovák és ruszin nyetlven. 17.15: Sárközi Gyula és cigányzene­kara. 18.00: Mindnyájunk gondjai. 18.20: Szimfonikus zene. 18.40: Elő­adás. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: A rádió sza­lonzenekara. 20.10: „Április elseje." Vidálm tarka est. 21.40: Hírek. 22.00: Az Orsz. Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállat vásár hírei és eredmé­nyei. 22.15: Melles Bála zenekara. 23.00: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.25: Veress Lajos ; és cigányzenekara. 24-00: Hírek. Budapest II. 17.15: Ruszin hallga­tóknak. 17.45: Leidenfrost Ioa éne­kel, zongorakísérettel. 18.15: Francia nyelvoktatás. 18.45: Tánclemezek. 19.20: Mezőgazdasági félóra. 20.00: Hírek. 20.10: Hanglemezek. 21.00: Előadás. SZERDA, április 2. Budapest L Délelőtt. «.40i ÉbreszW, torna hirek, hanglemezek. IO.OOI Hírek. 10.20:' Felolvasás. 11.10; Vízjelzés. 12.0* Harangszó. Himnusz. Időjárás. 12.10i Ze­nekari hangverseny. 12.40i Hirek. 13.20i Időjelzés, időjárás. 13.30; Zenekari bang« verseny. 14.30; Hírek. Árfolyamok, (Budapest I. 15.20: Beszkárt-zene­kar. 16.10: Asszonyok tanácsa dója. 16.45: Időjelzés, hírek magyar, szlo­vák :és ruszin nyelven. 17.15: A rádió szalonzenekara. 18.00: Magyar diá-* kok közt Belgrádiban. Hangfelvétel. 18.30: Támolemezek. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: Az Operaház előadásának közvetítése. 1. „Romeo és Júlia." Táncköltemény 1 felv. 20.10: Kül­ügyi negyedóra. 20.35: 2. „Júlia szép leány." Opera 2 felv. 21.40: Hírek. 22.15: Az opera folytatása. 22.15: Mursi Elek és cigányzenekara. 23.00: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.25: Szabó Kálmán jazz­hármasa játszik. 24.00: Hírek. Budapest 4II. 18.30: Olasz nyelvok­tatás. 19.00: Felolvasás. 19.45: Vályú Nagy Géza versed. 20.00: Hírek. 20.ÍÖ: Hanglemezek. 21.00: Előadás. 21.35: Bpest I. műsora. Kassa. 6.40—11.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.25: Hanglemezek. 11.40: Hírek. 12.00: Bpest I. 12.10: A 21. h. gy. ezred zenekara. 12.40: Bpest I. 13.20: Bpest I. 18.00: Előadás. 18.25: dr. Lőcsei Béla magyar dal okait zon­gorázik. 18.50: Bpest I. műsora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom