Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-07 / 55. szám
(Trianon 21.) 1941 március h ó 1. „„ JSÍTÍWfOiK S ZJLéo ILC9I MIRUF 41. otdri Nyíregyháza kultúraszomjas lelke bontott szárnyat tegnap azon az előadáson, amelyben szóban, muzsikában a magyar zene titkai tárultak elénk. A nemzeti megújhodás alapja a népi értékek felszínrehozása és az a zene, amelyre ámulattal figyelt fel a petyhüdt Európa, Kodály, Bartók zenéjére. Ez a muzsika megcsillantotta a keleti erőt, a magyar lelkiség szenzációját világszerte és éreztette, hogy a Duna mentén egy nagyra hivatott erős nép lakik. Beáradt a nép lelkének zengése az új magyar zenébe és ma már minden életmegnyilvánulásunkban ez a fiatalos magyar lelket sugárzó zene szólal meg. Mi is fiatal nép vagyunk, mélyen a népi rétegekben és nemes úri hagyományaink töretlen magyarságában él a mult minden ereje és most, amikor Kodály és Bartók a zenében a világ elé tárták a magyarság sajátos lelkét, hódolatot keltő erővel áradt a magyar lélek szépsége a kulturális területeken is. Ez az előadóest, ennek az estnek zsúfolt terme, lelkes közönsége is igazolta, milyen missziót teljesít itt a népművelő munka, igazolta, hogy milyen gazdagon érlelődő vetése van ma a magyar népi nemzeti műveltségnek. Ennek a lelkiségnek életet építő ereje él a magyar politikai aktivitásban is, amelynek nagyszerű megnyilatkozása lesz Szabolcsban a hétfői nap, a Mép. választmányának ünnepi napja. Ma minden életmegnyilvánulás egy síkban találkozik a keresztény nemzeti aktivitás síkjában, amely fokról fokra az evolúció nyugodt, de biztos fejlődési vonalán valósítja meg a legnagyobb magyarok álmait. Rém. kat. János. Qőr. kat. Teofilakt. Prot. Zoltán, A nap kél 6 °óra 12 perckor, nyug?zik^k7 óra 39 perckor. W A hold kél 12 óra 12 perckor, lenyüg;zik 2 óra 34 perckor. Március 8 szombat Magyar napirend A közigazgatási továbbképző tanfolyamon szó volt a magyar közegészségügy kérdéséről is. Önkéntelenül is felvetődik a lelkünkben ezzel kapcsolatosan az a kérdés, hogy miért szabad elpusztulnia egy olyan épületnek, mint amilyen például a nyíregyházi zsidókórház céljaira tervezett épület. Nincs reá mód, hogy tgy épüietet necsak megmentsenek a pusztulástól, hanem egyúttal a közegészségügy szolgálatába is állítsák? GYÓGTSZERTAKAKI Sxombat estig a kGratkacfi gyé£ysi«r(Arak tartanak Sgysleti Kol|álatati SZOPKÓ, TÖRÖK és HA1SS1NQER J Március hónapban a közgyógyszerellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyermekmenhely, Stefánia vényeire a gyógyszereket [ancsó-Reichmann (Luther u.) gyógyszertára szolgáltatja ki. A gyógyszertárak reggel 8 órától este 7 Éráig, az éjjeli szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitja. A 280.500—1934. Bm. sz. rendeUt értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vény készítésnél 25 százalék, kéaialadás«á! 50 fillér pótdíj jár. A városi gól- él kádiflrdó ayltva. — Szemenszúrtak egy gyermeket. Súlyos állapotban szállítottak a mentők Kék községből egy négyéves gyermeket. Varga Magda 4 éves kisleányt Lipták Sándor 7 éves kisfiú já'ték közben egy vasvillával szemen szúrt. A-gyermeket súlyos sérülésével a nyiregyíházi Erzsébet-kórházban ápolják. SOE0MI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üdítő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt láromszeras gyilkosság Sarkadon A gyilkos agyonütötte Ungor Sándor baromfikereskedőt, feleségét és 10 éves fiát Ismeretlen tettes mára virradó éjszaka Sarkadon bezörgetett Ungor Sándor baromfikereskedő akásába. Ungor ajtót nyitott, mire súlyos baltacsapások érték és azonnal meghalt. A gyilkos ezután behatolt a lakásba és Ungor Sándornét is agyonütötte. Ungorék 10 éves fia felébredt és kirohant az utcáira. A gyilkos utána szaladt és két baltacsapással a gyermeket is leütötte, úgyhogy ez is azonnal meglhalt. Az eddigi megállapítás szerint a gyilkos a lakásból nem vitt el semmit. A csendőrség a gyilkos kézrekerítésére erélyes nyomozást indátott. — Dr. Szesztay András vm. t. főügyész és Vajas Klára kálvimeuimi tanárnő gazdagítják a Soli Deo Glória végzett ileánycsoportjának vasárnapi műsorát. Részletes műsort holnapi számunkban közlünk. — Az árvízveszély fokozódik Romániában. A Duna a romániai szakaszon kiöntött és eddig mintegy 11.000 hektár termőföldet elárasztott vfezei. Az árvízveszély egyre nő. ÜSEKKESZ FELSZERELÉST cserkészboltban vásároljunk Papp Dénesnél LUTHER UTCA 6. szám. — Záróvizsga a homokkísérleti gazdaság tanfolyamán. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara nyíregyházi Homokjavító Kísérteti Gazdasága gazdasági üzemtani és számviteli tanfolyamot rendezett a téli hónapokban. A tanfolyam most bevégződött s a hallgatók március 12-én, szerdán délután 3 órakor adnak számot készültségükről a Homok javító Intézet gazdaságában. — Hatvantól nyolcvanöt éves korig bárki beírathatja idős hozzátartozóit orvosi .vizsgálat nélkül a visszatért erdélyi részek legnagyobb egyesületébe és elhalálozásuk esetén 270, 540 vagy 800 pengő temetkezési segélyt kap kézihez a nyiregyházi főügynökségtől. Beiratkozások felvétele a Temesvári Segélyező Egyesület nyíregyházi főügynökségénél, Károlyi-tér 13., Huray-iház, naponta délelőtt 9—12 és délután 3—6 óra között. (2) — Az iparhatóságtól kell kérni a perecsütési engedélyt. A liszt felhasználásáról újabb rendelet jelent meg. Ez a rendelet kenyériisztből megengedi a perecsütést azoknak az iparosoknak, akik december hónapban foglalkoztak perecsütéssel. A perecsütési engedélyt az iparhatóságtól kell kérni. Csak kenyérlisztből lehet perecet sütni. Nyáregyházán már meg is kezdték a barnaperec sütését és ez sikerült is. Oltóviasz, Dormant • Wash, Kénpor és minden mas gyümölcsfa permetezöszer olcsón kapható új. Boruzs és Eriis feslékkereskedök, Nyíregyháza Luther utca 6. Telefon: 175. — Politikai megbeszélések Kairóban. Az iraki külügyminiszter Bagdadból Kairóba érkezett, ahol több napon át külpolitikai tárgyalásokat folytat. (MTI.) — Köszönetnyilvánítás. Az Ev. Nőegylet kultú restjén a következők fizettek felül, illetve küldték el jegymiegváiltásukat: Bertalan Kálmán 10 pengőt, dr. Borbély Sándor 6, Batta Sándorné, Lénárd I., Milhalovics S., Szítba J.-né, Vargiha százados 5—5 pengőt, gróf Dessewiffy I., Hauffel L., KéJer Gy. 4—4 pengőt, dr. Bencs K.-né, id. Csaba J.-né, özv. Konthy Gy.-né, Krdston Ferencné, Mauritz O., Molnár Rózsi, Weiszer Gyuláné 3—3 pengőt, Hronyecz J., Vitézi Szék 3—2 pengőt, Csengery T., SzJávik V., Szobor Pál 1—1 pengőt. Fogadják áldozatos adományukért az Ev. Nőegylet hálás köszönetét. Köszönetet mondunk a Nyiirviid ék-Szabolcsi Hírlapnak, mely mindig készséggel adott helyt közleményeinknek. Elnökség. — Nagygyakorlat Singapooreban. A távolkeleti .hadsereg főparancsnokának vezetésével minden eddigit felülmúló nagygyakorlatot tartanak Siníjfaporeban. (MTI.) — Elsüllyedt egy hajó egymillió dollár értékű rakománnyal. A newyorki hajózási körök közlése szerint az egyik kereskedelmi hajó, amely egylmiülió dollár értékű gumit, kendert és pukrot szállított, ellenséges beavatkozás folytán elsüllyedt. i'jtaxrKMm&c. Emlékezzünk 1915. márcins 7. A volt 37. honvéd hadosztály Szan :nenti harcai alatt Sipőcz Lajos, volt pozsonyi 13. honvéd gyaíogezredbeli tizedes, a folyó túlsó paitján volt orosz védelmi vonal kikémlelésére jelentkezett. Erre megkapta az engedélyt, mire ezen a nspon este, Procsizne falu mellett, 16 fokos hidegben átgázolt a foiyón és a szó szoros értelemben testrefagyott ruhájában az orosz állás közvetlen közeléig kúszott. Ekkor azonban az oroszok észrevették Sipőcz tizedest, akit nyomban a legélénkebb tüz alá vettek és három helyen megsebesítettek. Ámde Sipőcz tizedes ebben a válságos helyzetben is feltalálta magát. Halottnak tetette magát, de közben mindenfelé a legéberebben figyelt tovább és jól megjegyzett magának mindent, amit látott. Amikor aztán megszűnt az oroszok tüze, óvatosan visszakúszott és a folyó jéghideg vizén átgázolva, szerencsésen bevonult ezredéhez. Kimagaslóan bátor és elszánt magatartását, mellyel egészségét és életét a legkomolyabban kockáztatta és amely közben meg is sebesült, nyomban a nagyezüst vitézségi érem adományozásával jutalmazták. — Kifosztottak egy nyírbátori vásári árust. Jakabovics Hermann nyírbátori vásári árust ismeretlen tolvajok teljesen kifosztották. Lakásának kamráját feltörték és az ott levő árukészletlét 600 pengő értékiben elvitték. Vásznat, kendőket, lepedővásznat, ruhaanyagokat vittek ed. A betörés ügyében folyik a nyomozás. KADIO PÉNTEK, március 7. Budapest I. 15.20: Weidinger Ede szalonzenekara. 15.40: Háziasszonyok beszélgetnek. 16.10: Diákfélóra. 16.45: Időjelzés, időjárásjelen,tés, hírek magyar, szlovák és ruszin nyelven. 17.15: Hanglemezek. 17.55: Magyar önismeret. 18.00: A rádió szalonzenekara. 18.30: Sportközlemények. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: Horvátih Jenő jazz-zongotraszámai. 19.40: Elbeszélés. 20.00: Az Operaház műsorálból. (Hangfelvétel.) 21.40: Hírek, időjárás jelentés. 22.00: Beszkárt-zenekar. 23.00: Hírek német, olase, angol és francia nyelven. 23.25: Kurina Simi és cigányzenekara. 24.00: Hírek. Budapest II. 17.30: Gyoraírótanfolyam. 19.00: Hubert Lajos gordonkázik, zongorakísérettel. 19.25: Hanglemezek. 20.00: Hírek. 20.10: Sárközi Gyula és cigányzenekara muzsikái, Orbán Sándor énekel. 21.10: Versek. 21.35: Időjárásjelentés. r ' SZOMBAT, március 8. Budapest I. 15.20: Melles Béla zenekara. 16.10: Ifjúsági rádió. 16.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek magvar, szlö.vák és ruszin nyelven. 17.15: Bolgár dalok. 17.40: A rádió postája. 18.10: Magyar önismeret. 18.15: Ilndczky Gyula tánczenekara játszik. 18.45: Édes anyanyelvünk, előadás. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: Vásárhelyi Magda zongorázik. 19.45: Simonyi Mária előadóestje. 20.10: Filmdalok. Szaílónzenekar énekszámokkal. 21.40: Hírek, időjárás jelentés. 22.00: Oláh Kálmán és cigáhyzenekaTa muzsikál. 23.00: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.25: Tánolemezek. 24.00: Hírek. Budapest II. 18.10: Felolvasás. 18.30: Mezőgazdasági félóra. 19.00: Hanglemezek. 20.00: Hírek. 20.10: Az Albert-vonósnégyes. 20.50: Előadás. 21.15: Pertis Jenő és cigányzenekara. 21.40: Időjárásjelentés. Kassa. 10.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.20: Hanglemezek. 11.40: Hírek. 12.00: Bpest I. 18.30: Bpest II. 19.00: Budapest I. műsora. időjárás (elemes 1941. március 6 reggel 633-tól márcus 7. 6'33-ig. Hőmérséklet: maximum 102. Hőmérséklet: minimum 3'8 Talajmentén : 2-0 Szél erőssége, iránya (0—12) 1. Északi gyenge szél. Felhőzet nagyság (0-10) lű. Csapadék millimétekben reggé' 7től 7-ig. 6'8. Esővel vegyes jégdara. Hóréteg magassága cm.-ben: 0. Látás: 2 km. Napfénytartam : 1 óra, IS perc. Jegyzet: Háromnegyed 4- kor mennydzrgés, 5 óra 10 perckor borsó nagyságú jég esüit 1 percig. CHaK. Testvérek