Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-15 / 11. szám

^Trianon 21.) 1941 január hó 15. mm Valamikor naegjkapta a szíveket a tél poézisa is. Dolgozatokat írtak az iskolák­ban a télről, a tél örömeiről. Kor­csolyázni, szánkázni, sítalpon futni, csúszkálni, hógolyózni a tél örö­meihez tartozott. Egy-egy jólelkű leány vagy fiú érzéssel és megha­tottan jegyezte meg az ilyen dolgo­zatok befejezésében, hogy vannak a télnek szenvedői is. Beszélt a szsegény kis madarakról, amelyeket etetnünk kell, érzékeny szívvel írt a szegény kunyhókról, ahová nem jut tüzelő, az éhező árvákról, aki­nek segíteni szent kötelességünk. Akkor a karitász valahogyan csak pótléka volt az életnek, az irgalmas cselekedetekre a bibliai képek és tanítások hívták fel a jólétben me­legedők figyelmét. Ma más világ van, a tél szinte teljességében a szociális parancsokat hangoztatja. Németországban a téli segélyakció milliókat nyújt arra, hogy nagy­szerű intézményeket létesítsenek. Nemcsak meleg ruháról és cipőről, tüzelőről és élelemről van ott szó, hanem olyan hatalmas összeg egy­begyűjtéséről, amelyből intézmé­nyeket tartanak fenn a szegénység elleni harcra. A szegénységről azt tanították azelőtt, hogy minden időben voltak és lesznek szegé­nyek is. Rájuk szinte szüksége van a világnak, hogy el ne bízza magát a módos ember. Ma nem ez a mo­rál, nem ez a tónus, hanem az, hogy a szegénység a társadalom bűne. Ma a tél keményebb taní­tással követeli azt, hogy változtas­suk meg a társadalom rendszerét. Egyházi szónokok és világi apos­tolok Savonarola dübörgő memen­tójáva] követelik az igazabb, szo­ciálisabb, testvéribb, felebarátibb társadalmat. Elveszett a tél roman­tikája és poézise és csak majd ak­kor fog visszatérni, ha öröme min­den embertestvérünk igaz gyönyö­rűsége lesz. s ZÜSSSSM 5. áldd Róm. kat. Marcell. Gör. kat. Sz. Péter lánc. Prot. Gusztáv. A nap kél 7 óra 27 perckor, nyugszik 16 óra 21 perckor. A hold kél 20 óra 13 perckor, lenyug­tzik 8 óra 51 perckor. Január 16 csütörtök Magyar napirend Az idők járása egyre több terhet ró minden embere. A terhek ellen hiába rugódozunk. A terheket viselnünk kell. Csak egyet kell azonban figyelembe venni. A terheket mindenkinek egyfor­mán kell viselnie. Ez az egyforma te­herviselés pedig azt jelenti, hogy ha az egyik embernek kevesebb jut a fa­latból, akkor a másik sem tömheti magát. Akinek több adatott, attól több is kívántatik meg. GYÓGYSZERTÁRAK! Szombat estig a kővetkező gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Gonda (Nyirvíz-palota, Széchenyi-út), Gergelyüy (Kállói-utca). Villany, csillár, rádió csak akkor jó, ha Szikszaytól való. Horthy Miklós tér 8. Telefon: 864. S0K0MI ÁSVÁNYVÍZ Szénsavas, üditő és gyomorbetegségeknél gyógyhatású ásványvíz. Kapható mindenütt! Január hónapban a közgyógyszer- i ellátás, Tüdőbeteg-Szanatórium. Gyer­mekmenhely, Stefánia vényeire Os­í>yáni József Bessenyei tér gyógyszertára szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8 órától este ófáig, az éjjeli szolgálatot teljesítő ÍYÓgyszertárak este 9 óráig vannak nyit­•a. A 280.500—1934. Bm. sz. rendelet ér­elmében este 9 órától reggel 7 óráig >ínykészítésnél 25 százalék, kézieladás •>J 50 fillér pótdíj jár. A városi gőz- és kádfürdő zérva. — Ev. presbiteri ülés. A nyiregy­házi ág. h. érv. egyházközség tanácsa január 18-án," szonibaton délután öt órakor a tanácsteremben ülést tart. Az ülés tárgya az 1941. évi költség­vetés és az ezel kapcsolatos jalvasüa­tok előterjesztése. 0SERKÉSZ FELSZERELÉST cserkészboltban vásároljunk Papp Dénesnél LUTHER UTCA 6. szám. — Az idő halad, el ne felejtse a Frontharcosok január 35-iki vidám teaestjére megváltani a jegyét és asztalról gondoskodni. A teaestet rövid, de annál vidámabb műsor ve­zeti be. Katonazene és igen sok más meglepetést tartogat az agilis ren­dezőség. — Felhívás. Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt szülőkét, hogy 5— 8 éves kezdő és 9—12 éves haladó gyermekcsoportokban hétfőn 3—4, illet've 5—6 óráig és pénteken 4—5, illetve 5—6 óráig való időben gyer­mek egészségügyi testnevelési órá­kat tartok és erre még újabb jelent­kezőket jelenleg felveszek. Az órák helye a Kálvineum tornacsarnoka. Jelentkezés az órákon vagy az állami tanítóképző intézet kapusánál. Érte­sítem továbbá a mélyen tisztelt úr­hölgyeket (úrasszonyokat) és urakat, hogy a Kálvineum tornacsarnokában már működő hölgy- és férfi egész­ségügyi tanfolyamokra még utólagos jelentkezéseket most elfogadok. — Órák: hétfőn és pénteken 6—7-ig hölgyek és 7—8-ig az urak számára. Változatos, eredményes foglalkozta­tás, jó hangulattal végzett munka minden órán. Jelentkezés a tanfolyam óráin, .vagy az áll. tanítóképző inté­zet kapusánál. Bársony Sándor áll. tanítóképző int. tanár. (x) M. Kir. Meteorológiai Allmlc Nyircgyháw s Jsí fv 1941. január 14. reggel 6 33-tól január 15. 6 33-ig. Hőmérséklet: maximum —35. Hőmérséklet: minimum —15 5 Talajmentén: —17-0. Szél erőssége, iránya (0—12) 0 Felhőzet nagyság (0—10) 5. Csapadék milliméterekben reggel 1­tői 7-ig. 0. Hóréteg magassága cm.-ben: —. Látás: 2 km. Napfénytartam : 6 óra, 0 perc. Diak. Testvérek — A városi gőz- és kádfürdő csü­törtök reggel 7 órakor nyit. Szombat és vasárnap reggel 6-kor nyit. — Pénzügyi kinevezések. A m. kir. pénzügyminiszter Benedek György dr. nyiregyházi forgalmi adóhivatali osztályvezetőt ideiglenes minőségű forgalmi adóhivatali főtisztté, Kova­lik József, dr. Meskó György, Papp József malomfőeillenőröket ideiglenes minőségű forgalmi adóhivatali II. o. tisztekké, Tóth Emil, Jenovay Sán­dor, Zoltán ödön, Mozga Gyula, Batta Miklós malomellenőröket ideig­lenes minőségű forgalmi adóhivatali gyakornokokká, Vogl Károly, Sna­kövszky Sándor, Vityi István, Gre­gory József forg. adóhivatali irodai segéderőket ideiglenes minőségű for­galmi adóhivatali kezelőkké, Hámori Pál, Kónya Ferenc, dr. Mihályi György, lovag Weiss Bertalan forg. adóhivatali I. o. tiszteket forg. adó­hivatali főtiszteikké, Ongjerth Ferenc, Linszter Ádálm, Székely Gyula, Rába László, Hollósi László, Kölcsey Mik­lós, dr. Almási Miklós, Baldenwegh Béla, Gulácsy László, Vékey Zoltán malomellenőröket ideiglenes minősé­gű forg. adóhivatali II. o. tisztekké, Éltető Lajos, Mészáros Sándor III. o. tiszteket ideiglenes minőségű forgal­mi adóhivatali I. o. tisztekké, Ébner Sándor, Ineze Kállmán, Máté József, Makó István forgalmi adóellenőrö­ket, illetve maloimellenőröket Iforg. adóhivatali II. o. tisztekké kinevezte. Retlkül különlegességek bőröndök, pénztárcák estélyi retikülök ETET bíjröndóstig!, Takarékpalota. — Értesítés. A Máv. értesiti az 'Utazóközönséget, hogy a jegypénztá­raknál díjmentesen kapható a me­netrend pótfüzet azok részére, akik már -vettek új menetrendet, vagy akik most akarnak venni. Az új pót­füzet tartalmazza az összes most közlekedő vonatok menetrendjét. — A „Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer meg­rögzött székrekedésnél és anoak mindenféle káros következményei­nél; biztos, enyhe és gyorsan ható ter­mészetes hashajtó, mely számos be­tegségnél az emészltést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát! (x) — MONT-BLANC töltőtoll, állandó ér­ték, nagy választékban Jóba papírfizle­tében. ( zj „BRISTOL" autógarázs és javítóműhely, Kiss tér 10. Fűtött helyiség. Állandó éjjeli szolgálat. — Magánlaksértésért egyhónapi fogházra ítéltek egy nyiregyházi fu­varost. Téglási József 33 éves nyir­egyházi fuvaros az éjszakai órákban behatolt Krajec István, Nádor-ntca 57. szám alatti lakásába és egy régi lóvásárláslból kifolyólag felelősségre vonta Kraijecot, majd megfenyegette az ágyban fekvő embert, hogy elteszi láb alól. Téglási ellen magánlaksér­tés miatt vádat emelt az ügyészség, amiért most vonta felelősségre dr. Aradványi Endre egyesbíró. Téglási ittasságával védekezett. A bíróság magánlaksértés Vétségében mondotta ki bűnösnek és egy haivi fogházbün­tetésre ítélte. SZERDA, január 15. Budapest I. 15.20: Büttola Ede ze­nekara. 16.15: Előadás. 16.45: Időjel­zés, időjárás, hírek magyar, szlovák és ruszin nyelven. 17.15: Csorba Gyula és cigányzenekara. 18.00: Elő­adás. 18.20: Előadás hanglemezekkel. 19.00: Hírek •magyar, német és ro­mán nyelven. 19.20: Beazkárt-zene­kaf. 19.45: Külügyi negyedóra. 20.40: Elbeszélés. 21.05: Schmidthauer La­jos orgonál a Schmidthauer-villáiból. 21.40: Hírek, időjárásjelentés. 22.00: A rádió szalonzenekara. 23.00: Hírek német, olasz, angol és francia nyel­ven. 23.20: Kurina Simi és cigányze­nekara. 24.00: Hírek. Budapest II. 17.50: Suhajda Mária zongorázik. 18.20: Olasz nyelvokta­tás. 18.50: Magyar nóták. 19.30: Elő­adás. 20.00: Hírek. 20.10: Vonósné­gyes. 21.00: Felolvasás. 21.40: Időjá­rásjelentés. CSÜTÖRTÖK, január 16. Budapest I. Délelőtt. 6.40: Ébresztő, torna hírek, hanglemezek. 10.00: Hírek. 10.20: Felolvasás. 11,10: Vízjelzés. 12.00i Harangszó. Himnusz. Időjárás. 12.10: Ze­nekari hangverseny. 12,40: Hírek. 13.20i Időjelzés, időjárás. 13.30: Zenekari hang­verseny. 14.30: Hírek. Árfolyamok. Budapest I. 15.20: Balázs Kálmán cigányzenekara. 16.15: Ruszin hallga­tóknak. 16.45: Időjelzés, időijárás, hí­rek magyar, szlovák és ruszin nyel­ven. 17.15: Tánelemezek. 17.45: Ta­vaszi vetőmagakció; előadás. 18.15: Melles Béla zenekara. 19.00: Hírek magyar, német és román nyelven. 19.20: „Eladó birtok." Hangjáték. 20.40: Felolvasás. 21.40: Hírek, idő­járásjelentés. 22.00: Sárközy Gyula és cigányzenekara muzsikál, Orbán Sándor énekel. 23.00: Hírek német, olasz, angol, francia és eszperanlto nyelven. 23.25: Gigli és de Luca éne­kel. 24.00: Hírek. Budapest II. 16.15: Szórakoztató zene. 18.00: Varga Klára énekel, zon­gorakísérettel. 18.25: Előadás. 18.55: Hanglemezek. 19.30: Angol nyelvok­tatás. 20.00: Hírek. 20.10: Heinemann Sándor tánczenekara. 20.55: Előadás. 21.40; Időjárásjelentés. Kassa. 10.00: Bpest I. 11.05: Szlo­•váknyelvü előadás. 11.25: Hangleme­zek. 11.40: Hírek. 12.00: Budapest I. 17.15: Danyi Pali és cigányzenekara. 17.45: Budapest I. ÍZLÉSES nyomtatványt, egyszerűt s művészit pontosan és olcsón Orosz Károly nyomdaüzem* készít. Nyíregyháza, Bercsényi­utca 3. —- Telefon szám: 577.

Next

/
Oldalképek
Tartalom