Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 1-25. szám)
1941-01-11 / 8. szám
21.) 1941 január hó 11. JJJjtalK® A szabolcsvármegyei népművelés munkateljesítménye a főváros és Pest vármegye után az első helyen áll ag országban A népművelési előadásoknak közel nyolcszázezer hallgatója volt az elmúlt évben Szabolcsvármegyében — A vérmegyei népművelési bizottság évi közgyűlése ^ NYÍKVIDÉK -T F_ SZAboi^ *t HlKlAP « oldal Kedden délelőtt 11 óraikor tartotta a szabolcsivá rimegyei népművelési bizottság ezévi közgyűlését a vármegyeháza kistermében élénk érdeklődés mellett. A közgyűlésen dr. Gallay Rezső kir. tanügyi, tanácsos, tanfelügyelő, a népművelési bizottság elnöke elnökölt. Gallay dr. üdvözölte a népművelés nagyjelentőségű kérdései iránt érdeklődő tagokat, majd kegyelettel méltatta az elmúlt évfoen elhunyt népművelési bi.zottságii tagok .munkásságának jelentőségét. A bizottság Görömbev Péter ref. lelkész helyébe Rácz Géza nagyhalásza ref. lelkészt, Nán.ássy Imire dr. helyébe Bertalan Káilmán országgyűlési képviselőt választotta meg' a közgyűlés. Hivatali állásuknál fogíva bizottsági tagok lettek dr. Benyó Bertalan járási főszolgabíró, dr. Jesetrebényi Ernő vármegyei tiszti •főorvos, dr. Margitios Gyula tanügyi fogalmazó és Korányi Aladár, a kár. kat. főgimnázium igazgatója. .Gallay Rezső lelkes szavakkal mutatott rá azokra a rendkívüli feladatokira, amelyek a honvédelmi erők fokozása és ellátása terén a bizottságra vártak és amely feladatok az Egyesült Női Táborral együtt oldotta meg a bizottiság. A lelkes magyarságtudattal áthatott megnyitó után Jálkváry Kálmán népművelési titkár, a szabolcsi népművelési mozgalmak kiváló irányítója beszámolt az elmúlt év kimagasló eredményeiről és ismertette a jövő áv programját. Vüs majorként 'jelentkeztek a különiböző akadályok, de ezek is legyőzve, a népművelés .impozáns eredményekre mutathatott f» az elmúlt éVben is. Az ősszel ter•vezett 5032 előadás heflyett 6047-et (tartottak a törvényhatóság texüleBoldog lesz, ha uj cipőjét KARIKA elpödivatszalonjátóí) rendeli meg Női és férfi cipőujdonságok raktára. Tiszti cipők és csizmák mérték után Vay Ádám utca 9. szám. tén 129 községben és 121 tanyán. A legtöbb előadással kapcsolatban heti világeseményeket ismertető előadásokat nyújtottak a rémhírterjesztés és a magyarság érdekeivel szembeszökően ellenkező, a magyar szellemiséggel és faji érdekekkel összeütköző propaganda lehetetlenné tevése céljából, ami kitűnően sikerült is. Ugyanakkor az esetleges szükségrendeletekről, korlátozó intézkedésekről nyújtottak az előadásokkal kapcsolatban megnyugtató, helyes , világítást adó ismereteket. \ Minden alkalmat megragadtak a nemzeti öntudat és vallásosság elmélyítésére. Ezt szolgálta az 1475 műsoros ünnepség, az 556 műkedvelői színielőadás. A dalárdák 88 alkalommal szerepeltek önálló számokkal. Törő; dött a bizottság a kisgyermekeknek ; iskolánkívüli foglalkoztatásával és í 1221 esetben tartottak gyermekjáték í és szórakoztató délutánokat. Helyi : és távolsága kirándulás volt 260, a ; rádióval közvetített előadás volt 1658. Meglepő számokat hallott a •• közgyűlés a tanfolyamok, a dalárdák szervezése tekintetében isi, 19 analfabéta-tanfolyamon 361 hallgató sajátította el- az írás-olvasást és öszj szesen 761 nyert további rendszeres oktatást. Részletesen feltárta Jákváry Kádmán a nőnevelés és nőképi zés terén elért, válóban nagyvonalú eredményeket. Az előadásokat 1400 előadó végezte, > 250 lelkész, 736 tanító, 31 tanár, 84 í jegyző, 69 orvo6, 6 ügyvéd, 8 bíró, 41 földbirtokos és gazdatiszt. A hallgatóság száma elérte a 753 és fél ezreit és a tavalyi nagy nehézségek ellenére is a hallgatók sokat jelentő száma 14.000-rel volt több az előző évinél. Szervezett a bizottság számos népművelési, népművészeti, férfi jellemképző, gazdasági, idegennyelivii, kézügyesség! és két szaíbad egyetemi tanfolyamot. Volt női munkaszolgálata tanfolyam, háziipari előadás és még számos akciója volt a népmű...kitűnően szórakozhat az Orion 155-5$ középszuperrel. Nagyteljesítményű, tisztahangú rádió ez, óriás skálával. Könnyű beállítás, hangerő- és ha ngszínszabályozó, fadingautomata, tökéletes rövidhullámú vétel. ORION RÁDIÓ Kapható minden ORION rádiókereskedönél UHXWHKIII .1UI.II., M»I»I U1»-J» velés nagyszerű munkájának. A szociális kérdések megoldásánál hol önállóan, hol más szervezetek, így az Egyesült Női Táborral fejtett ki munkát a bizottság. Jákváry Kálmán az eredmények feltárása után impozáns munkatervet terjesztett elő. lekloii ti. SE, Uránia Filmszínház Xeíeíos il. 81. Január 11-12, Budapestlel egyidöben! Szombat-vasárnap A szerelem nem szégyen Előadások: Hétköznap VA, l/í6, Vtb és VílO órakor, Vasár- és ünnepnap 3-5-7-9 órakor. Vasárnap délelőtt fél 11 órakor matiné kedvezményes helyárakkal. — A délután 3 órai előadások kedvezményesek Január 13-14-15. Budapesttel egyidöben ! Hétfő-kedd-szerda Szerelem és vérpad Főszerepekben: BETTE DAVIS, ERRŐL FLYN, OLIVIA DE HAVILLAND A közgyűlésen Zsolnai Villmoe igazgató mutatott rá ennek a- céltudatos, hazafias és szociális .munkának jelentőségére és lelkes é'ljennel fogadott szaívakban mondott köszönetet az elnöknek és a népművelési titkárnak. Rálőttek egy renitensbedő részeg emberre Csillag Antal 28 éves bányamunkás Tálya községből Hajdúnánásra indult kerékpáron ismerősei meglátogatására. Útközben Tiszalökön, majd Büdszentmiihályon bement a kocsmába, ahol olyan hosszasan nézett a pohár fenekére, hogy beesteledett. Csillag rózsás hangulatban hagyta el a kocsmát és mriután nem tudott felülni vasparipájára, felzörgette Bodó Károly téglagyári felügyelőt. Az álmából felriasztott ember többször megkérdezte az idegen férfitől, mit akar, de választ nem kapott. Csillag tovább dörömbölt, ami azt engedte sejtetni, hogy tolModern bútorok készítését és [átalakítását legszakszerűbben és a legszebben Hal ász államilag vizsgázott asztalos mester készíti. Kálvin tér 9, szám. (Postával szemben.) vaj jár a ház körül. Bodó felkapta vadászfegyverét és az idegen látogató elijesztésére elsütötte. A golyó azonban oélt tévesztett és Csillag combjába fúródott. A sebesülés és részegsége miatt teljesen tehetetlen ember az udivaron lefeküdt és csaik hajnalban találták rá félig megfagyva. Csillagot beszállították a kórházba. Az éjszakai lövöldözés ügyében megindult a vizsgálat. — Hármas felépítésű a világ egyik legnagyobb közgazdasági vállalata. A birodalmi Hermann Göring-tmű-vek részvénytársaság konszernjét legutóbb átszervezték olyanformán, hogy ezentúl három nagy blokkba tagozódik. Az egyikbe a bányaműveket és kohákait, a másodikba a gép- és fegyvergyárakat, a harmadikba pedig a belivízi hajózási társaságokat foglalták össze. A hatalmas konszern összesen 600.000 embert foglalkoztat s mint ilyen, kétségkívül ,a világ egyik legnagyobb közgazdasági vállalata. — Mont-Blanc Tintakulija tökéletes. Kapható Jóba papírfizletben. Teleióni 77. szám. (x) Hungária Filmszínház Telefon 503. szám Január 11-12. Budapesttel egyidöben! Szombat- vasárnap A szerelemnem szégyen Előadások: Hétköznap 3U3, 8/45, c/*7 és B/*9 órakor. Vasár- és üonepnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. — A délutáni első előadasok kedvezményesek — Január 13 i4-15. Budapesttel egyidőöen I Hétfő kedd szerda Szerelem és vérpad Főszerepekben : BETTE DAVIS, ERRŐL FLYN, OLIVIA DE HAVILLAND