Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 1-25. szám)
1941-01-10 / 7. szám
4. oldal SZ. IOLCSI (Tri anon 21.) 1941 január hó 10. wmmmmmmm. ^HtauMBattn^, taiság körélben szűnjenek meg az ádáz felekezeti harcok. Ez mindjobban sikerül: is neki. /Bizony, szégyelhetjük magunkat, — mondotta Vácz Elemér, — mikor • ezeket a sorokat olvassak és a városi élet visszásságaira gondolunk. Egy levélíró elmondja, hogy a falu öregebbje! is érdeklődtek a szabolcsi főiskolán tanultak iránt és azt mondották, hogy bárcsak az ő fiatal korukban- így foglalkoztak volna velők. •Mert minél több okos emberre és minél több katonára van az országnak szüksége. Vácz Elemér dr. azután rámutatott, hogy aktívabb szellemet, cselekvő testvériséget, olyan ifjúságot akarnak, amelynek átalakító hatása legyen a faliu éle tere. Azt akarjuk, hopy a magyar testvériség valósággá érlelődjék, hogy paraszti sorsot ne csak igának érezze a magyar falu népe, haineim hivatásnak, az iga így gyönvörüség lesz, mert neancsak a földre néz a nép fiia, hainem a csillagokra, az égre is feltekinthet és széles látóköre lesz az élet mezején is. Bensőségesebb képmutatás néllfcülilbb áldozatra és szolgálatra késztető kereszténységet akarunk — mondotta lelkes szívvel Vácz Elemér dr. Ezután megköszönite a főispánnak, alispánnak, a város polgármesterének, a pénzintézetekinek egyenként a nyújtott segítséget, a tanítóképzőnek az étkeztetés biztosítását és meleg szaivakban méltatta a Kossuth-gimnázium szaivalökörének azt a sorsközösségi szellemtől áthatott elhatározását, amellyel a diákok a népiskola javára munkálkodtak. Ezt a közösségi szellemet követendő példáiképpen állította a társadalom elé. Vácz dr. nagyhatású felszólalása után Dohanics János, az áll. liceum és tanítóképző intézet 'igazgatója Kiss József tankerületi kir. fő igaizgató megbízásából köszöntötte a népfőiskolát. A főigazgató, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nagy sajnálatára nem lehet most jelen, azt üzeni, hogy figyelemmel és támogató érdeklődéssel viseltetik a népfőiskola iránt. Dohainies Jáinos 'hangoztatta, hogy a népfőiskola elégedetlenséget akar felkelteni, de nem másokkal szeimlbein, hanem, önmagunkkal szemben és meg akarja mutatni az utat, módot az ifjak további haladása érdekében. Végül Korompay Károly dr., ai Bessenyei Társaság társelnöke mondott hatalmas erejű záróbeszédet. Igaz, amit a polgármester úr mondott, 'valóbain agitáció folyik, ma jelszavakat hallunk és mindenki új (világról, új társadalomról beszél, de mindenki mást ért ezen az új világon, a megújulás fogailmán. íMi is hirdetjük az új társadalom megs zerve z ésének s züks é gessé g é t. Milyen legyen ez az új társadalom? Korompay drámai képet festett a bibliai, patriarkális közösségi élettől kezdve az emberiség fejlődéséről, a munkaimegosztásról, a különiböző eszmavilhárokról a liberális világ kialakulásáig. A szabad versenyben az okosabb kihasználta, az ügyesebb megcsalta a gyöngébbet. Az volt a baj, hogy a testi különbséget, erőtöbbietet nézték, de megfeledkeztek a lélek értékeiről. Nem születhet közösség, egyének születnek, nem lehet egyenlőség, ne is legyen, egyéni értékek vainnak és lesznek, de a szabadságról le kéli mondanunk annyira, amennyire lelhet, hogy ne ártsunk vele embertársainknak. A lélekegyenlőség alapján a felebaráti szeretet közösségi világát akarjuk kialakítani Krisztus tanítása szerint. Ehíhez nem kell semmiféle izmus, ehhez a lélek megbecsülése, értékelése, fdlebaráti szeretet kell. Erre nevel a főiskola is. Ne szégyellje egy hallgató sem, hogy tainul, mert a felaba| rátibib, igazibb, új világot segít 'előkészíteni. A .megrázó erejű, tisztító májusi viharként ható hatalmas beszéd után ' felhangzott a magyar Himnusz imádsága és a sorsközösség szent érzésében forrtak össze a nagy magyar eszméket valló szívek. Ezzel .megnyílt a népfőiskola és a megnyitó gyönyörű preludiuma megmutatta a munka szellemének irányát. Az a ifőisko/la nyílt meg, amelyről Vácz Eleimér dr. az országos ankét hivatalos szónokának szialvaiit idézve | ímegálliliaipjtntta, hogy a legjobban kifejezi azt az eszmét, amelyet a népfőiskola a lapgondolat aként hangoztatnak Magyarországon. Nagybái!ó közeléből indul izgalmas, de nemesítő útjára egy kuruc-Iabanc regény cselekménye Nagy meglepetés és rég várt ajándék az irodalomban a nemes ponyva Szalbolcsi vonatkozású a szerkesztő neve is: a Nyáregyházán is ünnepelt, szeretve tisztelt Lőrinczy György írófia, Lőrinczy Szabolcs, az Érdekes Regények szerkesztője. A kiadótulajdonos a Magyar Népművelők Társasága. A népművelés egyik lelkes vállalkozása a regények kiadása. Meg fogják vele hódítani a magyar nép szívét, a szegény emberek otthonát. Mert ezeknek a regéínyeknek száz oldalais könyve mindössze tíz Mér. Most jelent meg a Kende Áibris mátkája című kötet, melynek cselekménye Szabolcsból, Nagykáliló határából indul ki, a legizgalmasabb, de legmagyarabb kor levegőjében, a kuruc labanc világban. Vérbeli író, Csurka Péter kis remeke ez a kötet. Az első magyar .nemesponyva. Mennyit harcoltunk a ponyvairodalom ellen. Nem 'bírtunk vele. iHilnárkiént csavarodtak láthatatlan szálai a magyar lelkekre. Szegény filléres könyvre vágyió diákok, kispénzű bolti fiuk, inasok és varróleányok, kifutók és más vékonypénzü magyar testvérek vették a ponyvát. Borzalmas, A'értforraló det ek tóvhii sfióriiákat, cowboy - drámá kat, vadnyugati irtózatokat pergettek az olvasó előtt, aki itta soraikból az édes mérget. Nem tudott szabadulni a könyvek mákonyától. Hiszen lebilincselte fantáziáját, izzásig hevítette érzéseit, lilbegésig fokozta é r deklődé sénieik sz om j ús á g át. Ahogy elolvasta a borzalmak könyvét, szinte lőpor- és vérszagot érzett és ha el is dobta azonnal a könyvet, ha volt bíz, húsz fillérje, újra .vett belőle, .mert felcsigázott lelkének ez a táplálék kellett. Pedig a revoliveres sikátorok, a börtönök és vesztőhelyek, a csábító démonok és Véreskezű rablók világa durva kéreggel vonta be lassan a telkét. A könyveik nyomán nem emelkedett az olvasó lelke, hanem sátáni vágyak támadtak benne, ösztönök ördögei keltek életre, amelyéket nem tudott többé ellkergetni magától. Egyik budapesti rablótámadás fiatal bűnösei a vádlottak padján beismerték, hogy soha nam gondoltak volna a sötét bűnre, ha nem olvasták volna el a sok zavaros ponyvából a homokkal telített harisnyával való leütés lehetőségét. Sem az egyház, sem a rendőrség, sem az iskola, semmiféle hatalom nem bírt a ponyvával Pedig ha látták volna a megrészegült olvasók a , borzalmas haljú, éhbérért képzelődő pesti gárdát, amelynek tagjai ponyvát írtak és tervszerüem keverték az adagokat, a mérget a fantázia, az erotikus ösztönök, a durvaságra ingerlő ősi vaidság. a bűnözésre hajlamos gonosz adottságok együttes fel keltésére ... Eiképpesztő irodalom és szánalomra méltó, lélekzetfojtogató írói favágás. Pedig valamikor a ponyván árult könyvek egy Csokonai, Arany művei voltak. Vitéz Mihály új könyvével a debreceni vásárra akart kijönni. Ez más ponytva volt, mint amilyent a bűnök póklábán főztek ki a kisemberek elkábítására: Az elfajzott ponyváinak azonban ma Végre olyan eszközzel izent hadat', amely alkalmas, hogy odúikba visszabújjanak a pokolbéli fajzat ok. Meg kell hagyni a ponyvában azt, ami érdekfeszítő, érzelmes, kalandos, izgalmas, de odván legyen az írás italía, miint a .tokaji bor, ne ártson. magyar zaimatü legyen. Igazi, írók írják újra a ponyvát. Ez a neímesiponytva Csurka Péter Kende Abr'iis mátkája című ponyvája csak azért ponyva, mert 10 fillér, holott száz oldalas. Talán azért is, mert olyan lebilincselő, akár a cowboydráimák, de amellett felemelő, leiket gazdagító .is. És az olcsó, szellemes, magyar ponyva egyúttal érdekes képes újság is. A Kende Ábrás mátkája című gyönyörű és az érdeklődést, a Ifantáziát mindvégig feszültségben tartó regénye után lehetetlen el nem olvasni a képes cikkecskéket, amelyek bűvös könnyűséggel tanítják, művelik az olvasót. .Köszöntjük a tiszta célokért küz dő magyar sajtó nevében a nemesponyva megindulását, a népművelőket, akiknek megmondhatjuk: győzelmük biztos, törekvésük sikeres Tűzhelyeit, kályháit, kerékpárok oicsó áron nagy választékban Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. Telefon 90. sz. Mezőgazdasági gépek raktára. lesz. Az Érdekes Könyveket kapkodni fogják a ponyva, az olcsó filléres könyvek kedvelői. Sőt a nagy könyvek olvasói is, mert ez a ponyva számukra is üdítő öröm forrása. •Ilin II—WBMBMil——ff — A „Ferenc József" keserűvíz •régóta kitűnően bevált .háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos be tegségnél az emészltést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát! (x) Amikor értékesíteni akarta a lopott autó alkatrészeit, gazdája rajtacsípte ilíj. Farkas Gyula nyiradonyi gór. kat. lelkész szolgálatában állott Szoboszlai Lajos gépkocsivezető. Szoboszlai az egyik este álkulccsal behatolt a garázsba és a gondjaira bízott autóról levette a Boscíh-kürtöt, az önindítót és több értékes alkatrészt, amit másnap bevitt Debrecenbe értékesíteni. Ifj. Farkas Gyula a lopás felfedezése után nyomban sitnautóra ült és Debrecenbe utazott s éppen akkor nyitott be az egyik debreceni üzletbe, amikor hűtlen alkalmazottja a jogtalanul elvitt alkatrészeket értékesíteni akarta. Ifj. Farkas Gyula büntető feljelentést tett Szoboszilai ellen lopás és sikkasztás címén, miután a bevásárlás céljaira megelőzően rábízott száz pengőt anélkül, hogy bevásárlást eszközölt volna, elkártyázta. Szolboszlai ellen a nyiregyházi bünitetőtörvényszéken megindult az eljárás. A vármegye állategészségügye jó A vármegye területén december hónapban az össze- állatbetegségek száma lényegesen csökkent, igy a sertésorbánc és sertéspestis, amely leggyakrabban előforduló állatbetegség, december hó végén már csak 2, illetve 7 községben fordult elő., viizont lépfene és sercegő üszök, amely csaknem minden hónapban fennállott, a hónap végén már egy községben sem lépett fel. Tikonykor egy esetben fordult elő s ebből kifolyólag a földmivelésügyi miniszter 192 darab és a katonaság által polgári egyéneknek kiadott lovaiknak diagnosztikai eljárás alá vonását rendelte el. M. Kir. Meteorológiai Aüöwiö Nyiragyhuiss 1941. január 9. reggel 6 33-tól január 10. 6 33-ig. Hőmérséklet: maximum —10. Hőmérséklet: minimum -8 1 Talajmentén: —12*6. Szél erőssége, iránya (0—12) 1. Gyenge északnyugati. Felhőzet nagyság (0—10) 10. Csapadék milliméterekben reggel 7től 7-ig. nyom. Hó. Hóréteg magassága ctn.-ben: 13. Látás: 1200 mt. Napfénytartam: 0 óra, 0 perc. Diak. Testvérek ÍZLÉSES nyomtatványt, egyszerűt s művészit pontosan és olcsón Orosz Károly nyomdaüzeme készít. Nyíregyháza, Bercsényiutca 3. — Telefon szám: 577.