Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)

1940-07-17 / 161. szám

(Trianon 21. ) 1940 július hó 17. FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ 2. oldal JSftttWIDÉK „ PZABOLOL HIRtAP A külügyminiszter expozéja a képviselőház és felsőház külügyi bizottságának ülésén A képviselőház és a felsőház kül­ügyi bizottsága, amint arról tegnapi híradásunkban is megemlékeztünk, tegnap délben ülést tartott. Az ü,'lé­sen CsRky István gróf külügyminisz­ter tájékoztatta a bizottság tagjait a müncheni tárgyalásokról. A külügyminiszter beszámolt a bizottságnak Teleki Pál gróf minisz­terelnök és az ő müncheni látogatá­sának előzményeiről. továbbá a müncheni megbeszélések tárgyáról, valamint azoknak valószínű nemzet­közi kihatásairól. ,Különös hangsúly­lyal mutatott rá a külügyminiszter arra, hogy feltétlenül szükséges Dél­kelet-Európában a békét és nyugal­mat megtartani, aminek azonban el­kerülhetetlen előfeltétele, hogy az igazság és az állandó termékeny bé­kének alapjai is megteremt essenek. Barátaink — mondotta a külügymi­niszter — mindkét tételben egyet­értenek a magyar kormánnyal. Ta­gadhatatlan, hogy eljutottunk tehát egy- magaslatra, ahonnan már de­rengeni látszik a jobb jövő. A ma­gyar konmány reméli, hogy senki sem ifogija meggondolatlanul békés szándékainkat keresztezni, de ha ez bekövetkeznék, ezzel is szembené­zünk. A külügyminiszter lehetetlennek Itartja, hogy meg ne értsék, hogy a jószomszédi viszonyra nemcsak Ma­gyarországnak van szüksége, hanem talán egyes államoknak még fokozot­tabb mértékben, mint nekünk. Mi senkinek sem óhajtunk gyó­gyíthatatlan sebeket osztogatni, ha­nem a józan megegyezés útján, meg­bízható barátokat és nem acsarkodó ellenfeleket kívánunk magunknak. verték meg a magyar-német kapcso­latok megzavarására. Egyúttal köszönetet mondott a magyar sajtó ama orgánumainak, amelyek a legnehezebb időikben is tántoríthatatlanul harcoltak és kitar­tottak a tengelyhatalmak és ezzel Magyarország érdekei melllett. Az expozé elhangzása után, mely a külügyi bizottság 'tagjainak általá­nos helyeslésével találkozott, a kül­ügyminiszterhez kérdéseket intéztek Rajniss Ferenc, Baky László, vitéz Somogy váry Gyula. Rát.z Kálmán, Hunyadi Ferenc gróf, Peyer Károly, Bródv András, Szentiványi József, Rassay Károly, .vitéz Marton Béla és Turcsányi Imre. A kérdésekre a külügyminiszter kimerítő választ adott. Befejezésül Teleki Pál gróf mi-nisz­terelnök intézett néhány szót a kül­ügyi bizottsághoz. Az ülés egy óra­kor ért véget. A Vörös Kereszt Egylet javára dolgozik két nyiregyházi diák A -magyar ifjúság minden időkben átérezte a történelmi felelősséget, amikor a nemzet sorsáról volt szó. Negyvennyolcban az iskola .padjai közül indultak az iifjú honvédek a szabadságért való élet-halál harcba. A magyar függetlenségi gondolatnak is diákjaink voltak .lelkes tüntetői. Ma a magyar megújhodás vezető eszméit is a Turul Szövetségben tö­mörült ifjak képviselik ösztönző, su­galló erővel. De a reális célokért, amikor szívós munkára, tettekre van szükség, szintén ott van a magyar ifjúság, ök dolgoztak, dolgoznak a munkatáborokban, ők 'vállalkoztak a rongyas gárda halálféleknet nem ismerő feladataira. Ma azok, akik megértik nemzetünk sorsfordulóját, megtalálják a módját és lehetős-igét annak, hogy már diákéveikben is a nemzetet szolgálják. Erre vall az a hír, amely szerint két nyíregyházi diák, Mádái János, a nyiregyházi kir. kát. és Gábos Kálmán, a nyiregyházi Kossuth-giimnázium tanulója otthon, Homoktanyán, elhatározták, hogy a VörlösiKereszt Egylet javára nap­számmunkáit végeznek, özv. Jármy Jánosná uradalmában mentafosztás­sal foglalkoztak és szorgalmas mun kájuk.ban az adott erőt nekik, hogy keres.ményüket a Magyar Vörös-Ke­reszt Egylet támogatására fordítják. A két nyiregyházi, diák 6—6 pengőt keresett mentafosztással és ezt az összeget felajánlotta a Vörös-Ke­reszt Egyletnek. Nem az összeg nagysága, hanem a fiúk elhatározá­sából napfényként előtörő közösségi szellem az, amely megállásra és < mélkedésre késztet, amikor a szép elhatározásról és tettről tudomást szereztünk. Hisszük, hogy ez a szel­lőm erősödni ifog fiainkban és leá­nyainkban és amit elmulasztanak itt-ott a felnőttek a közösség odaadó szolgálata terén. a felebaráti szere­tet komoly gyakorlása tekintetében, azt kipótolja a jövő generáció új szelleme, amely szellem mindenkép­pen magyar, mert méltó a nagy ősök emlékéhez. Az Egyesült Női Tábor szabolcsi mozgalmának] ujabb sikere: Tizennégy községben nyilik meg a napközi otthon Ezután részletesen ismertette a külügyminiszter a magyar-német, a magyar-olasz, a magyar-jugoszláv, a magyar-orosz és a. magyar-román vi­szony .jelenlegi alakulását. Végül rámutatott arra, hogy az eddigi küzdelem szívós és nehéz volt, ha némán is játszódott le. Hangsú­lyozta, (hogy a kormány teljesen tu­datában van annak, hogy még nem jutott át a szakadékon. Számolunk azzal, hogy nehéz küzdelmek soro­zata vár még ránk, de Magyarország el van szánva, Ihogy azokat minden téren megvívja és pedig közös egyet­értésben azokkal a hatalmak kai, me­lyek már annyiszor segítették a ma­gyar ügyet egy-egy mérföldkővel előre. Ezzel kapcsolatban újból han­goztatta a magyar nemzet háláját a tengelyhatalmakkal szemben és óva intett minden magyart azzal a leg­utóbb újra "lábrakapott röplap-pro­pagandával szemben, amely egyene­sen sértette a magyar érdekeket és amelyről nemrégiben is megállaipítot­iták a hatóságok, hogy idegenek szer­Villanyszerelések Csillár. Rádlé. Kerékpár nagy választékban, legjutányosabban SZIKSZAY MENYHÉRT most megnyílt műszaki vállala­tában. Horthy M. tér 8, Tel. 8 64 (Országzászló mögött.) Megírta a Nyirvidék-Szaboicsi Hirlap, hogy az Egyesüli Női Tábor szabolcsi elnöke és országos alelnö­ke, vitéz dr. Jékey Ferencné főispán­né elsősorban a szaibolicsi községek szociális és kulturális felemelkedése érdekében fejt ki állandó tevékeny­séget. Most ennek a nagyszerű .mun­kásságnak szép eredményéről szá­molhatunk be. Szabolcsban előbb — mint írtuk volt — hat községben és pedig Napkoron, Leveleken, Nyir­adonyban, Bujon, Kemecsén, Tisza­eszláron szervezte meg a Női Tábor a ma olyan nélkülözhetetlen és nem­zettársadalmi szempontból is nagy­jelentőségű napközi otthonokat és pedig úgy, hogy a Női. Tábor egy­egy tanfolyam költségeire 300—300 pengőt utalt ki. Most újabb segély folyósítását tette lehetővé a főispán­né országos alelnök közbenjárása. Ez az újabb támogatás lehetővé tet­te, hogy a felsorolt községeken kí­vül még nyolc szabolcsi község ré­szesülhet a napközi otthon áldásai­ban. Ezek az újabban számításba vett községek: Paszab, Öfeihértó, Bessenyőd, Polgár, Záhony, Kállö­semjén, Nyírtura, NagykáMó. Bors István a nyíregy­házi színpadon Film és színpad, géphang és ele­ven, meleg emberi orgánum — .na­gyon messze esnek egymástól. Bors Istvánt, Hunyady Sándor érdekes ( pszichológiai tanulmány-darabját tö­kéletes filmen láttuk, de milyen más volt most azok előtt, akik a Thurő­czy-színtársulat tegnapi bemutató­ján látták először a színpadi feldol­gozást. Most láthatták, hogy a drá­mai feszültség, amelyet az össze­ütközések és bonyodalommá szövő­dő motívumok éleznek ki, az eleven hús és vér emberek, az ízes, remegő* vagy lújjcingó igaz emberi harag ere­jével mennyivel vért forralóbbak és döbbenetesebbek. A filmnek is meg. vannak a különös lehetőségei, de a drámai s.zó verhetetlen, az eleven színpad soha mással nem pótolható, gépmeehanizmussal nem helyettesít­hető. Thúróczyék premiert nyújtottak a Bors István bemutatásával s a kö­zönség egy része, a színpadi kultúrát nem divatból vagy fővárosi időtöl­tésből kedvéi, hanem lelki problé­ma-megoldásokat szeret a színpadon vagyis a kulturáltabib, az igazabb lelki emberek eljöttek és elmélyed­tek a kitűnő társulat feldolgozásá­ban. A színjáték nemcsak mélyre­hatóan érvényesült, tapsokat aratott, tetszést keltett, hanem nagy emóció­náliis élményeket váltott ki, meg­könnyezte tte egy-egy mélyen emberi jelenetével a hallgatóságot, fis ezek az emocionális élmények örökké megmaradnak emlé'künkiben, .mint életünk egy-egy szépséges emlék­képei. Ezt pedig a szereplők tudásá­nak, elméltyedő kulturáltságának, a társulatban élő, lobogó hivatásszere­tetnek köszönhetjük. Thuróczy Gyula igazgató komoly, értékes sze­mélyisége szinte átsugárzik ezen a társulaton, minden feladatot tanul­rnányszerü igazságkeresésse! és lel­kes invencióval oldanak meg. így dolgozott minden művész és mű­vésznő az esti bemutatón is. Hor­váth Jenő erős és klasszikus voná­sokkal rajzolt Bors Istvánja, Kéldy Gyula Tulogdyja, Va.ss Irma Tulog­dynéja, a három előkelő leány jel­lemábrázolásnak kiváló alakítói: H. Lovassv iK„ Sándor Iza, Majtényi G. a markánsan és plasztikusan elénk állított Túzok megelevenítője, Kés­márkv K.. az élettel teljes dr. Geréb mesteri ábrázolója Porfi Mihály, Vali drámai sorsát mély és nagysze­rű tragiikai érzékkel megjátszó Csa­nády Íía és a többiek is, mint Seres Gyula, a jegyző kitűnő alakítója, Lovass József, Csontos Kálmán, Fo­garasy M„ Tábor Erzsi, Juhász Já­nos, Szalma Lajos egy iziig-vérig új magyar drámai együttes nagy érté­keit csillogtatták meg. A rendezés •eleven és színes volt, Horváth Jenő érdeme. HETI MŰSOR: Csütörtök délután: Szlilők lázadá­sa (.filléres helyárakkal); este: Félté­kenység. Péntek: Jedermann (Nvirvidék­a kei ós). Szombat: Feleség (Könyves-Tóth irzsi felléptével). Női és férfi ruhák száraz vegytisztitását és bármely szinre való festését a legmodernebb gépÉii, l|tiletih készít I l'il I l'llillllHIIIIHili imillll'l'M II'HIHIHI l'H in iiiiiiiiihimiibiimii iiiihiiiihiiiiihiiiiiiiiii ll—m— Papp László vegyáüzeme Vay Ádám utca 65. Telefon: 510. — Fióküzletek: Széchenyi utca 2. sz. Telefon 509. Véső utca 3. és Kis tér 2. ALAPÍTVA: 1914-ben. — Ezüst éremmel kitüntetve. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom