Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)
1940-07-20 / 164. szám
_|Trfe no n 21.)_19 40 július hó 20. ÍHJS1 3K Elülnek majd a harcok viharos hullámai, felderül újra a béke szivárványa a világ ma borulatos egén. Kisüt a nap, elpihennek a stukák, az ejtőernyős csapatok és a béke fiaivá lesznek újra a hősök, akik glóriát vontak ma nemzetük fölé. Ezt a békét mi is áhítjuk, mi, számkivetett, megalázott magyarok, akiknek a triánoni béke súlyosabb harcokat jelentett, mint a legborzalmasabb háború. Megpróbáltatás húsz évét éltük át, de a bánatnak, a tövises mély útnak óriási eredményei mutatkoztak. Megtanulták egymást jobban szeretni, felismertük a lélek, az erkölcs nagy parancsának Jelentőségét, ráléptünk a szociális tettek útjára, megkezdtük a hárommillió szegény magyarnak felemelését a napfényre, a szebb élet magaslatára. Magyarabbá tettük életünket, szavainkat, ruhánkat is, magyar honvédő erőt fejlesztettünk, amelynek csodálatos felkészültségét ámulva láttuk magunk előtt. Akik vezettek, bármiként is vélekedett rólunk a mindig gáncsoskodó kritika, bizonyos, hogy jól vezettek, mert a közeli idők megmutatják, hogy magvetésük kalásztadó nyárra talált. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez... Üjra hitünk a költő hite, újra erőnk az ősök ereje. Üj szelek új tavaszokat hoznak, de bármiként is alakul a magyar életforma, ha leveti is régi sallangjait, ha átalakul is egy új munkaállammá, ez a nemzet lényegében alapvető substratumában magyar marad. És külföldi barátaink is csak akkor és csak addig becsülnek, mig magyarok vagyunk. 7. ottó* 4 Julius 21 vasárnap Róm. kat. Praxd. Gör. kat. Sím. Prot. Dániel. A nap kél 4 óra 8 perckor nyugszik 19 óra 32 perckor. A hold kél 20 óra 18 perckor, lenyugszik 6 óra 21 perckor. Magyar napirend Románia azt hiszi, hogy kétféle az igazság. Szerinte csak a békeszerződéseknek azok a rendelkezései nem kötik, amelyek kötelezettségeket jelentettek eddig számára, ellenben fenn kívánja tartani azokat a rendelkezéseket,"amelyek javakat juttatnak továbbra is részére. Itt a nagy tévedés. A békeszerződés megbukott. Mi is ezt valljuk. De a szerződések megbuktak teljes egészükben és nemcsak részletükben, Ezt fogja megértetni Európával és benne Romániával is az uj idők szelleme. Joius 22. Hétfő. Róm. kat. Magdolna. Gör. kat. Magdolna. Prot. Magdolna. A nap kél 4 óra 9 perckor, nyugszik 19 óra 31 perckor. A hold kél 20 óra 46 perckor nyugszik 7 óra 23 perckor. Gyógyszertárak: Szombat estig a kővetkező gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot : OSGYANY JÓSZEF (Bessenyei-tér) és ILLÉS ZSÓFIA (Deák Ferenc utca) Szombat estétől egész héten a kővetkező gyógyszertárak tartanak ügyelet szolgálatot: SZOPKÓ, TÖRÖK és HA1SSINQER Julius hónapban a közgyégyszerslláiás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermekmenhely, Stefánia vényeire a Török Gyula Hatzel-tér gyógyszertára szol {áltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 líráig, az éjjel szolgálatot teljesítő gyógysiertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 26Q.500/1934. B. M. rendelet érteimében •ste 9 órától reggel 7 óráig vénykészitésnél 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér pótdíj jár. Sóstói kádfürdő nyitva. A sóstói strandfürdő nyitva. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. — Esküvő. Barkóczy Erzsébet és Kovács Zoltán e hó 21-én este 7 órakor tartják esküvőjüket a helybeli róm. kat. plébánia templomban. — Ma délután érkeznek haza a nyiregyházi honvédelmi munkaszolgálatos leányok. Pénteken délután Jákváry Kálmán népművelési titkár, Nagy Sándor gyümölcstermelési intéző a Nyirvidék munkatársával megszemlélte a .leveleki szociális akció házait és a női honvédelmi munkára vállalkozott hőslelfcü nyíregyházi leányok telepét. A leányok Szinegh Erzsébet vezetésével két katonai teherautón ma délután érkeznek haza Nyíregyházára ir ) a legújabb nöi és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kalapüzlete, — Luther utca 6. szám — Kik jogosultak faszenet árusítani? A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az érdekeltek megfelelő tájékoztatása végett elvi jellegű döntésében kimondotta, hogy a szénkereskedő szénkereskedésre jogosító iparigazolvány alapján faszenet is árusíthat. Ezzel szemben a tü zií aker esk edő tüzifaker eske désre szóló iparigazolványa alapján faszenet nem árusíthat. A tavaszi nöidivat legszebb RETIKÜL ÚJDONSÁGAIT olcsón beszerezheti ETET börőndösnél Takarékpalota. — Mennyi só van Kárpátalján? A Búvár júliusi száma írja ? Az ország sószüksiégletét Aknaszlatina teljes mértékben kielégíti. A sótömzs hoszsza mintegy 2100 méter, szélessége kereken 1700 méter, mélysége pontosan még ma sem ismeretes. A sóbánya egyik legrégibb fejtésének, a Ferene-bányának falai 110 méter magasak. E bánya eddig ismert mélysége körl'belül 800 méter. Csak ennek az egyetlen sótestnek mennyisége is két és fél millió tonna. Ha ehhez a Lajos-akna és az újra üzembe helyezhető Kunigunda-akna sótömzsének tömegét hozzászámítjuk, a rendelkezésünkre álló legkisebb sómennyiség 7 millió tonna. Ez a mennyiség .még jelentékenyen növelhető és újabb sóterületek feltárásával gyarapítható. Olcsón és jól vásárol Mayer Ágoston dtvatOzletétien nöi és férfi divatcikek, kötött áruk, fehéremük, divatselymek, szövetek. — Ki kell jelenteni az OTI-nál a katonai szolgálatra bevonult munkavállalókat. A katonai szolgálatra bevonult munkást az OTI-nál ki kell jelenteni, hacsak a munkaadó maga nem hajlandó fizetni a fegyvergyakorlat idejére munkása OTI-járulékait. Ha a munkás visszatért munkahelyére, ezt a körülményt is a törvényes rendelkezéseknek megfelelően kell az OTI-nak bejelenteni. — Érdekes átirat érkezett a vármegyéhez. Komárom vármegye átiratot intézett a törvényhatóságokhoz és így Szabolcs vármegyéhez is. Az átiratban kérik a kormánytól a bankok, nagyvállalatok fokozatos ellenőrzését, az idegen tőkeérdekeltségek kezén (levő nagyvállalatok nemzetiesítését, a mezőgazdaság végleges szanálását, a zsidó birtokok megváltásának gyorsítását, az összeférhetetlenség elvének keresztülvitelét, a közalkalmazottak létminimumának megállapítását, — Textilipari szakiskolát állít fel a kormány. A közoktatásügyi minisztérium újabban rendkívül nagyjelentőségű terv megvalósításával foglalkozik. Textiliparunk nagyarányú fejlődése már évek óta szükségessé teszi önálló textilipari iskola létesítését. A kormány elhatározta, hogy a magyar textilipar továbbfejlesztése érdekében önálló textilipari iskolát létesít. Az új iskolában azok a tehetséges fiatalok, akik hajlamot éreznek magukban erre az iparágra, magasabb kiképzést nyerhetnek. — Bélyegzőket leggyorsabban szállít JÓBA papírüzlet, Nyíregyháza, Bethlen-utca 1. Telefon: 77. — Gyümölcscsomagok féláru postai szállítása. A földművelésügyi minisztérium felhívja a gyümölcstermelők figyelmét, hogy a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter, felismerve a gyümölcs termesztésének nagy gazdasági jelentőségét, a szállítás és értékesítés megkönnyítésére évekkel ezelőtt „filléres csomag" néven kedvezményes díjú csomagtípust vezetett be. A filléres csomagok szállítása feleannyiba kerül, mint a rendes csomagoké. A csomagok házhoz kézbesítéséért is csak a rendes házhozkézbesítési díj fele jár. Természetesen az utánvételi, expressz és egyéb díjakat épúgy teljes egészében meg kell fizetni a filléres csomagoknál is, mint a rendes postacsomagoknál. Fagylalt különlegességek sütemény újdonságok a gyönyörűen berendezett Bácsik cukrászdában LUTHER-PALOTA. M. Kir. Meteorokkal Nyirvgyhia* Időjárás jelentése 1940. Julius 19 reggel 6-tt-tó' Ju'ius 20. 6-33-ig Hőmérséklet: maximum 250. Hőmérséklet: minimum 13 5. Talajmentén: 110. Szél erőssége, iránya (0—12) 1. Enyhe délnyugati szél, többnyire szélcsend. Felhőzet nagyság (0—10) 5, Csapadék milliméterekben reggel 7től 7-ig 0. Látás: 5 km. Napfény tartam : 10 ó. a. Jegyzet: Reggel erős harmat. Diak. Testvérek Mlárl örvend nagy közkedveltségnek a sohonai Ásványvíz MERT a legkiválóbb orvosprofesszorok megállapították, hogy a viz kiváló gyógyhatással bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Csokonai Ásványvíz. Szénsavas, üdítő és kellemes ásványvíz ez, mely bor mellé is kitűnő f KAPHATÓ MINDENÜTT! — Egy iév eredménye. Egy év sertés- és marhaexportjának eredménye — 28 millió márka, 18 millió líra, 38 millió cseh korona. — Levélpapír dobozban, blockbao és mappában, legfinomabb kivitelben, díszes csomagolásban kapható: Jóba papírüzletében, Bethlen-u. 1. — Üzlethelyiségek felmondása. A legutóbbi napok folyamán két kormányrendelet jelent meg, amelyek közül az egyik az üzlethelyiségek és lakások bérének felemelését, a második pedig a lakások felmondását tilalmazza. Az üzlethelyiségek a jelenlegi jogállapot szerint akár a (bérbeadó, akár a bérbevevő részéről felmondhatok. Egyes fővárosi érdekeltségek részéről mozgalom indult meg, hogy a felmondási tilalmat a kormány az üzlethelyiségekre is terjeszsze ki. Minthogy ezzel a kérdéssel nagyon sok gazdasági vonatkozású ügy függ össze, döntés előtt a kereskedelemügyi minisztérium kérdést intézett a kamarához és a többi érdekképviseletekhez. A kormány a kérdésben a válaszok beérkezése után fog dönteni. — Egyre keresettebb szőrme a magyar báránybőr. Külföldön számos piacon a magyar báránybőrnek már évek óta kiváló híre van, ugyanakkor a hazai feldolgozóüzemek ezt a cikket meglehetősen elhanyagolták. Csak a behozatali nehézségek folytán terelődött a figyelem a magyar báránybőrre és kiderült, hogy a magyar bárány bőre nemcsak szépségben vetekedik a külföldi áruval, hanem azt tartósság dolgában is sokszorosan felülmúlja. A báránybőr térhódítása tapasztalható a ruhabélésekné! is. A szakértők megállapították, hogy a báránybőr a luxusárunál is teljesen pótolja az eddig nélkülözhetetlennek hitt külföldi prém eket. Újdonságok fürdőruhákban, fürdőcikkekben nyári divatcikkekben flsztalos László dlvatüzletében Vay Ádám utca f TELEFON: 535. szám — v