Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)
1940-07-18 / 162. szám
(Trianon 21.) 1940 július hó 15. A legszebb esték a színházi összejövetelek Nyíregyházán. Komoly értéket reprezentáló együttes várja a színházba napról napra a közönséget. Megelevenedett a mult szép hagyománya, a magyar játékszín igazi művészi szépséggel elevenedett meg a staggione-társulatok produkcióiban. A közönség hiányzik még, a magyar publikum, amely valamikor vagyont is áldozott azért, hogy felépítsék a magyar szó igazi oltárait. Most végre ott vagyunk annál az eredménynél, amelyért egvkor Kemény Zsigmond, Széchenyi kora áhítozott. Van kitűnő együttesünk, vannak rajongó, hivatásukban a nemzetért szolgáló színművészeink. Igaz, hogy közönségünk gondolatvilágát sok más tárgy foglalkoztatja, de ma, amikor olyan bizakodó a magyar jövőre gondolás, itt az ideje, hogy megnyugodva szemléljük sorsunk lehetőségeit. A színház támogatása is honvédelem ma. Nemcsak azért, mert nem hagyhatjuk reményvesztetten búslakodni a legjobb magyar erőket, hanem azért is, mert a közönség ellenőrzése, a közönség irányítása éppen jelentős a színmvészet támogatása során, mint az iskola, a sajtó segítése nagy feladatainak szolgálatában. Szeressük mindazt, ami magyar érték, magyar gondolat, magyar szó és mutassuk meg. hogy Nyíregyháza nem alábbvaló egy vidéki városnál sem a színművészet támogatása tekintetében. Aki nem mehetett eddig színházba, menjen most. Róm. kat. Vince. Gör. kat. Makrina, Prot. Emília. A nap kél 4 óra 5 perckor nyugszik 19 óra 34. perckor. A hold kél 19 óra 13 perckor, lenyugszik 4 óra 16 perckor. Magyar napirend A miniszterelnök a szentisváni álameszméről a következőket mondotta: „A jelen is csak átmenet. Átmenet és én figyelem a lelkeket, az öregek és különösen a fiatalok lelkét, akikkel az utolsó husz évben többet foglalkoztam és ugy láttam, hogy olyan kiegyenlítődés felé megyünk, a lelkek olyan megértést és olyan uj világrendet keresnek, amely visszavezet bennünket valami szebbhez, fennköltebbhez, megértőbb élethez. És ma az álmok lassan átfejlődnek ilyen megértés feléEz a szentistváni állameszme." Gyógyszertárak: Szombat estig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: •OSGYANY JÓSZEF (Bessenyei-tér) és ILLÉS ZSÓFIA (Deák Ferenc utca) Julius hónapban a közgyógyszer ellátás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek menhely, Stefánia vényeire a Török •Qyula Hatzel-tér gyógyszertára szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 •iáig, az éjjel szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében «ste 9 órától reggel 7 óráig vénykészltésnél 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér fétdij jár. Sóstói kádfürdő nyitva. A sóstói strandfürdő nyitva. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. - .NYIRVIDÉK aZABOLC«! Hifi 5ZABOLC81 Hifi HÍRLAP 3. oláal ivatí — Felfüggesztették a hivatalokban a délutáni kötelező munkaszolgálatot. A belügyminiszter rendeletben utasította a hatóságokat, hogy a hivatalokban függesszék fel a délutáni kötelező szolgálatra vonatkozó rendkívüli intézkedésekét. A szabadságokra .vonatkozó intézkedés érvényben maradt, illetve csak annyiban módosult, hogy ma már úgynevezett csökkentett szabadságok kiadhatók. Nyíregyházán már keddtől kezdve beszüntették a délutáni hivatalos órákat. — Állami gépjárómüvezetőképaő tanfolyam. Az Állami Gépjáróművezetőképző (sofőr) Tanfolyam a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, VIII.., Józsefkörút 6.) augusztus 5-én, este fél 7 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta délelőtt 10—<12 óra között az .igazgatósági irodában. f I" a legújabb női és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kalapüzlete, — Luther utca 6. szára — Javítóvizsgálatra szaktanárok gimnáziumi, lieeumi és polgári Iskolai tanulókat szakszerűen előkészítenek: Körte-utca 7. sz. alatt. (x) — Ellopták a háztetőt. Kellemetlen meglepetés érte pár nappal ezelőtt Danicsó Sándorné orosházi aszszonyt. A padlásra ment fel a déli órákban, hogy szappant hozzon l'e a mosáshoz, a.mikor megdöbbenéssel látta, hogy ismeretlen tolvajok megbontották a tetőt és a ház felerészéről elvitték a cserepet. A cseréptolvaj azonban még a padlást is megdézsmálta, mert onnan 40—50 káló szappant is vitt magával. Dancsóné feljelentést tett a tolvaj dk ellen. — Ez év első öt hónapjában a hazai szénbányák 50 millió métermázsa szenet termeltek. Havi 10 millió métermázsás átlagter.melés mellett az idei összes termelést 120 millió métermázsára becsülheti, ez a mennyiség csúcsteljesítményt jelent. A szén szükséglet is erősen megnövekedett; a cukorgyárak tavaly 15.000 vagont használtak fel, az idén 30.000 vágón szenet igényeltek a széngazdálkodási bizottságnál. — Olcsón és jól vásárol Mayer Ágoston dtvatiizletéfien női és férfi divatcikek, kötött áruk, fehéremük, divatselymek, szövetek. — Mesterséges bors az új magyar találmány. A bors, amely nemcsak mint háztartási fűszer fontos, hanem a húsfeldolgozó i.par, a szalámi- és konzervgyárak egyik nyersanyaga is>, mert kitűnően konzerválja a húsneműeket, csak nagy nehézségek árán hozható be. A természetes bors szerepét ez a most feltalált műfoors teljesen be tudja tölteni. Előállítása kizárólag Magyarországon termelt anyagokból készül. Illetékes tényezők komoly jelentőséget tulajdonítanak a műborsnak, amely még a fűszer-pap, nika értékesítését is elő fogja segíteni. A borspótló szer anyagai között ugyanis a fűsizer-paprika jelentős szerepet visz, így emeli a hazai paprikafogyasztást. A gyakorlati előállításra vonatkozó munkálatok még a napokban megindulnak. — Felemelik az osztálysorsjegyek számát. Az osztáiysor&jegyekben mutatkozó nagy kereslet ismét időszerűvé tette annak a régebbi tervnek 'megvalósítását, hogy a jelenlegi osztáiysorsrjegy-kontingenst a m-e ^'növekedett szükséglat arányában felemeljék. Eaidőszerint a Pénzintézeti Központ osztálysorsjáték osztálya nyolevannyoleezer darab sorsjegyet hoz forgalomba. A terv az. hogy ezt a sor9je.gvszámot 94—96 ezerre emeljék fel. — A konzervgyárak erősen érzik a cukor és a doboz hiányát. Az idén májusban a tavalyi fogyasztás 75, júniusban a tavalyi cukor-kontingens 50 .százalékát kapták meg a gyárak. Szüksége va,n a könzervgyáraknak évi 280 -vágón honganyzott lemezre is. A magyar gyáraik 120 vágón lemezt készítenek; 66 vágón lemezt Amerikából szerezitek be a gyárak 70.000 dollárért, a Nemzeti Bank engedélyiével. — Felvétel a Diákok Házába. A Diákok Fláza Egyetemi és Főiskolai Diákotthon (a „Pro Ohristo" Magyar Evangéliumi Ker. Diákszövetség internátusa) barátságos, meleg otthont nyújt a fővárosban tanuló diákságnak. Az 1, 2, 3 és 4 személyes szobákon kívül társalgó, tanuló, tornaterem stb. áll a lakók rendelkezésére. Központi fűtés, kád- és zuhanyfürdő. A szobák árai havonként 10—24 pengő között vannak, mely összeghez minimális fűtési és fürdési díj járul. Felvételi kérvényeket július végéig kell beadni. Részletes tájékoztatót kérésre küld az intézet vezetősége: Budapest, VII., Hársfa-u. 59-b. — Lisztraktirkönyv kapható « J ó b a-féle papírüzletben, Bethlenutc« 1. Telefon: 77. (x) Megérkezett az Orion Néprádió második sorozata Készpénzár 43 — P 6 havi részletár 48'— P Kuhereknál Zrinyi Ilona u. 8. Telefon 4-76. Rádidjavitás. Hock laboratórium RÁDIÓ CSÜTÖRTÖK, július 18. Budapest I. 16.15: Ruszin félóra. 17.15: Előadás. 17.45: Suki Tóni és cigányzenekara muzsikál. 18.15: Elbeszélés. 18.45: Tándemezek. 19.25: Orvosi előadás. 19.45: Részletek Verdi: „Trubadur" c. operájából. 20-10: Lóvérsenyer edmén vek. 20.20: „Pompeji végnapjai." Hangjáték három részben. 22.10: A Mária Terézia 1. honv. gy. ezred zenekara. 23.25: Farkas Béla és cigányzenekara. Budapest II. 16.15: Filmdalok és jazz-számok. 18.45: Elbeszélések. 19.15; Bán Sándor zongorázik. 20.00: Hírek, lótversenyeredmények. 20.25: Zeneka ú művek. 21.35: Időjárás. PÉNTEK, július 19. Budapest I. 16.15: Előadás. 17.15: Hanglemezek. 18.00: Sportközlemények. 18.10: Harsányi Margit csevegése. 18.30: Pertis Jenő és cigányzenekara. 19.25: Hofmeister harmonika kettős. 19.40: Felolvasás. 20.10: Az operaházi zenekar. 22.10: Gáspár Lajos és cigányzenekara. 23.20: Hanglemezek. Budapest II. 19.35: Lengyel Gabriella hegedül, zongorakísérettel. 20.00: Hírek. 20.25: Felolvasás. 20.55: Tánelemezek. 21.50: Időjárás. Kassa. 10.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.20: (Zenekari művek. 11.40: Hírek. 12.00: Bpest I. 15.25: Hanglemezek. 16.15: Bpest I. műsora. Miért örvend nagy közkedveltségnek a sofeonai ásványvíz MERI a legkiválóbb orvosprofesszorok megállapították, hogy a viz kiváló gyógyhatással bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Csokonai Ásványvíz. Szénsavas, üditő és kellemes ásványvíz ez, mely bor mellé is kiíOni! KAPHATÓ MINDENÜTT! — Izr. hitszónoklat. Szarws-út-+ cai statusquo templomban a péntek esüi istentiszteleten dr. Kalmár György csongrádi főrabbi szónoklatot tart. — 37.000 német egyetemi hallgató. A háború a német egyetemek és főiskolák hallgatóságát nemhogy apasztotta, hanem még jelentős mértékben növelte is. Jóllehet az 1939. év nyarán beiratkozott hallgatók 75 százaléka katonáskodik, a német egyetemek és főiskolák diákjainak száma a mostani trimeszterben 37 ezerre emelkedett. — Meghosszabbították a befőzési cukorigénylések benyújtásának határidejét. A földművelésügyi miniszter 200.200—1940. sz. rendeletéivel a befőzési cukor iránti kérelmek beadásának határidejét július hó 24-ág meghosszabbította. A kérvényeket a Gyümölcstermelők Országos Egyesületéhez (V., Vilmos császár-út 76.) kell benyújtani. A kérvényben feltüntetendő az igényelt mennyiség. Mellékelni kell hozzá egy nyilatkozatot, melyben a kérelmező kötelezően kijelenti, hogy az igényelt cukrot csakis idei salját termésű gyümölcsének feldolgozásához használja fel, tehát kereskedelmi forgalomba nem 'hozza, azonkívül, hogy aláveti magát a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete vármegyei gyümölcstermelési intézői ellenőrzésének. Csatolni kell a kérvényhez községi bizonyítványt, mely igazolja, hogy kérelmezőnek hol és mekkora kiterjedésű gyümölcsöse és abban hány darab és milyen nemű gyümölcsfa áll. Újdonságok fürdőruhákban, fürdőcikkekben nyári divatcikkekben Asztalos László divatüzletében Vay Ádám utca I TELEFON: 535. szám. — MEGHÍVÓKAT a legegyszerűbbtől a legkényesebb igényekig készít Orosz Károly nyomdaüzeme Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. sz. Telefon: 577.