Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 99-146. szám)
1940-05-17 / 111. szám
m (Trianon 20.) 1940 május hó 17. taátrum feltárta aranyos kapuit, megnyitotta számunkra az álom világát Nyíregyházán. Megkezdődött a kiváló színtársulat évadja. Nyíregyháza közönsége mindig így volt a Színházzal, hogy az első előadásokra csak mintegy előőrsöket küldött ki. De amint ismerősökké váltak a színészek, gyorsan bevette művészetük ereje és csodálatos szépsége a szíveket. Persze ezt a hódítást meg lehet gyorsítani is ismeretlen, de szenzációsan ható új darabokkal is. Ám minden a közönség lelkesedésén, becsületes magyarságán, áldozatos szellemi felkészültségén múlik. Színházunk újra a magyar szó oltára, ne hagyjuk cserben ezt a templomot. Róm. kát. Venanc. Gör. kát. Péter. Prof. Erik. A nap kél 4 óra 4 perckor, lenyűgözik lé óra 18 perckor. A hold kél 15 óra 37 perckor, lenyugszik 2 óra 12 perckor. Magyar napirend A kultúra azt is jelenti, hogy készségesen íámodatására siet az ember a kulturtörekvéseknek. Nem nagyon lehet elmondani a színház tegnap esti megnyitó előadásáról, hogy a nézőtérről a kultúra nagy nagy szeretete áradt volna szét A színészeket is ülik egy kissé támogatni Iega ább annyira, hogy a színház szűk nézőtere ne kongjon az ű'ességtől. Gyógyszertárak : . Szombat estig a kővetkező gyógyszer- tárak tartanak iigyéieíi szolgálatot: JANCSÓ-REICHMANN (Luther-u, 1.) és FEJÉR (Rákóczi utca) Május hónapban a közgyógyszerá- iátás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek menhety, Stefánia vényeire a Ger- gelyffy György (Kálíóí u.) Szent István u. gyógyszertára szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak réggel 8-től este 7 éráig, az éjjel szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A ^0^00/1934. B. M, rendelet érteimében '•&te 9 órától reggel 7 óráig vény készítés- áél 25 százalék, kézielad ásnál 50 fillér pótdij jár. Sóstói kádfürdő nyitva. A .váró« gőa- és kádfürdő «.yitva, — A Ref. Nőegylet közgyűlése. A Református Nőegylet május 20-án délután fél 5 órakor a reif, elemi iskola dísztermében közgyűlést tart, amelyre a tagok megjelenését kéri az elnökség. (x) — Szénné égett egy gazda. Szekér István 57 éves ceglédi gazdálkodó tanyáján, ittas állapotban pipájára akart gyújtani. A pipa helyett a ruháját gyújtotta meg s olyan súlyos égési seibeket szenvedett, hogy azokba néhány órai szenvedés után belehalt. — Gyenge az ecetfogyasztás. Az elmúlt hónap okiban 25 ecetgyári engedélyt vontak be, viszont 40 új engedélyt adtak ki, úgyhogy jelenleg 172 ecetgyár van üzemben Magyar- országon. A gyárak egy évben 18.000 hektoliter szeszből 1400 vágón ecetet gyártanak. A Magyar Vidéki Sajtótudósító budapesti jelentése szerint ez az év rosszul indult az ecet gyárosok részére, mert a hosz- s-zú tél elfagyasztotta a salátát s ezért a más éveikben a saiátaszezöm- kor felhasznált 200 vagónos fogyasztás lényegesen csökkent. A gyárosok most az uborka- és paprik'a- szez óntól várják az ecetfogyasztás .növekedését. — Házasság. Özv. dr. Kubassy Bé- | Iá né szül. Horváth Gizella és Pöp- J pel Sándor főszolgabíró május hó j 18-án délelőtt tartják esküvőjüket í Polgár községben. — Gázolt az autó. Barátka Péter 1 32 éves tiszakerecsemyi lakost egy a ) községen átvonuló ismeretlen rend- j számú autó elgázolta. Barátkit sú- jj lyos állapotban hozták be a nyiregy- | házi kórházba. A gázoló autó megállapítására megindult a csendőri nvomo.zas. I * a legújabb női és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kalapüzlete, — Luther utca 6, szára — Értesítés. A gróf Apponyi Albert községi polgári leányiskola növendékei szombaton délután 2 órakor jelenjenek meg a róm. kát. központi elemi iskolában, ahol a tanítás a rendes órarend szerint megkezdődik. Az igazgatóság. — Halálozás. Dr. Demeter Gyula m. kir. adóhivatali tiszit, tartalékos hadnagy, a harctéren .szerzett betegségében, hosszas szenvedés után, életének 40-ik évében elhunyt. A fiatalon elhúnyt tisztviselőt nemcsak felettesei, hanem a vele hivatalosan érintkező közönség is szerette és becsülte. Képzett, intelligens tisztviselő volt, aki nagy jövő előtt állt. A kér leihe teilen betegség azonban leverte libáról, május 15-én a debreceni klinikán kiszenvedett. Holttestét a család Nagykállóba szállíttatta. Temetése május 18-án, szombaton lesz a gör. kát. egyház gyász- szertartása szerint. Halála a közbeesőié sbc.n és tiszteletben álló nagy- kállói Demeter-családot borította mély gyászba. — Keveslik a gazdák a cukorfej- * adagot. A Tisza jobbparti Mezőgazdasági Kamara 'beadvánnyal fordult a földművelésügyi miniszterhez, amelyben kifejtette, hogy a vidéki lakosság cukorfejadagját sérelmesen állapították meg.. A Kamara szerint a fejadagok megállapításánál az évekkel ezelőtti statisztikai adatokat vették figyelembe, de azóta a lakosság többségét jelentő agrárrétegek színvonala javult és cukorfogyasztásuk is növekedett. Ernyő áthúzás, javítás Blumbergnéí A nyíregyházi Művészen Hetei napirendié Május 18-án: A Székesfővárosi Hangverseny Zenekar hangversenye a Koronában, este fél 9 órakor. Képzőművészeti kiállítás a Városháza termeiben. Nyitva délelőtt 9-től délután 6-ig. Belépődíj 30 fillér, diákoknak és katonáknak 10 fill. Május 22-én: A Benczúr Gyula em- lékkiállítás ünnepélyes megnyitása délután fél 6 órakor. — A Magyar Női Vonósnégyes hangversenye a Korona nagytermében, este fél 9 órakor. készítését és átalakítását legszakszerübben készíti Halász áll. vizsg. asztalos mester Kálvin tér 9 (Postával szemben) — Dogmatikai hiba a gyászjelentések szövegében. Egyre-másra olvashatjuk a gy á sz jelent és ebben ezt a kifejezést: „a halotti szentségiek felvétele után“. Czapik Gyula veszprémi püspök legújabb pásztor levelében kifjti, hogy ez a kifejezés dogmatikai; szempontból hibás. A halottaknak nincsen szentségük; csak az élőknek. Az összes szentségek az élők számára vannak rendelve. Ez a kifejezés: „holtak szentségei“, — mely a katekizmusban is szerepel — a lelki halottakra vonatkozik, akik a halálos bűn állapotában .vannak, s abból a keresztség vagy bűnbocsánat szentsége által szabadulhatnak meg. A veszprémi püspök felhívta papjait, beszéljenek a temetkezési válla latokkal és a gyászjelentéseket készítő nyomdászokkal s hassanak oda, hogy a jövőben a helytelen kifejezés helyett ,,a szentségek kegy elmei vei megerősítve“ szöveget használják. — Kiszúrta a tehén a szemét. Szatmári Bertalanná szabolcsi lakosnak a tehene, szántás közben a szemébe döfött. Szatmárinét, akii a félszemére megvakult, ápolás végett beszállították a nyíregyházi Erzsé- bet-kórházba. — A gyomornyomás és gyomorfájás, rossz emésztés és fehér nyelv- lepedék, halvány arcszín és kedvte- lenség igen sok esetben hamarosan megszűnnek, ha hálműködésünket reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvízzel rendbehozzuk. Kérdezze meg orvosát! — Anyakönyvi hírek. Május 14— 15. Születés: Gyeihrószky István ág. h. ev., Zsukotins.zky Antal r. kát., Va-ntsa Margit r. kát., Hajdú Éva r. kát., Merkószky József ág. h. ev., Lakatos Ilona ág. h. ev., Tömasovsz- ky Zoltán ág. h. ev., Ádám András róm. kát., Spisák András ág. h. ev., Simái József gör. kát., Vékony Piroska gör. kát., Harman Erzsébet ág. h. ev. Házasság: Szűcs István ,r. kát. és Dudás Erzsébet r. kát., Ga- ram völgyi Róbert ág. h. ev. és Kru- ták Erzsébet r. kát., Zajácz István ág. h. ev. és Kovács Erzsébet r. kát. Halálozás: Mlhalkó András ág. h. ev. 68 éves, Sípos Zsuzsánoa r. kát. 7 hónapos, Kemény Pál .izr. 79 éves, Losonc zú J óz séf rtíf. 58 éves, Auspitz Ignác izr., Silmkó Mihály ág. h, ev. 65 éves, Glück Endre izr. 56 éves, Hankószki János gör. kát. 8 éves, Matvej András r. ka,t. 3 éves, Lakatos Erzsébet reif. 56 éves, Okr-uk- lovszky József r. kait. 73 éves. Már jégverés előtt biztosítsa vetését C Miírt örvend nagy közkedveltségnek n sohonal ásványvíz MER! a legkiválóbb órvosprof esősötök megállapították, hogy a viz kiváló gyógyhatással bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Csokonai Ásványvíz. Szénsavas, üdítő és kellemes ásványvíz ez, mely bor mellé is kitúniü KAPHATÓ MINDENÜTT! — Mennyi mágnesvasércet termel Svédország? A Búvár májusi száma írja: A világ legjobb vasércét, a mágnesvasércet Svédországban, Ki- r unó var a környékén bányásszák. A svéd mágnesvasé'ixből 1936-ig évi 7—8 milliói tonnát termeitek. A fegyverkezés megindulása után a vasérc termelés rohamosan fokozódott. 1937-ben 14,950.000, 1938-ban 13 millió 930.000 tonnát bányásztak. A kivitelre kerülő vasérc 75 százalékát Németország, 13 százalékát pedig Anglia vette át. RADIO PÉNTEK, május 17. Budapest I. 16.15: Felolvasás. 17.15: A rádió szalonzenekara. 18.00: Egészségügyi előadás. 18*30: Kedvelt hanglemezek. 18.50: Sportközlemények. 19.25: „Árva Pál gazdagsága.“ Endrődy Béla meséje, Polgár Tibor zenéjével. Elmondja Szdecz- ky Zita. Közreműködik a rádió szalonzenekara. 20.00: Németnyelvű előadás a debreceni Nyári Egyetemről. 20.05: A Magyar-Jugoszláv Társaság Liszt-*Hubay hangversenyének közvetítése a Vigadóból. 21.15: Hírek. 22.20: Hírek, idő járásjelentés. 23.40: Tánclemezek. 23.20: Mursá Elek és cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 19.30: Gyorsírótanfolyam. 20.00: Hírek. 20.20: Hanglemezek. 21.35: Időijáirásjelentés. 21.40: Beszkárt-zenekar. SZOMBAT, május 18. Budapest I. 16.20: Mesedélután. 17.15: Ember Nándor zongorázik. 17.45: Postaműszaki tanácsadó. 18.15 ,A régi pesti vurstli muzsikája.“ Zenés hangulatkép. 19.25: Bura Sándor és cigány zenekar a. 20.00: ,Északiak/ Dráma 3 fe'liv. 22.10: Tánclemezek. 23.20: Toki Horváth Gyula és- cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 17.45: Keöimley Bianca énekel, zongorakísérettel. 19.00: Előadás. 19.25: Mezőgazdasági félóra. 20*00: Hírek, lóversenyeredmények. 20.25: A székesfővárosi zenekar hangversenyének közvetítése * nyíregyházi művészeti hetek keretében. 21.35: Időjárás jelentés. Kassa. 10.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.25: Tárad em ezek. 11.40: Hírek. 12.00: Bpest I. 19.25: Bpest II. 19.55: Budapest 1. műsora.