Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 50-98. szám)
1940-04-25 / 94. szám
(Trianon 20.) 1940 április hó 25. _ .Nyírvidék Szabolcsi mis mislAP lsm Ebkei az országba! politikai szabadság van — mondotta a belügyminiszter — természetesen azok között a korlátok között, amelyeket a nemzet vitális érdekei szabnak meg. Semmiféle hatóság nem teheti és nem is teszi meg, hogy politikailag üldözzön egyes embereket, de vigyázni kell, hogy semmiféle politikai mozgalom fel ne borítsa az ország rendjét. Az interpellációs nap forró hangulatában hangzottak el ezek a józan, bölcs szavak, amelyekre ma kettőzötten szükségünk van. A háborúk idején, a társadalmi, gazdasági átalakulás napjaiban megváltozik az idegrendszer. Érzékenyebbek, sértődőbbek, szenvedélyesebbek és romantikusabb kép- zeletüek az emberek. Olyan a világ, mint a lázas beteg, akinek hallucinációi és víziói támadnak. Szükség van a csillapító szóra, a forró homlokra simuló hideg kézre. Hűvösen, ésszel mérlegelő, tárgyilagosan értékelő emberek vezetése óv meg a belső meghason- lásoktól és a pszichózis zavartságá- tól Ezért fogadta a Ház éljenzéssel és tapssal vitéz Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter kijelentéseit a szabadságról és az erkölcsi korlátok szükségességéről. Róm. kát. Kil. és Marc. Gőr. kát. Vazul. Prot. Ervin. A nap kél 4 óra 36 perckor, lenyugizik 18 ________ óra 43 perckor. A hold kél 23 óra 26 perckor, lenyugszik 7 óra 2 perckor. Magyar napirend Egy gazda ember azt mondta, hogy a határban már elkelne egy kis esó. Szinte hihetetlenöl hangzik, hogy esőre van szükség, amikor tudjuk, hogy van egy csomó hely, ahol túlontúl is sok van a vizből. Ez is azt mutatja, hogy szükség vaa az Alföld öntözésére. Ezzel majd megváltozik az Alföld szélső séges éghajlata, csökken az árviz- •veszeszély és javul a csapadékeloszlás. Ez pedig ai ország gazdasági erejének növekedését vonja maga után. Gyógyszertárak: Szombat estig a kővetkező gyógyszertárak tartanak ügyéleti szolgálatot: OSGYÁNY JÓSZEF (Bessenyel-tér) és ILLÉS ZSÓFIA (Deák Ferenc utca) Április hónapban a közgyógyszer ellátás, a tüdőbeteg-szanatórium gyer- mekmenhely, Stefánia vényeire az Osgyáni József Bessenyei téri gyógyszertára szol- gáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak réggel 8-tól este 7 éráig, az éjjel szolgálatot teljesitó gyógy- azertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 360,500/1934. B. M. rendelet értelmében •ste 9 órától reggel 7 óráig vénykészltés- ttél 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér pót díj jár. 1A várMÚ 0Ó*- is k&dfürdé «yftbnt. — A Kisvasút és a strandhozeá- járulás. A városi szakosztályok felhatalmazást adtaik a polgár mesternek:, hogy a Kisvasutak ezévi strand hozzájárulási megállapodását az előző évekhez hasonlóan kösse még. RÁDIÓ IB ViLLANY ^ KERÉKPÁR Horváth ELADÁS, JAVÍTÁS BETHLEN U, 2. TEL 562. T öprengés Fájdalmas kérdés ül agyamra, nehézkesen, izzón: Él a világon öröm ? Vagy csak a fájdalom él ? Mindig az elválás keserűségét szopogatjuk. Hányszor pusztul a törzs, életerős, fiatal! Most is erős tölgyek dőlnek ki, meg ép, üde hajtás, Sírnak az özvegyek és sírnak az árva szülők. Már a remény is áléi, nem bírja hitetni az embert. Nincs menekülni hová ? ... Adj hitem útmutatást! . .. Nézem a hosszú sort, nézem, hogy' mennek előttem. .. S könnybe borúi a szemem, és szivem összeszorul. V1ETÓRISZ ISTVÁN — Az Actio Katholica műsoros előadása. Dr. Korompav Károly ,ig- főorvos és Mészáros Mihály ih. gimnáziumi igazgató lesznek az Actio Ka.thoLiica e hó 28-iiki, vasárnapi 'előadásának szónokai. Az ünnepély a róm. ikat. elemi -iskola dísztermében vasárnap délután lesz. Szórakoztató és nívós műsorszámokról a katolikus egyesületek gondoskodnak. Belépődíj nines, r I * a legújabb női és férfi Tekintse meg nagy választékomat Papp Dénes kalapüzlete, — Luther utca 6. szám — Turóczy Zoltán püspök körlevele az árvízkárosultakért. Turóczy Zoltán tiszaikerületi evangélikus püspök meleghangú körlevélben hívta fel az egyházközségeket az árvízkárosultak megsegítésére. „Üj élet kezdését tegyék lehetővé adományaikkal“ — írja körlevéléiben a püspök és egyúttal intézkedik, hogy a lelkészek készítsenek kimutatást híveik adakozásáról. tekintse meg női és férfi Mujdonségalmat Asztalos László dlvaWzlcte Yay Adam a. 1 TELEFON : 535. szám. — — Apát és fiát egyszerre ítélték el leventekötelezetitség elmulasztása miatt. Jakaibovics Adolf Hunyadi- utcai 38. sz. alatti lakost a rendőri kihágási bíró leventék ötéi ezettség -többszöri elmulasztása miatt 5 napi elzárásra, az apját pedig, mert nem ellenőrizte, hogy a fia eleget tett-e leventék ötele zettségéniek, 5 pengő pénzbüntetésre ítélte. — Menyasszony és vőlegény tragédiája. Nagy József szegedi fiatalember mién y asszonyának, Szélpál Erzsébetnek lakásán főbe lőtte magát és meghalt. A menyasszony rémületében kifutott a lakásból, egyenesen a Tisza hídjálhoz rohant és a vízbe ugrott, azonban kimentették. Azért szánták halálra magukat, mert szegénységük miatt nem tudtak egyb ékelni. Májusi költözködéshez háztartási tisztítószerek, padlólakkok festékáruk legolcsóbban beszerezhetők: hí. Boruzs és Erdős festékszaküzletében, Luther utca 6. sz Telefon 175. — (volt Izsai festéküzlet >— Vitéz Subik Károly pápai pre- látus gyásza. Súlyos gyász érte vitéz Subik Károly pápai preláitust, egri érseki irodaigazgatót, édesapja, Subik Tamás ny. tisztviselő, életének 85-ik évében, a Pozsony melletti Magya r d iósz-egen meghalt. Az egri főpapot Nyíregyházáról is sokan keresték fel részvétükkel. i— Kilencvenedik életévébe lépett Eger érseke. Szmrecsányi Lajos dr. egri érsekfőpásiztor most lépett ragyogó erkölcsi példát nyújtó életének kilencvenedik évébe. Az ezüsthajó, aranyszívű ér sekföp ásztort, aki a nagy lelkek változatlan ‘fiatalságával és éberségével őrködik egyházmegyéjének érdekei, híveinek lelki értékei (fölött, a csodálatos isteni kegyelem ajándékozásaként egészségben eléírt kilencvenedik életév alkalmából ma millió hive zárja áldó, ítbivábbi egészséget esdő imájába. — Ismét árad a Tisza. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztályának legújabb jelentése szerint a Tisza- Telekháza—Vásárasniamény és Tokaj—Tiszafüred között árad; Záhonyig közepes, Tokajnál magas, .lejjebb igen magas vízállású. — Az ev. Geduly leánygimnázium e hó 27-én, szombaton délután 5. órai kezdettel szülői értekezletet tart az ,intézet rajztermében. Előadó: Beüfy Sarolta tanárnő. A szülői értekezletre az igazgató-tanács m. t. tagjait, -a szülőket és az intézet barátait szeretettel meghívja az intézet igazgatósága. — Kommunista szervezkedést leplezett le Debrecenben a rendőrség. Debrecenben a kassai és a párisi kommunista szervezkedésekkel ösz- szeköt tét és-ben álló egyéneket vett őrizetbe a rendőrség. Az őrizetbe vettek felett az ötös-tanács fog ítélkezni. mmmmamaamam Olcsón és jól vásárol Mayer Ágoston dtvatUzletébea női és férfi divatcikek, kötött áruk, fehéremük, divatselymek, szövetek. — ítélet az eszmevédelmi nyilas csoport ügyében. Budapesten a bűn te tötör vényszék ötös tanácsa szerdán este hirdetett ítéletet az eszmevédelmi nyilascsoport ügyében. Az ötös tanács bűnösnek mondotta ki Tóth Pál hentest, mint tett-est a Lendvay István sérelmére elkövetett súlyos testi sértés .vétségében és a Halmay János képviselő sérelmére elkövetett könnyű testi- sértés vétségében és ezért 9 hónapi fogházra ítélte. Bűnösnek mondotta ki -továbbá Mayer Ferenc (fodrászt, aki 6 hónapi fogházat kapott a Halma y sérelmére elkövetett testi sértésért. 'Gruber Lajos és Gál Gsa-ba képviselőket, továbbá dr. Kis-s Géza ügyvédet, a pánt ügyészét, Bognár Ferenc revizort, 'Bánhegyi László magántisztviselőt, Orosz Mihály tanárt, Trutka András kapust a bíróság felmentette. C Miért imád aan kOzkedviltsOgaek a sokonal MERT a legkiválóbb orvosprofesszorok megállapították, hogy a viz kiváló gyógyhatással bir gyomorhurutos megbetegedéseknél, gyomorégésnél Nemcsak gyógyvíznek jó a Gsekanaí Ásványvíz. Szénsavas, üditö és kellemes ásványvíz ez, mely bor mellé is KAPHATÓ MINDENÜTT! — Nagy tűz egy dunántúli faluban. -Kapuvár községben eddig még ki nem derített körülmények között kigyulladt egy gazdálkodó nádtetős pajtája. A szélben a tűz olyan ro- hamo.san terjedt, hogy a lángnyelvek átcsaptak -a szomszédos épületekre és percek alatt az utca valamennyi háza lángokban állt. összesen 19 ház és számos gazda .sági épület pusz— Tiltott koldulásért és csavargásért a .rendőri büntető bíró Szakáll Jáno-s nyírüugosi lakost 3 napi, Horváth Mári-a makulatelepi cigány- asszonyt 5 napi, T-erjék János nyírbátori roivo-ttmultú egyént 20 napi elzárásra ítélte. Nyersbőrök vétele ŐRI MIKLÓS Magyar Bőripari Nyersamyagbe- szerző és Elosztó Rt. bizományosa Nyíregyháza, Árpád utca 5. — A zárt csomagolásban forgalomba kerülő egyes cikkek kötelező megjelölésének elhalasztása. A közvetlen fogyasztóknak árusító kereskedés körében .zárt csomagolásban forgalomba, kerülő .mezőgazdasági termények, termékek és cikkek súlyának megjelölését a 14.500—1940. Kkm. sz. rendidet tudvalévőén kötelezővé tette. E rendelet -május hó 1-én, lépett volna életbe, a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter azonban 27.567—1940. sz. rendeletével a rendelet hatálybalépését november hó Tág' elhalasztotta. Ez utóbbi rendelet továbbá azt -a módosítást is tartalmazza, hogy a rendelet .nem vonatkozik a 20 grammos vagy ennél kisebb mennyiséget tartalmazó zárt csomagolásban -forgalomba hozott vetőmagvakra. Kárpitos munkákat átalakításokat függönyfelszereléseket megbízhatóan és jól készíti Biszuia László kárpitos és lakberendező. Nyirvizpalota. — Műhely : Hatzel tér 6. Gyermekkocsikban, kész bútorokban és vaságyakban nagy választék. —