Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 1-49. szám)

1940-01-11 / 8. szám

(Trianon 20.) 1940 január hó 11. I gával temetőben ■egy lovas síremlék van, annak az ezredesnek síremléke, aki 1848-ban átvette a hadbainduló nyíregyházi honvédség zászlaját. A nyíregyházi nők hímezték a honvédzászlót, amely száz csatában vett részt, de melyet derekára kötve rejtetten hozott haza Rakovszky ezredes. És sok-sok ilyen derékrekötött honvédzászló került haza akkor, a zsarnokság éjszakájának jeges vi­harában. Most ezek a zászló-legen­dák újultak meg lelkűnkben, ami­kor hallottuk, hogy az ungvári nők egykori hímzett zászlóját nyolc darabra osztották a hős honvéd­tisztek és közülök egy hazahozta Nyíregyházára a zászló egy darab­ját az orosz fogság szörnyűségeiből is. A zászlóhoz való hűség szent hevülete él a magyarság lelkében. A háromszínű zászlóban él ez a történelmi erő, legyünk hozzá hű­ségesek és ne cseréljük el soha semmiféle más jelvényekért. A mi lobogónk a háromszínű zászló, ezzel vagy ezen, de ezt őrizzük meg a honvédő harcok viharában. Ez a zászló azonban nemcsak harci jelvény, ez a zászló a sebek be­kötője, ez a harc jele akkor is, ha idebent a magyarság millióinak egészségéért, kultúrájáért, jobb, tisztább életéért folyik a küzde­lem. A belső revízió állandóan fo­lyó harcának is ez a három szín le­het csak a lobogója. Ez óv meg minden bajtól, a reakciótól éppen úgy, mint a túlzó ábrándok ködé­től, ez figyelmeztet a társadalmi és gazdasági élet összhangzatos fej­lesztésének, a fokozatos, de soha meg nem álló haladásnak történel­mi szükségességére. Nem cseréljük fel soha, nem adjuk oda semmiféle pártérdeknek, hatalmi vágynak, ez a zászló összefog minden tisztes erőt és nem engedi meg, hogy tö­redékek, csoportok, különösen nem pedig, hogy egyének érdekei bújjanak meg mögötte. A harcok viharából is haza hozott zászló a magyarság szent jelvénye, amellyel száz halálba is belerohan, ha kell, a közösségi gondolat győzelméért, a független, szabad, önálló Ma­gyarországért. NAPIREND Január 12. Péntek. Róm. kát. Er­nő. Gör. kát. Taciána. Prot. Ernő. Izr. Seb 1. R Kh. A nap kél 7 óra 30 perckor, lenyug- azik 16 óra 15 perckor. A hold kél 8 óra 39 perckor, lenyug­szik 19 óra 32 perckor. Magyar napirend: A velencei ut nyomán természetszerűen a legvérme- sebb elképzelések is szárnyra kaptak és a pesszimizmus is módot talált arra, hogy elhintse kétségeskedéseit A ma­gyar álláspont minden kérdésben, ami a magyar jövőt illeti az, hogy az Isten malmai őrölnek. A magyar nemzet husz esztendő alatt megtanulta, de nem húsz év alatt, ami csak reánk tartozik, hanem ezer esztendő alatt kitermelte RÁDIÓ VILLANY KERÉKPÁR Horváth ELADÁS, JAVÍTÁS BETHLEN U. 2 T£L. 562. ; azt a gondolatot, hogy az idő elkövet­kezik mindig az igazsagtalanságok megszüntetésére, ha bennünk megvan az akarat, az összetartás, a bizakodás és a feltétlen bizalom azok iránt, akik egy nemzet sorsának irányitói. Szombat estig a következő gyógyszer- tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: SZOPKÓ, TÖRÖK és HAISSINGER Január hónapban a közgyógyszer -I- lá as, a tüdőbeteg-szanatórium, gyer­mek nenhely, Stefánia vényeire az illés Zsófia gyógyszertár (Deák Ferenc utca) szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tó! este 7 4ráig, a? éjjel szolgálatot teljesítő gyógy­szertárák este 9 óráig vannak nyitva, A J60,500/19.34. ö. M. rendelet értelmében »»te 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- téi 25 százalék, kézleladásnáí 50 fillér >ót-dtj jár. A városi gÓ2- és kádfürdő nyitva. — Névváltozás. Strub ért György m. ikir. postaiőfeliigyeilő, a Nyíregy­háza 1. és 2. számú postahivatalok főnöke, nevét — belügyminiszteri1 engedéllyel — ,,Nagyőszy“-re vál­toztatta át. — Az Ev. Leányegylet szokásos pénteki összejövetelén Balczó And­rás lelkész úr tart írásmagyarázatot, melyre minden evangélikus leányt szeretettel hív és vár az Elnökség. — Ügyvédi hír. Dr. Leskó Mátyás ügyvédi irodáját a Bocskay-utca 23. sz. alatt megnyitotta. Tel.: 100. (x) 1« Iá és a DarraoL Beváltja. amit ígér. ©^Wnesvdebojlódask.te «főzés, ti rottei jjOzö hashíjff * — Elutasított petíció. Berky Gyu­la. a független kisgazdapárt jelöltje megbukott Hajdúnánáson Benkő Gézával, a Magyar Élet Pártija je­löltjével vívott választási harcban. A kisgazdapárt petíciót nyújtott be a választás után. A közigazgatási bíróság most tárgyalta a petíciót, amelyet visszautasított és a perkölt­ségben a panasziákat elmarasztalta. — Jegyző-üdülőházat építenek Hajdúszoboszlón. Az Országos Jegy- zöegy.e sülét elnöksége dr. Koncz Sándor elnök vezetésével ülést tar­tott, amelyen Pogány József dr. fő­titkár bejelentette, hogy az üdülőház alapból telket vásároltak s ott épí­tik fel a jegyzők újabb üdülőházát. Szép pulloverek, sálak meleg kötött kesztyűk, harisnyák a legfinomabb minőségben Kelemennél M. Kir. Meteorológiai Áltamfe Nyiregykáo* Időjárás 1939. Január 10. reggel 6'33-tói Január 11. 6*33-lg Hőmérséklet maximum —10*0 Hőmérséklet "‘nimuni —210 Talaj mentén —23 3 Szél erőssége, iránya (0—12.) 5. Északkeleti. Felhőzet (0—10) 0. Csapadék milliméterekben reggel 7 tői reggel 7-ig 0. Légnyomás: 780. Emelkedő. Látás: 0 km. Hóréteg magassága: 1 cm. Napfénytartam: 7 óra. Barzó Pál né — Az ungvári ügyészség elnöke. Az ungvári kir. ügyészség elnökévé dr. Bény.ei Zoltán volt debreceni kir. ügyészt, a debreceni olaszba rá­tok egyik vezető tagját nevezték ki. — Ha azt akarja, hogy újévi ajándéka kedves legyen, úgy ve­gyen Papptól női és férfiikaUpot (Luther-utca 6.). Magyaros kalapok nagy választékban, készülnek. (x) — Két havi elzárásra ítélték Cso- bai Gyulát. Az alsódadai járás .fő- szougahír,óságának büntető bírája két havi elzárásra ítélte Csobai Gyula esóbajil gazdálkodót azért, mert munkásad ellátását nem biztosította kellő módon. — Felakasztotta magát — mert nem volt senkije. Porló Má.ria 42 éves balkányi nő a mára virradó éj­jel az ajtókiLi.ncsre kötött zsineggel felakasztotta magát. Mire tettét fel­fedezték, már halott volt. Ismerősei előtt többször hangoztatta, hogy ön­gyilkos lesz, mert nincs senki hozzá­tartozója és rokona s rendkívül si­vár az élete. Eltemetésére a hatósá­gok megadták az engedélyt. — Üj nyilaspárt alakul. A Hubay- pártiból történt kiválások következ­ményeként új nyilaspárt alakulásá­ról érkezik hír a fővárosból. Az új párt elveti az eddigi komolytalan formaruhát és polgári viseletét ölt. Ez a hír is azt igazolja, hogy a nyi­laspártok szétmorzsolódtak. — Elítéltek egy szabolcsi nyilas képviselőt. Gál Csaba szabolcsi lajs- tromos nyilasképviseJő a fővárosban a VH. kerületi rendőri büntetőbíró formaruha jogtalan viselése miatt 200 pengő pénzbüntetésre, behajtha­tatlanság esetén 10 napi elzárásra ítélte. — Három gyermeknek adott éle­tet egy anya. vitéz Tóth Ferenc pe- reoesi vasgyári munkás felesége egy fiú-' és két Leánygyermeknek adott életet az ottani szülőotthonban. Az anya és gyermekei egészségesek, vi­téz Tóth Ferenc a kormányzót kéri fel a keresztapai tisztségre. Hölgyválasznál hiztos sikere lesz, ha Ném etilnél készítteti ruháit hozott vagy választott anyagból. — LUTHER PALOTA. Magyaros ruhák eredeti kivitelezésben. BÁLI NAPTAR Január 14: Városi Dalárda (Koro­na nagyterme). Január 21: Magyárruha-bemiufató (Korona nagyterme). Január 21: IparostanoneiskoJa mű­soros bálja (iparosszéktaáz). Január 27: Vitézi Szék bálja (Ko­rona nagyterme). Január 28: Frontharcos tea (Koro­na nagyterme). Február 1:- Ág. h. ev. Kossuth- gimnáziuim magyar katonanóta^estje (Korona nagyterme). Február 2: Az Ev. NőegyHet mű­soros estje (Korona nagyterme). Február 3: A pénzügyőrök bálja (Korona nagyterme). Február 4: Iparos Ifjak álarcos bálja (iparosszékház). Február 10: Postásbál (Korona nagyterme). GYARMATI ISTVÁN most megnyílt hentes üzletében felvágotiak, hentesáruk és meleg- áruk minden időben a legnagyobb választékaan. — Olcsó árak — Bethlen utca 4. városi üzletház — Somogyi Jenőt, a hírhedt betö­rőt nyíregyházi szerepléséért is a pestvidéki törvényszék vonja fele­lősségre. Somogyi Jenő ismert alak­ja a nyíregyházi büntetőhatóságok­nak, mert mint álszázados, számos bűncselekményt követett el itt, ami­ért súlyos büntetést kapott. A sze­gedi Csil'lag-börtönibőil kiszabadulva, ismét számos bűncselekményt köve­tett el az ország különböző részeim Ellátogatott Nyíregyházára is, ahol a Színlház-utcában kísérelt meg be­törést, de a háziak éberségén rajta­vesztett. Somogyi sorozatos bűncse­lekményeiért most vonta felelősség­re a pestvidéki törvényszék, de íté­letre nem került sor, mivel a tárgya­lást ibizonyátáskiegészítés végett el­napolták. Meghívd A Kisvárdai Hitelbank Rész­vénytársaság részvényeseit 1940. év január hó 21 én délután 12 óra­kor Kisvárdán az :intézet helyiségé­ben tartandó XVI. évi rendes közgyűlésére tisztelettel meghívjuk az Igazgatóság. 1. Az [igazgatóság és felügyelő­bizottság jelentése az 1939. évi üz­letévről. 2. Az 1939 évi zárszámadások előterjesztése és megállapítása, ha­tározathozatal a tiszta nyereség fel­osztása és a felmentvény megadása tárgyában. 2. Az elnök és alelnök hatásköré­nek megállapítása és ezzel kapcso­latban az alapszabályok 22 § ának módosítása. Alelnök választása 6 évre. 4. Határozathozatal az igazgatóság és és felügyelőbizottság mandátu­mának megszüntetése tárgyában és 12 igazgatósági tag és 3 felügyelő­bizottsági tag válasz‘ása. 5. Esetleges indítványok tárgya­lása. Kisvárd?, 1940. január hó 9. Alapszabályaink 13. § a értelmé­ben a közgyűlésen szavazati joggal csak azon részvényesek bírnak, kik részvényeiket a közgyűlést megelő­zőleg 8 nappal szabályszerűen letétbe helyezték. A részvények Kisvárdán, az intézet pénztáránál helyezendők letétbe Ünnepnap és hétköznap mindenki a páratlanul népszerű Csokonai Ásványvizet fogyassza. ízletes, üdítő és gyógyhstásu szénsavas ásványvíz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom