Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 1-49. szám)

1940-02-21 / 42. szám

(Trianon 20.) 1940 február hó 21. 4. óidul SZ Ne törje fejét, hogy hol tölti estéjét! 6 Kellemesen, olcsón jól szórakozhat az uríközönség találkozóhelyén YURESKÓ ÉTTERMÉBEN Esténként fővárosi énekes­nők szerepe'nek Serkadf Elemér, a közkedvelt cigány­prímás és zenekara élén — Bessenyei tér TelafaatzialIM. Eltfiernyis csapatok Az ejtőernyő a repülő mentőöve. Olyan mentőeszköz, amely őt a le­vegő tengeréiből- újra valódi életele­mére. a földre segíti. Kigyulladt, vagy lezuhand repülőgép pilótái kö­zül hányán köszönhetik ennek éle­tüket? A repülő személyzet bizton­ságának komoly kérdése egyre job­ban kifejlesztette az ejtőernyő szer­kezetét. Az ugrások gyakorlására is egyre nagyobb súlyt vetettek. Egy­re nagyobb lett azoknak az embe-. reknek a száma, akik a gyakorlat folytán a jó ejtőernyőkbe vetett bizalmukban megerősödtek. így ha­marosan kézenfekvővé vált az a gondolat, hogy repülőgépekből em­bereket lehet tetszés szerinti he­lyen, tehát az ellenfél hadseregének elzáró .vonalát is megkerülve, a földre bocsátani. így született meg a függőleges átkarolás harcászati gondolat. Ily módon az ellenség harcvonala mögé juttatott harci erők fellépésé­től az elméleti hadvezetés igen so­kat remélt. Repülőgépek százairól a földre bccsájtkozó csapatoktól, ame-í Iveket ejtőernyős csapatoknak ne-^ veztek el, elvárták, hogy azok a .harcoló ellenfél hátában megjelenve, fellépésükkel a csata sorsát eldönt­sék. Remélték, hogy alkalmasak lesznek az ellenfél országában lévő idegközpontok, közlekedési és ellá­tási gócpontok legalább átmeneti kikapcsolására, s ezáltal a hadvise­lő ellenfél anyaországában a terv­szerű szellemi és anyagi utánpótlás megbénítására is. iAz elméletnek gyakorlatba való ültetésekor azonban a függőleges át-! karolás sok gyengéje került napvi­lágra. Kisebb létszámú ejtőernyős csapat nem tudott nagy eredményt biztosítani, a nagyobb létszámú anyagi ellátása vált nehézzé és emellett balsiker esetén teijes ki­szolgáltatottságukkal is számolni kellett. Emiatt korszerű hadsereg­ben az ejtőernyős csapatot földi es légi részlegből álló alakulatokba szervezték. A földi részt önálló harc megvívására, a légi részleget előb-. biek szállító szolgálatának ellátásá­ra tették képessé. Ejtőernyős csapatokkal a közel­múlt hadieseményeiben is találkoz­tunk. Ezideig azonban ezek megfog­ható harcászati eredményeket fel­mutatni nem tudtak. Korai lenne eibből azt a követ- * keztetést levonni, hogy az ejtőer- j nvős csapatok a gyakorlatban nem ) váltak be, s ilyenek a háborús anya­országra veszélytelenek. Egészen bi­zonyos, hogy eddigi sikertelenségük oka helytelen alkalmazásuknak tud­ható be. Ezért bevetésük módjában, harceljárásukban és anyagi ellátá­sukban további fejlődést várhatunk. E fejlődésnek máris látjuk harcásza­ti lag komolyan értékesíthető jeleit. Az ejtőernyős például eddig — az ejtőernyő kinyílása után — .megle­hetős soká ért földet. Ez alatt az A nyíregyházi büntetőtörvény­szék Várady-tanácsa előtt ham ista - nuzásai vádolva állottak Csíkos Bá­lint, Róka Balázs, Erdélyi László és Róka András tiszalöki lakosok, akik a vádirat szerint egy odavaló fiatal- asszony válóperében súlyosan ter­helő, perdöntő vallomást tettek. A négy férfi a házasságbontó perben — a fiatalasszony kétségbeesett ta­gadása elenére is megesküdött — .hogy tudomásuk van annak festett életéről. A későbbiek során azonban kiderült, hogy a vádlottak a férj idő alatt, — az ellenség,^ lőfegyve­reinek hálás és kiszolgálhatott cél­tárgyát képezte. A nagy hátrány kiküszöbölésére máris folynak ered­ményes kísérletek . Minden fejlődésnek és sikeres al­kalmazásnak előfeltétele: az ejtő­ernyős katona rettenthetetlen vak­merősége, hidegvére. E kivételes lelki tulajdonságok nélkül ugyanis minden ejtőernyős csapat értékte­len. Az ejtőernyő egyébként harcoló csapatok anyagi utánpótlásában, vagy elemi csapások sújtotta vidé­kek lakosságának támogatásában is egyre nagyobb gyakorlati eredmé­nyeket mutat fel. felbérelésére tettek hamis vallomást. A súlyos váddal terhelt vádlottak előbb tagadni igyekeztek, de a ké­rész tk ér dések súlya alatt beismer­ték bűnösségüket. A bíróság az érdekes bűnpeiben rendkívül, súlyos ítéletet hozott és Csikós Bálintot 2 esztendei Ró­ka Balázst másfélévi, Erdélyi Bálintot két és félévi. Róka Andrást pedig hat hónapi bör­tönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Gyomor- és bélbajoknál, a máj és az epeutak megbetegedéseinél, reggel felkeléskor egy pohár termé­szetes „Ferenc József“ keserűvlz, különösen kortyonként elfogyaszt­va, igazán remek hashajtó! Kérdez­ze meg orvosát! Nyíregyháza népe meleg szeretettel fegadia a fibr. 25-1 „Finn hangversenyre“ Nyíregyházára érkező Oany Teles Ilon követet Hosszú évek óta nem volt olyan jelentős zenei és Társadalmi ese­mény Nyíregyházán, mint a február 25-iki Finn-est, amelynek műsorán az ország egyik legkiválóbb .zenei együttese, a debreceni MÁV. Fil­harmonikus zenekar és a Budapesti Egyetemek Énekkara szerepel. Az est keretében a legkiválóbb finn ze­neszerzők müveit és énekszámait adják elő Vaszy Viktor és Sauer- wald Géza karnagyok vezetésével. A hangversenynek különös fényt ad, hogy arra leutazik a fővá­rosból Onny Talas budapesti finn követ is, akit meleg szere­tettel fogad Nyíregyháza népe. A hangverseny sikerét már az eddi­gi nagy érdeklődés is igazolja, mert azon ott lesz nemcsak a város, de az egész vármegye társadalmi éle­tének szine-java. Nincs egy ember, aki ne értené meg a hangverseny rendezőségének hivószavát, mert a cél, amire a hangversenyt rendezik, mindent magába foglal: segíteni a hős és bátor lelkű finn testvéreinket. Legyünk tehát ott mindnyájan, hogy a finnek követe előtt így is kifejezésre juttassuk a személye iránt megnyilvánuló őszinte és me­leg hizalmat A hangverseny jegyei elővételben az Ujságboltban vált­hatók. — A népfőiskola ifjúsága megte­kintette a Földindulást. A hétfőn délelőtt megnyílt népfőiskola ifjúsá­gának maradandó hatású élmény­ben volt része hétfőn délután. Az ifjúság megtekintette a Földindulás c. ifilmet, amely nagyon tetszett a falubeli ifjaknak. FINOM hordós káposztát vásároljon vitéz Tornar István fttszer ésciemegs üzletében Zrínyi Ilona utca 9. Telefon 120. — Lisztrektárkönyv kapható • J ó b a-féle papírüzletben, Bethlen- utca 1. Telefón: 77. (x) Hatvan nyíregyházi nő jelentkezett ápolói kiképzésre Annak a felhívásnak, amelyet a Vörös Kereszt Egyesület tett közzé, élénk visszhangja támadt Nyíregy­házán. Az Erzsébet kórházban hat­van nő jelent meg, hogy felajánlja szolgálatát és kifejezze készségét a tanfolyamon való részvételre. A je­lentkezők közül azokat, akiknek nincs meg a kívánt előképzettsége, nem veszik fel, Korompay Károly dr. igazgató főorvos könnyezésig megható és lelkes szolgálati szel­lemre inspiráló beszédet intézett a Ajánlom, hogy mindennemű MŰTRÁGYA szükségletét sürgésein szerezze be Zoltán István Péti, Szuperfoszfát és Káli műtrágyák körzet­képviselőjénél Nyíregyháza, Szent István (Kállai) utca 4. szám Telefon : 201. szám. j leendő ápolónőkhöz. felhívta fi- ! gyeimüket arra, hogy nem a világ­háborúban sokszor látott példák ! után kell most indulni, hanem ko- ! moly, sajátos lelki struktúra, ke­resztényi szolgálat szellemét kívánó, igen nehéz, de magasztos feladatra. Merítsen erőt az, aki erre a munká­ra vállalkozik, a templomban Isten kegyelméből. Az ápolói tanfolyam délutáni elő- adáshailgatásbói áll, naponként há­rom órán át, de részt kell venniök a jelölteknek délelőtt kórházi gya­korlaton is. Hozzá kell szokniok minden ápolónői munkához. Nyert készségüket a háborúban használhat­ják fel, hivatásos, fizetéses ápolók nem lehetnek. A jelentkezők közül előrelátható­lag negyvenen maradnak a tanfolya­mon. Korompay Károly dr. beszéde rendkívül mélythatást gyakorolt a hallgatókra és negyven nyíregyházi nő lelkes szívvel fog nehéz, de ma­gasztos hivatásához, az ápolónői szolgálatra való készüléshez. Súlyos börtönbüntetésre ítélték a női becsiíelbe gázsié hanlsláRikal

Next

/
Oldalképek
Tartalom