Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)
1939-10-10 / 230. szám
«. oldal C4! KÓRLAP hadsereget visszaparancsolja s maga fogja repülőgépről ledobni a visszatérési parancsot s mégis, mikor repülőgépen ment, megifogta a szárnysegéd kezét s nem volt szabad a parancsot ledobni, de pár hét muka fegyver nélkül tárgyalt a kis- és nagy antanttal és vágta szemébe Mardarescu tábornoknak, ha a román hadsereg a nemzeti hadsereg demarkációs vonalát átlépi, védekezni fog. Hátlhia elmondja mindenek okulására annak a két órának történetét, mely 1921 húsvétján Károly királlyal való beszélgetésben merült ki s meg kellett tagadni a hatalom átadását annak az uralkodónak, kitől flottaparancsnoki kinevezését átvette, kit mindig uralkodójának tartott, de már felreflektorozódott előtte a lengyelhez hasonló jövő s a nemzetet s nem a formát tartotta előbbre valónak. N un hallotta ezt rajta kívül senki s hasonlóképpen volt nemzetmentés a szerb király meggyilkolásakor, a felvidék, Kárpátalja visszatéréseikor s a semlegesség megőrzésekor is és nagyon sokszor egy pillana-thyi téves mérlegelés képes lett volna a nemzetet romlásiba dönteni s még osonkaságában is eltüntetni a föld térképéről. Saxa loquuntur: a kövek beszélnek, mondja a latin. Mi azt akarjuk, hogy ezekből a kövekből épült falakról beszéljen hozzánk egy kép: vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr s mondja el nekünk, hogy Ferenc József mellett mik-ép tanulta el a nemzetiségi állam kormányzását, hogy óit keresztül 1918 februárban és októberben két tengerészforradalmat, egy hazai kommunista forradalmat azért, hogy azok romjain egy sikeres ellenforradalmat csináljon, nemzeti hadsereget szervezzen és a ko.rmánfzás ezer és ezer nagy változatán, problémáin keresztül meg tudja tartani nemzetét. Mindezekért indítványozom, méltóztassék határozatikig elrendelni őfőméltósága méltó arcképének a •vármegye díszterme részére való megfestését, megfelelő ünnepélyes leleplezését s e költségekre 10.000 pengőnek a jövő évi költségvetésbe való felvételét s a határozat végrehajtásával az alispán, úr ranéltóságát megbízni. 9 hadirokkanta*, hadiárvák, hadiiúveüyek járadékainak lehstő rendelés® — Ügv érzem, ha ez a kép már megvolna, a második indítványom ellen sem tiltakozna. 1A magyarnak sok érdekes jelensége, jellemző tulajdonsága tűnik el az idő tengerében, — mondotta többek között Nánássy dr. — Ha a tudós bessenyei Szél Farkas táblaelnök ezt meg nem örökíti, észrevétlenül marad, ma sem sokan tudják. Egyszer hallottam, egyszer olvastam. Ezzel szemben legalább százszor olvastam, hogy egy indiai tudós azon kérdésre, hogy mi az erő, így felelt: ha a hét minden napján hét ember ugyanazon órában egy óráig egy csillagra néz! Mi vagyunk mi ezekhez képest?! Nekünk nem hét emberünk, s egy cívfeünk .volt, aki egy hétig ugyanazon órában, ugyanazon csillagra nézett és nem egy cívisünk volt, aki egy-két évig mindig ott volt egy ház építésénél, mert „köze" volt hozzá, hanem nekünk sok ezer hősi halottunk, rokkantunk van, kik négy évig, sőt még fogságban tovább is a nap minden órájában, sőt az éjszaka minden órájában is napfényben, sötétben, esőben, sőt viharban és pergőtűzben a magyar hon egy csillagára nézett s közben odalett egy-egy fej, szív, tüdő, szem, fül, kéz, láb s ittmaradt az árva, az Özvegy, az emberi roncs. Ha már a világ összes nyelvén nem tanítják a kötelességtelj esitésnek ezt a példáját, mint az indiai tudós bölcsességét, nekünk, akiknek közük vannak ezekhez, ne tagadjuk meg őket, ne rekesszük ki .szeretetünkből, Idhető gondoskodásunkból. Tudjuk, hogy a háború Nagy-Magyarországért folyt s a kis Magyarország Nagy-Magyarország kötelességét nem bírja és nem bírv hatja, de azért tudunk még tenni ' valamit, ha szegénységünket megközelítő nemzeteik a mi teljesítőkép ess égünk et kéts zer-há r onts z o r os a n meghaladták saját fiaikkal szemben. Magas kormányunk is foglalkozik az ügy lehető rendezésével. Szabolcs vármegye hadirokkantjai jogosan kérik és várják, hogy e tekintetben álljunk a mi kormányunk mellé,' buzdítsuk szeretettel, oszlassuk 'el aggodalmaikat s legyünk segítségére a nemzeti becsület kérdésében, ezért indítványozom, méltóztassék felirattal, fordulni a magas összkormányhoz s kérni, hogy a rendezés alkalmával mérlegelje ! szeretettel azon emlékiratot, melyeit Szabolcs vármegye magyar élet párti nyolc képviselője nyújtott át a közelmúltban gróf Teleki Pál miniszterelnök úr őnagymé 11óságának, kérve az ügy nem ,-pártokhoz igazodó, 'hanem nemzeti rendezését. Ebben rámutattak, hogv az 1500 főt kitevő első járadék, ha sorozatos hadirokkantról megfelelő járadékkal, gyógykezeléssel, egyéb kiterjedt kedvezménnyel már eddig, erejéhez képest, gondoskodott a nemzet. Ellenben a 6000 főnyi második fokozatú hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek. a harmadik, negyedik fokozatú hadirokkantaknak csak jelképes jog juttatott csekély pénzszolgáltatással, de igyekezett az állam állás, föld, Ismét olcsón kaphatók a világhírű Szolyvai, Poisnai és MargiT vtzek> Gyomorsavasoknak különösképpen a Margit gyógy viz hörg hurul, asthma és a légaőszervek legfbeváltabb gyógyszere, még vérzés eseteiben is. — Kapható mindenütt — FŐLERAKAT AHer Bernát cégnél jogosítvány, házhely juttatással és egyebekkel ezt a 90.000, illetve a visszacsatolt területekkel együtt 110.000 lelket számláló csoportot kielégíteni, De ezek egyharmadának ilyen sem juthatott. Vagy nem v«lt elég, vagv nem voltak rá alkalmasok. Ezen óriási csoportnak az ellátási követelménye napról napra nő az egészségük fokozott romlásával. Minden nap nehezebb lesz a terhük és soha nem látott számban fognak a nemzet nyakára nehezedni s nem megfelelő ellátásuk károsan befolyásolja a hazafias társadalmat. Azokról kell tehát gondoskodni, akikről eddig nem történt gondoskodás s akik kívülmaradtak mindenen. E/ek számára kel! gondoskodni otthonban való elhelyezkedésről bármilyen áldozatok árán is. Nem tartozihatik a feladatunkba, hogy a részleteket is megjelöljük, de ha valamiért, úgy ezért a magyar közönség szívesen elviselne egy igaz_(TVjanan_20.)_ 1939 okt óber 10. ságos adórpótlékolást, hadigondozási adó felemelést. Rendelkezésre álló monopóliumoknak e célra való kihasználását csak azért, hegy kiirthassuk a nemzetbői azt a tudatot, hogy hozzánk valamennyire hasonló képességű nemzetek különbül tudtak gondoskodni azon hadigondozottaikról, kik a miénkhez képest jóval csekélyebb teljesítményt végeztek hazájuk javára. Hisszük, hogyha lehető és a megértő gondor zást tudjuk biztosítani, nemcsak a múltra jelent megelégedést, panasz eltüntetést, hanem a jövőre is fokozottabb hitet és reményt támaszt mindenkiben, hogy ezért a nemzetért nemcsak azért érdemes meghalni, rokkantnak lenni és küzdeni, mert a világ legszebb földjén magyaroknak születtünk, hanem azért is, mert a magyar nemcsak idegen hitelezőknek tud fizetni, hanem saját fiaival szemben is teljesíti tehetségéhez képest becsületbeli kötelességét! Jl közgyűlés felíiifalmazást ad az alispánnak a kermányzói arckén méltó megfestésére Nánássy Imre dr. remek felépítésű, lendületes felszólalása inspiráló erővel érleli általános akarattá az indítványt. Borbély Sándor dr. alispán a hatalmas együttérzésnek ad kifejezést, amikor enunciálja a határozatokat és felhatalmazást kér a kormányzói arckép miéitó formában, művészi értékű portréban való megfest etósé re. A közgyűlés a felhatalmazást megadja s így az alispán rövidesen intézkedik a kormányzói arckép megfestetése iránt. A közgyűlés ezután a tárgysorozat feldolgozás-ára tért rá. Az alis- f páni jelentéshez, amelyet nyomta- j tásfoan valamennyi törvényhatósági I bizottsági tag megkapott, Sarvay ! Elek dr. országgyűlési képviselő f a Gyümölcstermelők Egyesületének j elnöke szólalt fel. Sarvay dr. köszönetet mond.ott az alispánnak a Gyümölcstermelés kérdését előtérbe helyezéséért s hogy a félévi jelentésben a fontos termelési ágnak külön fejezetet szentelt. Sarvay dr. fontos felirati javaslatot terjesztett ezután elő a gyümölcstermelő és mentatermelő gazdák érdekében. Erre a javaslatra még visszatérünk. Sarvay Elek dr. felszólalását nagv örömmel és lelkes elismeréssel fogadták, indítványait határozattá emelték. Ezután elfogadta a közgvűiés a vármegye háztartási,'valamint nvugdíj, törvényhatósági közúti alap 1940. évi költségvetését. A vármegyei pótadó 14 és két tized százalék lesz. Elfogadta a közgyűlés a 61 km. új utaknak az úthálózatba való felvételéről szóló alispáni javaslatot, ma jd a főszolgabírói és szolgabírói tisztségek betöltésére tértek át. A közgyűlés egyhangú bat'aro-' zatt-al , , . - , Délczegh Imre tiszalöki főszolgabírót helyézte a kisvárdai főszolgabírói székbe, majd választás következett a megüresedett tiszálök-i főszolgabírói állás betöltése céljából. A jelölő bizottságba vitéz dr. Jékey Ferenc főispán Andrássy Sándor grófot, Mikecz Ödön dr.-t és Qsváth Pál d.r.-t küldötte ki, a közgyűlés pedig Borbély Sándor dfc» alispán- javaslatéra Gerge'iyffy: András, dr.-t. Vav Miklós bárót és Fancsovics Jenő kir. ga.zd. tanácsost választotta a jelölő bizottságba. A bizottság rövid idő alatt készen -volt a jelöléssel. Első helyre Pöppel Sándor dr.-t jelölték, majd sorra jelölték a többi pályázót is. A főispán a választás idejére felfüggesztette a közgyűlést majd a szavazatok leadása és összeszámlálása után vitéz dr. Jékey Ferenc főispán újból megnyitotta a közgyűlést, amelyen kihirdette, hogv a tiszalöki főszolgabírói állásra Pöppel Sándor dr.-t választották meg. A további választások soráh dr. Kiss Sándort, dr. Rajky Lászlót, dr. Csák Lászlót szolgabírákká választották meg. Román vélemény a magyar ikizeleiésröl Bukarestből jeleutik : A román lapok nagy elismeréssel írnak Magyarországnak arról a készségéről, amelyet a jugoszláv közvetítéssel kapcsolatosan tanúsított. Romániában remélik, hogy ez a békés szellem a jövőben szorosabb közeledést és kékéé kapcsolatokat fog etedményezni. (MTI ] Belgium megvédi semlegességét Brüsszelből jelentik: A belga kormány erélyes intézkedéseket léptetett életbe az ország semlegességének megvédésére. El vannak szánva arra, hogy ka támadás érné bármely oldalról Belgiumot, katonai erejével védekezik ellene. (MTI) UzletmegszOntetés miatt falórák beszerzési áron alul. Ólomkristály, ezüsttel kombinált tárgyak rendkívül olcsón ^ YRBBECZ UNDOR órás és ékszerés — Uj cím V&Y ÁDÚM ÜTCFI 8. SZ. (Glück bútoros mellett.) — 1 — KÖZIGAZGATÁSI, egyházi és iskolai nyomtatványok olcsón, és pontosan készülnek OROSZ KÁROLY. könyvnyomdájában, Bercsényi-utca 3. szám. — Telefon : 577.