Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)

1939-10-28 / 246. szám

4. oldal SZABokoa .NYÍRVIDÉK ABOLCSI HLE I jmíRíAP (Triano n 20.) 1939 október 27. Az elegáns öltözködés titka WÉHBETH szabó, LUTHER - palota. Télikabátok, ruhák hozott és választott anyagból tökéletes kivitelben — Debrecea—Nyíregyháza 5.72-3.72 Vasárnap a 'Kossuth-gimnázium dísztermében látta vendégül a Nyír­egyházi Városi Sakkor Debrecen város Sakkörének csapatát. A ver­seny végig magas nívójú küzdelme­ket hozott. A nyiregyhá'zá sakkozók minden táblán erősen tartották ma­gukat a vidék legerősebb sakkváro­sának kitűnő .versenyzőivel szemben és különösképpen az első táblákon értek eJ szép eredményt, amennyi­ben az első négy táblán 3 pontot szereztek. A verseny lefolyása a kö­vetkező volt: Dr. Schárbert Ármin elnök meg­nyitó szaiva iután ültek asztalokhoz a versenyzők a következő párosí­tásban: I. táblán p olt ári Kovács Kornél győz Kónya Kálmán ellen, II. táblán Gerő Sándor győz Fejér György ellen, III. táblán dr. Schár­bert Ármin veszít Csócsits Lajos ellen, IV. táblán dr. Kelem László győz Nagy Endre ellen, V. táblán Huba János veszít dr. Tamkó Ár­pád ellen, VI. táblán dr. Nagy Béla Torma Sámuellel szemben eldöntet-' len, VII. táblán dr. Szilágyi Jenő veszít Kovács Gábor ellen, VIII. táblán Hoffmann Ferenc veszít Ha­lász ellem és a IX. táblán Balázs ve­szít Hóra ellen. lEz az eredmény meglehetősen hí­zelgő a nyíregyházi sakkozásra, ha azt vesszük figyelembe, hogy Szige­ti Sándort, dr. Bata Jánost, dr. Nagy Barmát, Staub Lászlót és még töbib erős játékost nélkülözni volt kénytelen a csapat. A versenyt a Koronában ebéd követte, amelyem Csócsits Lajos, a debreceni Sakkor főtitkára köszönte meg a vendéglá­tást és a revánismérkőzésre novem­ber hó 5-ére hívta meg a Nyíregy­házi Sakkört Debrecenbe. rum,..... —• likőr, .... pálinka legolcsóbb bevásárlási forrása az újonnan megnyílt KERTÉSZANTAL SZESZNAGYKERESKEDÉSE Zrinyi Ilona utca 9. (az udvarban.) — KÖZIGAZGATÁSI, egyházi és iskolai nyomtatványok olcsón és pontosan készülnek OROSZ KA­ROLY könyvnyomdájában, Bercsé­nyi-utca 3. szám. — Telefon: 577. Nyíregyháza esti élete kihal a város ászaki részéi, ha a Kisvasutak nem állítják be a késő esti villamosjáratot Most már a város hiva,talos be­avatkozása várható abba az ügyibe, amely régóta kiált határozott meg­oldásért. Ez az ügy igen fontos vá­rosrprobléma, a város északi részén kifejlődött új telepnek, a Krud'y­utcának, az Ó- és Üjszőíőnek, a [li­mesnek, a Sóstói-útnak és környé­kének bekapcsolása a villamosfor­galomba. Megvan ez a közlekedés, de csalk a nappali órákban. Mi len­ne, ha Budapesten egyes külső vá­rosi részeken is csak a nappali jára­tokat tartanák fenn. Pedig ezeknek a külső részeknek ' nincs az éjjeli órákban esetleg csak egy vagy két utasa. De nem maradJiat az éjféli órákban sem magára 'egy városrész sem. Ez olyan fontos elv, amelyhez Nyíregyháza ragaszkodik, mert se­hol a világon nincs még egy hely, ahol ezt a fontos elvet ne respektál­nák. A villamossági, üzem a gazdag tröszt kezében van s ennek a ma­gyarság szempontjából az a fel­R földmivelésügyi miniszter különös gondot fordit a Tiszántúl állattenyésztésére adata, hogy a társadalom kívánsá­gait, a magyar élet eminens érdé­ként is szem előtt tartva, olyan já­ratot is bekapcsoljon, amely — mi­vel esti, sőt késő esti órákról van szó — elsősoriban a közönség szem­pontjából fontos. Nyíregyháza északi részén kihal az élet, nem járhatnak az emberek a városba, a moziba, összejövete­lekre, mert este kilenc óra után már nincs villamosjárat. Most a lakosság érdekképviselete beadványt inté­zett a Kisvasutak igazgatóságához és kérte a 11 órai járatnak bekap­csolását. Ennek a kérelemnek telje­sítését az egész város érdeke sür­geti. Neon halhat ki egy városrész a közlekedés hiányossága miatt. A lakosság kéri ennek az ügynek a város képviselőtestülete elé való utalását is, ha a kérelemnek — amit nem várunk — nem lenne meg az eredménye. iA földművelésügyi tárca költség­vetésének bizottsági tárgyalásán Te­leki Mihály gróf földművelésügyi miniszter a felszólalásokra adott vá­laszában a Tiszántúlt s így Szabolcs gazdaközönségét is közelről érintő kijelentést tett. A miniszter az állattenyésztési kérdésekkel kapcsolatban elhangzott felszólalásokra megnyugtatóan kije­lentette, hogy a tárgyalás alatt áliló költségvetéssel kapcsolatban külö­nös gondot kíván fordítani a Tiszántúl és a visszacsatolt országrészek állattenyésztésére. Erre való tekintettel a kiosztandó tenyészállatok számát a tavalyihoz képest lényegesen emelte. Az állat­tenyésztés fejlesztése igen fontos követelménye a mezőgazdasági élet­nek, különösen a mai kisüzemek számának szaporítására irányuló föffidíb irt otkp olit ika k ereté'b e n. Ezt a célt nemcsak az apaálla­tok létszámának emelésével, ha­nem tenyészüszők kedvezmé­nyes áron való szétosztásával is támogatni óhajtja. Az állattenyésztés érdekeinek elő­mozdítását célozta a tej árának emelése is. A vaj árát nem lehet emelni, mert az áremelés nehézséget okozna a kivitelben. A tejgazdálko­dás érdekében viszont minél több tejigyüjtő központot kell létesíteni, hoöv ezáltal a szállítási és termelési költségek csökkenjenek. IA miniszter igazat adott a fel­szólalóknak abban, hogy a gazdasági felügyelők hivatása nem az íróasztal mellett ülve, akták gyártása, hanem elsősor­ban a kisgazdák gazdálkodásá­nak a helyszínen való vezetése és NE FELEDJE EL! Földes Drogéria Az Arany + Kereszthez Városház épület. Legrégibb szak­üzlet. — Olcsó szabott árak. — Pontos szakszerű kiszolgállás TELEFON: 148. SZÁM. irányítása. Ezért határozta el a gazdasági fel­ügyelők számának 83 fővel való szaporítását, aminek következtében a helyzet úgy alakult hogy amint a mult éviben 80—100 járás volt gaz­dasági felügyelő nélkül, most már csak 44—50 járásban lesz meg ez> a hiámy, de ezt is fokozatosan kikü­szöböli. A gazdasági felügyelők tá­mogatása érdekében 47 kisegítő munkaerő beállítását irányozta elő a költségvetésben, ezenkívül sok irodai segiédszeméályzet kerül a gaz­dasági felügyelőség mellé, aminek következtében a gazdasági felügyefő irodai munkája nagy részétől men­tesül. Elismerését fejezte ki a vízügyi feladatok megoldására biztosított hitelek felhasználása felett, mert azok révén gyorsabb ütemben fog­ják a megnövekediett teendőket ellátni. A fél érdeke, hogyí pontosan befizesse az OTi járulékokat (A munkaadók részéről az OTI fizetési meghagyások késedelmes kézbesítése miatt elhangzott pana­szok szükségessé teszik az idevo­natkozó törvényes rendelkezések ismertetését. A múltban a munkaadók a járulé­kokat a fizetési meghagyás kézbesí­tésétől számított 8 napon belül tar­toztak megfizetni Az 1933. évtől kezdve az Intézet alapszabálya — belügyminiszteri jóváhagyással — akként rendelkezik, hogy a munka­adók pl. kereskedők, iparosok, hi­vatalok, szabadíoglalkozáisaiak stb. — a háztartási munkaadók kivételé­vel — a járulékokat a fizetési meg­hagyás kézbesítésének napjára való tekintet nélkül a tárgyhónapot kö­vető hónap utolsó napjáig kötelesek megfizetni. Ez annyit jelent, hogy pl. az október hónapban foglalkoz­tatott munkavállalóik után a szep­tember 25-től október 29-ig esedé­kes öt heti járulékszárnf ejtési idő­szakra járulékot a munkaadó no­ám w vs Jo-éb üxUieMoi ka/i/uilö-! 'Jcii/r-aJuoti: JÍIJiirSi&rnál, J^Uegyháia, vember 30-ig tartozik befizetni, te­kintet nélkül arra, hogy kapott-e fi­zetési meghagyást vagy sem. A já­rulékot 4 vagy 5 hétre kell fizetni. A járul ékszámf ejtési időszakok minden év első napjaiban megtudha­tók a kerületi pénztárnál. A járudéík kiszámításához szükséges tájékoz­tató táblázatok a kerületi pénztá­raknál kaphatk. A háztartási munkaadók .járuléka egy háztartási alkalmazott után napi 12 fillér és 0.5 fillér baleseti díj. Teljes hónapra, tekintet nélkül arra hogy hány napból áll a hónap, 3.60 pengő és 15 fillér 'baleseti díj, összesen tehát 3.75 pengő. Ezt a járulékot fizetési meghagyásra való tekintet nélkül a tárgyhónapot kö­vető hónap 15. napjáig kell megfi­zetni a háztartási munkaadónak. — Pl. az október havi járulékot no­vember hó 15-ig. A kerületi pénztártól időszakon­ként kiküldött fizetési meghagyások kimutatást tartalmaznak arról, hogy a kerületi pénztár kik után ás mi­lyen időre terhelte meg járulékok­kal a munkaadót s fizetési felhívást tartalmaznak az esedékes, de még be nem fizetett járulékok megfize­tésére. — Tanuljon gyors-, gépírást és helyesírást Nagy Irén gyorsíró 1 iskolájában, Szent István-út 25. szám alatt. (x) k vidéki uriközönség kedvenc hotelje az Esplanade nagyszálloda, Budapest, III. Zsigmond utca 38/40. — Telefonok 151-735. 151-738. 157-299 Szemben a világhírű Lukácsfürdővel és Császár-fürdővel, a Rózsadomb alján. Teljes komfort, folyó melegvíz, köz­ponti fűtés. A Nyugat i pályaudvartól 1 kisszakasz távolságra. A szálloda teljesen átalakítva, uj veze­és alatt áll Elsőrangú cafe restau­rant polgári árak! —• Olcsó szobák [pensióval, vagy anélkül. Hosszabb tartózkodásnál külön ENGEDMÉNYEK.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom