Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)

1939-10-28 / 246. szám

4. oldal SZABokoaI jmíRíAP íOLC S 1 (Triano n 20.) 1939 októbe r 27. ŐSZI ÚJDONSÁGOK! Takarékossági hiieH Női és férfi gyapjnszövefek. - Ruha selyem különlegességek Intézeti szövetek fahéraemil és ágynemű anyagok NAGY VÁLASZTÉKBAN OiViTilZLET É BEN Nyíregyháza, Vay Ádám utca 2. szám. HARTOS LAJOS mutatkozó személyszaporítás két­harmad része mérnökökre esik. A belföldi kereskedelem áru- és hitel­ellátásával kapcsolatban kijelen­tette a miniszter, hogy erélyesen lép fel minden olyan törekvéssel szemben, amely az ellátás eddigi felitételeinek megváltoztatására ilrá­nyu'l. A külkereskedelemre vonat­kozó felszólalásokra válaszolva, megállapította, hogy az öt év alatt fokozatosan ki­épített külkereskedelmi szerve­zet a mai válságos időkben is megfelel feladatának. Az útügyi kérdésekkel kapcsolat­ban hangsúlyozta, hogy a karban­tartásra fordítható összegek a költ­ségvetés keretén belül 50 százalék­kal emelkedtek. A vámleszállítás óta a személy­génkocsik behozatala a tavalyi­nak háromszorosára nőtt. A posta költségvetésének tárgyalá­sa során a miniszter utalt a leg­utóbb bekövetkezett jelentős tarifa­leszállításiokra. A telefondíjak 17— 30 százalékos leszállításának ered­ményeképpen pl. az előfizetők száma 23 száza­lékkal emelkedett. Az Államvasutakkal kapcsolatban 1 rámutatott arra, hogy az. ország leg­nagyobb üzemének vezetősége és személyzete minden erejének meg­feszítésével igyekszik megfelelni a fokozott követelményeknek. Intézeti felszerelések fehérnemüek nöi és férfi divatcikkek NAGY VÁLASZTÉKBAN Mayer Ágoston divatüzletében, Nyíregyháza ZRÍNYI ILONA UTCA Takarékossági hitel. Telefon 5 37 — Az öregemberek betegségeinél és a neuraszténiások bajainál, kii váltkép, ha azok renyhe bélműkö­déssel és megzavart anyageserefor­galomimal állanak összefüggésben, akkor reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" kese­rűvíz sokszor igazi jótétemény! Kérdezze meg orvosát! December 6-án, országos ünnepség keretében avatják fel Hórthy Miklós kor nányzó arcképét a városi közgyűlési teremben •Nyáregyháza város közönsége el­határozta, hogy Horthy Miklós kor­mányzó úr őfőimélitólsága 70-ik szü­letésnapja alkalmából életnagyságú arcképét elhelyezi a városháza köz­gyűlési termében. A közgyűlés az 1 elhatározást örömtael fogadta és megbízta Szobor Pál polgármestert a magasztos szép terv kivitelezésé­vel. Szobor Pál polgármester vitéz Aba Noivák országoshírű festőmű­vészt, képzőművészeti főiskolai ta­nárt, a Korvin-lánc tulajdonosát fel­kérte a mű elkészítésére. Vitéz Aba Nováknak a kor­mányzó úr őfőméltósága két al­kalommal ült modellt és a re­mekül sikerült portré nemrégi­ben elkészült. A képet már leszállították Nyíregy­házára és nemzetiszínű lepellel le­fedve, a közgyűlési (teremben he­lyezték el ideiglenes helyére. A na­pokban megérkezett a városhoz a kabinetiroda engedélye, amelyben a kormánvzó úr őfőméltósága enge­délyt ad az arckép elhelyezésére. Az életnagyságú arckép Horthy Miklós kormányzót tengernagyi díszruhában ábrázolja, amint a visz­sza szerzett országrészek térképére mutat. Az arcképet ezenkívül a vi­tézi szék és a nagybányai Horthy­család címere díszíti. A rendkívül jól sikerült s meg­szólalásig élethű portrét Nyíregy­háza városa december 6-án, a kormányzó úr n&ve ünnepén, a Vitézi Székikel együttesen rendkívüli közgyűlés keretében leplezi le. Az ünnepi közgyűlést országos ün­neppé avatja, hogy arra meghívják a kormányt, a felsőházat, az ország­gyűlést, a Tiszántúl törvényhatósá­gait, közintézményeit és testületeit. A díszközgyűlés tárgysorozatát most állítják össz'e. Annyi már bizo­nyos, hogy az ünnepi beszédet Bertalan Kálmán, Nyíregyháza város or­szággyűlési képviselője mondja. A díszközgyűlés meghívóit a közel­jövőben bocsátják ki és annak kü­lön érdekességet ad, hogy a meg­hívottaknak megküldik Aba-Novák nagyszerű portréjának a Magyar Filmiroda álital készített rendkívül jóH sikerült fénykébét. Bernáth Gyula egyetemi tanár a László-tanyai felesgazdálkodást tanulmányozza Nyiirfegyháza agrárszociális célki­tűzései között kitűnően bevált a Lásziló-tanyiai feles bérgazdálkodás, amely már Gömbös Gyula minisz* terelmöksége idején felkeltette a földművelésügyi kormány figyelmét is. Darányi Kálmán, a Gömbös-kor­mány földművelésügyi minisztere megjelent annakidején a László­tanyán és behatóan tanulmányozta a feles bérgazdálkodás szövetkezeti 1 rendszerét. Szoihor Pál polgármesternek a feles gazdálkodásról írt könyve általános' figyelmet és feltűnést keltett annak idején. A polgármester most a várt Ismét olcsón kaphatók a világhírű Szolyvai, Polenai és Margit vizek. Gyomorsavasoknak különösképpen a Margit gyógyvíz hörg hurut, asthrna és a légzőszervek legbaváltabb gyógyszere, még vérzés eseteiben is. — Kapható mindenütt — FÖLERAKAT ASíer Bernát cégnél megyei Szociográfiában írt értékes cikkében új adiatokkal egészítette ki megfigyeléseit és szemléltetően tárja fel a kisem­bereknek jólétet, munkaörömet, családalapítást és tisztes család­fenntartást biztosító társulás előnyeit, tanulságait. A László-tanyai rend-­szer iránt való érdeklődés állandóan fokozódik. Ennek az érdeklődésnek és méltánylásnak jeleként 1 foghati juk fel Bernáth Gyula dr. egyetemi tanárnak, a kiváló agrárszociológus-' nak nyiregyházi tanulmányútját ísj Bernáth Gyula dr. professzor szerdán délelőtt felkereste Szo­hor Pál polgármestert, aki behatóan ismertette vele a László-tanyai 1 feles bérgazdálkodás alapelveit és a rendszert magát. —• Bernáth dr. .nagy érdeklődéssel fot gadta a nyert adatokat, majd 1 lés, prima gyümölcsfát, díszfát díszcser­jét, fenyőfélét ültet váry László Rt. faiskola, szőlő és bor­gazdaság megbízható kertészeteiből. Cegléd (Telefon 122.) Rákoskeresz­túr (Telefon 29). Herény (Szombat­hely mellett,) — Budapesti eladási iroda; IV., Veress Pálné u. 8, sz. félemelet. Telefon 188-331 informatív tanácskozáson részt vetít Gyurikovics Lajos .városi gazdasági intéző is. Bernáth Gyula dr. elmon­dotta, hogy az olasz és a francia feles bér­gazdálkodásról könyvet írt, amely .most van sajtó alatt. Elbben a munkában ismertetni fogja a ma­gyarországi kísérleteket és már ki­alakult bérgazdálkodási rendszere­ket is, elsősorban pedig a nyiregy­házi László-tanyai bérgazdálkodást. Azért jött most Nyíregyházára, hogy könyve számára közvetlen adatokat szerezzen. Bernáth dr. Gyurikovics kíséreté­ben a déli órákban megjelent a László-tanyán, ahol több órán át gyűjtötte adatait. Tanácskozott a gazdaság vehetőjével, Márkus Jó­zsefifel, a gazdákkal és a legszebb benyomásokkal távo­zott a bérgazdaság területéről. Nyiregyfháza céltudatos gazdasági politikájára kedvező fényt derít a kitűnő egyetemi tanár érdeklődése s a bérgazdaságnak a komoly tudo­mányos munkában való szakszerű tárgyalása, amely a túdománvos vi­lág köreiben is értékes érdeklődést vált 1 ki 1 városunk irán't. mezőgazdaság gépek és eszközök LERAKATA Kiihne Biczák MÜSZ ERESZ Bethlen utca 27. Telefon 330. sz. a.z — BÁLI MEGHÍVÓK, alkalmi értesítések egy vagy több színben nyomtatva, eredeti tervezés szerint, jutányos árban készülnek OROSZ KAROLY könyvnyomdájában, Ber­csényi-utca 3. sz. — Telefon: 577. Vasárnapi körmenetre A. w JLt w rúm. kat. tempiem és gyeriyaií szent Ferenc rend kápolna gyülekező he­lyén szerezhető be. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom