Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 198-223. szám)

1939-09-02 / 199. szám

(Trianon 20.) 1939 szeptember 2. 8 Hónapok óta állandó feszültség­jen élnek Európa népei s .ez a fe­szültség a legutóbbi napokban való­ban a maximumig fokozódott. Lon­donban, Párisban, Berliniben, Varsó­Da.n hajnalig állnak az utcákon az smberek. Lesik a kiszivárgó híreket, ujságpaloták előtt rikkancsok kezé­aől nyomdafestéktől nedvesen kap­kodják szét az újságokat. Láziban ág Európa, láziban ég a világ ... Éhben a lázas, túlfűtött, kavargó atmoszférában talán csak egyetlen nemzet őrizte meg teljes nyugal­mit:, a magyar. Mélységes aggódás­sal lesi a magyar közvélemény is a nemzetközi politika .percről percre változó híreit s őszintén kívánja az ellentétek kiküszöbölését, a vernéi­kül! megoldási, a tartós, minden nemzetre kiterjedő igazságos békét-, melynek megvalósításánál nekünk is vannak jogos és nem mellőzhető kí­vánságaink. Az is természetes, hogy az adott helyzetiben a magyar kor­mány megtette azokat az intézkedé­seket, amelyek az ország védelme sz e mp o n :t jáb ól ele n g e dih c te t le n üt szükségesek. Ezeket az intézkedé­seket az egész közvélemény megér­téssel és helyesléssel fogadta s min­denki készen áll azoknak a köteles­ségeknek teljesítésére, amielveket a h. za érdeke kíván. Izgalomnak, idegességnek, lázas készülődésnek pjcív-kan Budapesten és Magyaror­s. át, >a semmi nyoma. A 'legelőke­lőbb világlap: a Times, majd nyo­mában szinte az egész nemzetközi sajtó, baráti országok lapjai éppen úgy, mint érdekteleneké és ellen­feleké egyhangúlag .megállapítják, hogy a magyar nép ez alkalommal is páratlan nyugalmáról, fegyelem­ről, önérzetről és biztonságtudatról tesz bizonyságot. Az „idegek hábo­rúja" hozzánk nem csapott át. Mi megőriztük hidegvérünket. Mert'Ma­gyarországnak rendiben van a szé­nája. Ami kis nemzetünk a világhá­ború pusztításai és Trianon szörnyű igazságtalanságai után — anélkül, hogy az igazságtalanságok jóiváté­tele iránti nagy nemzeti követelését egy pillanatra is feladta volna — befelé nézett, önmagát erősítette, épített és alkotott s nemcsak talpra­állította, hanem meg is sokszorozta a nemzet belső erőit. .Külpolitiká­ban pedig sohasem játszott hazárd­játékot. Biztosan, következetesen, határozottan haladt a kitűzött úton, amely mindig egyenes és — nyu­Középtskolai használ! tankönyvek elője£yezhetők a Tanügyi Könyvesboltban Nyíregyháza, Nyirvizpalola, SZ AÓOLCS I HIRLAP 3. oldd | godtan állapíthatjuk meg — felfelé I vezető volt. . A magyar nép tehetségének, szor­galmának, páratlan önuralmának kö­vetkezménye az a szilárdság és nyu­galom, amely éppen a mostani kriti­kus órákiban bizonyul a legértéke­seibtbnek. És a magyar kormány elő­relátását, céltudatosságát dicséri, hogy ezt az önérzetes nyugalmat ma mindenütt elismerik és értékelik. A magyarság külpolitikai súlya, te­• kintélye ma nagyobb, mint bármikor volt. És a magyar közvélemény en­nek tudatában- változatlanul nyu­godtan, de mindenre készen várja a holnapot. BS9 Merénylet a Kisvasút ellen Leszerelték a váltó zárját s a tehervonat kisiklott Kgleter SiöveSfls^ @! basontó merényletet rí •• • i • • Vakmerő merényletet követtek el 1 ismeretlen tettesek á Kisvasút ellen. Leszerelték Lbrány állomás előtt a váltószerkezet zárját és a váltót ha­mis vágányra állították. Augusztus 29-én történt, hogy a 15 óra 57 perckor lbrány község ál­lomására érkező tehervonat rossz váltóállítás következtében kisiklott s csak a vezet'ő éberségének és ügyességének volt köszönhető, hogy n-agy-cbli baj nem történt; A hivatalos vizsgálat megállapií­totta, hogy a tehervonat kisiklásá­nak bűnös kezek voltak az okozói. A váltószerkezet zárját lefeszítették, a váltót pe­dig helytelen állásba hozták. Ezzel a tehervonatot a legnagyobb veszélybe sodorták s csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy a nagyobb veszélyt el Jöhetett még idejében kerülni. Ez már a hetedik merénylet vall a Kisvasutak ellen A tehervonat elleni merénvlet a vonat érkezésének utolsó percéiben történhetett, mert a vonat megérke­zése előtti percekben Molnár Ist­ván, az ibrány.i állomás vezetője megvizsgálta a váltó szerkezetét é9 azt a legnagyobb rendben találta. Fenti merénylet különben már hetedik, amit a Kisvasutak 'ell'en el­követtek, szerencsére a vasút sze­mélyzete mindig idejében észrevette \ és a váltószerkezetet kijavították. Volt arra is eset, hogy nemcsak a váltó zárját vitték el, de még az ott veszteglő vasúti kocsikat is kitolták a nyi.lt pályára. Eléggé nem tudjuk hangsúlyozni, hogy mennyi veszélyt és tragédiát rejt magában egy-egy ilyen merény­let és mennyi ártatlan emberi életet veszélyeztethet a váltószerkezet el­leni merénylet. A hatóságok a legszigorúbb vizs­gálatot rendelték e.l ebben az ügy­ben és remény is van rá, hogy a vakmerő merénylőket sikerül rövi­desen lakat alá tenni. Hajdúszoboszló híres Hajduvize Besurranó tolvajok garázdálkodnak Nyitott lakásokat Srüeiienül ne hm'm senki! Az utóbbi napokiban sok besur­ranó tolvajlás történt Nyíregyházán. Nyiitvaihlágyo'tt lakásokba, ' speizba vagy konyhába surrantak be az is­meretlen tolvajok és ami könnyen elvihető volt, azt elvitték. Valószí­nűleg koldulás ürügye alatt, cigány­asszonyok vagy gyermekek követik el a lopásokat. Előre kiszemelik a helyzetet, megfigyelik, mikor marad őrizetlen a lakás, elég hozzá e^y-két perc s már dolgoznak is a tolvajok. Különösen a kevésbé forgalmas utcákat szemelik ki, ahol neim kell félni a rendőrőrszemtől s ahol csen­desebb a forgalom is, jobban el tud­nak menekülni a lopott zsákmány­nyal. Ruhaneműeket, élelmiszert, de pénzt is loptak el az utóbbi napok­ban. Besurranó tolvajok ellen egyedül Hungária Filmsiini Szeptember 2 3. Szombat- vasárnap HIÜTÍIl MHEW 6r8la R* mon tar o ™ M nagysikerű filmjének felújítása. Előadások: hétköznap 5, 7 és 9 — Vasárnap 2 4 6 8-10 órakor Ma, pénteken utolsó nap: 'ARSÉNE LUPIN ;VISSZATÉR zárt ajtókkal tudunk védekezni. Különösen fontos, hogy az utcai ajtók is zárva legyenek, még a nap­pali órákban is. Ha ez nem lehetsé­ges, legalább a lakás ajtaját tartsuk zárva állandóan, ott maradhatnak nyitva az ajtók, ahol állandóan tar­tózkodnak a családtagok. KoLdúso­kat, különösen a cigányasszonyokat ne engedjük be a lakásba, ha már mindenképpen segíteni akarunk kö­nyöradománnyal rajtuk, küldjük azt ki az udlvarra vagy adjuk ki az ab­lakon át a részére. Ne legyen alkal­ma a tolvajoknak terepszemlére, ez a legbiztosabb védekezési mód a besurranó tolvajlások ellen. aSMMTWBai WilllMiflB™««S(KWBH«íaaHOeSHMI«a,» — Tanuljon gyors-, gépírást és helyesírást Nagy Irén gyorsíró­iskolájában, Szent István-út 25. szám alatt. ( x) Bz antalici leánygyer­mekek búcsúztatása Nyíregyháza megyei város a test­vérközség mozgalom kapcsán busz kis antalóci leánygyermeket nyaral­tatott a sóstói üdülőtelepen. A kis leányok a nyaralás ideje alatt meg­erősödtek, életvidámakká lettek s boldogan, emlékekkel megrakodtan távoznak el Nyíregyházáról. A város a leánygyermekek részére a búcsúzás pillanatát is kedvessé és maradandóvá akarja tenni s a tár­sadalom széles köreinek részvételé­vel szeptember 2-án, szombaton bucsuünnepélyt rendez a sóstói gyer­meküdülőtelepen. Az ünnepély szombaton délután 4 órakor kezdődik. Pályázat kereskedő ós iparos­segédek részére adományozett jutalmakra A kereskedelmi és közlekedésgyi miniszter a kamara területén mű­ködő kereskedőknél, valamint a fo­gadó, szálló, penzió, vendéglő, | kocsma, kifőző, kávéház, kávémérés, I fodrász, kozmetikai, manikűr, pedi­kür iparok valamelyikénél hosszabb . idő óta alkalmazásban álló és min­' den tekintetben érdemes idősebb ; kereskedő, illetőleg iparos segédek ' részére az 1939. évben hét egyen» - ként 100 pengőnyi jutalmat szándé­kozik adományozni. A jutalomra csak clzan kereskedő, iiletőleg iparüssegédek pályázhatnak, akik szolgálatban állanak, jelenlegi munkaadójuknál legalább 25 év óta állanak alkalmazésban, 50. életévü­ket betöltölték s eddig jutalomban nem részesültek. ' A pályázati kérelmeket a Keres­kedelmi és Iparkamaránál (Debrecen, Veibőczi u. 2 4 ) kell előíerteszteni ' legkésőbb okjóber 20-ig. A pályázathoz csatolni kell a munkaadói igazolást s a rendőrha­tósági erkölcsi bizonyítványt. Uránia Filmszínház Tj££ Szeptember 2-3. Szombat-vasárnap Csillogó csillagok Előadások mindkét nap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel. Ma, pénteken utolsó nap: A JÓ HÁZASSÁG TITKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom