Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 198-223. szám)

1939-09-15 / 209. szám

(Trianon 20.) 1939 szeptember 1 4. HÍSÍmLÍ ezt a kiváló szakismeretet, hogy kezdte, hogy győzte le az ilyen vál­lalkozás elé tornyosuló nehézsége­ket. Kriskó Sándor nem szívesen beszélt magáról, de megjegyzéseiből és a falu gazdáinak adataiból a kő­vetkezőkben rekonstruáltuk az ő érdekes pomológiai útját: Huszonöt évvel ezelőtt, amikor Nyirmadára jött, látta:, hogy a leg­• szegényebb parókiák egyikében kell küzdenie. Kiét német kertés.zmester jött még a világháború éveiben Nyinmadára. Tuzsérról kerültek ide, ahol az egyik német fiatalembernek édesatyja az Odéscakhi hercegi ura­dadom gyümölcsösét rendezte be s ott is halt meg később Tuzséron. A kertészfiú atyja sírját jött látogatni ugyancsak kertész barátjával, majd egy madai gazda hívására idekerül­tek a faluba és az ő tanácsukra eleinte velük társulva, létesítette Kriskó Sándor a faiskolát, amely kezdetben két hold területen indult meg s lassan, sikeresen, a tudás és szorgalom nyomán immár húsz hol­das, nemes facsemete kertté fejlő­dött)... A huszonöt év előtt rozoga paplak újjávar ázsiód ott, a templom is ú(j tetőt, tornyot kapott s ma lombos, .virágos kert öleli körül a derűs, ragyogóan tiszta,, ízléses pa­ródhiát és templomot. Kriskó lándar vlrágzS hilsl­azfivetkezetet, gazdakört alapit íMegható szeretettel beszélnek az áldott jóságú, dolgos papról, a nép igaz barátjáról és segítőjéről a ma­dai gazdák, felekezeti különbség nélkül, hisz hozzáfordulnak tanács­ért, sokszor döntőbíráskodásért is számtalan ügyükben. Megtudjuk, hogy Kriskó Sándor áldásosán pros­peráló, virágzó, a kis életeket friss erőivel tápláló, takarékosságra, jó­zan beosztásra, gondosságra nevelő Hitelszövetkezetet alapított s amely­nek igazgatója, amint a Hangyának is elnöke. Megalapította a Gazda­kört is. Nem volt pénz rá? 1200 pen­gőt gyűjtött össze a költségekre s ma épületes, jó szellemet árasztó gazdaköri élet van Madán. És a ma­dai gör. kat. templomból zendülő harangszó megerösödötten száll a Intézeti felszerelések fehérnemSek női és férfi divatcikkek NAGY VÁLASZTÉKBAN Mayer Ágoston divatüzletében, Nyíregyháza ZRÍNYI ILONA UTCA Takarékossági hitel. Telefon 5-37 madai kertek és házak felett, mert a nemes magyar pap népéért dob­ban piros szívének harangját szólal­tatja meg a soha nem alvó magyar testvéri szeretet, a tanítani, segíteni akarás evangéliumi tisztaságú, ön­zetlen vágya... Hánfissy Imre dr. tolmácsolja a nyíregyháziak kSszBaetét SKrlskó Sándornak Láttuk a madai csemetekertben a magról nevelt fácskákat, az okosan, kehelysz erűen kiképzett' őszibarac­kot, a deli növésű almafákat. De a község határában, a nemrégen még bogáncsos, gyomos, terméketlennek vélt homokon Kriskó tisztelendő úr mintaszerű gyümölcsösében láthat­tuk a szépen növelt csemeték pom­pás ifjúságát és gyönyörűen kikép­zett ilombkoronáit is, amelyekről sokszor két ökölnyi nagyságú, tüze­sen piros, vagy aranylón sárga gyü­mölcstermés mosolyog reánk. Ami­kor Kriskó Sándor ezt a hat holdas területet megvásárolta, mosolyogtak az emberek és kétkedőn rázogatták a fejüket: ebből a földből ugyan nem csal ki senki egy vadócot sem. Ma leveszik a kalapot a lenézett földön elővarázslódó paradicsom előtt a madaiak. Az .egyik lemetszett homokdombon zölddel futtatott, díszkertes házacska, fenn a magas hajialton kilátú lugas, üde vizet adó kút, drótkerítés-falú almatároló, dús bogyókat adó szőlőtábla. A tanul­mányút után az almatárolóban Kriskó Sándorné pompás ebédet ad a rokkantaknak és vezetőiknek. — Nánássy Imre dr. képviselő megin­dító erejű, mély érzést kifejező be­szédet mond, amelyben megkapóan fejtegeti a magyarság és a magyar föld örök egymásra utaltságát, a magyarságnak rokkant fiaiban is élő földszeretetét és fiúi háláját a föld iránt. Köszönetét .mondott a rokkantakat szíves szeretettel foga­dó Kriskó Sándornak és köszöntet mondott a nemzet, a nép nevében is annak a papnak, aki az isteni ke­gyelem forrását nyitja meg az Ür szolgálatában és aki a templomon kívül is Istent szolgálja a szociális tettek prédikációiban. Vitéz Elekes Gábor, a Honsz. elnöke a szövetség mélységes háláját tolmácsolta és ki­fejezte a rokkantak áldást mondó köszönetét a vendégszerető magyar asszonynak, Kriskó Sándornénak. — Kriskó Sándor válaszában kijelentet­te, hogy most még áldotfcabbnak ér­zi ezt a földet, amelyet az életűket, vérüket, egészségüket áldozó hős rokkantak jártak be és érdeklődé­sükért, tanulási akaratukért, mely a szegénységből is felemelhet, köszö­netet mond. A Honsz. tagjai az erkölcsi indí­tásokban is gazdag kirándulásról meghatottan, a szociális érzésű, munkás magyar papi élet előtt való tiszteletadással tért haza az esti vo­nattal Nyíregyházára. Nyíregyháza 1940. évi költség­vetési tervezete 89 százalékét pétadé kivetését taszi szükségessé Nyíregyháza megyei város költ­ségvetése elkészült az 1940. évre is. A költségvetést sokszorosítva, meg­küldték a képviselőtestület tagjai­nak, akiknek módjukban van a kel­lő időben elkészített tervezetet a költségvetés szakosztályi, majd kép­viselőtestületi trgyalása előtt beha­tóan tanulmányozni. A költségve­tést Tőrös Pál számvevőségi főta­nácsos, a számvevőség főnöke, a következőkben terjeszti a képviselő­testület elé: Tekintetes Képviselőtestület! A polgármester úr 1940. évi költ­ségvetési tervezetét csatolva, beter­jesztem és tiszteletitel jelenteim, hogy a szükségletek végösszege 1,941.815 pengő, a fedezetül szol­gáló bevételek .végösszege 1,475.728 pengő, pótadóval fedezendő hiány 466.087 pengő. A csatolt kimutatás szerint a pót­adó alapját képező állami adók vég­összege 525.000 pengő, mely után — hogy a hiány . fedezhető legyen — 89%-09 pótadó kivetése szükséges. Az így kiszámított pótadó ősz­ERTESITES! Tisztelettel értesítem a nb. közönséget, hogy a Péti Nitrogén Műtrágyagyár rt., Hangária Műtrágya- Kénsav és Vegyi Ipar rt., valamint a „Káli" Mütrágyakereskedelmi rt. körzetképviseletét egész Szabolcs vm. területére átvettem és mindennemű műtrágyát Nyír­egyházán állandóan raktáron tartok. Tisztelettel kérem az érdekelteket, hogy engem msgrendelé­seikkcl felkeresni szíveskedjenek. Eiőre is oiztositok mindenkit, hogy a legpontosabb és legelőzékenyebb kiszolgálásban fog részesülni, — Teljes tisztelettel: Zoltán István Virág utca 10. Tel. 531. szege 467.250 pengő s így ennek engedélyezése esetén az 1940. évi költségvetésünk 1163 pengő felesleggel zárulna. Az általános kereseti adót, mint előző években, 6%-kai állítottuk be a költségvetésbe. Hogy tehát a költségvetési tervezetben megálla­pított keretek között a szükséglete­ket kielégíthessük, 89% pótadó és 6% általános ke­reseti adó kivetése szükséges. Ugyancsak összeállítottuk a kü­lönféle alapok 1940. évi költségveté­sét is a következő végösszegekkel: Kövezetvá m-alap: szükséglet 235.600 pengő, fedezet 235.600 pengő. Testnevelési alap: szükséglet 18.575 P, fedezet 18.575 pengő. Burger Mihály és felesége, Burger Etelka-alapítvány: szükséglet 17.296 pengő, fedezet 17.296 pengő. Közmunka-alap: szükséglet 6100 pengő, fedezet 6100 pengő. Hősi sírok díszesebb karbantartá­sára szolgáló alap: szükséglet 100 P, fedezet 100 pengő. Állattenyésztési alap: szükséglet 31.952 P, fedezet 31.952 pengő. Nyíregyháza, 1939 szept. 1. II. o. városi számvevőségi főtanácsos, számvevőségi főnök Tőrös Pál s. k. — Aki bőségesen táplálkozik és amellett kényelmes életmódot foly­tat, a régóta kipróbált, tisztán ter­mészetes „Ferenc József" keserűvíz használata által — reggel felkelés­kor egy pohárral beviéve — alapos bélürülést, jó gyomoremésztés' s kielégítő anyagcserét érhet el. £•'•. ­dezze meg orvosát! Rozsnyai Jézsef cipész üzlethelyiségében: Zrínyi Ilona utca 4. szám. a legújabb modelek után készíti a legszebb RÖÍ ÓS férfi Miplkft Mérték után érzékeny ás beteg lá­bakra különleges kikészítésű gyógycipők kiszilnsk — Tiszti cipők és csizmák szakszerűen készülnek. Harcféri napié A tizedes századlrembllás hősiessége 1914-ben, szeplember 15-én Tóth Sándor volt székesfehérvári 10. kö­zös huszárezredbeii tizedes század­trombitás, amikor százada az orosz­lengyelországi Tomaszuv-nál meg­ütközött egy kozák osztállyal és századparancsnoka alól a lovat ki­lőtték, azonnal megtámadott kapi­tánya segítségére sietett, átadta neki saját lovát, maga pedig egy elesett kozák lovára kapva folytatta küz­delmet. Magatartásával parancsnokát a kiztos pusztulástól mentette meg. Az arany vitézségi éremmel tüntet­ték ki. Elütötte a szekér Hudák Miklós 21 éves nylrka­rászi lakost súlyos sérülésekkel szál­lították a nyíregyházi Erzsébet kór­házba. Kihallgatása során elmon­dotta, hogy Gazdag Samu anarcsi lakos szedrével elütötte, A szekér­gázolás ügyében megindult a vizs­gálat. Hudák Miklós állapota sú­lyos. ISKOLÁS ÉS AKTATÁSKÁK kis kézi táskák nagy választékban olcsó árban HERCZEG a postával szemben. ÖTLETES reklámkártyák; szó­rócédulák hatásos rajzok fel­használásával, ízléses kivitelben és előnyös árban készül OROSZ KÁROLY könyvnyomdájában, Nyíregyháza, Bercsényi­utca 3. szám. — Telefon: 577. Vasáruk háztartási és műszaki cikkek legnagyobb választékban, olcsó áron beszerezhetők Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. - Telefon: 90. szám. Hofherr-Schrantz Clayton-Shuttkworfi mezőgazdasági gépek és S. K. F. golyóscsapágyak képviselete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom