Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 146-171. szám)
1939-07-18 / 160. szám
3. ofcfel SZ w « mm m mm • » LC8 I HtRLAF •tlBM (Trianon 20.) 1939 július hó 18. Gyomorsavasok ivókarája: DEBRECENI Kérje mindenfltt! VÁNTUII Dr. Borbély Miklós kir. ügyész a nyíregyházi kir. ggyészség uj elnofce szombaton délelőtt letelte az Bniiepélyes esküt iMinit ismeretes, a m. kir. igazságügyminiszter Oláh János dr.-t a nyíregyházi kir. ügyészség elnökét Budaipestre helyezte át, ahol a pestvidéki kir. ügyészség alelnöke lett. A megürsedett nehéz és felelősségteljes •posztra az igazságügyminiszter dr. Borbély Miklós kir. ügyészt nevezte ki. Borbély Miklós dr. visszatérése széles körben keltett nagy örömet, mert az igazságügy nemcsak kiváló jogászt és hivatását szerető kiváló vezetőt nyert vele, de értékes nyeresége társadalmi, irodalmi és sportéletünknek is, amelynek aktív szolgálatkész tagja volt. Borbély Miklós dr. szombaton délelőtt tette le a hivatali esküt ünnepélyes külsőségek között. A bírák és ügyészek együttes ülésén megjelenő Borbély Miklós dr.-tól az esküt Vá5 rady Mihály dr. tanácselnök, a törvényszék h. elnöke vette ki, majd lelkes szavakban köszöntötte pályatársai nevében, kiemelve kiváló emberi és jogászi értékeit. Ugyancsak meleg szavakban üdvözölte Borbély Miklós dr.-t az ügyészi kar nevében Vernes István dr. kir. ügyész, alelnök. Az elhangzott üdvözlésekért Borbély Miklós dr. meleg szavakban mondott köszönetet. Borhely Miklós dr. az eskütétel után hathetes szabadságra ment és csak azután veszi át véglegesen a kir. ügyészség vezetését. napok, minden vendéglőst arra késztetett, hogy felkészüljön a vasárnapra. Fokozottabb felkészülést igényiéit volna a sóstói vendéglő, ahol számítani kellett a nagy tömegekre. Hogyan szabad megtörténni, hogy egy strandvendéglős ilyen falkészületlenül álljon ki egy vasárnap? Ki felelős azért, hogy a tikkadt fürdőző közönség nem juthat egy kis hűsítő italhoz? Hogyan szabad annak megtörténni, hogy az ebédelni akaró közönségnek órákig kell várni, mig ihozzájutha egy kis ételihez? Hogyan szabad ainnak megtörténni, hogy egy olyan óriási forgalmú vasárnap egy ifőpiocért és egy éthordót állítson a vendéglős a közönség kiszolgálására? Ha az a szegény főpincér és éthordó a lelkét kiszaladgálja, akkor sem bírja ellátni a strandvendéglő nagy közönségét! 'Mindent megtett ez a két pincér, amit csak bírt, de ez | nem orvosolja a vendéglős készüI letienségét és nemtörődömségét. | Texasban ilyenkor már valószínűleg . lövöldöznek a vendégek. — Miért nem állt oda'a vendéglős maga is kiszolgálni a vendégeit? Miért nem adott kisegítőt a nagy terraszról? — Csupa kérdés, mire nem lehet felele'tet kapni. A helyzet az, hogy nem törődnek a sóstói strandvendéglő közönségével. -Ez pedig ártalmára van a Sóstó-ifürdőnek is. Ezen pedig sürgősen segíteni kell. — Hosszú idő óta fekvő betegek a rég bevált, tisztán természetes „Ferenc József" keserűvizet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan, dicsérik. Kérdezze meg roivosáit! Panaszok özöne a strandvendéglő ellen 40 fokos hőségben bobi lehet karol egy fiveg szódavizet Hlies egy pohár sör, nlocs egy pohár limonádé, nincs egy darab kifli vagy kenyér A kánikulai napok forrósága vasárnap tetőifokra hágott. Mintha egy forró katlanba égett volna az egész város, tüzes vas forróságú volt az aszlfalt s az emberek már a kora reggeli órákban valósággal megrohanták a strandokat. Rekordforgalom volt a sóstói strandon is. Több mint 2500 ember menekült a hőség elöl a Sóstóra. Miért kell a napozó közönségnek a forró homokba ftkSdsi ? A forróság a déli órákban már olyan nagy méreteket öltött, hogy fedetlen lábbal képtelenség volt a strand homokján közlekedni. Mintha tüzes hamura lépne az ember. Érthető tehát a közönség panasza, hogv a forró homokba kell feküdni, hogy napo.zhasson, arról nem is beszéve, hogy nem valami esztétikus dolog vizesen ráfeküdni a homokra, mindezt azért, mert a nyíregyházi strandon nincsenek deszk'a fekvőhelyeik a napozók részére. Ezek nem jelentenének nagy kiadást, a város házikezelésben elkészíttethetne néhány deszka fekvőhelyet. Arról nem is 'beszélünk, hogy mennyire kellene | egy kis árnyas rész is a sóstói strandon. Pánaszok fizine a strandveidéglfi ellen A forró homok elől, a tikkasztó hőségben a sóstói strand-vendéglő árnyas terraszára menekültünk, de sok örömünk ebben sem volt. Mintha csak „panasznapokat" tartottunk volna, úgy jött hozzánk panaszra a közönség. De jogos volt a panasz. Hogyan szabad aninak megtörténni, hogy 40 fokos hőségben, amikor ezrekre menő tömeg van a sóstói strandon, már a kora délutáni órákban nem lehet kapni egy üveg szódát, vagy egy pohár márnaszörpöt, vagy egy pohár sört? De már egy darab kenyeret vagy kiflit sam lehetett kapni! A hosszantartó forró kánikulai Vám őrlési igazolvány 1939—40. gazdasági évre kapható a legújabb P. M. rendelet szerint Jóba E. papirüzietében , BTn Kocsmai isszeszóialkezás ntán menőitek egy szabadságos katonát 1 gyilkos legényeket letartóztatták — Rz ügyészség elrendelte a boncolást Vasárnap délután véres esemény játszódott le Napkor községben. Az egyik kocsmában borozgatás közben Magyar István ée Visloczki András napszámosok összeszólalkoztak Suleman Pál szabadságos katonával. A szenvedélyes vitának csak az vetett véget, hogy Suleman eltávozott a kocsmából. A két legény azonban bosszút esküdött és Suleman után vetették magukat. A mit sem sejtő katona nyugodtan haladt otthona felé, amikor utóiérték és Magyar István egy éles konyhakéssel hátulról nyakonszurta Suleman Pált. Az éles kés elvágta a nyakerebet és a szerencsétien katona a helyszínen elvérzett. A gyilkos legények véres tettük után el akartak menekülni, de a csendőröknek sikerült a község határában elfogni és letartóztatni őket. A gyilkosságról jelentést tettek a nyíregyházi ügyészségnek, amelynek indítványára elrendelték a boncolást, amelynek megejtéaére ma reggel átázott ki napkorra dr. Aradványi Endre vizsgálóbíró. Magyar Istvánt é> Visloczky Andrást a délelőtti órákban hozták be a nyiregyházi ügyészség fogházába. Robames^a terfsd j a vármegyében a szá|és küremfáfás Dr. Erdős László állategészségügyi tanácsos, m. kir. törvényhatósági állatorvos július havi jelentésében a következők éppen mutat rá a vármegye állategészségügyi állapotára: A vármegye állategészségügyi állapota a száj- és körömfájás kivételével elég kedvezőnek mondható, mert a többi állatbetegségekben aránylag kevés állat betegedett meg és hullott el. A száj- és körömfájás viszont a j legeltetési időjárás beálltával, vala- ! •mint a betegségek eltitkolása következtében a vármegye területén rohamosain terjed, úgyhogy ezidőszerin.t már csak egy járás mentes a betegségtől és a múlt hónapban már 67 községben uralkodott ez a veszedelmes betegség. Általában a betegség jóindulatú és ott, ahol az állatok kezelésével törődnek, elhullást egyáltalán ne.m idéz elő. Az állategészségügyi rendszabályok saigorúbb betartására, valamint azok ellenőrzésére a csendőrség kapott megbízást. Miniszteri biztost küldtek ki a szakszervezetek ellenőrzésére. A belügyminiszter a szakszervezetek ellen megindított vizsgálatok eredményéről értesítette a szakszervezetek tanácsát. A megállapított szabálytalanságot záros hatáiidön belül orvosolni kel.I A miniszter a szakszervezeti ügyek ellenőrzésére Barakovics Bács Lászlót miniszteri hatáskörrel küldte ki. Időjárás Nyugati szél, felhősödés, több> helyen zápoieső, zivatar. A hőség mérséklődik. Budapesten ma délben 12 órakor 30 fok C volt a hőmérséklet, Nyíregyházán 38 fok C. ÍOVÍ IJJf