Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 146-171. szám)

1939-07-06 / 150. szám

amikor egy szocialista küldöttség előtt a titkos .választójog parlamenti napirendre való tűzését hozta szóba. Tisza rögtön reagált a kormány ezen szándékaira és aug. 1-én Fejér­váryhoiz, akiihez évtizedes barátság fűzte, levelet intézett, melyben azt írja, hogy a „titkos választójog jel­szavával máris irreparábiiis baj oikoztatott. Egy ilyen jelszó felelős helyről kidobva, végzetes erővel hozza mozgásba a lavinát, pedig en­nek ellent kell állani, mert ez egy­szerűen a magyar alkotmányos élet végpusztiulása". Érdekes, hogy a „koalíció" vezér­lőlbdzottsága, mely mellék-kormány­nak képzele magát a „darabont" kormány mellett, aug. 11-én kimon­dotta, hogy bár a 4$-as párt az álta­lános és titkos választójog alapján áll, cserébe ezért nem áldozza ifel a nemzeti követeléseket. Ezért kár­hoztatja a kormány ezen akcióját, mellyel szembehelyezi a választójog kérdését a nemzeti törekvésekkel és azt csak taktikai eszközül használja fel az alkotmányvédő küzdelem és t nemzeti törekvések megbontására. Amily mértékben visszautasította t koalíció a választójog jelszavának a magyar vezényszó jelszavával va­ló szembettaelyezését, abban a mér­tékben nyert támogatást Kristótffy a nemzetközi szociáldemokraták és a mezőgazdasági proletariátus ré­széről. Sőt a földmunkások szövet­sége kitrünő paraszt-agitátorokat is bocsátott rendelkezésére, akik ter­jesztve a nép között a koalíció elle­ni röpiratokat, ezzel is hasznos szol­gálatot tettek a kormánynak. A fel­vidéki tótok és a délvidéki németek is az általános titkos választójog zászlaja alá által. Fejérváryék telhát valóban az „ör­döggel" is szövetkeztek választó­jogi tenviik kierőszakolására, ehhez azonban nem tudták megnyerni a ki­rály végleges beleegyezését. Gautsdh osztrák miniszterelnöknek súlyos aggályai voltak a magyar kormány kibontakozási tervei ellen, mivel sze­rinte a Magyarországon behozott választójog az osztrák politikai helyzetre is erős visszahatással len­ne. Érdekes megemlíteni itt, mint pikantériát, hogy Gautschnak a ma­gyar belügyekbe ilyetén való beavat­kozását a koalíció hozsánnával fo­gadta, a soviniszta sajtó pedig, mely eddig minden osztrák beavatkozásra ideggörcsöket kapott, most a nem­zeti ellenállás első győzelmének ne­vezte Gautscih közbelépését. És ugyanez a Gautsoh, aki annyira el­lenezte a magyar választójog reform­ját a császár határozott- kívánságára magáévá tette az általános titkos vá­lasztójogon alapuló parlamenti re­form tervét Ausztriában, mely az­után ott a császár ismételt szemé­lyes beavatkozásával 1907-ben alap­törvényileg lett biztosítva. Szeptember 15-re a Szocialista Párt az Országiház előtt a választó­jog azonnali megszavazása érdeké­ben tüntetést akar rendezni. A fő­kapitány elutasító végzését Kristóf­fy azzal változtatja meg, hogv „nem látja akadályát a kérelem teljesíté­sének". mezőgazdasági gépek é* eszközök LERAKATA Kfibie Biczák MŰSZ ERESZ Bethlen ufea 27. Telefon 330. sz. "3SB ? Szabolcsi HÍRLÁP A Fejértváry-kormány október hó 6-án nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a választótörvény reformja, mint egy esetleges megoldási mód­szer került szóiba, de nem mint kon­krét kormányzati program. Ez a nyi­t.wewwi fgSKMHB i latkozat azért volt szükséges, mert a kormányt támogató szabadelvű párt állást foglalt az osztrák minisz­terelnöknek a magyar belpolitikába történt illetéktelen beavatkozása ellen. Péchy Sándor. Gál Károly tábort lelkészt püspöki tanácsossá nevezték ki A magyar honvédséj, az egyházi és polgári társadalom nagy öröm­mel vett tudomást arró! a kitüntető kinevezésről, amely Gál Károly tá bori lelkészt pütpöki tanácsosi tiszt­ségre emelte. Gál Károlynak a ki­tüntetést Munkácson vitéz Béldy Alajos ezredes, dandárparancsnok adta át a tisztikar lelkes örömének éljenétől kisérve. Gál Karoly a hon­véd lélek nagy értékeinek füzes éb­resztője, a magyar haderényekre ne­velés szuggesztív erejíl mestere. Ka­tonái rajongva szeretik nemes ma­gyar egyéniségét, szerető jó szivét. Minden szavában a kapisztráni lélek lángja lobog. Szónoki erejében a meggyőződés, a hatalmas, színes ki­fejező erő, a lélek villamos feszült­ségének sugárzása élteti a honvéd magyarságot. Kivételes tehetsége mel­lett szeretetreméltó bajtársi sziv, igaz, magyar testvéri s;:ivélyesség jellemzi. Szelíd mégértés, magával ragadó ta­nítói lelkület embere a honvéderő nagyszerű fokozdja, aki előtt a hi vatás utján még igen szép, ígéretes jövő áll. Kitüntetése Nyíregyházán is igáz örömet keit a magyarság nagy érdekeit szivén viselők táborá ban. * Gy ümölcsterinelők figyelmébe A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltségében levő Magyar Élelmi­szer szállító és Árukereskedelrci Rt. Budapesten (Hűtőház) IX. Tóth Kál­mán-u. 8 10 , telefon Bp. 1-333 40, levélcím Budapest 4. fiókbérlő 203, távirati cim Budapest Hűtőház, tele fon este 6 után, valamint vasárnap és ünnepnapon Bp. 1-333 48. gyümö csértékesitési osztályt álii­'ott fel. Ennek keretében termelési hiteleket is nyújt, termelési anya­gokra és mnnkabérekrt. Felszerelési tárgyakat ad kölcsön, továbbá cso magoló anyagokat is hitelez. A mostani gyllrt ő'csértékesitési idényben különösképpen előtérbe léphet bel- és kfliföldi összekötteté­seinél fogva a gyümölcstermést biz­tosan és a lehelő legjobb árakon való értékesítési, illetve vásárlási te* vékenysége. Felhívjuk tehát a gyümölcsterme­lők figyelmét arra, hogy nagyobb mennyiségű termésük megvételérn idejében kérjék a cég ajánlatát, eset­leg több egymás közelében lévő kisebb termelő együtt, egyszerre érő és egyforma minőségű gyümölcseikre nézve. Nyíregyháza város Sésti fürdője 900 holdas tölgyerdőben 70 holdas park közepén kádfürdővel, fedrtt uszodával, hatalmas szikes vizű taván strandfürdővei várja a pihenni is szórakozni vágyó közönséget. JEGYÁRAK: Strandjegy felnőtteknek .. --46 P Strandjegy 1 m-nél .magasabb gyermekeknek — 1'20 P Strandjegy 1 m-nél alcsonyabb gyermekeknek díjtalan Strandjegy diákoknak .. .. —'36 P Strand sportjegy — 2S P Strandfürdővel kombinált kisva­súti menettérti jegy a Besse­nyei tértől —80 P Strandfürdővel kombinált kisva­súti menettérti jegy az átra­kodó állomástól —'90 Bérletjegy felnőtteknek 1 hóra 4'— Bérletjegy felnőtteknek fél hór* 2 50 Bérletjegy diákoknak 1 hóra 3 — A kiszolgálás dija a jegyek árában benne van. Bérletjegy diákoknak fél hórá Bérletjegy gyermekeknek 1 hóra Bérletjegy gyermekeknek fél hóra Kabinjegy hétköznapra .. Kabinjegy ünnepnapra .. Kabin bérlet egész idényre Látogatójegy hétköznap .. Látogatójegy ünnepnap .. Nyugágyjegy Fonottszék jegy .. Strandkosár jegy .. .. Táboriszékjegy Értékborítékjegy .. 180 P *» P P P 1 40 P —•40 P — 90 16 — -•10 P —•30 P — 20 P —•30 P -•30 P -•10 P -•10 P I. osztályú kádjegy —'80 P I. osztályú kád pótjegy .. —'40 P I. osztályú kádjegy köztisztv, —'60 P II. osztályú kádjegy —'70 P II. osztályú kád pótjegy .. — 35 P II. osztályú kádjegy köztisztv. —-54 P Fedett uszodajegy —-40 P Fedett uszodajegy köztisztv. —'30 P Fedett uszoda bérletjegy 1 h5ra 4 — p Fedett uszoda bérletjegy fél hóra 2 50 P Füzetjegy (10 drb I. o. kádjegy) 6-— P Minden hétfőn — ünnepnap kivételével — filléres jegyárak, Kádfürdő 40 fillér, fedett uszoda 20 fillér — Filléres napokon egyébb kedvez­mények érvénytelenek. Csónakjegy közönséges csónakra -—'30 P Csóna!<jegy közönséges csónakra köztisztviselőnek —'24 P Csónakjegy közönséges görgőülésesre, vitorlásra -—'50 P Csónakjegy görgőülesesre vitorlásra köztisztviselőiek —'30 P Csónakberlet 1 hónapra 4— P A csónakdijak hétköznap 1 órai, ünnepnap 40 perces használatra érvényesek. (Trianon 20.) 1939 július hó 6. Ajánlatkéréskor szükséges a gyü­mölcs féleség, minőség, mennyiség megjelölése. Nem szabad megfeled­kezni arról sem, hogy a szállítandó gyümölcsök nem lehetnek teljesei érettek, tehát a kellő üzleti tárgyalás és lebonyolithatás végett a teljes érés előtt legalább 8 10 nappal for­duljanak a Céghez, de lehet 2 hét­tel előbb is. — A ré^ elhanyagolt székrekedé­sek kezelésében gyakran már kis mennyiségű természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvíz naponkénti haszná­lata is igen hatásosnak bizonyul, úgyhogy a gyomoremésztés is meg­javul, az epekiválasztás fokozódik, az anyagcsere megélénkül és a vér felfrissül. Kérdezze meg orvosát! Strand kabátok és nagy választékban anyagok iiarftosnál Vay Ádám utca 2. - T«l. 798. 5:0-ra verte a NylISE a KILE-t A szezon utolsó mérkőzése a Ny KISE fölényes és biztos győzel­mét hozta, amely igy revanchot is hozott a Nykise-nek őszi vereségé­ért. Az első félidőben is nagy a Nykise nyomás, de a szél segítségé­vel jól védekezik a KKLE. Teremy a kisvárdai kapus egymásután védi a nehezebbnél-nehezebb labdákat, egy-két esetbei pedig a kapufa menti Szünet után jön a Nykise henger. Elíibb Csémi fejel gólt, majd kis szünet után Nógrády két gólt lő egvmás után, később Balogh és II­csik góljai 5:0- ra alakítják ki a Nykise győzelmét. A Nykise jobb volt és még ilyen gólaránnyal is megérdemelten nyert. Sőt még több gólt is lőhetett volna a Nykise, amely különösen szünet után javult fel nagyon. Legjobbja Csénsi, de igen jó volt Kabai, Ilcsik, Kubicska és szünet után Nódrádi is. A KKLE és a mezőny legjobbja Teremi kapus, aki nagy formában védett. Me>lette Kozma és varga volt még jó. Egressy biró jól vezette a mérkőzést. A sómét sajtó a Volksbund soproBí gyűléséről A németországi sajtó részletesen ismerteti a magyarországi német népcsoport soproni és Sopron-kör­nyéki gyűléseit. A lapok kiemelik hogy a Volksbund gyűlésein min­denütt a leghatározottabban kifeje­zésre jut a magyar haza iránt való rendíthetetlen hűsért'. Eljegyeési értesítések, esküvői meghívók a legszebb kivitelben é« előnyöe áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzemében Nyír­egyháza, Berctónyí-u. 3. Telefon: 477.

Next

/
Oldalképek
Tartalom