Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 98-121. szám)

1939-05-18 / 112. szám

Ara 10 fillér Nyíregyháza, 1939 május A $ , (Trianon 19.) vii. évfolyam 112 <

}

828.) szám YÍRVIDBK •• I •« l •• f. hirlAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bethlen-utca 1. Postatakaréki csekkszám: 47.139. Telefon: 77. POLITIKAI NAPILAP Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P.. Köztisztviselőknek 20%-os engedmény. Vitéz Jékey Ferenc dr. főispán nagyhatású beszédben emelte fel tiltó szavát a Szabolcsban oktalanul szitott felekezeti harc ellen n főispánt, aki mint a MÉP vármegyei elnöke jelent meg Mándokon liánássy Imre dr. programbeszédén, lelkes szeretettel fogadta a nép minden tagja iMándokon kedden délután hatalmas tömegeket megmozgató és áttörhetetlen egységbe koivácsoló gyönyörű magyar testvéri manifesztáló volt. Nánássy Imre dr., a madai választókerület határtalan szeretettel és nagyrabecsüléssel körülvett MÉP. hivatalos jelöltje programot adó nagygyűlést tartott, amelyen ünneplő ruhában, a nagy magyar megújhodás eszméinek tiszteletet adó bensőséggel vonult fel Mándoknak és messze környékének lakossága. A programbeszéd alkalmából megjelent a községben vitéz Jékey Ferenc dr. íőispán, mint a MÉP. vármegyei elnöke. A főispánt, távol a nagygyűlés színihelyétől, a község főterén fogadta Mándok egész latkossága, élén Bedeö Lajos dr. főszolgabíróval, Haihni Imre dr. főjegyzővel. Mély érzéssel áthatott, igaz szeretetet sugárzó fogadtatás volt ez. A magyairruhás Hahn Ági kedves 9zavak kíséretében gyönyörű virágcsokrot nyújtott át a község lakossága nevében a főispánnak, .majd Hahn Imre dr., a község főjegyzője mondott lelkes üdvözlőbeszédet. — A főisrpán urat, — mondotta — aki megjelenésével felejthetetlen ünneppé avatta Mándok kö.zség számára ezt a napot, kezdettől a szívünkbe zártuk, mert tudjuk, érezzük, hogy, szerető szívű atyja népünknek. Mándok hat ihónaip előtt még utolsó őrhelye volt Szabolcsban a szabad magyar gondolatnak, érzésnek, szónaik, s csak titokban dobbanhatott együtt a szíve a határon tűi magyar testvérek szívével. Ma, hálta a buzgó imáinkat meghallgató Gondviselésnek, útlevél nélkül mehet a lakosság újra a Felvidékre és teli tüdővel szívhatja a kárpáti fenyők illatát. — De ebben a boldog megújulásban is megvallja a szerető szívű, jóságos főispán, a nép atyja előtt, hogy sajog a szíve a mándokiaknak, mert sok a munkanélküli, az aratáshoz, csépléshez sem jutó, kenyér nélkül tengődő család s a munkások sokasága részes gazdálkodásra sem kap földet. Nem akar ünneprontó lenni, amikor ezekre a fájó sebekre rámutat, de nem hallgat el semmit az előtt a férfiú előtt, akó a nép felemeléséért dolgozik és akinek testvéri magyar szíve megtalálja a megoldást, hogy minden jószándék, minden izom, mindem,munkásakarat kenyeret és mosolyt teremjen ezen a földön. Szeretettel és mélységes bizalommal köszönti a község egész népe nevében vitéz dr. Jékey Ferenc főispánt. lékey Ferenc: Meg akarjuk óvni a lelkiatyákat a politika harcaitól Az üdvözlő beszédre vitéz Jékey Ferenc dr. főispán rendkívül érdekes és a mai napok sokszor elvakult szenvedelmeiben józan meggondolást, szeretetet, felekezeti békét hirdető beszédben a következőkben válaszolt: .Kedves magyar testvér! Hálásan köszönöm azokat a szép üdvözlő szavakat, amelyeikkel a jegyző úr köszönteni szíves volt, amikor nem mint főispán, hanem mint a Magyar Élet Pártjának vármegvei elnöke jelentem meg önök között azért, hogy igen tisztelt barátomnak: dr. Nánássy Imrének programbeszédjét meghallgassam. Idejövet, utam virágzó akácokkal beborított csendes magyar falukon vezetett keresztül, amelyekben semmi nyomát nem látom a választási kész ü'ődés eknek. 'Nincs most a régi választási hangulat, -nem látunk zászlókat, tollakat, plakátokat, kocsmában vigadó embereket, helyes is ez így. Kell, hogy az első titkos választáson a magyar választó minden befolyástól mentesen adhassa le szavazatát. Azonban egy sajnálatos körülmény ragadta meg figyelmemet, olyan valami, ami nem volt velejárója régen a választásoknak s amit most nem tudom, kik és milyen célzattal dobtak be az elvek küzdelmébe. Kedves magyar testvéreim! Feljogosítva érzem magamat, hogy ehhez a kényes problémához hozzányúljak. Azért érzem ezt, mert eddigi közéleti működésemben mindig eredményesen küzdöttem az ellen, amiről most szó van: a felekezetek közötti harc ellen. Közel hároméves veszprémi főispánságom alatt sikerült az egyes felekezetek között olyan békés atmoszférát teremteni, hogy mindenki megelégedéssel láthatta szabolcsi beiktatásomon a katolikus, református és luteránus egyházak vezérférfíait a legnagyobb békességben és barátságban együtt, megértő hangulat csendült ki itt elmondott kitűnő beszédeikből is. De saját családi életemet is a legnagyobb megértés jellemzi e téren. Magam katolikus vagyok, édesanyám, feleségem és kisleányom református, kisfiam katolikus. Katolikus kisfiamat az ősi sárospataki ref. kollégiumban neveltetem, református kislányomat pedig Budapesten egy apáca zárdában, céltudatosan teszem ezt azért, hogy már zsenge gyermekkorukban megtanulják a másik vallást tisztelni. Ezt a szellemet szeretném vármegyém közéletében is meghonosítani. Ezt a megértést mozdítaná talán az Í9 elő, ha azok a férfiak, akikre leikeink gondozása van biziva, a pártpolitika fölé emelkednének. Hiába, a politika mezején ütközetek is folynak, sebeket adnak és sebeket kapnak, az, aki a politika szekerénüi, elkészülhet arra, hogy a szekér kátyún is megy keresztül, ahonnan néha sár is csap fel s úgy a sebektől, mint ez utóbbitól szeretnénk a reverendát és talárt megőrizni és a lelkiatyákat olyan magas piedesztára helyezni, ahová ilyen dolgok nem érhetnek fel. Ne harcoljunk mi egymás ellem., kedves magyar testvéreim! Harcunkat megvívtuk sok ellenség ellen győzedelmesen, hiszen emlékszik vitéz Boros János (itt az első sorokban álló egyik gazdaemberre mutat, aki a háború alatt szolgálatvezető őrmestere volt és aki ,most meghatva helyesel), mikor 1918 márciusában mi ketten bevezettük a 14. huszárezred 4. gyalogszázadának 250 fiatal szabolcsi fiát a nagy Piave-szigetre, nem kérdeztük mi egymástól, milyen vallásúak vagyunk, de az akna meg a gránát se kérdezte. Mégis kitartottunk híven, közben kaptunk 400 ember pótlást és június 25-én csak 31-en maradtunk s amikor leváltottak bennünket, a maláriától vacogó fogakkal, de a becsületet megőrizve hagytuk ott az állást. Komolyan mondom, hogy én ma sem tudom, vitéz Boros János, hogy .maga, akiivel pediig jóbamrosszban annyi időt töltöttem és a harctéri bajtársaim közül talán legközelebb állt hozzám, milyen vallású. De igazi frontkatonák között nem is lehetnek ilyen ellentétek, hagyjuk azt azoknak, akik nem ismerték a lövészárok testvéri közösségben felolvadó barátságát. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében köszönöm mégegyszer a szíves fogadtatását és kérem az Istein áldását Mándok minden egyes polgárára.