Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 98-121. szám)
1939-05-25 / 117. szám
(Trianon 19.) 1939 május hó 25. - JSÍYÍRVIDÉK SZABOLCSI HIRLAF HttBII 5. oldal Miidei szó, minden gondolat csak a lelkek harmóniáját szolgálhatja. Csak a békehirdetésnek, a szeretet-erősítésnek van helye. Magyar és magyar közé senkinek sincs joga éket verni. Ha a történelmi erők új esiamék áramát indították meg, ezt a magyar viszonyokhoz kell alkalmazni. Sem mellette, sem ellene nem vonulhat fel senki eredménnyel. összehangolni a különböző erőket, egy síkra vinni a szembenálló felfogásokat, — ez a rendeltetése minden magyarnak, aki szereti hazáját. Városszerte nngg érdeklődés nyilvánul meg a „Szabolcs Vezér pünkösdi össztánca iránt A „Szabolcs vezér" B. E. a hagyománysakhoz híven ez idén is megrendezi szokásos pünkösdi össztáncát, amely iránt különösen a tánckedvelő fiatalság körében igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Ez az érdeklődés természetes is, ha szem előtt tartjuk azon körülményt, hogy az intelligens keresztény fiatalságnak úgyszólván a bajtársak által rendezni szokott táncos táborok nyújtanak szórakozási lehetőséget. Éppen erre való tekintettel a bajtársak erre az össztáncra különösképpen felkészülnek s mindent elkövetnék, hogy az idei pünkösd vasárnap megrendezendő táncos tábor is a régi hagyományos sikerrel záruljon. A meghívók szétküldése folyamatban van. Az össztánc pontosan este 8 órakor kezdődik a Korona nagytermében, Miareseh Lilli táncintézetében. í i { NAPIREND Május 25. Csütörtök. Róm. kat. Gergely. Oör. kat. János. Prot. Orbán Izr. Sivan 7. A nap kél 4 óra 56 perckor, lenyug ízik 19 óra 26 perckor. A hold kél 10 óra 32 perckor, lenyugszik 0 óra 0 perckor. Magyar napirend: A tengelyhatal- ° mak uj világot fognak teremteni, amely- i ben a jog és az igazság érvényesül. Nem fegyverrel, hanem az igazság erejével küzdenek a versaillesi és vele együtt a trianoni szerződés megváltoztatásáért. Bármiként is vélekedjenek egyes államok abban a tekintetben, hogy milyen jog alapján birtokolják az ősi magyar földet, a birtoklás jogalapját nem ők, hanem az igazság ereje 'lógja mindenkor meghatározni és véglegessé tenni. Szombat estig a következő gyógyszertárak tartanak tigyéleti szolgálatot: Osgyány József (Bessenyei-tér) és Illés Zsófia (Deák Ferenc utca) Május hónapban a közgyógyszersl látás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermekmenhely, Stefánia vényeire a Fejér Ferenc (Rákóczi utca) gyógyszertar szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 éráig, az éjjel szolgálatot teüesiíö gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészitésnéi 25 százalék, kézieladásná! 50 fillér pótdíj jár. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. A sóstói kádfürdő nyitva. — Eljegyzési hír. Mátis Etelka oki. tanítónőt, Mátis Béla evangélikus tanító és neje, Kubaeska Ilona leányát eljegyezte Szabó Vilmos evangélikus segédlelkész. — Fodrászok pünkösdi zárórája. . A fodrásztmesterek. üzletüket pü'n• kösd első napján déli 12 óráig tart- * ják nyitva. Pünkösd másodnapján egész nap zárva tartják. Elnökség. EGY POHÁR VÍZ naponta 4—ó héten át a Mira glaubersós gyógyforrásból, meggyógyítja az epe-, gyomor-, májba jókat, cukorbetegséget. 8 — Az Ev. Nőegylet Leánycsoportja pénteken délután 5 órakor a szokott helyen összejövetelt tart, melyen az igeihirdetést Máczay Lajos vaiMástanár végzi. Minden evangélikus leányt szeretettel hív és vár az Elnökség. — A CSERKÉSZBOLT KÉPVISELETÉT ÁTVETTEM. MINDEN ' CSERKÉSZ FELSZERELÉS KAPf HATÓ! PAPP DÉNES, NYIREGY' HAZA, LUTHER-U. 6. TELEFON SZÁM: 799. ZJridivat újdonságokban vezet a Kelemen cég Takarékpalota. „Bizalom" hitel A legszebb férfi és női cipő modellek Olcsó árak. Olcsó árak •— Meghívó. A „Szabolcs vezér" B. E. e hó 25-én, csütörtökön délután 7 órai kezdettel műsoros nagytábort tart az egyesület helyiségében (Turáni Kör, Luther-utca 13. sz.), amelyre a bajtársakat és az egyesület barátait ezúton is szeretettel meghívja az egyesület Vezérsége. — Az Angolkisasszonyok intézete nagyiban készül a HoldSugárkisaszszony c. japántárgyú színdarab előadására, amelyet ma, 24-én, szerdán 25 -én, csütörtökön és 26-án, pénteken délután pontosan 5 órai kezdettel mutatnak be. " A .hetek óba tartó lázas előkészület, a darab kiállítása, a kosztümök már eleve biztosítiják az előadás sikerét. 794 Németh uriszabó teleionszáma, akinek szép és Ízléses munkája, valamint szövet különlegességei állandó érdeklődés középpontja. — Lelőtte az öccsét egy keceli fiú. Tnagikus szerencsétlenség történt a Kecel község határában, levő Szarkás-<pusZtán. Egy 14 éves fiú leakasztotta a szegről apja vadászpuskáját s célozgatott vele az ajtó felé. Azt hitte, nincs megtöltve s meghúzta a ravaszt. A fegyver eldördült s abban a pillanatban lépett be az ajtón a fiú öccse, Király István iskolásfiú. A sörétek a szerencsétlen kisfiú arcát és nyakát teljesen összeroncsolták. Király Istvánt életveszélyes állapotban szállították be a kórházba. — Felakasztotta magát Borodi I Gyula 18 éves kabai tanyai lakos és csak órák múlva találták meg holttestét. A csendőri jelentés szerint a legény szerelmi bánatában lett önMezőgazdas ági cikke, kerítés fonatoí nagy raktára Wirtschafier A rmm HoflierrSchrantzClaytonShuttlewort RT. féle mezőgazdasági gépek körzeUépvi»elete _ vaskereskedésében, Nyíregyháza, Vay Á. u. 3. Tel. 90. Olcsó árak! — Leesett a kompról és a Tiszába fulladt. A mindszenti kompon halálos szerencsétlenség történt. Korogi József mindszenti földműves kompon akart átkelni túl a Tiszára. Amikor a kotmp a víz közepén haladt, a komp hátulján álló Korogi beleesett a vízbe és fuldokolni kezdett. A ko|mpo,n mindössze néhányan voltak, akik inam tudtak segítségére menni a fuldoklónak. A megáradt víz gyorsan sodorta lefelé az úszni nem tudó embert, aki pár perc múlva alámerült a hullámokban és nem is bukott föl többet. — Magyar idegenforgalmi és menetjegyiroda Velencében. A velencei Szénit Márk-itéren ma nyitották meg az első olaszországi .magyar idegenforgalmi és menetjegyirodát. Ezt az irodát még két másik iroda fogja követni Rómában és Milánóban. A megnyitóbeszédet Veress Gábo.r, az íBUSz. .Vezérigazgatója mondotta. A beszédre Rocca helyettes polgármester válaszolt és kijelentette, ihoigy a velencei hatóságok mindenben igyekeznek elősegíteni a magyar iroda működését. M. Kir. Meteorológiai Állomé* Nyiregyháza Időjárás jelentése 1939. május 23. reggel 6-a3-íót május 24. 6'33-fg Hőmérséklet: maximum 22 6 Hőmérséklet minimum 13 6 Talajmentén 112 Szél erőssége, iránya (0—12.) 3 Északnyugati. Felhőzet (0—10) 10. Változó esőfelhő Csapadék milHm^erpbh**? regpe' ? tői reggel 7-ig 8 9. Zíporszerü esők. Légnyomás: 754. Súlyedő. Látás : 5 km. Napfénytartam: 2 óra. Barzó Pá! állomás veíötő. — Az idegrendszer megbetegedéseinek kezelésében a bélműködés elrendezése a tisztán termesz ebes „Ferenc József" keserűvíz használata által — reggelenként éhgyomorra egy kispolhárral bevéve — sok esetben elengedhetetlenül szükséges. Kérdezze .meg orvosát. RÁDIÖ SZERDA, május 24. Budapest I. 16.15: A rádió diákfélórája. 5.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.10: A Pázmány Péter Tudomány Egyetem bölcsészettudományi karán első ízben rendezett „Jó magyar ejtés"-verseny döntője és eredményhirdetése. 17.45: Sven Karpe hegedül, zongorakísérettel. 18.15: Előadás. 18.45: A Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetségié képviseletében a Grafikai Munkások Senefelder Dalkörének és a Mintakészítő Munkások Szakegylete Dalárdájának műsora. 19.15: Hírek. 19.50: Tessitori Nóra mai magyar verseket mo-nd. 20.20: A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. 20.55: Légoltalmi előadás, 21-40: Híreik, időjárásjelentés. 22.00: Csorba Gyula és cigányzenekara muzsikái, Szántó Gyula énekel. 22.40: Hírek, német, olasz, angol és francia nyelven. 23.00: A rádió szalonzenekara játszik. 0.05: Hírek. Budapest II. 19.00: Olasz nyelvoktatás. 20.00: Hírek, lóversen.yeredmények. 20.20: Zenetörténeti előadás. 20.50: Hanglemezek. 22.00: Időjárásj elentés. CSÜTÖRTÖK, május 25. Budapest I. 16.15: Háztartási előadás. 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.10: Hanglemezek. 17-50: Közvetítés a m. kir. posta központi járműtelepéről. 18.30: Németh József és cigányzenekara játszik. 19.00 Előadás. 19.15: Hírek. 19.25: Elbeszélések. 19.50: Mezőgazdasági előadás. 20.05: A rádió szál ón zenek arának ezredik hangversenye — az '1936 február 16-iki bemutatkozó műsorral. 21.00: „Juli ette első bálja." Vígjáték 1 felv. 21.40: Hírek, időjárásjelentés. 21.55: Dohnányi Ennő, Waldbauer Imre és Kerpely Jenő zongorahármasa. 23.00: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.20: Tá,nclemezek. 0.05: Hírek. Budapest II. 18.30: Angol nyelvoktatás. 19.05: Németh József és cigányzenekara muzsikál. 20.00: Hírek, ügetőversenyeredmények. 20.20: Útleírás. 20.50: Hanglemezek. Kassa. 10.00: Budapest I. 11.00: Előadás. 11.35: Hírek. 12.00: Budapest I. 15.25: Lossinszky Tibor hegedűn és mélyhegedűn magyar és kuruc dalokat játszik Orgöván Jani cigányzenekara kíséretével. 15.50: Hírek. 16.45: Budapest I. 17.10: Szlovák félóra. 17.40: Budaipest I. 18.30: Szimfónia énekkar férfikarának műsora. 19.00: Budapest I. műsora. pijeAjpauuntdi V