Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 98-121. szám)

1939-05-23 / 115. szám

122. oldal _ NYÍRVIDÉK 0 JZABOLCSI HÍRLAP A szegedi gondolat hordozói vagyunk - mondotta Gergelyffy András a kerület népének állandó ünneplése között megtartott gyűléseken Oergalyffy András, a nagykálló­nyirbátori kerület k ép viselő j elöltje Napkor és Kál'lósemjén községeket is meglátogatta. Napkoron Támba főbíró üdvözlése után Gergő!yifify András röviden vázolta célkitűzé­seit, épúgy, mint Kállósemjénben, ahol .Krískó Elek gör. kat. lei'kész köszöntötte. A gyűléseken, a/hol a válasz tóik hatalmas tömegekben gyü­lekeztek össze, dr. Sörés János nagykáillói ügyvéd kérte a választó­polgárdklat, hogyha sorsuk, jövőjük igazán lelkük ügye s akarják a ma­gyar ügy jobbraifordulását, úgy egy szívvél, lélekkel álljanak a mellé a program malié, amelyet Gergelyffy András képvisel. iNe üljenek fel demagóg Ígére­teknek. józan magyar ésszel mérlegeljék az eseményeket s önmaguk is belátják, hogy az legyetlen helyes út a magyar politi­kában az, amelyet Tedeki Pál inau­gurál s amit hívei követnek. Már eddig is sokat tettek a magyar nép­ért, talán Kossuth Lajos óta, aki a jobbágyságot felszabadította, senki seim foglalkozott a .néppel annyit, minit éppen a, Magyar Élet Pártjába tömörült politikusok. A népek ka­vargó áradatában csak egységes, eggyé forrott nép állja meg a helyét. A széthúzásnak nincs helye ott, ahol a vihar fejünk fölött van. Erre tanít a történelem. Ha az idők folyamán egységes lett volna a nem­zet, nem lett volna sem Mohács, sem Muihiipuszta, s annyi magyar sorsvesztés, pusztulás, könny. A kormánynak ezt a nép'i, szociá­lis politikáját tehát támogatnunk kell. Sörés dr. izzó lelkesedéstől átfű­tött beszédét a hallgatóság szűnni nem akaró tapssal s GergeSyiffy András hosszas éljenzés ével hono­rálta. 'Nyimdony, Szakoly és Baikány népe szintén tüntető szeretette! fo­gadta a községbe érkező Gergelyffy Andrást. Nyiradonyban Gödény Ferenc földbirtokos, Szakokban Hadlházy Ferenc földbirtokos, Bal­kányban Nagy Pál kisgazda üdvö­zölte Gergelyfify Andrást. Ez utóbbi helyen a fogadtatásnak különösen színt, melegséget adott két bájos kis­leánynak, Eszenyi Jenikének és Ba­Joigh Juditlk'ánlaik köszöntése, amik olyan színes szalvialkiból tevődtek össze, mint a virágcsokor, amelyet látadtak. .'Baikány községben a református iskola udvarán zajlott le a szinte ünneplésnek is beillő zászlóbontás. Elmlber-ember hátán szorongott, s még így is sokan kiszorultak az ut­cára s a hirtelen keletkezett zápor ellenére is hiven .kitartottak s fe­szült ífiigyélemmel hallgatták Ger­gelyffy Andrást, aki többek között ezeket mondotta: — Mi nem vagyunlk imiport-esz­mék .plán. táléi. Mi az 1920-ban Sze­geden megszületett, ügynevezett sze­gedi gondolat hordozói vagyunk. — Hűséges fegyverbarátai vagyunk a tengelyihatalmaknak, de nem va­gyunk politikai vigéc szelleműek, ! kik hol itt, hol ott kopogtatnak be ! egy kis barátságért, azt nézve, ke­resve, hegy hol kaphatnak többet, nem házalók, akik. portékájukat egyszer itt, máskor ott kínálgatják. Mi magyar hűséggel és becsü­lettel állunk a minket támogató j két magvar baráti nemzet mel­I lett, kiknek sohasem felejtjük el, hogy ihataimas támogatásukkal visszasze­• rezhettük a .Felvidéket, a Kárpát­| alját, ennek 1 ellenére mi belpoliti­: kánlkbatn, nem kópiázunk. Megtanul­juk, amit hasznosíthatunk, azonban I a mi célkitűzéseinknek, reformtö­! fekvéseinknek irányt a magyar föld | problémái adnak. Mi nem vagyunk 1 sem germánok, se.m latinok, mi ma­gyarok vagyunk, tehát testi és lelki habitusaink, belpolitikai helyzetűink diktálja munkánkat, annak nagysá­gát. A Kárpátok medencéjében vérségi adottságunkkal nem lehe­tünk sem fasiszták, sem horogke­reszt esek, .mi csak ifajvédők lehe­tünk. Ez az archimédeszi pont, amelyre támaszkodva, ki fogjuk és ki akarjuk emelni a magyarságot a mai e-lesett, nehéz, elgyötört hely­zetéből. Ez a mi politikai elgondo­lásunk bázisa, e.z a szegedi gondolat. >Gergd\iffy András nagy hatást kiváltó beszéde után M.ikecz Tamás, mint gazda szólott a magyar gaz­dákhoz. A gazdasági kérdések bő fejtegetése után a zsidókérdésről beszélt. Hösök ünnepe Vasárnap délelőtt Nyiregyháza megyei város közönsége is kegye­lettel áldozott a világháború hősei­nek emléke előtt. Az ünnepély a Hősök szobra előtt, majd vitéz Ko­vács István szobra előtt folyt le. Az ünnepélyen a helyőrség alakulatain, a polgári lakosságon kívül részt vet­tek hivatalok, egyesületek, iskolák, 'leventék, cserkészcsapatok. A Hősök szobránál a katonazene­kar a Magyar Hiszekegyet játszot­ta, majd Fekete József, a NvVKV. •tanácsosa mondott emlékbeszédet. — Minden néma szobor beszédes ajakkai hirdeti. — mondotta a szó­nok — hogy a világháború hősei megtették kötelességüket. A döntő siker elmaradása nem rajtuk múott, az ő kezükbőí kihullott a fegyver, amelyet a jelenlegi nemzedéknek kell kézbe vennie s tánto-ríthatatla­nul kell küzdeni, hogy hősök által elérni szándékozott célok megvaló­suljanak. Az ország .hősi emlékmű­vei azt hirdetik, hogy m:i sohasem voltunk hitványak és sokkal nagyob­bak vagyunk, mint mások, mert a magyar nemzet életereje nagyobb, mint számbeli súlya. Ez a nemzet egy évezreden át harcolt létéért. De csak ez a nemzet vot az, amelyik a Duna—Tisza me­dencében maradandó államot tudott alkotni. Jussa van ehhez a földihöz harcai árán és magassfokú szellemi műveltségénél fogva is. A magyar nép lelkében kitöröl­hetetlenül él a bajtársias érzés s ez lesz biztosítéka annak is, hogy tud­jon küzdeni egymásért, s a jövendő szabadság álért még a békét is fel tudja áldozni. A magyar nép hamar ; lelkesedik, de lelkesedése hamar le is lohad. Szerencse azonban, hogy a veszedelem perceiben mindig fel­ébred elpusztíthatatlan életereje s magára talál. A vi!ághábo.rú hőseiben kezessé­get Iát arra, hogy amelyik nemzet­nek dicső múltja és .hős fiai vannak, annak a nemzetnek joga van ,a jö­vőhöz is. A világháborút járt nyíregyháziak szemében pédak éppen. áll vitéz Ki­vács István tüzérfőhadnagy alakja, •aki a legszomorúbb időben őrködött a város nyugalma felett, lelkesített, buzdított, az összetartás, bajtársias­ság széliemét ápolta a harcteret járt társai lelkében. Emiékét a .hatszázezer magyar hősi halott emlékével együtt meg­őrzi a nemzet kegyelete. Az emlékbeszéd után a zenekar Beethoven gyászindulóját játszotta, majd szavalat után megkoszorúzták a Hősi emlékművet. A Hő'si emlék­műtől vitéz Kovács István sírijálhoz vonult az ünneplő közönség s ott is koszorút helyeztek az emlékmű ta­lapzatára. A „5zabolcs Vezér B. E." pünkösdi össztánca 28-án Alig néhány naippal ezelőtt zárult le a bajtársi életben egy munkaév. Küzdéssel, harccal telt el ez az esz­tendő is. Harcot keltett vívni nem­csak az eszmék és célkitűzések szü­letett ellenségei, hanem a minden haladást elgáncsoló közönyösség el­len is. De mégis e harcok ellenére is, ökölbe szorított kézzel, dacos el­szántsággal (haladt útján előre ennek az esztendőnek bajtársi ifjúsága a szent cél: a magyarabb, a kereszté­nyibb Magyarország kimunkálása félé. Nem az ország rengető progra­mokról, mindent elsöprő sikerről szólt a fiatal bajtársi nemzedék be­számolója, csupán a szebb jövendő Ígérete, a fanatikus hit 'és győzni akarás csendült ki a szerény szám­adásokból, amelyek az őrségváltás­kor elhangzottak. Egy .iifjaibb nemzedék bontotta ki most a bajtársi eszmék győzelmi lo­bogóját és tett ígéretet arránézve, hogy új erővel, lendülettél és minidig fokozódó akaraterővel fogja szol­gálni a munka mezején a reá váró 'feladatokat. Az új munka már meg­indult s a bajtársak kihasználnak .miinden szervet, megragadnak, min­HtRLAP (Trianon 19.) 1939 május hó 31. — A magas vérnyomás és a vér­keringési zavarok kezelésénél reggel éhgyomorra egy kispohár természe­tes „Ferenc József" keserűvíz sok­szor nagyon jót tesz, mert a bélmű­ködést csakhamar elrendezi, az emésztést előmozdítja, az anyagcse­rét felfrissíti és ezáltal igen kellemes közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. den alkalmat a Turul-eszmék és cél­kitűzések szolgálatára. Vánja az .életbe kilépő fiatalságot, meggyőzni igyekszik az élet delelő pontján álló idősebb testvéreit s egy táborba tö­möríti mindazokat a keresztény, ma­gyar testvéreket, akik hajlandók egy-egy téglát beilleszteni a diadal­mas fénnyel feltörő új magyar hjaza épülő falaiba. Ennek a szent célnak az érdekében kér a Turul minden érdemes .magyar testvért, hogy jöj­jön el közéjük, ismerje meg őket, mutasson rá hibira és a megértés és szeretet jegyében összeforrva, segít­sen közremunkálkodni, minden igaz magyar célkitűzése a keresztényibb, a magyarabb és boldogabb Magyar­ország kiépítésében. Most, pünkösd vasárnapján lesz az első találkozó, amikor az életbe kilépő fiatalság és a bajtársak össz­tánc keretében találkoznak s kicse­rélhetik kölcsönösen gondolataikat. Erre az össztáncra is szeretetté! hív meg .mindenkit az egyesület új ve­zérsége. Az össztáncra későbbi számunk­ban még visszatérünk. B német-olasz kaianai szövetség aliirasáréi Helyszíni közvetítést ad a magyar rádió is Németország és Olaszország a két nemzet katonai egyezményének hatása alatt áll. A két nép vasakatattal, fe­gyelmezetten várja az elkövetkezendő eseményeket. A német nép ma egye­sül az olasz néppel — hangoztatja az olasz sajtó. Az egyezmény aláírására a mai napon kerül a sor és arról hely­színi közvetítést ad az olasz rádió, amit viaszlemezre vesznek és azt Bu­dapest 1. hullámhosszon ma délután 14 óra 10 perckor a magyar rádió is köz­vetített. A magyar közvetítés az ezt kö­vető hírszolgálat során volt. fi szófiai egyetem ünnepségein a magyar egyetemek is kép­viseltették magukat A szófiai egyetem tegnap ünne­pelte rendkívül fínyes külsőségek között félszázados fennállását. Az ünnepségen résztvett a király, a ki­rályi ház tagjai, a diplomáciai tes­tület és mintegy hatvan külföldi egyetem küldöttsége. Az ünnepségen beszédet mondott a király is, A bu­dapesti, a szegedi és a debreceni egyetem üdvözletét Angyal Pál dr. egyetemi taaár tolmácsolta, aki a magyar-bolgár közös jellemvonásról, a szabadságszeretetröl mondott nagy hatástkeltö beszédet. Még aem sikerült eloszlatni az aigol szovjet egyezmény akadályait Genfből jelentik, hogy az angol­szovjet egyezmény akadályait mind­ezideig nem sikerült eloszlatni. An­gol részről azonban erősen bíznak abban, hogy a megegyezés akadá­lyait sikerülni fog elhárítani. A szov­jet megbizott a külföldi ujságirók előtt, amikor felvilágosítást kertek tőle, csupán gúnyos mosollyal felelt. Ezt is annak tudják be. hogy Moszkva bizalmatlan Londonnal szemben. Párisban ugy tudják, hogy Bonnet közvetítő szerepe még nem ért véget és aa ujabb lépéseket tesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom