Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 74-97. szám)

1939-04-16 / 85. szám

MA 9 szombaton este megnyílik a Kitűnő cigányzene! Hungária zenés esti étterme (Klein vendéglő, Bessenyei tér) Frissen csapol! sörök! Kitűnő ételek és italok! Olcsó polgár! árak! Esténként FENYVES RÓZSA fővárosi művésznő szerepel. cKárpátalja teljesen fedezi a tűzifa szükségletünket Kárpátalja, amely most visszatért Szent István országához, gazdasági szempontból rendikívül nagyjelentő­ségű. Kárpátalja ugyanis annak elle­nére, hogy lakosainak 66.3 százaléka földműveléssel foglalkozik, nem tudja elegendő élelmiszerrel ellátni a népességét és takar­mánnyal az állatállományt. Kétségtelen tehát, hogy a Kárpátalja fontos piaca lesz az ország agrár­termelésének. Ugyamekkor azonban töbib fontos nyersanyagforrás birtokába kerül a magyar ipar. 1938 Jban Kárpátalján 152.131 hek­tár területen termeltek gabonát, az évi kenyérmagihiány körülbelül 300 —400 ezer méterimázsára tehető. •Az állatállomány száma csekély, az 1938. évi január 1-én a csehszlo­vák állami statisztikai hivatal össze­számolt 232.324 szarvasmarhát, 73.782 sertést, 109.844 juhot és 26.610 darab kecskét. A gyümölcstermelés nem áll azon a fotkon, amelyen állhatna. Az 1937. évben 2.4 millió darab gyümölcsfát és 0.2 millió darab egres- és ribizli­bokrot számláltak össze. E fák és bokrok 300.000 métermázsa gyümöl­csöt termeltek. A szőlők termése 208.620 métermázsa volt s ezen a területen 113.474 hl. bort termeltek. A dohánytermelés meglehetősen fej­lett; 2055 ha. területen 20.755 méter­mázsa dohány termett, aminek az értéke 9.95 millió cseh korona volt. Kárpátalja területének legnagyobb része erdőség. Az erdők fája, annak feldolgozása és tutajozása ad némi életet a lakosságnak. Kárpátalján az államkincstárnak vannak óriási biikk és fenyőerdőségei. A terület saját szükséglete nem lévén nagy, a hazai tiizifaellátást ezek az er­dőségek teljesen biztosítják, a fenyőfürészárubehozataihuak pedig körülbelül egyharmadát látják el. Kárpátalján egyedül a Tisza folyó felső folyásánál vannak nagyterje­delmű kősóbányák. Az 1937. évben Szőlő és magasnyomású gyümölcsfa permetezőgépet szakszerien iavitok. K A T Z bádogos, Bencs László tér 6. szám. Karner haz. 1,605.790 métermázsa kősót bányász­tak ki az Aknaszlatina környékbeli bányáikból, mely sónak az éntéke kö­rülbelül 40 millió cseh koronát kép­viselt (6.2 millió pengő). A sóbá­nyákban körülbelül 900 alkalmazott dolgozik. A kárpátaljai ipar meglehetősen kezdetleges. A prágai kormány min­dent elkövetett, hogy a meglévő gyárakat tönkretegye, amivel azt akarta elérni, hogy a kárpátaljai gyárak ne okozzanak versenyt a cseh és morva gyáraknak. A megle­vő ipar évi termelését megközelítő­leg 250—260 millió cseh koronára be­csülhetjük (35—36 millió pengő). Kárpátalján a fa-, a vegyi- és papíriparnak van jövője. Az országrésznek tehát egyetlen olyan fomtosabb termeivénye van, amelyből bőséges felesleggel rendel­kezik, a fa. Magyarország az elmúlt években átlag 8—10 millió métermázsa fát importált külföldről, 50—60 millió pengő értékben. Kétségtelen tehát, hogy tűlevelű és lombos fákban egyaránt bővelkedő Kárpátaljának igen nagy szerepe lesz hazánk fa­ellátása szempontjából. Évenként kb. 360—100 ezer köb­méter tutajgömbifára számíthatunk, mely mennyiség elegendő lesz arra, hogy a tiszai fűrészek kapacitásukat teljes egészében kiihasználhassák. Az így belföldön kitermelhető fenyő­fűrészáru behozatalunk legalább 30 százalékkal apasztható a multévi behozatallal szemben, ami a román fenyőfürészáru behoza­tal 60 százalékos csökkentésére ad lehetőséget. A visszacsatolt területen hatalmas kiterjedésű lomberdőségek vannak és már most is teljes bizonyossággal megállapítható, hogy tüzifaszükségletünk ezután beho­zatal nélkül fedezhető, bükkfából jelentékeny mennyiségű export bonyolítható le. A kárpátaljai legnagyobb faszén­termelő hely Szolyva, Bacskó és Pe­recsény területén fekszik. Évi 4000 —4500 vágón faszénszükségletünk­nék kb. 60—70 százalékát fedezhet­jük e faszéntermelési gócpontokból. Nyiregyházavidéki Kisvasutak és Bodrogközi Gazdasági Vasút egyesi­fett üzemvezetősége. Hirdetmény Értesítjük a t. utazó közönséget, hogy a M. kir. Kereskedelem és Közlekedésügyi Miniszter urnák 1939. április hó 6 án kelt 19.839/VI. számú rendelkezése értelmében a Nyíregyháza Bessenyei tér—Sóstó­gyógyfürdő viszonylatban f. évben a következő áru bérletjegyek lesznek kiszolgáltatva. Bessenyei tér—Sóstógyógyfürdő viszonylatban: Idényjegy korlátlan uta­zásra V. 16-tól IX. 15-ig 30 - P 120 útra szóló havi bér­letjegy 9 — P 60 útra szóló havi bér­letjegy 5 50 P Bessenyei tér—Erdei kitérő viszonylatban: Idényjegy korlátlan uta­zásra IV. 16-tól X. 15 ig 20 — P 120 útra szóló havi bér­letjegy 4'— P 60 útra szóló havi bér ­letjegy 2 50 P Ny iregy háza—Sóstógyígy fürdő viszonylatban: Havi bérletjegy korlátlan utazásra 15"— P | Havi bérletjegy korlátlan utazásra köztisztviselők részére 12 — P Nyíregyháza átr.—Erdei kitérő viszonylatban: Féléves villamos bér.etjegy korlátlan utazásra ... 45'— P Havi bérletjegy korlátlan utazásra 12 — P Köztisztviíelői havi bérlet, jegy korlátlan utazásra 7'— P Nyíregyháza átr.—-Bessenyei tér viszonylatban: Féléves villamos bérletjegy korlátlan utazásra ... 30'—P Havi bérletjegy korlátlan utazásra 7 50 P Heti bérletjegy napi két útra 2•— P Nyíregyháza átr.—Krúdy Gyula utca viszonylatban: Köztisztviselői havi bérlet­jegy korlátlan utazásra 5 — P Szabolcs utca—Erdei kitérő viszonylatban: Féléves villamos bérletjegy korlátlan utazásra ... 35'— P Iskolai tanuló bérletjegyek: Bessenyei tér—Erdei kitérő között havijegy napi 4 útra 2 50 P Nyíregyháza átr.—Krúdy Gyula utca között havi­jegy napi 4 útra 2 50 P Nyíregyháza átrakó—Erdei kitérő között havijegy napi 4 útra 3'50 P 10 éven aluli gyermekek a tanuló havi bérletjegyek kivételével fenti bérletjegyeket féláron válthatják meg. Az idényjegyek, féléves bérletje­gyek, a városi villamosra szóló havi bérletjegyek és a tanulóbérletjegyek arcképes igazolványhoz vannak kötve. A Máv. által 1939. évre érvényesí­tett igazolványok risztviselő bérlet­jegy váltásra is jogosítanak. Akik ezzel nem rendelkeznek, azok az üzemvezetőségnél a személyazonos­sági igazolványokat 1 e szerezhetik. A Bessenyei tér—Erdei kitérő, valamint Bessenyei tér Sóstógyógy­fürdő viszonylatban érvényes 60 és 120 ulra szóló havi bérletjegyekhez arcképes igazolvány nem szükséges. Idényjegyek, havibérletjegyek és heti bérletjegyek Bessenyei tér állo­máson, mig a féléves villamos bér­letjegyek az üzemvezetőségnél vált­hatók meg. Üzemvezetőség. KÉRJEN EGY POHÁRKA Ufipci&lrít aNemzetk5z i mCboCnll Vásáron.­7. számú pavillon. Igyo n Líttke P ez s9 ft t a NEMZETKÖZI VÁSÁRON 7. számú pavillon. Kassára vitték a nyíregyházi bort az elmúlt ünnepeken Senki sem beszélt róla, pedig na­gyon jellemző, ami itt történt. Hús­vét előtt napokon át szekerek jöttek Nyíregyházára, felkeresték a demi­zsónos emberek a termelőket és él­vezettel vásárolták a nyírségi bort literenként 50—60—80 filléres árban, A borvásárlók kassaiak voltak. A N y i r v ii d é k-Szabolcsi Hírlap munkatársa beszélt egy ilyen messzi vidékről érkezett szekeressel. Két­száz liter bort akart szállítani és csodálkozva mondta, hogy itt mi­lyen potom árért kaphatja meg a legjobb bort is. Kassán jóval drá­gább a rosszabb minőségű bor is. így az első nagyobb ünnepre literen­ként vitték a bort a Felrvidékre és fel is verték az árát, mert a tavalyi 50 filléresből 80, a 80 filléres borból 120 filléres lett. Ebből a húsvéti lá­togatásból meggyőződtünk arról, hogy a bortermelésünkre új napok virradnak most már a Felvidék fel­szabadul á sa köve tkeatéb en. Eljegyzési értesítések, esküvői meghívók a legszebb kivitelben é« előnyös áron készülnek OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében Nyír­egyháza, Bercsényi-u. 3. Telefon: 577. mm m •• # rr • f . Teniszufoief már huroztassa lATOIia kesztyű, fűző és sp ort áru szaküzletében Nyíregyháza Bethlen u. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom