Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 74-97. szám)
1939-04-29 / 96. szám
(Trianon 19.) 1939 április hó 20. SZ HIRÍAP 5. oldal Kétszer elájult Ítélethirdetés közben a gyujtogatásért 2 évi fegyházra ítélt Grünfeld Margit Griafeld Klára nyolchónapi fogházat kapott Csüöirtökön délelőtt ítéletre került a so: abban a nagy érdeklődést keltő bűnpertben, amelynek vádlottjai Grünfeld Margit és húga Grünfeld Klári érettségizett kalapos nők voltak, akiket az ügyészség egy rendbeli gyújtogatás bűntettével és ezzel anyagi halmazatban álló csalás bűntettének kísérletével vádolt meg, mert azal a szándékkal, hogy tényleges vagyonuknál jóval nagyobb biztosítási összeghez jussanak, a mult év Szilveszterén a Lutiher-ház A) épületében lévő kauapszalonjukat és az azzal összefüggésben levő hálószobájukat felgyújtották. A nyíregyházi büntetőtörvényszék dr. Bónis-tamáesa — mint már arról részletesen beszámoltunk — április 6-án tárgyalta az ügyet, de ítéletre nem került a sor, mert a bíróság ujalbb bizonyítást rendelt el és a tárgyalás folytatását a tegnapi napra tűzte ki. Pontban 10 óraikor szuronyos fogházőrök vezették fel a vádlottakat. Az utóbbi napok izgolmos várakozásai erős nyomot hagytak különösen Grünfeld Klárán, aki egész testében remegve foglalja el helyét a vádlottak padján, nővére mellett. A tárgyalóterem zsúfolva van hallgatósággal, amikor Bónis dr. tanácselnök megnyitja a folytatólagos főtárgya lá st. A tárgyalóterem légköre egyre izgalmasabb, .mert mindenki tudja, hogy még a délelőtti órákban sor kerül az ítéletre. A főtárgyalás kimenetele még e percben bizonytalan, mert a Grünfeld nővérek mindvégig tagadták bűnösségüket, míg a gyanuokok lehet, hogy végzetszerűen, lehet, hogy valójában erősen ellenü.k szóltak. Lé'legz'etfojtó csend ülte meg a termet, amikor az első tanút beszólítja a teremőr. Németh József szabó, Grünfeldék közvetlen szomszédja teszi meg vallomását arról, hogy többször megfordult a szalonban, de semmi gyanúsat nem vett észre. Arra határozottan emlékszik, hogy a berendezést ócska anyagból készítették és megerősítette azt, hogy a kalapszalon jóforgalmú volt. Willinger József a Magyar Hollandi Biztosító kirendeltségének a tisztviselője megerősíti a vádlottak védekezését, hogy ő beszélte rá őket, hogy biztosítsák be tűz és betörés ellen kalapszalonijukat és az ő közbenjárásukra emelték fel a biztosítási összeget. Weinberger Jenő és Weisz Pál lényegtelen vallomása után Papp Dénes kalaposmester a szakértői eskü letétele után, szakértő vallomást tesz, amely szerint a tűz után megmaradt árukészlet mintegy 550 pengőt tett ki. László Árpád tűzoltóparancsnok szakértő kérdésére előadja Papp Dénes. hogv a kalap tisztításához benzint használnak és denaturált szesz csak elenyészően kevés szükséges. Ez azért fontos, mert — mint emlékezetes — az üzletben több üveg denaturált szeszt találtak, ami állítólag a tűz előidézéséhez \ olt szükséges. Ezzel a bizonyítási eljárás be is fejeződött és a perbeszédek elhangzására került a sor és dr. Vernes István kir. ügyész, a kir. ügyészség alelnöke tartotta meg vádbeszédét. Beszéde során rámutatott arra, hogy u gyújtogatás az a bűnper, ahnelyben a legnehezebb a tettenérés, de ez esetben a bizonyítás olyan eredménvt produkált, amely kétségtelenné teszi a vádlottak bűnösségét. Ezután részletesen előadta a gyújtogatás körülményeit, amely szerint a vádlottak a kalapszalonban lévő két szekrénybe és az ágyakba szalmacsutakot helyeztek és azt, va- j la,mint az ott lévő kalapokat denaturált szesszel leöntötték. Az így elhelyezett három tűzfészek közelében cérna és gyufaszál felhasználásával gyujtózsinórt készítettek, aminek segítségével szándékosan tüzet okoztak. Vernes dr. ezután a vádlottaknak azt a védekezését igyekezett megdönteni, hogy a gyujtogatást betörő követte el, aki így akarta leplezni bűnösségét. Nem tételezhető fel, — mondotta — hogy egy kalaipüzletbe, ahol alig van komoly érték, ilyen kockázatot vállaljon egy betörő. A vádlottak a pénzszerzésnek ezt a könnyű módját akarták vállalni, azért keveredtek a súlyos bűnbe, amiért súlyos elítéltetésüket kéri. Dr. Porkoláb Zoltán ügyvéd, a vádlottak védője majd két órás súlyos érvekkel alátámasztott beszédben igyekezett megdönteni a vádat és a vádlottak felmentését kérte. Védőbeszéde során arra mutatott rá, hogy mennyire nem volt érdekükben a vádlottaknak a gyujtogatást elkövetni és a bizonyítás legapróbb momentumait is felhasználta az alibi igazolására, abban a meggyőződésben, hogy a vádlottak nem bűnösök, mert semmiféle olyan momentum nc.m merült fel, amely megnyugtató bizonyíték lőhetne bűnösségük megállapítására. Porkoláb Zoltán dr. ezután ismét felmentést kért a már öt hónap óta vizsgálati fogságban szenvedő vádlotak részére. A perbeszédek elhangzása után — miután a vádlottak nem éltek az utolsó szó jogával — a bíróság ítélethozatalra vonult | vissza. • Két óra volt már, amikor Bónis dr. j tanácselnök újból megnyitotta a ' tárgyalást, hogy kihirdesse az ítéletet. Az egész teremben pattanásig feszül az izgalom és fojtó csendben hangzik fel az elnök szava: A bíróság bűnösnek mondja ki... Ebben a percben Grünfeld Margit arca hirtelen elfehéredik, arcát a kezébe temeti és egész testében megrázza zokogás. — Bónis dr. folytatja az ítéletet, amely szerint Grünfeld Margitot a vádba tett cselekményért két esztendei fegyházbüntetésre és Grünfeld Klárát pedig, mint i tettestársat, nyolc hónapi fogházbüntetésre ítéli. A vádlottak zokogó sírás közben hallgatják az ítéletet és amikor az indokolást kezdi felolvasni az elnök, Grünfeld Margit eszméletlenül bukik le a vádlottak padjára. Egy percre elnémulnak az indokolás keményen vádoló szavai. Grünfeld Margitot fellocsolják és magába roskadva hallgatja tovább az ítélet rendelkező részét. A drámai percekiben alig lehetett hallani , hogy a bíróság Grünifeld Margitot 200 pengő erkölcsi kártérítésre és mindkettőjüknek politikai jogát 5-5 esztendőre felfüggeszti, mint .mellékbüntetést. Az előzetesen eltöltött vizsgálati fogságból pedig az enyhítő körülményekre való figyelemmel 3-3 hónapot betudott. Alig, hogy elhangzik az ítélet, Grünfeld Margit ismét elájul. Az ítéletbe az ügyész megnyugodott, a vádlott és a védői fellebbezéssel élnek. Ezután Porkoláb Zoltán dr. a szahadlábrahelyezés iránt terjesztett elő indítványt, amit az ügyész az ítélet súlyosságára való tekintettel ellenzett. A bíróság a védő kérelmének helyt adva elrendelte a vádlottak szabadlábra helyezését. Ezzel az izgalmakban bővelkedő bűnper első felvonása véget ért. A közben magához tért Grünfeld Margitot és Klárit a fogiházőrök levezették a fogháziba, amit a délutáni órákban már el is hagyhatnak .. . • Kulturdélután a Kossuth gimnáziumban Május hó 3-án rendkívül érdekes nek Ígérkező kulturdélután lesz a Kossuth gimnázium (Kállai u.) dísztermében, Dr. Méreyné Juhász Margit dr. tanárnő fog beszélni „Ady korának lélekválsága és a Korfordulu irodalmi irányaidról. Molnár Rózsi tanárnő pedig modern költőinktől szaval. Ugy a tárgy, miit a két kiváló előadó biztosíték arra, hogy az érdeklődő nagyközönség meg fogja találni szellemi élvezetét ezen a napon. Az előadás délután 6 órakor kezdődik. Belépődíj nincs. Mindenkit szívesen lát a rendezőség. Felmentették a 600 kiló keményítő eltűnése miatt megvádolt ügynököt Teleion 11. sz. Uránia Filmszínház Teleion 11. sz. Április 28-29. Budapesttel egyidöben I Péntek szombat a „Paramount" legújabb rendkívüli sikerű filmje. A főszerepben: Ciaudette Colbert Goldfarb Ferenc nyíregyházi lisztbizományos, kereskedelmi ügynök ellen egy debreceni fuvarozási vállalat feljelentése alapján hamis tanuzás és csalás kísérle- ' te címén emelt vádat az ügyészség. Az ügy előzménye az, hogy a debreceni UiHmann Salamon cég nem kapott meg hatszáz kiló keményítőt, amit Goldfarbnak kellett volna elküldenie. Golfarb azonban arra hivatkozott, hogy a keményítőt elküldte a fuvarozási vállalat teherautóján, de nem tudja hova lett a küldeménye. Ebből keletkezett aztán egy polgári per, amelyben kihallgatták Goldfarbot is, aki egyúttal eskü alatt tett tanúvallomásában erősítette meg előbbi állítását. Emiatt tett feljelentést ellene a fuvarozási vállalat és így került az ügy tegnap a debreceni törvényszék elé. A tárgyaláson Goldfarb tagadta a vádat. Tekintettel arra, hogy a kihallgatott tanuk sem tudtak terhelő vallomást tenni ellene, a bíróság bizonyíték hiányában felmentette Goldfarbot a vád alól. A felmentés jogerős. Hungária Filmszinhái Április 28 29. A budapesti Urániával egyidőben I jPéntek-szombat. A zöld császár Előadások kezdete mindkét nap 5, 7 és 9 órakor. Előadások kezdete mindkét nap 5, 7 és 9 órakor.