Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 74-97. szám)

1939-04-04 / 76. szám

Ara 10 fillér Nyíregyháza, 1939 április 4. (TRIANON 19.) VU. évfolyam 76 <1793 ) szám Kedd YÍRVIDÉK Hm mi • miiiu— tízerkeszrtúseg és kiadóhivatal: Bethlen-utca 1. "Pastatakaréki csekkszám: 47.139. Telefon: 77. Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P. Köztisztviselőknek 20%-os engedmény. Vitéz Jékey Ferenc főispán: II trianoni bilincsek szétpattantak, igazságunk fénysugara áttörte a liusz éven át körülöttünk gomolygó sötétséget !A magyar népi nacionalista összefogás nyomán támadt boldog önérzettel, a trianoni bilincs lehullása, honvédségünk diadalmas hősi teljesítményei láttára érzett faji büszkeséggel és testvéri örömmel ült egybe ma Szabolcs töiwénylhatóságának rendkívüli közgyűlése, amelyet vitéz dr. Jékey Ferenc főispán a Hiszekegy imája után a következő, többízben tapssal és éljennel fogadott beszéddel nyitotta meg: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Októberi közgyűlésünk óta ismét nagyot fordult a magyar sors kereke. Amiről akkor gróf Desse-wffy Aurél bizottsági tag úr, mindnyájunk lelkéből fakadó hő óhajként, oly ékese® szólott, hála a magyarok Istenéneik, valóra vált. A magyar és •lengyel, ez a két lelkileg vérzivataros századok alatt összeforrt nép, az ezer éves határon, a Kárpátok büszke gerincén kezet fogott. Ott fenn északon, Verecke ihózdvataros messzeségben egymást átölelő, lángragyúlt arcú lengyel határőr és magyar honvéd önfeledt újjongásáiban, a kora gyermekkorban magukba szívott ősi leingyel-magyar barátság ülte diadalát. Ez a barátság nem diplomáciai mestermü, hanem lélekből fakadó élő valóság. Azt senki és semmi nem zavarhatja meg, annak nem a számítás és nem a haszonlesés az alapja. Mindkettőnk óhaja csak az, 'hogy a másikat minél nagyobbnak, erősebbnek és boldogabbnak lássa. Ebben a kézfogásban Báthory István és Bem apó népe találkozott. Büszke öntudattal állt egymás mellé, hogy tovább induljon az annyiszor megénekelt dicső jövő felé. De ez a találkozás mindennél többet jelen-t és különös jelentőséget akkor kap, amikor arra gondolunk, hogy az meghozta a mi sokat szenvedett rutén testvéreinknek örömkönynyes visszatértét Szent István birodalmába. Nem lehet meghatottság nélkül szemlélni azt a megelégedett boldogságot, amellyel a rutén nép — az ősi haza gens fidelissimája — két évtizedes szenvedése után a felszabadulást fogadta. Az első évek kommunista izgatása és az utolsó hónapok féktelen terrorja sem tudta lelkűkből a magyar Alföld utáni sóvárgást kiirtani. Hittek, vártak és rendületlenül kitartottak. Imájuk meghallgatásra •talált. A magyar nap ismét kisütött felettük és szelik már a magyar kenyeret számukra a közös hazában, amelynek ők mindig hűséges fiai voltak a múltban és lesznek a jövőben is. lAmikor ezeket a történelmi tényeket megállapítjuk, hálával és a kipróbált régi fegyverbarátság meleg érzésével kell gondolnunk a hatalmas baráti német nemzetre. Annak nagy vezérére, aki egyetlen gesztusával elseperte azt a fércművet, melyet 20 esztendőn keresztül, mint Csehszlovákiát ismert a világ. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Méltóztassanak megengedni most, hogy erről a helyről mindnyájunk együttérzését tolmácsolva, a csodálat és a legnagyobb elismerés hangján emlékezzem meg büszkeségünkről, a m. kir. honvédségről. (A törvényhatóság felállva, lelkes tapssal üninepli honvédeinket.) Az a példátlan katonai teljesítmény, mellyel csapataink 'hathetes újoncai, kiváló tisztjeinek vezetése mellett a tűzpróbát kiállották, joggal ejtette bámulatba a világ közvéleményét. Harcolva az ellenséggel, a legnehezebb terepen és zord időjárási viszonyok között mindent elsöprő lendülettel, szent lelikesültségtől hajtva törtek az ősi határ felé, hogy azt szinte csodába illő rövid idő alatt elérve, bizonyítsák be a magyar katomaerények | töretlen voltát. Számunkra különös > öröm és jogos büszkeség az, hogy ezek között a nagyszerű csapatok között az élen szabolcsi fiúk jártak. Szabolcs vezér népe, késői ivadékai, apáiktól megszokott vitézséggel méltó utódokként villogtatták meg ismét a soha ki nem csorbult ősi kardot. Azok az ifjú hősök pedig, akik vérük hullásával, életük feláldozásával a legtöbbet adták az ezeréves föld egy darabjáért, hálás kegyeletünket és soha el nem múló emlékezésünket viszik magukkal a nagy útra, a magyar katonahősök glóriás Pantheonjába. ősszel, amikor a Felvidék egy részének visszatértét ünnepelte minden magyar, Kormányzó urunk azt mondotta: „És most álmodjunk még szebbet." A részben beteljesedett álmot most tovább szőjük. Mert a magyar reggel még nem virradt meg, de erősen hajnalodik. Azonban már nem a bilincsbe vert rab ólmos álmát álmodjuk. A trianoni bilincsek szétpattantak, igazságunk fénysugara áttörte a körülöttünk 20 éven át gomolygó sötétséget. Ezektől az érzésektől áthatva, az isteni gondviselésbe vetett rendíthetetlen hittel, messzenéző tekintettel és visszanyert önbizalmunk táplálta életerőnk megfeszítésével indulunk tovább azon az úton, amelynek végét a dicsőséges magyar nap felkelte fogja ragyogó fényözönnel bearanyozni. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) I vimegye halsltsi Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Utolsó közgyűlésünk óta több szomorú veszteség érte a törvényhatóságot. A kérlelhetetlen halál elragadta körünkből vármegyénk nagy fiát: Mezőssy Béla v. b. t. t., volt földművelésügyi minisztert, törvényhatósági bizottságunk örökös tagját. (A törvényihatóság állva fejezi ki kegyeletét.) Mint a vármegye fiatal aljegyzője indult el felfelé ívelő közéleti pályáján, hogy először mint a nagykállói választókerületnek, alig 36 éves korban megválasztott képviselője, majd mint földművelésügyi államtitkár részese legyen Darányi Ignác oldalán, az újjászülető magyar agrárélet nagy korszakának. Későbbi földművelésügyi minisztersége idején éppen úgy, mint a tolsztoji egyszerűségben töltött csendes viszszavonultság évei alatt, államférfiúi bölcsességének, nagy szellemének számos olyan megnyilatkozását láthattuk, amely őt a puritán jellemű nagy magyar gondolkodók sorába emelte. Kiváló államférfit, a szegények melegszívű pártfogóját, a vármegye nagy fiát vesztettük el benne. Elvesztettük Paiulik János törvényhatósági bizottságunk tagját, akinek személyében a nyíregyházi ev. egyházközség rövid idő alatt negyedik papját temette el. Paulik János 1900 óta működött Nyíregyházán, ezt megelőzően 9 évig a fővárosban fejtett ki eredményes munkásságot. Kiváló működését méltányolva az ev. lelkészek egyesülete elnökévé választotta és közel két évtizedig mindenkor egyhangú lelkesedéssel ültette ismét az elnöki székbe. Egyházi működése mellett nagyvonalú volt irodalmi, tanügyi és tárí sadalmi tevékenysége is, amelyre a legfelsőbb hely is felfigyelt és a Kormányzó úr őíőméltósága érdemeinek elismeréseképpen 1927-ben m. kir. kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki. Az alatt a 38 esztendő alatt, melyet Paulik János vármegyénk székhelyén eltöltött, lélekben teljesen összeforrt a várossal és vármegyével s távozásával nagy veszteség érte nemcsak egyházát, hanem vármegyénk egész közönségét is. Ugyancsak elhunyt dr. Vargha Lajos törvényhatósági bizottságunk tagja és Szabolcs vármegye tb. t. főügyésze. Dr. Vargha Lajos izzó 'hazaifias érzésű, erős jobboldali meggyőződésű munkás tagja volt törvényihatóságunknak. A ref. egyházi életben is tevékeny részt vett, a felsőszabolcsi ref. egyházmegye tanácsbírája, a kisvárdai ref. egyház presbitere volt. Antal János törvényhatósági bizottsági tag elhunytát is mélyen fájlaljuk. Szorgalmas, dolgos életet élt, Nyíregyháza megyei város hazafias mozgalmaiban mindig élénk részt vett, szeretettel foglalkozott a városi önkéntes tűzoltótestülettel, melynek hosszú ideig parancsnoka is volt. Elhunyt bizottsági tagjaink nemes emlékét mindig kegyelettel fogjuk megőrizni.