Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 49-73. szám)
1939-03-12 / 59. szám
8. oldaji _ NYÍRVIDÉK JZABOLCSI HIRLAF (Trianon 19.) 1939 március hó 12. Mélyen leszállított árakon tavaszt vásár I március 1-töl április I5-íg a bútoripar remekeiből a szakértelméről közismert és aranyéremmel kitünteti • Suh Ofl ^r ^iZ bútorcsarnokában, Vay Ádám u. 4 Tekintse meg — védkötelezettség nélkül — dúsan felszerelt butorraktáramat és bemutató termeimet. Kedvező fizetési leltételek ! Internálásra ezideig nem volt szBkti I HiDRarlsli Pír leloszlalása az allsgia lelutéstbei Szabolcs vármegye törvényihatóságának kisgyulése pénteken délelőtt tartotta március havi rendes ülését. A kisgyűlésen a hivatalos ügyben távollevő főispán helyett a szabadságáról most hazaérkezett dr. Borbély Sándor alispán elnökölt. A kisgyűlés mintegy száz tárgysorozat! (pontját minden hozzászólás nélkül letárgyalták és a kisgyűlés alig egy. óra leforgása alatt véget ért. 'Ugyancsak pénteken délelőtt tartotta ülését a vármegye közigazgatási bizotsága, amelyen dr. Borbély Sándor alispán elnökölt. Az ülés megnyitása után vitéz Lázár Ferenc vm. főjegyző ismertette az alispáni jelentést. A jelentés beszámol arról, hogy a földművelésügyi miniszter értesítette a .vármegyét, hogy Szabolcs vármegye területéről 300 gazdasági munkást szerződtettek a folyó évre Németországba. IA kikülidendő munkások már ki vannak jelölve, ezzel remélhetőleg megszűnik az e téren tapasztalható bizonytalanság és az itthoni munkákra most már akadálytalanul le fognak szerződni a munkások. A gazdasági felügyelő előterjesztéssel élt a földművelésügyi minisztériumhoz a legkisebb napszámbértnek a vármegye területén való engedélyezése végett, ami szintén elő fogja mozdítani a gazdasági munkások elhelyezésében mutatkozó nehézségeket. A m. kir. belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Mozgalom és Hungarista Párt szervezetét feloszlatta, ennek folytán a vármegyében volt szervezeteket a járási főszolgabírók feloszlatták és ahol volt, a pártszervezeteOlcsó lakásra nincs 'sutija, ha megszül a METROPOLE-ba Pesten, VII. Rákóczi ut 58. Kényei«e8, meleg folyóvizei, telefonos szobák P 5 —töí Remek konyhával, válogatott fajborokkal, hangulatos cigányzenével várja kedvei veadégeit a volt miskolci BÓCZÖGÖ ket bezárták. Nevezett pártoknak a megye területén sehol sem voltak nagyobbszámú hívei, a feloszlatással kapcsolatos hatósági intézkedés minden zavaró incidens nélkül folyt le, internálásra ezideig még nem volt szükség. Vitéz dr. Lázár Ferenc vm. főjegyző és dr. Sarvay Elek vm. főügyész e hó 9-én részt vettek Debrecenben a gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter által tartott gazdatájékoztatón. Az alispáni jelentést minden hoz-zászólás nélkül fogadta el a bizottság, majd rátértek a többi jelentések letárgyalására. r* „KUHNE" mezőgazdasági gépek lerakata és eszközök í i BICZAK • Bethlen utca 27. u Telelőn: 330. MUSZERESZ í •J 8000 J? pénzbüntetésre ítélte a törvényszék Péchy László országgyűlési képviseld megrágalmazó ját lA nyíregyházi büntetőtrövényszéik Várady-tanácsa tegnap tárgyalta folytatólagosan azt a rendkívül nagy érdeklődést kiváltó rágalmazási pert, amelynek vádlottja Ujfalussy Lajos im. kir. kormányfőtanácsos, földbirtokos volt, aki egy röpiratban súlyosan megrágalmazta Pécihy László cs. és kir. kamarás, volt szatmármegyei főispán, országgyűlési képviselőt. Ujfalussy ellen az ügyészség hivatalból üldöztendő rágalmazás vétsége miatt emelt vádat. A főtárgyalást a nagy esküdtszéki teremhen tartották meg. A tárgyalást 9 órakor nyitotta meg Várady Mihály tanácselnök. A tanács tagjai Merverth Árpád dr. és Garay Gyula dr. törvényszéki bírák voltak. A vádhatóságot dr. Oláh János, a kir. ügyészség elnöke képviselte, míg a vádlót védelmét dr. Porkoláb Zoltán ügyvéd látta el. A sértett képviseletében dr. Lányi Márton országgyűlési képviselő volt jelen. A tárgyalás megnyitása után Oláh. János dr. ügyész a sajtóközlési tilalomra tett indítványt, amühez a védelem is hozzájárult. Várady elnök nyomban kihirdette a törvényszék határozatát, amelyben Két éves gyökeres hazai szőllővesszők! Passatuti, Chasla, Bogdán, Ridíng és Sovignon fajtákban. valamint eredeti bu'gár import után termált Afuzali és minden ismert mábfajta sima cscaieg*- és horszőllővesszők kap látók K&IlésemjéQi sxSitösgaztog, Inna Gáspár intézőnél, elrendeü a sajtóközlési tilalmat. A perbeszédek elhangzása után este 9 órakor hirdetett ítéletet a bíróság, amely szerint Ujfalussy Lajost bűnösnek mondja ki egyrendbeli, a becsiiletvédelmi törvény szerint minősülő hivatalból üldözendő rágalmazás vétségében s azért 50 pengőnként egynapi fogházra átváltoztatandó 2000 pengő pénzbüntetésre ítéli, egyben kötelezi vádlottat a bűnügyi költségek megfizetésére és az ítéletnek a sajtóban való közzétételére. Az ítélet ellen a vád és a védelem fellebbezéssel élt. — Élesztő egyedáruság. A m. kir. pénzügyminisztérium rendelete értelmében 1939 március lS^töl Nyíregyháza megyei város területére az élesztő egyedárusítási jog kiadatott. Az elosztó telephely Nyíregyházán, Nádor-utica 22. szám. TeMón 10. Itt a további felvilágosítások és az élesztő viszontel árusítók részére beszerezhető március 15-től. návandinSf »i«dea méretben é» BBlSHIIin minőségben gyári árban készülnek egytdiili készítőnél Herczeg MidósRél, postával szemben. Bajnoki iibdaragómérkűzés i Bujtosi sporttelepei Vasárnap d. u. léi 4 órakor IMátészalkaí VTE—NyTVE Az őszről 'elmaradt mérkőzések sorozatában vasárnap az MVTE-t látja vendégül a NyTVE. Ennek kimenetele nem is lehet kétséges, mert a NyTVE okulhatot mulbheti döntetlen eredményén, hogy nem leshet elbizakodottan játszani s nincs biztos mérkőzés. Az MVTE mindig e meglepetés csapata volt, modern futballt játszik s a NyTVE-nek mór illő lenne, ha ellenszerét megtalálná ennek a játékformának. A közönséget is inkább érdekli a tűzzel párosult, iramában gyors és változatos játék, mint az eredménytelen tologató futball. A NyTVE-nél a modem iskola csak úgy hasznosítható meg, ha felfrissíti legalább két-három helyen csapatát. MeiMvás A Nyíregyházi Háztulajdonosok Egyesülete az 1939. évi március hó 12-éa, határozatképtelenség esetés 1939. évi március hó 19-én délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében rendes évi közgyűlést fart, melyre a háztulajdonosokat tisz telettel meghívja Pisszer János elnök. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 1, A választmány évi jelentése. 3. Az 1938. évi zárszámadás bemutatása. 4. Az 1939. évi költségvetés megállapítása. 5. A debreceni Háztulajdonosok Egyesülete kiküldöttjének előadása. 6. A burkolások döntése kérdésében állásfoglalás és határozathozatal. 7. Indítványok. Uj típusok! rak! Teleion 620. DK W. BMW. DKW Froat Normál Limásme 4 ülései 2 ajtós P 2.750-— DKW Speciál Limusine 4 üléses 2 ajtós P 3.100 — DKW Meistcrklasse 4 üléses 2 a|tós P 3.360 — DKW Meisterklasse 4 fliése. 4 ajtós P 3 525 — D\W Luxus Cabriolet 4 ülésss 2 ajtós P 4.4 70 — • MW 45 HP Limusine 4 üléses 2 ajtós P 6500 BMW 50 HP Limusine 4 ajtói 2 pótkerékkel P 8.l7flFelrilágositist nyújt és tíjókoitatással késsiéggel szolgál a kizárólagos képviselet Szilágyi Miklós automobil és motorkerékpár javító üzem. Nyíregyháza, Vay Ádám utca 16. szánt.