Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 49-73. szám)

1939-03-05 / 53. szám

UL oldal lOftH* c_ J^ÍYÍRVIDÉK „ jZAbolcsi hlrLAP (Trianon 19.) 1939 március hó 5. Valódi cápa bőr sippes táskák böröndssnéi, olcsó áron — Március 19-re halasztották az ipartestölet elnokválasztó közgyűlését Március 5-éről 19-ére kellett ha­lasztani az Ipartestület elnökváilasz­tó közgyűlését. Az eredetileg feb­ruár 26-ra tervezett közgyűlés elha­lasztását az tette szükségessé, hogy egyesek részéről kifogást emeltek a.z ipartestületi zárszámadás egyrészt jogszerűsége, másrészt teljessége te­kintetében és ezeket az indokokat s bejelentéseket meg kellett vizs­gálni, ami a .városi iparhatóság köz­reműködésével meg is történt. A kifogások főként a számadások teljességére vonatkoznak. A zár­számadások ugyanis üresen hagyták azt a rovati részt, ahol az iparos székház .vendéglőjének bevételi ősz­szegét, illetve az üzemből eredő jö­vedelmet tüntette volna fel. A vizs­gálat során, értesülésünk szerint a hiány pótlását rendelték el. A ven­déglő számadását évről évre átnéz­ték és rendben levőnek találták. Ezek a munkálatok azonban lehetet­lenné tették, hogy az Ipartestület március 5-én gyűlést tartson és ez­ért az elnökválasztó közgyűlést már­cius 19-re halasztották. Mondanunk sem kell, hogy az eltolódást okozó hibákért az elnök kiváló személyiét nem terheli felelősség. Ami az elnökválasztás eshetősé­geit illeti, Laikner Béla elnöksége az iparosság túlnyomó nagy többségé­nek állásfoglalásával máris eldön­töttnek tekinthető, ami az iparos­ság komoly értékelésének a bizo­nyítéka. Az Ipartestület a közgyűlés idő­pontjára vonatkozólag a következő közieményt adta ki: A nyíregyházi Ipartestület elnök­sége hivatalosan ezúton közli tag­jaival, hogy a folyó évi március hó 5-ére összehívott és meghirdetett LV. évi rendes közgyűlésének meg­tartását a már közölt tárgysoro­zattal 1939. évi március hó 19-ének dél­előtt 10 órájára, netaláni határo­zatképtelenség esetén pedig 1939 március hó 26-ának délelőtt 10 órájára elhalasztja. A közgyűlés elhalasztását az tette szükségessé, hogy a vendéglői üzem zárszámadása kinyomtatva s így közhírré téve nem lett, viszont az I. fokú Ipar­hatóság az ipartestületi alapsza­bályok 33. értelmében ezen zárszámadásnak a kifüggeszté­sét is szükségesnek találta. Minthogy pedig az alapszabályok hivatkozott szakasza értelmében ezen zárszámadás egy példányát is az Ipartestület hirdetési tábláján a közgyűlés megtartását megelőzően legalább egy héten át kifüggesztve kell tartani, ennélfogva az évi ren­des közgyűlés elhalasztása: törvény­szerű formai okokból vált szüksé­gessé. 130—1939. Meghívó „A Hadirokkantak, Hadiöz­vegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének Sza­bolcsvármegyei és Nyíregyházi Csoportja" 1939. évi március hó 19-ik napján délelőtt 11 órai kez­dettel, a Városháza közgyűlési ter­mében rendes évi közgyűlést tart, melyre t. Címet tisztelettel meg­hívjuk s kérjük, hogy azon megje­lenni szíveskedjék. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Magyar Hiszekegy. 2. Elnöki megnyitó, két jegyző­könyvhitelesitő kijelölése. 3. Az elnökség jelentése az elmúlt 1938. évről. 4. Az 1938 évi zárszámadás, be­mutatása s a feimenivény megadása. 5. Az 1939. évi költségvetési elő­irányzat bemutatása. 6 Egy ellenőr és egy számvizs Minden üzletben csak márkás vaját és kitűnő tápdus S fe|t készítmé­nyeit kérje, mert azok ÉLEDET, ERŐT, EGÉSZSÉGET jelentenek! gáló bizottsági póttag választás. 7. Az Országos Központi kikül­dött beszéde. 8. Indítványok, amelyeket a köz­gyűlést megelőzőleg 8 nappal kell a csoport elnökségéhez beterjeszteni. 9. Himnusz. Amennyiben a hirdetett közgyfllés határozatképtelen lenne, ugy a leg­közelebbi közgyűlést március 25 én fogjuk megtartani, amely tekintet nélkül a tagok számára határozat­képes lesz Nyíregyháza, 1939. február 28. A HONSz. Csoport Elnöksége. {[A névre szóló meghívó, amely egyben a tagság igazolásául szol­gál, a közgyűlés termébe való be­lép ískor okvetlen felmutatandó, Tag­sági jogát csak az gyakorolhatja, aki több, mint egy évi tagdíjjal hátrálékban nmesen 30—1939. vgrh sz ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Dentár Rt. végrehajtató javára tiszaioki lakos végrehajtást szenvedő elleni 79 P 90 f. tőke s jár. erejéig a bpesti közp. kir. járásbíróságnak 1937. évi 125826, sz. végzésével elrendelt kiel. végrehajtás folytán lefoglalt és 1750 P-e becsült ingó­ságok, közöttük 1 drb Remington irógép stb. a Pk. 1685—1938. sz. végzés és a Vht. 102. §-a alapján Tiszalök községben, a végrehajtást szenvedd lakásán 1939. évi március hó 13. napjára délelőtt 8 órára most kitűzött birói árverésen a legtöbbet Ígérőknek készpénzfizetés ellenében, esetleg a becsar kétharmad részéért is el fogom adni, kivéve a Te. 74. §-ában részletezett esetekben. A Te. 72. § a alapján ezen árve­rés megtartása a határnap előtt 48 órával bejelentendő a végrehajtató, képviselője, vagy a végrehajtást szen­vedő által, ellenkező esetben az ár­verés nem lesz megtartva. Tiszalök, 1939. február 9. SZÜCSY BÉLA kir. bir. v'grehajtó. — Töltőtoll és csavar-írón garto félt jó minőségben olcsó árban sze­rezhet© be Jóba E. papír- és írószer üzletében. — Aki túlsókat evett vagy ivott és ezért ross2lul érzi magát, annak egy pohár természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvíz igen gyorsan és ala­posan kitisztítja a gyomrát és a be­leit és felifrissíti az egész szerveze­tét. Kérdezze meg orvosát. Állami ellenőrzés alatt álló telepünkről szőlőojtványok Ripária Portális és berlandieri alanyon. Hazai sina gyökeres vesszők leszállitot árban kaphatók EMÖDI SZÖLŰTELEPITÖ R. T Budapest, Gróf Tisza István utca 8-10 II. emelet. Telefonszám: 1-839 43. Me§hivás A Nyíregyházi Háztulajdonosok Egyesülete az 1939. évi március hó 12-én, határozatképtelenség esetén 1939 március hó 19-én, délelőtt 11 órakor, a városháza nagytermében RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉST tart, amelyre a háztulajdonosokat tisztelettel meghívja Pisszer János elnök. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A választmány évi jelentése. 3. Az 1938. évi zárszámadás be­mutatása. 4. Az 1939. évi költségvetés meg­állapítása. * 5. A Debreceni Háztulajdonosok Egyesülete kiküldöttjének előadása. 6. Indítványok. Mielőtt c'pöt vásárolna, tekintse meg az uj tavasz divatcipőimet. Karika Károly Vay Ádám utca 9. szám. Takarékossági hitel I press hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Törött aranyat, ezüstöt briliiáns ékszereket legmaga­sabb áron vesz Sándor Rezső ékszerész. Telefon 229. Gyermekszék, ruhatartók, fogasok, borcsapok, ké­sek, fésűk, kefeáruk, dohány és pénztárcák, gyökérpipák, pipaszárak, siájharmóniNák legolcsóbb beszer­zési foirása özv. Sándorffyné Nyíregyháza, Nyitvizpalota, Vasúti ut Törtaranyat, úráfakevet, régi ezüstnemüt és ékszereket leg­magasabb áion vásárol MAYER ISTVÁN ékszerész, törvényszéki hites szakértő. Friss labdák, Az összes gyermekjátékokban ál­lardóan óriási választék. Biciklik, robogók, hinták, tornakészletek, Ping- pong labda, ütő és készlet leg? olcsóbban özv. Sándorffyné üzletében Nyíregyháza, Nyirvizpa­lota, Vasúti ut, Poloskát felelősséggel irt Nánássy ciánozó Kossuth utca 9. Telefon 648. Egészségügyi ic «• n * •• ellenőrző könyv kspható Jóba E. papir, írószer, nyomtatvány üzle­tében. Bethlen utca 1. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom