Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-14 / 36. szám

t Gyászistentisztelet Xl.Pins pápa lelkiOiváirt Az egri érsekség elrendelte, hogy az egyházmegye mindéin templomá­ban e hó 16-án, csütörtökön meg­előző 3 napos harangozás után libe­róval egybekötött ünnepi gyászmise mutatandó be, amelyre a hatóságok és testületek is meghívandók. Nyíregyházán ez az ünnepi rek­viem csütörtökön délelőtt 9 óra­kor lesa Pénteken, e hó 17-én, ugyancsak 9 órakor a legméltóságosabb Oltári­szentség kitétele mellett ünnepélyes szentmise tartatik arra a szándékra, hogy a dicső halotthoz méltó utód kerüljön a pápai trónra. Mtgfelelö intézkedést kérnek: kogy ae lehessen a város szélén összevásárolni a piacra szánt élelmiszereket Régi jogos panasza a fogyasztó­közönségnek, hogy a vidékről a piac­ra igyekvő élelmiszerárusoktól a vi­szonteladók már a várcs határában összevásárolják az árut és az így előállott kisebb kínálat folytán a piaci árak túlzottan magasak és így egyes élelmicikkekhez a közönség nem tud hozzájutni. A sok elége­detlenségeit okozó panaszt Virányi Sándor ny. alispán szóvátette a köz­igazgatási bizottság legutóbbi ülésén és arra kérte az alispánt, hogv írjon át a rendőrséghez és a városihoz, hogy találjanak módot az anomáliák m eg szü n tóté s é re. Borbély Sándor dr. alispán a fel­szólalásra adott válaszában bejelen­tette, hogy mind a rendőrséget, mind a várost megfelelő intézkedé­sek megtételére fogja felihívni. 120 eljárás indult Nyiregyfaázán az irtolmiséni alkalmazottak baialaatisiaak alnalasztasa Miatt Köztudomású, hogy az egyensúly­törvény alapján miniszteri rendelet­re be kellett jelenteni a vállalatok­nál, irodákban . dolgozó értelmiségi alkalmazottakat. A határidő elmúlt és bizony Nyíregyházán is számos érdekelt munkaadó elmulasztott ele­get tenni a bejelentési kötelezett­ségnek. Ennek következményeként az értelmiségi kormánybiztos felje­lentésére .megindították a mulasztók ellen a kihágási eljárást. A nyiregyházi rendőri büntető­bíróság 120 eljárást indított meg, amelynek idézéseit már ki is kézbe­sítették az érdekelteknek. A tárgya­lások 23-án kezdődnek dr. Orosz István rendőrkapitány büntetőbíró előtt. — 8 millió pengős költséggel kiépí­tik a Kassa és Miskolc közötti utat. A felszabadult Abauj és Kassa mun­kanélküliségének levezetésére kiépí­tik az elhanyagolt állapotban levő utakat, megteremtik Kassa és Mis­kolc, illetve Budapest között a köz­vetlen, gyors összeköttetést. Az út hossza 69 kilométer lesz és nyolc­millió pengőbe kerül. Jó utakat épí­tenek Kassa és a környező községek között is. A kormány 216 ezer pen­gő állami segélyt utalt ki erre a cél­ra és 117 ezer pengőt a községi be­kötő utak kiépítésére. A nagyarányú munkát tavasszal kezdik meg. Bármeaayire is a szivüikköz nőtt az akáclombos magyar fala képe, sajaiíanal kall ••lillaaltaal, boiy ayaiataaréial vlazaaylatlai falvaíak alaiaradfak a fillldésl szlavaaaltil Szabolcs vármegye közigazgatási bizottsága a szokásos félévi fölter­jesztések során egy igen fontos falu­esztétikai és higiéniai kérdésben in­téz feliratot a m. kir. miniszterel­nökhöz. A felirat új községi építési szabályrende­let megalkotásának engedélye­zését kéri. Ugyanekkor rámutat a felirat az 1881. évi törvény hiányosságára is, mert ez a törvény a törvényhatósági joggal felruházott városokban, vala­mint a megyei városokban megen­gedi közérdekből a kisajátítást az utcák és közterek .létesítésére, de ugyanezt a jogot nem biztosítja a községek számára. Ezért lehetnek egyes községekben piszkot halmozó és az esztétikai érzéket erősen sértő beszögielések és kiugrások, ameíyek a község rendjéből valósággal ordí­tóan jelentkeznek. Ezért javasolja a bizottság, hogy addig is, mig a falvak rendjét és esztétikai szín-vo­nalát emelő általános rendelkezés mégjelenik, a község javára is biztosítsák megfelelő törvénymódosítással a kisajátítás .jogát. Megfontolandónak tartja a bizott­ság azt is, hogy az áMamépítészcti hivatal túlterheltsége miatt nem vol­na-e lehetséges a középítkezési ügyek • szakszerű irányítása céljából a járási tisztiorvosi állások ana­lógiájára járási mérnöki állások szervezése is. Az érdekes felirat a következő so­rokkal kezdődik: Bármennyire is szívünkhöz nőtt az akáclombos magyar falu képe, sajnálattal kell megállapítani, hogy nyugateurópai viszonylat­ban falvaink messze elmaradtak ezen fejlődési színvonaltól, amelyet- nyilván elértünk volna, ha magyar hazánk testén nem dúl any­nyi háború, csata, ellenséges pusztí­tás, mint amelyet a történelem bizo­nyít. A magyar falu fejlődési színvo­nalának elmaradottsága csak több­szörösen sarkalhat bennünket a fej­lődés szolgálatára és arra. hogy a falu girbe-gurba utcáit, az építkezés rendszertelenségeit a lehetőség sze­rint a jövőben megszüntessük. Kimondhatatlanul fáj a szivünk a visszamaradt Verhoviaáért Uaiflrlak Úsztatta a atlrat fUzl ilr. kalalllas ailkizkizsig­aak a klMitl iiiaiirü zkszlétrt Megírta a Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap, hogy a nyiregyházi gör. kat. egyházi képviselőtestület remekbe­készült zászlót küldött a felszabadu­lás alkalmával az ungvári gör. kat. egyháznak. Az ungváriak most lel­kes hálával mondanak köszönetet a küldött lobogóért és válaszukból kicsendül a magyar-ruszin testvéri­ség és a R'uszinifaldért való vágyó­dás. Az ungváriak levele a következő: A gör. kat. egyházközség Nagytekintetü Képviselőtestületének Nyíregyháza Az ungvár-céholnyai g. kat. auto­nóm hitközség egyháztanácsa 1938 december hó 11-én tartott tanács­ülésén meghatottan szemlélte a be­mutatott gyönyörű zászlót, melyet templomunknak a nyiregyházi test­vér egyházközség ajándékozott. Meghatott bennünket a hittest­véri szeretetnek ilyen találékony kifejezése .. . Kincsünkké válik ez a gyönyörű lobogó, mint szent szim­bólum: vallási és nemzeti összetar­tozásunk szent szimbóluma. Felfokozta visszacsatolásunk felett érzett örömünket, azonban teljessé tenni mégsem tudta azt. Mert kimondhatatlanul fáj a mi szívünk a visszamaradt Vercho­vináért GyalabM Miklósai született Badar Koraélla, fájdalomtól megtört szívvel jeleati, hogy forrón szeretett férje Gyulaházi Miklós földbirtoka* f- hó 11-én délután váratlanul elhunyt; Temetése ma* február hó 13 án; délután fél 3 órakor ment végbe kállósemjéni otthonából. (Triaarcm 19.) 1939 február hó 14. TV "TI" II •lailillMlltiTirir.i.iilMíiii i — A vese-, hólyag-, prostaia és­végbélbajok kezelésében, reggel éh gyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz kiadó* híg székürülést és kielégítő anyag­cserét eredményez, aminek követ­kezménye azután gyakran igen jól­eső megkönnyebbülés szokott lenni. Kérdezze meg orvosát. Nagyobb uj vidéki tészta­özem fűszer üzletekben jól bevezetett kelyiképfiselit keres. Ajánlatokat eddigi működés megjelöléaével — ,.Tésztaüzem" jeligére a ki­adóhivatal továbbít. és sír a mi lelkünk ottmaradt ruszin testvéreinkért... és beleszakad a szívünk, amidőn látjuk ősi egyház­megyénk széthullását és azt, mint válik meg a fej a maga törzsétől; véghetetlen aggodalommal -tölt el egyházmegyei intézményeink jöven­dő sorsa. De mi tudjuk, hogy az ajándéko­zott zászló a testvéri együttérzés szimbóluma is. Azért — testvérek — kérve ké­rünk, hogy edzel a testvéri együttérzéssel ne szűnjetek meg velünk együtt ostromolni a végtelen irgalmu Istent: ne engedje elpusztulni ősi egyházmegyénket és terelje vissza. mint ahogyan azt ők maguk is oly forrón óhajtják, szegény verchovi­nai ruszin testvéreinket — a magyar akolba, hadd lengjen újra ez a tri­kolór Poprád bérceitől a Kárpátok ormáig. Fogadjátok szép ajándékotokért mélységes köszönetünk és soha ivem múló hálánk kifejezését. Mély tiszteletünk őszinte nyilvá­nítása mellett, igaz testvéri szeretet­te' köszöntjük nyiregyházi hittest­véreinket. Ungvár, január hó. Aláírások ítékkártya ELflDAS Olcsó árak I óbaE. PrtPiR ÉS ÍRÓSZER ÜZLETBNYR*GY­HÁZA, BETHLEN U. 1. TELEFON 77. Osztálysorsfaték Az osztályeors játék mai húzásán a következő nagyobb nyereménye­ket sorsolták ki: 10 0( 0 pengőt nyert 7970, 3464. 5 000 pengőt nyert 44932. 4.000 pengőt nyert 64654. 3 000 pengőt nyert 64094. 2 000 pengőt nyert 28567, 40777, 51020, 61466 1.000 peng«t nyert 10685, 34095, 51702. fFeleiősséj} nélkül.) Eljegyzési árfcwítésak, esküvői meghívók a legszebb kivitelben és előnyös áron készülnek OROSZ KAROLY nyomdatizemében Nyír­egyháza, Bercs4nyi-u. 3. Tetefon: 577.

Next

/
Oldalképek
Tartalom