Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-11 / 34. szám
A bslyzete kielégíti Szabolcsvármegye január havi állategészségügyében a december havi állapottal szemben lényeges változás nem mutatkozott. Járvány seholsem volt, a száj- és körömfájás csak egy járás két községébe® áll fenn s januárban újból két községben szönt meg ez a betegség. Száj- és körömfájásban a műit hdnapban egy állat pusztult el. A tavaszi áilatösszeirásra vonatkozó miniszteri rendeletet az elsőfokú hatéságoknak kiadták, megküldték a szükséges nyomtatványokat is. — Az összes m. kir, állatorvosokat utasították, hogy a száj- és körömfájás elleni védekezésre, valamint a betegség azonnali bejelentésére vonatkozóén a gazdaközönsíget oktassák ki, mert mert csak igy remélhető, hogy az ország nagyobb része mentesíthető lesz a betegség továbbierjedésétől. Szigorú utasítást adtak ki a járási és a helyhatósági állatorvosoknak az állatösszeirások ellenőrzésére, mert az 1938. évi állatösszeirás után eszközölt ujai' b sertésösszeirás kétmillió sertéssel többet mutatott ki, mint az első összeírás s igy nyilvánvaló, hogy a községi elöljáróságok az összeírást nagyon felületesen teljesítették. & nyíregyházi kir. járásbíróság, mkü telekkönyvi hatóságtól 20244—1938. tk. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONAT r Gávai Takarékpénztár rt. régrehajtatónak Drótos István és az általa képviselt kiskorú Drótos György, István, Mihály, Julianna, és Mária végrehaj.ást szenvidök: ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme követbeztében az 1881. LX. tc. 144, 146 és 147. §§ értelmében elrendel a végrehajtási árverést 1 50 P 65 f. tökekövetelés ennek 1935 évi április hó 17 napjától jáió 5 százalék kamata és 1600 P-nek 1933. jan. 5 tői 1935. április 17 ig járó 5 és fél százalék kemata, 144 P 70 f. eddig megálltpitott per és végrehej'áii és az árverési kérvényért ezsttal megállapított 41 P költség, valamint a csatlakozottnak kimondott Dr. Adonyi litván 89 P 30 f. tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság területén levő Gáva községben fekvő s a gávai 436. számú telekkönyvi betétben A. I. 1—3. iorsz. 640, 641, 642 hrszám alatt foglalt a Beitelekben 357 ö. i. sz. alatt levő 171 négyszögöl tcrQleta hízás udvarnak és kertnek, valamint 687 négyszögöl terttletü ugyanottani szántónak a B. 7. sorsz. szerint Drótos István nevén álló egynegyed rész illetőségre 257 P 70 fillér kikiáltási árben a gávai 1632. sz. telekkönyvi betétben A. I. 5-8 Forsz. 2855 30, 2855/31, 2856/12, 2855/32. hrszám alatt foglalt, a Kisadó dűlőben lévő 2 hold 563 négyszögöl területű szántóra és legelő, e 626 P 40 fillér kikiáltási árban u. e belétben A. kereszt 1. sorszám 2855/12 hrszám alatt foglalt, 104 négyszögöl teröloü Kisaszó düíöbeli szantóra 18 P 80 f. kikiáltási árban, a gávai 1789. sz. telekkönyvi betétben A. kereszt 1. sorsz. 2868/26. hrszám alatt foglalt a Kisaszó dűlőben lévő 3; hold 478 négyszögöl területű szántóra 946 P 80 fillér kikiáltási árban, mmamvam* a. betétben A. kereszt 2. sorszám 2868/27. hrszám alatt foglalt a Kisaszó dűlőben lévő 1031 n^gysögöl területű szántóra 185 P 20 fillér kikiáltási árban. UA telekkönyvi hatóság az árverésnek G »vs községházánál megtartására 1939. évi március hó 1. •apjának déli 12 éráját tfizi ki és az árverési feltételeké az 1881. LX. t c. 150. § a alapján a következőkben ál apisja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a gávai Takarékpénztár kérelmére a kikiáltási ár kétharmadánál Dr. Adonyi István kérelmére egyenként, v. Ö? SÍ eseti 2000 P-nél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 LX. t. e. 26 §.) 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1911. I. t. c. 127. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni az ós árverési feltételeket aláírni. (1881. XL t. c. 147, 150, 170. §§. 1906. LXL t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1938. október 24. Dr. Görgey sk. kir, jbkó A kiadmány hiteléül Benedek, irodaigazgstó. A kisvárdai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 13994—1938. tk. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT Az Orsz. Földhitelintézet bpesti V. Bálvány utca 7. bej. cég vegre h jtatóriak Bartók Iózsef és Szu csányi Klára végrehajtást szenvedők végrehajtási ügyében a tkvi hatórág s budapesti kir. törvényszék 9. P 35401 — 1938. sz. megkeresése folytán elrendeli, hogy a Ikvi iroda a 2910-929. sz. végzéssel a gyula hazai 914, 1052, 161. és 1119 sz. tkvi betétben foglalt ingatlanokra a Kisbirtokosok OJSZ. FÖ dhitelintézete javára bekebelezett jelzálogjogra a kölcsöntőke után edd'g lejárt járadékok fejében 248 55 dollár töke és jár. követelés behaj'ása, továbbá az ezennel csatlakoztatott és pedig a Gazd. és Keresk. Hiteli ítézet kis várdai bej. cég 987 P 60 f., Ftt szerkereskedelem rt. debreceni cég 50 P, Singer varrógép nyíregyházi bej. cég 231 P 50 f. köv. és jár. behajtása végett a végrehajtási árverést eirendeli, az árverésnek a fent hivatkozott tkvi betétekben való feljegyzését a tkvi irodának meghagyja és az átverésnek Gyulaháza községben v»ló megtartására a községházán 1939. évi ftbruár hó 23. nap jának d. e. 10 óráját tűzi ki. Ezen az árverésen árverés alá bocsájtattatnak as alábbi feltételek szerint aa alant felsorolt ingatlanok abban a kiterjedésben és mindazon tartó zékokkal együtt, amint ezeket az ingatlanokat az eddigi tulajdonosok birták, az Orsz. Földhitelintézet ké relmére megtartandó árverés esetén a hatósági adó és becslési bizonyít vány alapján megállapított bec*ér tékkel, mint kikiáltási árral, még pedig a Gyulaháza községben fekvő és az u. o. 914. »z. be étben A, I 1—3. sor alatt foglalt szántó a Gyilkos és Istenhegy dűlőkben ösz szesen 3 hold és 940 négyszögöl területű s egészben végrehajást szenvedő nevén álló ingatlanok 489 ar. P kikiáltási árban, az u o. 1952. sz. betétben A. I. 1—3. sor, szántó és ház udvarral 14 és 14|a. szám 4. oldal alatt a Beitelekben összesen 1324 négyszögöl területű és egészben vh. szenvedő nevén álló ingatlanok 981 P 50 f. kikiáltási árban, a 161. sz. betétben A. II. 1—9. sor, összesen 1579 négyszögöl terület* B. 4 sz. egynegyed részben Bartók József nős Szucsányi Klárával nevén álló i!Ieiöségre 248 P 50 f. kikiáltási árban, az u. u. tkvi betétben A. kereszt 1. sor, összesen 439 négyszögöl terüleiü szántó a Papvöl^ye dűlőben Bartók József nős Szucsányi Klárával nevén álló egyríegycarésa illetőségre 29 P kikiáltási érban, kereszt 3. sor, összesen 245 négyszögöl területű szántó a Csengő dűlőben B. 4. sz. Bartók József nős Szucsányi Klárával nevén álló egynegyedrész illetőségre 1 P 50 fillér kikiáltási árban, kereszt 4 sor, ösz szesen 245 négyszögöl területű szántó u. o. s B. 4. sz. Bartók Jé zsef nős Szucsányi Klárával névén álló egynegyedrészre 1 P 50 fillér, az u. o. 1119. sz. betétben A. kereszt 1. sor, összesen 390 n%y szögöl területű szántó a Vénszölő dűlőben B. 3. sz. Bartók József nős Szucsányi Klárával nevén álló egy»egyedré6zre 24 P 50 f. kikiáltási áibaa. 2. Az ingatlan sz Orsz. Földhitelintézet és csati, végrehajtatók kérelmére megtartaedó árverésen a kikiáltási ár kétharmadánál, a csati, hitelezők kérelmére megtartandó árverésen pedig az 5610—1931. M. E. sz. r. 21. § a érteiméb. n megállapított legkisebb vételárnál (fedezeti árnál) mint kikiáltási árnál alacsonyabb áron nem adhatók. Ez a legkisebb vételár az 5610—1931. M. E. sz. r. 21. § a értelmében a következő összegekben állapittatik meg: a gyulaházai 914. és 1052. sz. tkvi betétben fo»lait ingatlanokra nézve, ha az árverés megtartását a Ga?d. és Keresk. Hitelintézet kéri, 2448 P, ha a Fthzerkereskedeimi rt. kéri, 3760 P, az u. o. 161. sz. betétben foglalt ingatlanokra nézve, ha az árverés megtartását a G zd. és Keresk. Hitelintézet kéri, 2450 P, ha a Füszerkereskedelmi rt. kéri, 3750 P, ha a Singer varrógép rt. kéri, 3700 P. Az árverezni kívánók tartoznak bánatpénz gysnást a kikiáltási ár 10 százalékát készpénz ben a kiküldöttnél letenni és az árverési feltéteeket aláírni. Bánaip 4nz csak készpénzben teendő le, más, mint készpénz bánatpénzül el nem fogadható. (Vht. 150. § utolsó bekezdés ) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köte'es bánatpénzét nyomban az általa ígért ár 10 százalékáig kiegészíteni. Kisvárda, 1938. november 4. Dr. Csernus sk. jbirő. A kiadmány hiteléül Erdólyinó, kezelő. Tk. 14782—1938. Előterjesztése Országos Földhitelintézet Bartók József és neje elleni ügyben a 13994-1938. sz.-hoz. Végzés. A tkvi hatóság ezen előterjesztés fo'ytán az 1871. évi XXXIV. t. c. 16. § a, az 1911. évi XV. t. c. 3. § 6 p. és az 1936 XIV. t. c 8. §. a apján a gyulaházai 161. számú betétbe* foglalt Ingatlanok együ te sen bocsájtatnak 1939. február 23. napján árverés alá. Kisvárda, 1938, dec. 13. Csernus sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Pintér, kiadó. (Trianon 19.) 1939 február hó 12E*prsss hirdetések 15 seóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Törött aranyat,{ezüstöt briUiáns ékszereket legmagasabb áron vesz SMil PjzüI ékszerész. Telefon 229. Gyümöicsía ssassieték ciánozását a földmivelési minisztérium rendelete szerint szakszerűen, feleiössésgel végzem. — Nánássy ciánozó, Kossuth utca 9, - iefon 6-84. Rprő hirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér. Eladók 60 hónapi törlesztésre házhelyek a volt vásártéren. 6—10 pengős áron. — öt szobás részben adómentes ház főútvonalon nagyon olcsón. Házak, telkek, a város minden pontján. Nagy Sándor ingatlanroda, Rózsa utca 2. KIADÓ LAKASOK 3 sio'oa üvegganggal, mellékhelyiségekkel Hujus 1-tol Satuién-ufea 17. alatt kiadó. 591-2 Kiadó mi lakás 4 szoba, mellék be lyiségekktl, kert és advarral. Megtakintheíó d. e. 11 — 14-ig. Csillag utca 3 £05 $ Szarvas ttca 75. sz. 3 szoba lűrduszoba. Toldi utca 48. sz. 4 szoba fiirdcszobás •todern lakások kiadók. Érdeklődni lehet Walkó Pál Sóstói nt j3. 596 Különbéjiiatu szép utcai sxoba bútorozva kiadó. Körte utca 7. sz. balra. 3x BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Az Eizsebet kórház szoptatós dajkát azonnal felvesz. 6U4.3 Ügyes 14—15 éves kifutólány jó fizetéssel fölvétetik. CÍM ax Ujsagboltban. 3i KÜLÖNFÉLÉK Két darab jó állapotban lévő íróasztal eladó. Cim a kiadóban. Eladó faj Magyarvizsla kölyök, vászon szövósiék, Madrac. Honvéd u. 4. 385-3 XII. Steyr auté kifogástalan állapotban eladd. — Szilágyi Sándor, Debreceni utca 19. szám. 589-3 Berbeadó tanyásbirtok 120 heldas buzaterné uri és cselódlakással. magtár stb. Megbizett Hauberger ingatlanforgalmi irodája Nagykorona épület. 577-2 Állandó lakásra keresek féregmentes 2 szobás, konyhás, összkomfortos lakást kisvasutak, villamos megállók közelében májas elsejére, ignácz Mi&ály nyug. igazg. tanitó Balsa. 598-2 Jókarban lévó gyermekkocsi eladó. — Kotaji utca 50. Megtekinthető reggel 8-10 ig. 616 10 cialád méh eladó magyar rakodó kaptárban, méztár nélkül. — Tóth József Senyő, Kisharaszt. 28 Eadó negyven egészséges Méhcsalád. Levelezéshez bélyeget kérek. — istványi Rudeif, Sényó. S94 3 Külterületen lakók postái is beküldhetik apróhirdetéseiket a hirdetési díj levélbéfyeghea való agyidejö Melléklésével . . A MerkMztúért felelős: Jóba Elek. A kiadásért IsUUSs: A S«aboles| Hir lap lapkiadó betéti társaséi Kovách B. és Társai kiadótelajdonoí NCKWMtattt « JM^^sookdáhm, Mvfe^yhéss.