Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-05 / 29. szám
*. oidal c „ n^íkvidék ^ DZABOLCSI WIRLAP Az ungvári szakirányú iparostanoncislccla működése Ungvár egyik legszebb intézményei közé tartozik a szakirányú iparos- taBonciskola, amely a Füzein nyert elhelyezést, egy, a mai kor követelményeinek megfelelő uj, modernül berendezett épületben. Pár éves áldásos működése alatt sok fiatal iparos polgánársunk nyert benne szakoktatást. A város uj vezetőségének egyik főgondj? 1, hogy abban a szakiskolában, amelynek a dologi kiadásait a város fedezi, ne akadjon meg az iparos generáció átkfpzése. Az intézet igazgatója e hó 2-ára hivta egybe a felügyeifibizottságot az 1922. évi XII. t. c. 119. § a alapján, ame lyen dr. Peltsárszky Imre elnöklete mellett tárgyalták le a tárgysorozatot. A város re&zéről jekn voltek még dr. Megay tanácsnok, Ortu'ay számvevőségi főnök, a tanügvi ha. tóság részéről Antal Miklós főigaz gató, az iparosság részéről padig Kozár és Tamás iparosok és mások. Zeisky igazgató előadásából kitűnt, hogy az intézetnek a-/ 1937/38. tanévben 430 és az 1938/39. tanév ben 341 növendéke van és pedig 253 fiu és 88 leány. A tanitás 3 csoportban folyik és 16 szaktanár vezeti az oktatást. Ezek közül 5 főhivatású és 11 óraadó. A fóhivatásuak 24 órát kötelesek adni heten kint, inig az óraadók a szükséghez mér en végzik a szakoktatást. A város polgársága bizalommal tekint a szakiskola további működése elé. « Kik tarthatnak igényt a Pénzintézeti Központ - A' A Budapesti Közlöny január 25-iki száma közli a pénzügyminiszter rendeletét a Pénzintézeti Központ által kölcsönben részesíthető közszolgálati alkalmazottak körének kiterjesztéséről. A rendelet szerint az eddigi igényjogosultakon kívül a jövőben az alábbi közszolgálati alkalmazott kategóriák is kaphatnak a Pénzintézeti Központtól kölcsönt: 1. A törvényhatósági jogú és megyei városok, valamint városi intézeteknél és üzemeknek azok a tisztviselői és alkalmazottai, akik nyugdíjigénnyel rendszeresített állandó állásban vannak alkalmazva, valaContinental írógépek körzet képviseletét áttvettük. A közkedvelt CONTINENTAL Írógépek összes modelljeit raktáron tartjuk és a legolcsóbb gyári áron árusítjuk. Kedvazo fizetési fri'éttUk I JóbaE. papír, írószer és írógép szaküzlete Nyíregyháza, Bethlen utca 1. »zám. mint azok a nyugdíjasok, akik ilyen minőségben alkalmazva voltak. 2. Azok a fizetéskiogészítő államsegélyben nem részesülő városi tanárok, tanítók, s. tanítók, óvónők, s. óvónők, állandó menházvezetőnők, valamint városi tanintézeti egyén alkalmazottak, akik nyugdíjigénnyel rendszeresített állandó állásban -vannak alkalmazva. 3. Azok a vármegyei (járási), városi és községi kórházi tisztviselők és egyéb alkalmazottak, akik nyugdíjigénnyel rendszeresített állandó 41stmsmmmemmffimmmmmmmm Kitűnő házikoszt lásban vannak alkalmazva, valamint azok a nyugdíjasok, akik ilyen minőségben alkalmazva voltak. 4. A törvényhatósági úulaip terhére alkalmazott azok a törvényhatósága tisztviselők és egyéb alkaLmarofctak, akik nyugdíjigénnyel rendszeresített állandó állásban vaunak alkalmazva, valamint azok a nyugdíjasok, akik ilyen minőségben alkalmazva voltak. Nem vonatkozik a rendelet Budapest székesfőváros tií^iviselőire és •egyéb alkalmazottaira. Róth vendéglőben BESSENYEI TER. Horthy István közjegyző volt munkácsi írnoka trafikos és szobrász őstehetség A hazatérést követő napokban jártam először Munkácson, amidőn is egy Kcssuüh-utcai kis tőzsdébe; vetődtem el. Egy olyan kis traifik ez, amilyen sok ezer van szerte a világon. Két lépés előre, három lépés jobbra. Az ajtó fölött szép magyar név: Ádám Gyula. A tulajdonos szolgált ki figyelmes udvariassággal. Szép formájú koponya, szenvedéshez szokott aszkétaarc, mélyen ülő kék szem. Amig elibém rakta hiányos készletét, én a polcokon elhelyezett finom művű kis szobrocskákat szemléltem. Szépek voltak. Felületes volt szemlélődéseim és hittem, hogy azok a cseh ipar raffinériái, akik oly jól tudták hamisítani a kézi művészetet is. így egybevetve mindent, mégis valami más érzéssel és gondolatokkal léptem ki a kistrafikból, mint annyi sok ezertől már. Néhány héttel később ismét Munkácson jártam, önkéntelenül sodródtam az Ádám-trafik felé. Vásárolt cigarettáimat éppen fizetni akartam, valaki egv törött szobrot hozott be javítani. Rövid szakszerű magyarázat közben Ádám Gyula trafikos az üzlethelyiséget elválasztó függöny mögül Horthy Miklós kormányzó úr mellszobrát hozta elő gipszből. Még friss volt. Ott készült a függöny mögötti sötét kis szurdikban, kiszolgálás közben. Fénykép után készült a kormányzó arcképe Tökéletes volt a szobor, bár mint mondotta: csak fénykép után készült ... Kezdtem gyanút fogni a kis szobrocskák eredete iránt is. Nem kérdezősködtem, mert utam sietős volt. Az elmúlt héten, hogy ismét Munkácson jártam, már egyenes szándékkal kerestem a Kossuth-utcai kis dohánytőzsdét. Amint belépek, szemem egy magyar ezredes gipsz relifjén akadt meg. Ott állott a kiszolgáló asztalon. Az arc markáns vonalai ismerősek. A mrilfcép alatt pedig írás mondja: „Munkács visszatért, 1938 november 14." — .vitéz Béldy Alajos ezredes, nyi egytházi IOVÍSd-andár-parancsnok oéeett reám a fehér gipszmezőből. Most már beszélgetni kezdtem Ádám Gyulával. Hát igen! A kis szobrocskák, a kormányzó ür mellszobra, Béldy ezredes relifje és még sok sok nagyobb alkotás is az ő munkája. Ott készültek a kis trafik függönye mögött a félihomályban. Hiszen még a trafik előtere sem világos eléggé. Aztán beszélni kezd önmagáról. Horthy István közjegyző írnoka A háborúból mint rokkant tért ihaz«. A cseh megszállás idején Horthy István munkácsi közjegyző irodájában kereste becsületes kenyerét. Horthy közjegyzőt a csuh impérium nem tudta eltántorítani magyarságától. Gerince meg nem hajolt. Rövidesen kiutasították és Ádám Gyula kenyér nélkül maradt. Szobrok készülnek a cseh bőrtönben Nagyon reászakadt a sors. 1922 január 10-én a kassai cseh államügyészség St. 70—22. számú végzésével a csehszlovák állam ellen elkövetett összeesküvéssel vádolta és börtönre ítélte. A bárósági végzés esküjének szövegét is recitálja: „Magyarságunkat fel nem adjuk és Magyarország érdekei mellett kitartunk, Isten minket úgy segéljen". Börtönében már gyúrt, formált, ha agyaghoz jutott. Kenyérbélből készített apró kis njppeket. Látta; érezte, hogy tud. Börtönét elhagyva, továbbra is az agyaggal maradt jóbarátságban. Európai nagyságok, szellemóriások, zeneszerzők hű másai kerülnek ki keze alól. Egy kis dobozból szedi elő nekem a külföldi képesuj-ságokat, elismerő nyilatkozatokat, közötte Lehár Ferenc Bécsben kelt köszönő sorait. Nem a csehektől kapta ezeket, mert azok még tervezett kiállítását is megakadályozták. A Kárpáti Híradó cikke a munkácsi őstehetségrői A Kárpáti Magyar Híradó 1934. március 13-án kelt számában már hasábokon foglalkozik Adóin Gyula művészi alkotásával. Izzó magva rságávaJ hó-iából készí(T rianon 19.) 1939 febrqá r hé 5. — Aranyérnél és bélduguiásnál, valamint az ezekkel járó derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szétiü!ési rohamok esetén reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. Kérdezze meg orvosát. Megalakult és megkezdte működését a i u O átképző elhelyező és kivándorlókat védő szövetkezet. Érdekeit megvédjük! írásbeli megkeresés: Budapest, VII. i Károly király «t 5. D. lépcsőház. — Érdeklődés; délelőtt 9-2-ig. tett szobrot Munkács város akkor ehunyt, de halhatatlan íelkü nagy polgáráról: Nedeczy Jánosról. iA Kárpáti Híradó segítségért kiáít Munkács város magyarjaihoz: — Mentsük meg ezt az Isten áldotta autodidakta művészlelket! A kiáltás csak pusztába veszett, önmagával szemben is sok volt a gondja, baja az elnyomott magyarságnak. Aztán meg ki merne támogatni egy félig halálra ítélt magyart? Munkács visszatért Ádám Gyuk alkotni vágyó és Istentől áldott őstehetséget, miként a* árva tölgyet, tépi-töri sorsa, A kisebbségbe szakadt magyar sors! Ám győzött a megdönthetetiea igazság! Munkács felszabadult, visz szatért. Felszabadult Ádám Gyula szobrászművésí és kistőzsdés a cseh uralom nyomasztó hatása alól és most sokat, nagyon sokat szeretne alkotni. Kitermelni mindazt, ami* húsz éven át önmagába temetett. Nyíregyháza segítségét várja Ádám szobrász Nem hiszem, hogy most is pusztába vész a kiáltó szó: Segítség! Meg vagyok győződve arról, hogy Nyiregyiháza város arra hivatott és a művészetet szerető, pártoló közönsége megtalálja az utat és mód^/^ arra, hogy Munkács város közönségével karöltve kiemelje a hétközaiapiság őrlő malmából ezt a rendkivüHséggel megáldott őstehetséget. Nincs más kívánsága egyelőre, csak annyi, hogy hozzáértő, arra hivatott személyek előtt bemutathassa tudását, képességeit. Ezt pedig lehetővé kell tenni, mert akkor Ádám Gyula már nem kallódott el. Béldy Alajos vezérkari ezredes kitűnő domborművű portréja a Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap kirakatában látható és máris nagy figyelmet keltett. Pázmány Péter Akar Ön szépen és elegánsan öltözködni? Keresse fel a közismerten kí ünő Keresztessy női divatszalont. Kállói utca 32. A legdivatosabb francia és angol női ruhák divatlap szerint olcsón készfilnek.