Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-04 / 3. szám

Am 10 ÜUór (IHaHŐSI 19.) YU. évfolyam 5 (|728.) «ám. X ISTLTIDSKI Szerda m&sMmmmmmwmmmmmmaammmmmmmm ét fetedétó»«tel BetMen-etoa 1. az. f»Mit «t «Í M« él J cmbkmim: 47.13*. Tek&íw* ?,*<»• 77. DA1 ITiyHI MAOII AP ^ Elfifwetóa: Egy hónapra 2.50, negyedérre 7M P. f Ullimnl Wl-Sí afc-nr KöztUxéviselőknek 20?í-o6 engedmény, Fénypont a siiéttsen Ha a szilveszteri és újévi nyilat­kozatokat és az elhangzott beszéde­ket megfigyeljük, akkor azt mond­hatjuk, hogy soha olyan kaotikus újévi képet nem adott a magyar glóbusz, mint ma. A hangos meg­nyilatkozások, amelyeknek a ro­konszenvező sajtó hatalmas hang­szórót adott, főként arra töreksze­nek, hogy a reformok hírétől meg­zavart társadalomban rokonszenvet keltsen valami olyan felfogás han­goztatásával, amely jól esik, vigasz­tatásként hangzik. De ez az újévi sötétség, az a felfogásbeli köd egy­szerre felszakad és önző okból ere­dőnek látszik, ha megfigyeljük, hogy az elhangzott beszédet ki mondotta és eltaláljuk, hogy miért mondott?. A számban és súlyban mind job­ban fogyó ellenzék szónoka pl. túl­megy a kormány földbirtok javasla­tán és nem egymillió, hanem öt év alatt hárommillió holdat osztana szét. Azután egyfelől vigasztalni akadja az érintett rétegeket, másfe­jői aposztrofálja a nagytőkét és a mágnást, hogy engedjenek életteret * parasztnak. Amikor az a legfonto­sabb, hogy ne állítsuk egymással szembe az osztályokat, így különö­sen a földbirtokos osztályt a pa­raszttal, amit Imrédy Béla ónodi be­szédében is figyelmeztetve hangoz­tatott, akkor elkanyarodva egész a forradalmi meredek szélére, olyan radikális megoldást ajánl, amivel széles néprétegek rokonszenvére számíthat, de a megvalósítástól ugyancsak távolmarad. Egvébként azt hisszük, a széles néprétegek előtt ennek az ellenzéki siónak nincs va­rázsa, hiszen a szélső jobboldal a radikális földosztást már jóval a mostani újév előtt eléggé szaporán hirdette. Általában az újévi megnyilatkozá­sokról megállapítható, hogy olyan kijelentések hangzottak el, amelye­ket nem felelős emberek könnyen megtehettek a népszerűség érdeké­ben, jól látható tendenciával. De a sötét képen egy fénypont ragyog. Láttuk a rongyosak őrségét Szilveszter éjszakáján az ország­zászlónál, fáklyával a zord éjszaká­ban. Ez a magyar erő a magyar aka­rat, a kertelés és hatalmi vágyako­zás nélküli magyar hazafiság szim­bóluma és a jövő Ígérete. És szinte ezzel a vizuális éjszakai szenzáció­svai egy síkben hangzott fel a legelső Magyar-szerb megbékélést várnak évben ai ni Belgrádból jelentik: A Tribuna mai száma arról ír, hogy az 1939. év legnagyobb politikai eseménye a ma­gyar-szerb kibékülés megteremtése lesz. A két ország közeledése lehe­tővé teszi Magyarország 9zámára azt, hogy újból eminens szerepet játsszon Közép-Európa politikájának irányításában. Az olasz lapok az év várható ese­ményeinek mérlegelése során azt írják, hogy a tuniszi kérdést még a tavasz előtt, az ukrán kérdést pedig az ősz előtt feltétlenül meg kell ! oldani. Daladier loaiszi ltja Daladier francia miniszterelnök korzikai és tuniszi útján ma reggel Bizerta kikötőjébe érkezett. A mi­niszterelnök rövid ideig tartózko­dott a kikötőben. Ütját gépkocsin folytatta Tunisz felé. Délben Tuniszba érkezett, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesítet­ték. Este vacsorát rendeznek Dala­dier tiszteletére, amelynek kereté­ben Daladier elmondja nagy érdek­lődéssel várt beszédét. Holnap Tu­nisz erődítéseit tekinti meg Dala­dier, holnapután pedig Algírba s onnan visszautazik Franciaországba. Az angol lapok feltűnően tartóz­kodnak Daladier útjának méltatá­sától s figyelmeztetik Franciaorszá­got, hogy nagyon elmérgesíthetik a helvzetet Olaszországgal szemben. A francia lapok megállapítják, hogy nagyon sok függ Németország magatartásától. Ha a németek nem támogatják most Olaszországot, a müncheni paktum sorsa megpecséte­lődik s elkerülhetetlenné válik a háború. Megújították a francia-szovjet kereskedelmi szerződést Moszkvából jelentik hivatalosan, hogy a Franciaország és Szovjet­oroszország között életben volt ke­reskedelmi egyezmény hatályát meghosszabbították. A szerződés minden változtatás nélkül marad érvényben. A Revue de Paris élesen szembe­szál a kormány elhatározásával és a szerződés azonnali hatálytalanítását követeli. A lap rámutat arra, hogy Francia­ország sohasem számíthat a bolsevi­ki hadsereg támogatására. A szovjet­hadsereg erkölcsileg és anyagilag züllött s minden katonai műveletre képtelen. Kivándorlási központot létesítenek Londonban Prágából jelentik: A cseh kiván­dorlás irányítására alakított bizott­ság emlékirattal fordult az angol kormányhoz, hogy támogatását meg nyerje az új telepítés részére. A csehek a szociáldemokraták, néme­tek és zsidók részére szeretné meg­könnyíteni a kivándorlást. A célra eddig 500 millió cseh korona áll ren­delkezésre. Ha Anglia beleegyezne a tervbe, a kivándorlást Londonból irányítanák. magyar hadi parancsa, amely utalt a honvédek hősi lendületére, elis­meréssel méltatta a magyar katona ma már világszerte számításba veen­dő nagyszerű képességeit és felhívta a riadó kürt szavával a honvédeket, hogy csak előre, tovább a megkez­dett úton. Erről az útról beszéljünk, erről nem nyilatkoztak a szónokok, sem az ellenzéki vezér urak. A meg­kezdett úti ól, amelynek lendületé­hez erős belső energiák, fegyelem, egység kell és a magyarság lét nem lét kérdéséhez igazodó gyors, de megfontoltan végrehajtandó refor­mok szükségesek. Az újévi nyilatkozatok és cikkek misztikus ködöt terjesztettek, a ma­gyar reformpolitika rövidesen vilá­gosságot fog árasztani a megkezdett útra, amelyen honvédeink bátran menetelhetnek előre. Az ír kormánypárti képviselők egymillió zsidónak a tengerentúlra való kitelepítésére tervet dolgoztak ki. Eszerint Németországból hat­százezer zsdiót telepítenének ki, a többi négyszázezret pedig Lengyel­országból, Magyarországból és Ro­mániából vinnék ki. Iz angol bank korminyzéia Berlinbe készül Londonból jelentik; Montaguo Norman, az Angol Bank kormány­zója rövidesen Berlinbe utazik, hogy visszaadja Schacht Hjalmárnak. a Német Birodalmi Bank elnökének londoni látogatását. Berlinben to­vább folytatták a Londonban meg­kezdeti pénzügyi tárgyalásokat. Ha a tárgyalások eredményre vezet­nek. Montague Norman meglátogat­ja Hitler kancellárt is. Schaeht azt javasolta Londonban, hogy a német ipari cikkek számára adjanak tágabb piacot Angliában és gyarmataiban. Ennek ellenében Né­metország hajlandó beleegyezni ab­ba, hogv a kiutasítandó zsidók va­gyonuk egy részét magukkal vihes­sék. 1 spanyol nemzetiek síkor* iA spanyol nemzetiek a katalán fronton újabb sikereket értek el s ma reggel újabb 9 községet vettek a birtokukba. A tíznapos csata so­rán 16.000 vörös foglyot ejtettek. A spanyol vörös halottak száma meg­haladja a hétezret. fingta fegyverkezik Az angol haditengerészet na­gvobbarányú torpedóromboló épité­tési programba kezdett. Az 500— 1000 tonna vízkiszorítású kisebb ha­jókból külön hajórajt akar létesíte­ni. Ezeket a hajókat 4.7 hüvelykes és ennél nagyobb ágyúkkal látnák el s képessé tennék a repüJőgéptá­madások elleni védekezésre és a tengeralattjárókkal szemben való harcra. Az angol fegyverkezés válasz akar lenni a német- búvárhajó építésre. Monkáselbocsátások Pozsonyban A pozsonyi kábelgyár azonnali hatállyal elbocsátotta 80 munkását. A munkások valamennyien és né­metek voltak. Az elbocsátást azzal indokolták meg, hogy a területvál­tozással elvesztették állampolgársá­gukat. Időjárás Élénkebb szél, egyei helyeken át­menetileg derült idö, több helyen esö, havas eső, keleten ^ég ónog­esö várható. A hőmérséklet "lég to­vább emelkedik, keleten is eléri az olvadás pontot, holnap kissé csök­ken. Budapesten ma délben a hö. mérséklet 0 fok, a légnyomás ?58 mm, mérsékelten sülyedő iránytatu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom