Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 246-295. szám)
1938-11-22 / 263. szám
üBSHESSaHB» SS. (Trianon 19.) 1938 november 22. m Meihalt br. Harkányi János, a Hitelbank elnöke Nyolcvan éves korában Budapestien meghalt az ország közgazdasági életének egyik előkelő reprezentánsa, báró Harkányi János, volt kereskedelemügyi miniszter, belső titkos tanácsos, a felsőház tagja. Harkányi báró ‘a magyar politikai és közgazdasági világban évtizedek óta jelentős szerepet játszott és hosszú ideje töltötte be nagy gondossággal és kötelességtudással a Magyar Általános Hitelbank elnöki tisztét. zási költségek 50 százaléka abban az esetben is figyelembevehető legyen, ha ez az 50 százalék az átalakítási költségek felét meghaladja. Kiérte a kamara továbbá, hogy a telek frontvonalának az utcaszabályozási vonallal való egyezését vagy attól való eltérését az eddigi két rendbeli kérvényezés és egy rendbeli helyhatósági bizonyítvány kiállítása helyett a közigazgatási hatóság hivataliból állapítsa meg, amint az adókedvezmény igénybevétele iránti első kérvényt az illetékes köz- igazgatási hatóság vezetőjéhez benyújtják. Kérte a kamara a lehetőség szerint az- adókedvezmény elnyerése iránti eljárás egyszerűsítését, végül kérte, hogy a rendeletnek azt a rendelkezését enyhítsék, mely szerint csak pontosan a szabályozási vonalon álló épületek kaphatnak t a ta r o z ás i a dók e d v e zm é n y t. Zsidákérdés a »agyar refsruátis egyházban Egyik legfontosabb kérdése kétségtelenül nemzeti életünknek ma a zsidókérdés. Politikai köreinket állandóan foglalkoztatja ennek megoldása. Nem kétséges azonban, hogy idevonatkozóan az egyes keresztény egyházaknak is megvan a maga mondanivalója, többé-kevésbé kialakult felfogása. Ezért Ígérkezik igen hasznosnak és érdekesnek az az előadás, amelyet dr. Nagy Barna, a sárospataki ref. teológia tanára fog szerdán, e hó 23-án délután 5 órai kezdettel a Kálvineum tornatermében erről a kérdésről megtartani. Dr. Nagy Barna nemcsak a magyar- országi zsidókérdés kiváló ismerője,, hanem külföldi, főként németországi tanulmányai idején alapos betekintést nyert a probléma európai vonatkozásaiba is. Az előadás keretéül szolgáló rövid műsort a KáLvi- neum tanítónőképző intézet növendékei szolgáltatják. Belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szívesen hívnak és várnak. fl budapesti lengyel követ levele a nyíregyházi gór. hat. egyházIliiéihez A nyíregyházi gör. kát. egyházközség, mint a Nyíri vidék-Szab olcsi Hírlap megírta, nagygyűlést tat ott, amelyen határozati javaslatban foglalt állást a Kárpátalja visszacsatolása, illetve a ruthén testvérek önrendelkezési jagának _ megadása, a népszavazás érdekében. A határozati javaslat elfogadása után az egyházközség táviratban üdvözölte a ’ budapesti lengyel követet is, akitől j tegnap a következő válasz érkezett az egyházközség egyházi elnökéhez, dr. Mihalovioh Sándor kanonok-plébánoshoz: A lengyel követség köszöni a főtisztelendő kanonok úr által küldött táviratban kifejezett lengyel baráti érzéseket és a maga részéről szívélyes üdvözleteket küld. A rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter helyett: Dr. K. Mycielski köv. titkár Autósok vigyázat! Országúti gépjármű razziát tart a csendörség A taiarozási ás átalakítási ked- vezményeket 1939-ra is kérik kitirjesztcni Az országban mind sűrűbben előforduló gépkocsibalesetek arra indították a felsőbb csendőri hatóságokat, hogy szigorú ellenőrzést vezessenek be a gépjáróműveket illetőleg. Az országúton — külön erre a célra kijelölt járőrök — megvizsgálják a gépkocsikat, hogy az előírt követelményeknek megfelelően vannak-e felszerelve. I keket, kormányt, számtáblát stb. Í Súlyosabb mulasztás esetén az illető autótulajdonosokat szigorúan megbüntetik, sőt az autó leállítását is elrendelik mindaddig, .míg az észlelt hiányokat nem pótolják. Ajánlatos tehát a kocsikat alaposan átvizsgálni és az előírt követelmények és szabályoknak meglehetősen rendbehozni. ellenőrzik az igazolványokat, féAz épületek átalakításával engedélyezhető adókedvezménynek érvénye december hó 31-ével lejár. Tekintettel arra a rendkívül nagy jelentőségre, amit az átalakítási és tatarozási adókedvezmény az építőipar foglalkoztatottsága szempontjából1 jelentenek, az adókedvezményieknek 1939. élvre való fenntartása érdekében a pénzügyminiszterhez előterjesztéssel fordult a kamara. 'Az előterjesztésben az ú. n. jogcí- mes munkák körét kibővíteni kérte azzal, hogy7 a tűzrendészeti rendeletek által előírt létesítményeket, így pl. a tűzbiztos kéménytisztító járdák elkészítését a jogcím es munkák közé vegyék fel. Kérte a kamara, hogy az átalakításokkal egyidejűleg végzett tataroGólzáporral győzött a Nykise NIKISE—DUTE 11:1 (félidő 7:1J A zöld-feketék magára talált csapata teljes erőbe dobással rohanta meg ellenfelét, nehogy a múlt vasárnapihoz hasonló meglepetés érje. Az eredmény nem sokáig váratott magára és a NyKISE egymásután érte el szebbnél szebb góljait. A DMTE állandó védekezésre szorítkozott, miközben durva belemené- sekkel igyekezett az eredményt csökkenteni; melynek Demeter, a NyKISE örökmozgó csatára volt az első áldozata, akinek a DMTE együk hátvédje a gyomrába talpalt s emiatt tíz percig ápolásra szorult. A Demeter távolléte alatt érte el a DMTE egyetlen gólját; a közeli erős lövést f Tassy nem védhet te. A NyKISE teljes csapatát dicséret illeti. Cséminek az operált térde sérült meg az első félidőben, ezzel magyarázható a második félidőben mutatott tartózkodó játéka. A gólokon Hajdú, Ilcsdk 4—4 és Demeter 3 osztozkodott. nyíregyháza Város Faiskolája szállít gyümölcsfa, díszfa, díszcserje, rózsa, fenyő vadoncok, futónövényekből. — Nagybani vételnél kérjen külön árajánlatot ÁRJEGYZÉKET DÍJTALANUL küld. TELEFON 201. TELEFON 201. Románia is a ruszinföld önrendalkezésót követeli Londonból jelentik: Károly román király londoni tanácskozásain szóba került a ruszin kérdés. A ■helyzet tisztázása során Károly király kijelentette, hogy Románia most már maga is követelni fogja, hogy a ruszin földnek adják meg a teljes önrendelkezési jogöt. B llspti kutak biztosítani fogják Magyarország olajszükségletét Most jelent meg a Lispei kutak egy évi működéséről összeállított kimutatás. A folyton emelkedő termelés ív-"-"', enged következtetni, hogy öl kezd ődől eg a napi olajtermelés eléri a 60 vágón meny- nyiséget, ez pedig olyan mennyiség, amely a csonka ország összes benzin- és kenőolajszükséglétét biztosítani tudja. — Aranyérnél és bél dugulásnál, valamint az ezekkel járó derékfájás, .mellszorulás, szívdobogás és szédülés] rohamok esetén reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József“ keserű víz csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. Kérdezze meg orvosát. Saját érdeke, hogy a tiszántúli kiállításon kitüntetett Karika Károly női és férfi cipőiből vásároljon. — VAY ÁDÁM UTCA 9. Tiszti cipők és csizmák 3 rendelésre készülnek Filléres diákvonal boot Kassára A debreceni tankerület főigazgatója köriratot intézett Debrecen és Nyíregyháza, valamint a környék vakmennyi iskolájához, amelyben értesíti őket, hogy december 6kn filléres vonatot szándékszik indítani Kassára, hogy megkoszorúzzák a nagy fejedelem sírját és szeretet- csomagok ajándékozásával tegyék emlékezetessé Kassa szegény tanulóinak a felszabadítás utáni első Mikii ós-napot. A filléres vonattal elsősorban a tanárok, tanítók és a középiskolák nagyobb növendékei utazhatnak Kassára, amennyiben azonban hely lesz, a tanárok és tanulók hozzátartozói is rész tvehetnek a zarándoklaton. A .vonatköltség személyenként 5 pengő lesz. A főigazgató felkérte az iskolákat, hogy lehetőleg minden tanuló vigyen magával szeretetcsomagot, elsősorban élelmiszert és könyveket. Minisztertanács A kormány tagjai ma délelőtt minisztertanácsra ültek Ö9sze. A minisztertanács a házszabályrevízió kérdésével és a kormány legközelebbi munkaprogramjával foglalkozott. Az ülés fél 12 órakor ért véget. Japán nem fogadja be a zsidókat Tokióból jelentik: Jól értesült helyen szerzett értesülésünk szerint a japán kormány rövidesen rendeletet ad ki, amelyben megtiltja, hogy a Németországból elmenekült zsidók japán fennhatóság alatt álló területen telepedhessenek le. Idüjarás A szél erősödése várható, az ország északi részein eső lehetséges, a hőmérséklet nyugaton nem emelkedik, az ország középső részei és keleten holnap valamivel magasabb lesz. Közigazgatási, iskolai és egyházi nyomtatványok a legolcsóbb árban készülnek OROSZ KÁROLY nyomda-üzemében, Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. — Telefon: 577.